Az első kommunista vészkorszak szörnyűségeitől, a faji bosszúhadjárat nyomán eláradó vérfolyamtól és a román hadsereg hordáitól Horthy Miklós nemzeti hadserege szabadította meg nemzetünket. A románok természetesen – 1918/19-ben az 1944/1945-ös népirtást megelőlegezve – kifosztották hazánkat, majd elzavarták – egyébként nagyon helyesen — a vörösöket. A nemzetét, családját s a történelmi arisztokráciát megtagadó „vörös gróf”, Károlyi Mihály leszereltette jugoszláv ügynökével - az 1962-ben Tito kegydíjasaként Luciferhez távozó alkoholista Linder Béla hadügyminiszterrel - , a k.u.k. hadsereg magyarországi sorozási és hadkiegészítési részét, majd várta ez a szerencsétlen, férfiatlanságban és magyartalanságban, mint a mai virágos-madaras közéleti nyikhajok politikai elődjének méltán tekinthető 20. század eleji fajankók, hogy az antant békegalambjai elérjék és megvédjék hazánk határait. Ma az EU-ra várnak, mely minden a magyarságot érintő kérdésben negatív döntést hoz vagy kitérő választ ad ( lásd a táblaháborút, tót nyelvtörvényt, Benes-dekrétumok ügyét stb).
A vörös-bolsevik vészkorszak után következett Horthy nemzeti hadseregének 1919. november 16-ai budapesti bevonulása. A Monarchia flottájának legutolsó főparancsnoka, az ellentengernagy Horthy fehér lovon vonult be az akkor épp eső áztatta, ónos-szürke aurában tetszelgő vörös fővárosba.
A félhülye, a kommunizmus „Endlösungjában” szocializálódott „történészeink” véleménye szerint Horthy „lovas tengerész” volt. Ezen csak az a idióta ironizál, akinek fogalma sincs arról, mit jelentett nemzetünknek 1920. június 4-e.
A mindenütt boldog izgalomban ünneplő, sűrű embertömeg által kísért útvonalon vonuló fővezért a Gellért szálló előtt köszöntötte Budapest főpolgármestere. A leendő kormányzó a helybéli elöljáró üdvözlő szavaira a következőképpen válaszolt:
„Polgármester Úr! Fogadja meleg szavaiért hálás köszönetemet, a Magyar Nemzeti Hadsereg nevében. Ma, ennek a városnak a küszöbén, nem vagyok abban a lelkiállapotban, hogy szokásos frázisokat használjak. Igazságérzetem megköveteli, hogy minden kertelés nélkül mondjam ki azt, amit e pillanatban érzek. Amikor még messze voltunk innen, és csak halvány reménység pislogott bennünk, hogy valaha még fegyverrel a kézben viszontláthassuk ezt a nagy, megtévelyedett várost, átkoztuk és gyűlöltük, mert a távolból természetesen csak a szennyet, a nagy piszkot láttuk, nem az üldözést és a mártíromságot szenvedő szegény magyar testvéreinket. A magyar nemzet szerette és becézte Budapestet; mégis az utóbbi időben ez a város a magyar nemzet megrontója lett.
Most, itt, a Duna partján, tetemre hívom a magyar fővárost. Ez a város megtagadta ezeréves történelmét, ez a város sárba tiporta a Szent Koronát, sárba tiporta a nemzet színeit, és vörös rongyokba öltözött. Börtönbe vetette és elűzte hazájukból a nemzet legjobbjait. Ezenfelül elprédálta még összes javainkat. Mégis, minél jobban közeledtünk ide, annál inkább olvadt le szívünkről a jég, és mi készek vagyunk megbocsátani. Megbocsátunk ennek a bűnbe sodort városnak, ha hazatér a haza szolgálatába, ha szívéből, lelkéből szereti a rögöt, melyben őseink csontjai porlanak, szereti azt a rögöt, amelyet verejtékes kezekkel munkálnak falusi testvéreink. Szereti a Koronát, a kettős keresztet, szereti a három hegyet és a négy folyót, szóval magyar hazáját és magyar fajtáját. Katonáim – miután betakarították a földekről az Isten áldását – fegyvert fogtak, hogy rendet teremtsenek e hazában. Ezek a kezek nyitva vannak a testvéri kézszorításra, de büntetni, sújtatni is tudnak, ha kell. Adja Isten, hogy erre ne kerüljön sor, és hogy azok, akik bűnösök, vagy annak érzik magukat, megtérjenek és hatványozott erővel segítsenek felépíteni a magyar nemzeti színekben tündöklő Budapestet. A mártírokat, az itt sokat szenvedett velünk érző testvéreinket meleg, tiszta szeretettel öleljük keblünkre.”
Ez a spártai beszéd hangzott el ma 90 éve. Akkor egy rendszerváltoztatás elé nézett az ország. Horthy tárgyalásos úton visszaszerezte Felvidék és Erdély egy részét, minimális harccal, jó ütemezéssel bevonult az ezer éve a történelmi Magyarszághoz tartozó Felvidék keleti részére, az új nevet kapott Kárpátaljára és Délvidékre is.
Ma is egy Horthy Miklós hiányzik a magyarságnak.
( kuruc.info nyomán ND szerk.)
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum