Novák Előd többek közt egy három méter széles, "Ne legyetek hazaárulók!" feliratú transzparenst lógatott le a parlamenti ülésterem karzatjáról a Románia uniós csatlakozási szerzõdésével kapcsolatos szavazáskor. A háttérben már egy kormányőr lohol

A váratlan demonstráció keretében egy tíz méteres, nemzeti színû szalag, valamint 386 piros, fehér és zöld színû röplap is hullott a képviselõk nyakába, mely felhívta a figyelmet, hogy az EU számos feltételt állított a csatlakozó országok, így Románia elé is; a Jobbik szerint a magyar Országgyûlésnek is kell szabnia egyet: autonómiát az erdélyi magyarságnak! Az ülésterem karzatjáról a parlamenten kívüli párt egyik tagja, Novák Elõd magához ragadta a szót. Fennhangon figyelmeztette a honatyákat, hogy a kezükben van Erdély jövõje (hiszen egy ország vétója is elég), és lelkiismereti szavazásra kérte õket. Végül az Országgyûlés levezetõ elnökének tisztelettel megköszönve a szót, visszaült helyére. A karzatra felérõ kormányõrök ezután elvezették Novákot, aki elmondta: azért kényszerült ilyen eszközökre, mert a Jobbik e nemzetstratégiai kérdésben megfogalmazott álláspontját szinte teljesen agyonhallgatta a média, pedig óriási hiba letenni a diplomácia legkomolyabb fegyverét a soviniszta román hatalommal szemben.

A mamelukok végül a függetlenek hat ellenszavazata és egy tartózkodása mellett óriási többséggel, 257 igennel Románia uniós integrációjának feltétel nélküli támogatása mellett foglalt állást. Bár a szavazás elõtti napokban a Székely Nemzeti Tanács, az erdélyi Magyar Polgári Szövetség és számos közismert személyiség - köztük pl. Kárpátalja autonómiájának elpuskázója: Jeszenszky Géza volt külügyminiszter - is kérte, hogy csak az erdélyi magyarság kisebbségi jogainak törvényekben való biztosítása esetén járuljanak hozzá a román csatlakozáshoz, a Fideszbõl mégsem akadt egy képviselõ sem, aki nemet mondott volna a nemzeti érdekek feladására.Orbán Viktor Tusnádfürdőn is sokat hangoztatott nemzetpolitikája tehát színjáték maradt; hangzatos szólamai után magyarok millióit köpték szembe."Mit éreznek, kedves barátaim, azok a magyarok, akik székelyföldi autonómiát vagy kettõs állampolgárságot szeretnének, de a sajátjaik nem támogatják õket Budapesten?!" - ezt a kérdést Orbán Viktor tette fel évértékelõ beszédében, persze még 2004 februárjában.

A történtekre nem korrekt magyarázat az, hogy az ellenzék nem felelõs semmiért. Egyrészt, mert kétharmados törvényeket, pl. az EU-alkotmányt is feltétel nélkül (és ugyanúgy idõ elõtt) szavazták meg, másrészt Románia uniós csatlakozásának feltétel nélküli magyar támogatása 175-173 arányban elutasításra került volna, ha az "ellenzéki" képviselõk nemmel szavaznak. Ráadásul a magyar Országgyûlés nem volt döntéskényszerben, hiszen sietõ másodikként ratifikálta a csatlakozási egyezményt. 


Csak ígéret maradt. Ők is hazudtak - Na és?Érdemes még felidéznünk a Demokrata 2004. augusztus 12-i számát. Ebben Szájer József arról beszélt, hogy vétót lehet alkalmazni Románia uniós felvételével szemben, amennyiben nem teljesíti az õshonos magyarság jogos autonómiakövetelését. Bencsik András - akkori - vezércikkébenkeményebben fogalmazott: "az erdélyi autonómia kérdésében alkalmazandó vétó sorsdöntõ lesz a magyarság túlélési esélyeit illetõen. (...) Nem túlzás tehát azt mondani, hogy a vétóhoz való viszony fehéren feketén megmutatja majd, hogy ki az, aki nemcsak üres közhelyekben, de a tettekben is hûséges a nemzetéhez és a hazájához. És ki az, aki beszéljen bármilyen tudálékosan vagy mézesmázosan, tulajdonképpen csak egy ócska nemzetáruló." Két év múlva kiderült, hogy bizony Orbán is csak egy ócska nemzetáruló. Ekkor persze Bencsik újabb pálfordulása következett, s így magyarázta bizonyítványát a Jobbik parlamenti akciójára reagálva: "A szélsõjobb összejátszik a szélsõballal! A csapdát Gyurcsányék állították, és a szélsõjobboldaliak ezáltal próbálják megosztani a polgári tábort!" De ez már inkább a szánalmas.hu-ra való.

(jobbik.hu archívuma nyomán Kuruc.info)

Kapcsolódó cikkünk:
Szembesítés: mit ígért Orbán az autonómiáról Tusnádon?

Szembesítés: mit ígért Orbán az autonómiáról Tusnádon? 2004 nyarán Orbán még így beszélt: "ha megtagadják az Erdélyben élõ magyaroktól az autonómiát, akkor Románia nem kellõ alappal kéri felvételét az Európai Unióba". 2005. szeptember 26-án már nem így gondolta, igent nyomott. Az igennel szavazók világosan megmutatták, hogy magasról tesznek a nemzeti érdekre. Hogy pontosan annyi felelõsséget éreznek a határon túli magyarságért, mint kormánypárti társaik. És sokak számára a legfájóbb, hogy Orbán Viktor is köztük volt, akit a Fidesz sok botlása és következetlensége ellenére addig a párt lelkiismeretének véltek.

Orbán Viktor, Tusnádfürdõ, 2004. 07. 24.: "Ami az autonómiát illeti, meggyõzõdésem szerint ez lesz a romániai demokrácia igazi fokmérõje. Ha egy országban az ott élõ közösség autonómiát akar, de ezt megtagadják tõle, ez az állam nem épített ki olyan minõségû demokráciát, amely az Európai Unióban egyébként a tagság elõfeltétele. Szeretném nagyon egyértelmûen megfogalmazni a véleményemet: ha megtagadják az Erdélyben élõ magyaroktól az autonómiát, akkor Románia szerintem nem kellõ alappal kéri felvételét az Európai Unióba, és ez a vélemény valószínûleg nem csak magyar vélemény, hanem minden olyan ország véleménye lesz, ahol egyébként természetesnek veszik az autonómiát. Ezért arra kérek mindenkit, hogy mélyen érezzük át annak a történelmi felelõsségét, hogy a következõ tizenöt-húsz évben valószínûleg nem jön vissza olyan kedvezõ nemzetközi csillagállás az autonómia ügyében, mint amilyen Románia európai uniós taggá válásának pillanata. Most lehet kellõ súllyal, most lehet kellõ nemzetközi megértéssel és szimpátiával porondra lépni az autonómia érdekében. Attól tartok, hogy néhány év múlva már nem lehet. Azt hiszem, hogy aki most nem az autonómiát állítja minden más kérdést meghaladóan az itteni politikai célkitûzések középpontjába, az valószínûleg történelmi hibát vét, és egy olyan esélyt mulaszt el, amely nem tér vissza. Nem tudjuk, hogy így van-e, de valószínû, hogy nem tévedünk nagyot".

Meztelen a király! A tegnapi szavazás nyomán utolsó illúzióikat is elveszthették azok, akik a Fidesz-MPSZ-ben a következetes nemzeti érdekérvényesítés politikai zálogát látták. Sokan voltak, úgyis írhatnám voltunk, mert egy idõben én is a fentiek táborát szaporítottam. 2002-ben a frontvonalak tisztának látszottak. Egyik oldalon a múlt bûnökkel terhes és nemzetellenes erõi, másik oldalon a jövõ nemzeti és konzervatív értékekkel szegélyezett útja. Ami azonban a választási vereség után történt a legnagyobb ellenzéki párt körül, az mindent bizonyított, csak ezt nem. Az iraki invázióban való részvételünk elvtelen támogatása, majd az ezt követõ háborúellenes színjáték sok jó érzésû ember gyomrát alaposan megforgatta. De akkor ezt még elüthették azzal, hogy itt alapvetõen egy erkölcsi kérdésrõl van szó, amelyben a Fidesz ugyan opportunista volt, de ha a nemzeti érdekre kerül a sor, akkor nem lesz alku!

Ezt elõször a Fidesz uniós csatlakozással kapcsolatos kétarcú kommunikációja kérdõjelezte meg komolyan. De Orbán kiváló szónoki képességeivel hamar elaltatta a gyanakvást. Egyre gyakrabban érkeztek hírek a párt "középre nyitásáról", amelyrõl azóta sem lehet tudni, hogy mit is takar pontosan. A munkás- és nõtagozat megalakulásán kívül ugyanis mindeddig nem láttunk mást, mint folyamatos távolodást a nemzeti, és keresztény értékrendtõl.

Nem baj - gondolták sokan - majd a kettõs állampolgárság ügyében "bekeményít a Viktor". És gyûjtötték az aláírásokat, és Viktor is aláírt, és végül kiírták a népszavazást... és Viktorék nem keményítettek. Hatalmas óriásplakátok biztatták a választókat, hogy akadályozzák meg a kórházak - különben az elõzõ kormány által megkezdett - magánosítását, de a kettõs állampolgárságról alig esett szó. A kampány nagy részét az állami támogatás nélkül tengõdõ MVSZ, és egy néhány fõs, lelkes, fiatal gárda vezényelte le, persze sok-sok ingyen dolgozó aktivista közremûködésével. A sok százmilliós költségvetési hozzájárulásból gazdálkodó ellenzéki pártok erre alig szántak erõforrást. Meg is lett az "eredménye". Ami ezután történt, még aljasabb volt: beindult a suttógó propaganda, mely a népszavazási kudarcot egy az egyben az "idegen ügynökök befolyása alatt álló" Világszövetségre akarta kenni. Hogy ezt a propagandát honnan irányították, azt csak sejthetjük, de azt hiszem, nem meglepõ, ha sokan ugyanarra gondolunk...

Szóval a Fidesz már nagyon régen nem az a párt volt, amelyet ideális jobboldali erõnek nevezhetnénk. De valahogy még mindig maradt valami a 2002-es nimbuszból. Sokan bíztak benne, hogy ha a kettõs állampolgárság ügyét már oly mostohán kezelték, akkor a vele oly sokszor (és persze teljesen alaptalanul) szembe állított székelyföldi autonómia ügyében nem hátrál meg az ellenzék. Orbán Viktor 2003-ban Tusnádfürdõn bizonyos magyar érdekek érvényesülése híján fölvetette a vétó lehetõségét, s hasonlóan nyilatkozott Szájer József európai parlamenti képviselõ (Demokrata, 2004. augusztus 12.). Vagyishogy a Fidesz addig nem támogatja a román uniós csatlakozást, míg nem lesz székely önrendelkezés. Márpedig az Unióban egyetlen tagország vétója is elegendõ egy új csatlakozó elutasításához.

Most, hogy hétfõre kitûzték az Országgyûlésben az errõl szóló szavazást, sokan joggal reméltük, hogy megtartja a szavát. Erdélyi magyar szervezetek és közéleti személyiségek sora, az MVSZ, sõt még a radikális jobboldal elleni kirohanásairól híres Deák Ferenc Polgári Kör (köztük a "felelõtlen radikalizmussal" nehezen vádolható Jeszenszky Géza egykori külügyminiszter) is kérte a Fideszt: ne szavazza meg Románia csatlakozását, hiszen egyelõre nyoma sincs a székely autonómiának. Mégsem így történt.

Ismert: a fideszes képviselõk fele - köztük Orbánnal - megszavazta a balkáni etnodiktatúra európai integrációját, a másik felük tartózkodott. Állítólag szigorúan megtiltották a képviselõknek, hogy nemmel szavazzanak. Hiába feszített ki transzparenst, és szórt cédulákat a képviselõk közé Novák Elõd, a Jobbik aktivistája, kérve a képviselõket, hallgassanak a lelkiismeretükre. Gyõzött a frakciófegyelem, és - mondjuk ki - a megélhetési politikusok gyávasága. A karakán állásfoglalásaiért széles körben tisztelt Simicskó Istvántól is csak egy vállveregetésre tellett, s egy Nováknak lopva odasúgott mondatra: „Én is így gondolom." Ez az egy momentum többet mond el a magyar politikai élet valódi természetérõl, mint sok oldalnyi elemzés. Egy mindeddig gerincesnek, és hazáját feltétel nélkül szolgáló embernek megismert képviselõ megtörten odaballag a Parlamenten kívüli kispárt aktivistájához, és szinte elnézést kérve szorongatja a vállát. Itt tartunk, ennyi mozgástere maradt mára egy becsületes politikusnak. Persze a becsület kevés, ha nem párosul bátorsággal. Ha Simicskó egyetért a Jobbikkal, miért nem lép ki a Fideszbõl, vagy legalább miért nem szavazott nemmel? Miért nem szólalt fel, miért hallgatott, és miért hallgat most, a világra szóló szégyent követõen is? S a frakció fele, akik - nyilván, mert nem értettek egyet a pártutasítással - tartózkodtak, miért nem mertek úgy szavazni, ahogy szívük szerint tették volna? Az igennel szavazókról szólva pedig elég annyi: világosan megmutatták, hogy magasról tesznek a nemzeti érdekre. Hogy pontosan annyi felelõsséget éreznek a határon túli magyarságért, mint kormánypárti társaik.

És sokak számára a legfájóbb, hogy Orbán Viktor is köztük volt, akit a Fidesz sok botlása és következetlensége ellenére addig a párt lelkiismeretének véltek. Az eddig is egyre lengébben öltözködött király most már teljesen meztelen: a jó Orbán és a gonosz tanácsadók legendáját be lehet írni az Égig érõ paszuly, a Fogtündér és a többi gyerekmese közé. A valóság könyörtelenül sivár: a nemzeti érdekek képviseletének nincs helye a magyar Országgyûlésben, és ezért elsõsorban nem Gyurcsány, nem Kuncze (tõlük ugyanis úgysem vártunk mást), és nem is a vasorrú bába felelõs: hanem a magát nemzetinek nevezõ ellenzék vezetõje: Orbán Viktor.

BG

Kapcsolódó cikk: A 2005. szeptember 26-ai hazaárulásról és a tiltakozó akcióról

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés