1932 novemberében Winston Churchill is azt vallotta, hogy olyan kérdéseket, mint a gdanski korridor vagy Erdély hovatartozása, sokkal célszerűbb volna addig rendezni, míg hidegvérrel és nyugodt légkörben lehet róluk tárgyalni.

Amikor a brit miniszterelnök és a külügyminiszter 1933. március közepén Rómába indultak, tudták, hogy Mussolini fel fogja vetni a lengyel korridor és a magyar határok ügyét, ezért a Foreign Office szakértői ellátták őket a módosítás mellett szóló összes komoly érvvel. A brit külügyminiszter a békeszerződések területi rendelkezéseiről úgy nyilatkozott a római tárgyalások alkalmával, hogy ”minden nemzetnek két kötelessége van a Nemzetek Szövetségében: az egyik, hogy tiszteletben tartsa a szerződéseket, a másik, hogy felismerje, azok nem örökérvényűek”. Mussolini megerősítette ezt: ”a szerződések ugyan szentek, de nem örökkévalóak”. London és Róma között ebben a kérdésben tehát egyetértés volt. A franciáknak ezek után, ha nem akartak végképp egyedül maradni és elszigetelődni, nem maradt más választásuk, mint elfogadni ezt a kiindulási alapot, és azon fáradozni, hogy a tárgyalások során buktassák meg a javaslatot.

Ezt követően azonban meglepő fordulat történt Nagy-Britanniában. Mire a brit miniszterelnök és a külügyminiszter nagy nehezen arra a pontra jutott, hogy támogassa a revízió ügyét, addigra a parlamenti ellenzék – élén Winston Churchill-lel – ellenkező irányba mozdult, és Hitler hatalomra jutása után már hallani sem akart a status quo megdöntésében érdekelt államoknak tett engedményekről. Az ellenzéknek az volt a véleménye, hogy a brit kormány elkésett, mert Németország túljutott azon a ponton, amikor még engedményekkel rábírható lenne az agresszív politika befejezésére. A kormány meghátrált az ellenzékkel szemben, és egyre inkább a francia álláspontot támogatta az olasz–német elképzelések ellenében. Magyarország ügye – miután az teljességgel a németkérdés függvénye volt – úgy tűnt, végleg lekerül a napirendről.

Magyar propaganda
A méregfogaitól megfosztott négyhatalmi paktumot – amely végleges formájában semmivel sem ígért többet a revízió kérdésében, mint a Nemzetek Szövetségének alapokmánya – 1933 júniusában írták alá. A magyar külpolitika az aláírás tényét ettől függetlenül úgy értelmezte, hogy a nagyhatalmak elismerték a békeszerződések revíziójának elvét. Amilyen szokatlanul csendesen és fegyelmezetten viselkedett a magyar sajtó és propagandagépezet 1933 első felében a kisantant hihetetlenül harcias támadásai közepette, olyan nagyszabású propaganda-hadjáratot indított az aláírást követően.

The Hungarian Question in the British Parliament címmel kiadták azokat az 1919–29 közötti brit parlamenti beszédeket, amelyek a magyar határok ügyét érintették. Különösen a brit felsőházban volt jelentős számú magyarbarát képviselő, és a felszólalások többsége az etnikai elv következetesebb érvényesítését javasolta Magyarország határainak újrarajzolásánál. Emellett újra forgalomba került egy 1928-ban készült, többé-kevésbé igényesen összeállított propagandakiadvány Justice for Hungary címmel. A magyar Revíziós Liga a királyi család tagjainak is elküldte propagandakiadványait, akik sem elfogadni, sem visszaküldeni nem merték a nekik szánt példányokat a Foreign Office megkérdezése nélkül.

A rendkívül intenzív magyar propaganda már június folyamán jelentős sikert könyvelhetett el, amikor a brit parlament hat alsóházi képviselője határozatban szólította fel őfelsége kormányát, hogy a trianoni békeszerződés ügyét terjessze a Nemzetek Szövetsége elé. A képviselők egyike még június folyamán járt Magyarországon, és őt több brit honatya követte, eleinte csak egyesével, aztán már csoportosan, legalább annyi idegességet és kellemetlenséget okozva a budapesti brit követség munkatársainak, mint a Foreign Office elképedt és gyakorlatilag tehetetlen illetékeseinek. A kisantant diplomatái egymással versenyezve tiltakoztak a budapesti brit követségen és a külügyminisztériumnál Londonban, jóformán teljesen eredménytelenül. A legforgalmasabb hónap szeptember volt, de egészen decemberig érkeztek befolyásos brit politikusok. Eredeti ötletnek bizonyult, hogy a walesi herceget, aki élt-halt a cserkészmozgalomért, Teleki Pál nevében meghívták, vállalja el az elnökséget a Magyarországon megrendezésre kerülő cserkész-világtalálkozón. A herceg örömmel fogadta a meghívást, ám őfelsége külügyminiszter-helyettese saját kezűleg írt, hosszú levélben tanácsolta el a tervezett látogatástól.

1933 novemberében már 168 brit parlamenti képviselő csatlakozott ahhoz a határozathoz, amely a brit kormányon keresztül Magyarország határainak revízióját követelte a Nemzetek Szövetségétől. A határozat kimondta: ”mind Európa békés lecsendesítése, mind a magyar nemzetnek szolgáltatandó igazság érdekében a trianoni békeszerződést felül kell vizsgálni olyan módon, hogy a Magyar Királysághoz visszakerüljenek a többségében magyarlakta részek, és a Ház sürgeti őfelsége kormányát, hogy ezt az ügyet mielőbb a Nemzetek Szövetségének Közgyűlése elé terjessze.” Ennyi parlamenti képviselőt a brit kormány kénytelen volt komolyan venni, így – bármennyire alkalmatlan volt is felbuzdulásuk a kisantant folyamatos támadása és tiltakozása közepette – a Foreign Office ismét szállította a szakértői jelentéseket a magyar határmódosítás problémáiról a külügyminiszternek és miniszterelnöknek, hogy azok kielégítő, naprakész választ adhassanak a parlamenti interpellációkra.

A remekül előkészített és összehangolt magyar propagandakampány megkoronázása Bethlen István angliai előadókörútja volt. Összesen négy felolvasást tartott, minden alkalommal más témáról. A cambridge-i egyetemen a magyar történelemről, azon belül a soknemzetiségű Magyarország kialakulásáról beszélt. A londoni Közel- és Közép-Keleti Társaságban a trianoni békeszerződésről és a szlovák, a rutén, valamint a délszláv problémáról adott elő. A Királyi Külügyi Társaságban Erdély történelmét és az Erdély-kérdés lehetséges megoldását vázolta, a Balkán-bizottságban pedig Közép-Európa nagyhatalmi fenyegetettségéről és jövőjéről beszélt. A négy előadás szervesen kiegészítette egymást, és így együtt a trianoni béke aláírása óta a magyar álláspont első világos kifejtését jelentette a revízióról és a revízióval összefüggő kérdésekről. Bár az előadások nem számítottak hivatalos kormányvéleménynek, a brit vezetés tökéletesen tisztában volt azzal, milyen komoly szerepet játszik a tekintélyes és befolyásos politikus a magyar politika alakításában. Mivel Magyarország sem a Népszövetségben, sem más hivatalos fórumon nem léphetett fel érdemben a békeszerződések módosítása érdekében, csak az ehhez hasonló félhivatalos vagy nem hivatalos fórumok adtak lehetőséget a magyar álláspont ismertetésére. A magyar propaganda így műfaji korlátai ellenére kénytelen volt bizonyos feladatokat átvállalni a diplomáciától. Amikor Bethlen egy fogadáson alsóházi parlamenti képviselőkkel együtt ebédelt, ünnepi beszédében Sir Robert Grower úgy nyilatkozott a magyar lobby nevében, hogy a trianoni szerződés, amelynek megalkotásában Nagy-Britannia is részt vett, túlságosan szigorúnak, igazságtalannak és elnyomónak bizonyult a magyar nemzettel szemben, és mind a közép-európai béke, mind a térség gazdasági helyreállítása a trianoni béke revízióját követeli. Válaszában Bethlen kijelentette, hogy a magyarok csak az önrendelkezési jog megadását kérik a határokon túl élő népek számára.

Sem ez vagy ehhez hasonló nyilatkozatai, sem előadásai nem voltak veszélyesek vagy szélsőségesek, bár az is tény, hogy a magyar politikus nem tette egyértelművé: csak a szigorúan magyarlakta területekre vagy az egész történelmi Magyarország visszaállítására formál igényt a magyar állam. Ennek elsősorban taktikai oka volt, alkupozícióját akarta javítani: hogy később legyen miből engedni.

A brit kormány természetesen nem állt ki a magyar revíziós igények mellett, mivel 1933 végén már egészen más volt a nemzetközi politikai légkör, mint John Simon külügyminiszter és Ramsay MacDonald miniszterelnök márciusi római látogatása idején. Nem mintha változott volna a véleményük a lengyel korridor vagy a magyar határok kérdésében, csupán addigra egyértelművé vált, hogy az európai béke és stabilitás szempontjából a tervezett módosítások inkább ártanának, mint javítanának. Nagy-Britannia nem erősíthetett egy agresszív Németországot azzal, hogy keleti határai mentén területi foglalásokhoz segíti, és még kevésbé kívánta épp Hitler belpolitikai pozícióit javítani egy ilyen horderejű döntéssel. Olaszország négyhatalmi paktum tervével így nemcsak Franciaország és a kisantant helyezkedett szembe, hanem a britek is.

(Szebb jövő)

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés