A 2. Magyar Hadsereg doni katasztrófája kapcsán a mai napig vannak ismeretlen epizódok. Továbbra is igyekszünk felkutatni az egykori résztvevőket, szemtanúkat itthon és a helyszínen is, hogy tovább tudjuk árnyalni a szovjet áttörés, a megsemmisítő magyar vereség és visszavonulás részleteit” – mondta el a Magyar Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatója. Dr. Holló József tábornok hozzátette: nem csak az élők, de az elesettek földi maradványai is vallanak a drámai napokról. A mai napig kerülnek elő földi maradványok, olykor több katonáé is, akik holttestére az előrenyomulás után eltemetett lövészárkokban bukkannak. Ha a dögcédula alapján azonosítani lehet az elesett katonát, természetesen értesítik a családot is.
A 2. Magyar Hadsereget 1942-ben német követelésre állították hadrendbe, létszáma – a munkaszolgálatosokon kívül – 205 ezer fő volt. A Jány Gusztáv vezérezredes parancsnoksága alatt álló hadsereget 1942. április 17. és június 27. között szállították ki a keleti frontra, a felvonulás teljes befejezésére augusztus végén került sor. A sereg feladata a Sztálingrádnál harcoló német csapatok szárnyának biztosítása, így a Don melletti védelem volt mintegy 200 kilométeres szakaszon. Az eredetileg sem túl jól felszerelt (különösen nehéztüzérség, páncéltörő tüzérség terén hiányos fegyverzetű) hadsereg már az 1942-es hídfőcsatákban komoly veszteségeket szenvedett, azonban az igazi katasztrófa 1943. január 12-én vette kezdetét. Ekkor a szovjet páncélosok az arcvonal északi részén, az urivi hídfőnél áttörtek a nyáron egyébként viszonylag jól védhető, de a – 42 fokos hidegben autóút keménységűre fagyott mocsaras területen.
„A szovjetek csak tesztelni akarták a magyar védelmet. Ám amikor azt tapasztalták, hogy úgy hatolnak előre, mint kés a vajban, megindult a mindent megsemmisítő gőzhenger” – mondta Holló tábornok.
Január 14-én a scucsjei hídfőnél is áttörtek a szovjetek és az arcvonal több részre szakadt. Az egymástól elszigetelődött magyar csapattestek minden igyekezetükkel ellenálltak, tartva magukat a német parancshoz, miszerint a Donnál az utolsó emberig ki kell tartani. Segítséget csak a német Cramer-csoport (egy jól felszerelt tartalék) bevetése jelentett volna, erre azonban csupán január 16-án került sor, amikorra összeroppant az arcvonal.
Volt alkalmam télen a helyszínen járni. Még csak – 42 fok sem volt, mint 1943. januárjában, de a harminc fokos hidegben és hófúvásban is gyötrelem volt minden kint töltött perc. Csoda, hogy az orosz telet nem ismerő, rossz ruházatú, minden tekintetben sokszoros hátrányban lévő magyar katonák néhány napig is ki tudtak tartani” – jelentette ki a főigazgató.
Január 17-ére elveszett a 2. Magyar Hadsereg. Megkezdődött a rendezetlen visszavonulás, ám a hidegben katonák ezrei fagytak halálra. Összesen 125 ezer magyar vesztette életét, vagy esett fogságba a Donnál.
(Műemlékem.hu)
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum