Szentkereszty Béla báró két, gyanus gyorsasággal igyekvő, bőrtáskákkal felszerelt gyermekre kiáltott rá szerdán reggel az árkosi uton.
- Hová mentek és mit visztek?
A gyermekek közelebb jöttek a kocsihoz, kinyitották a táskákat és diadalmasan vigyorogva mutogatták tartalmukat. A kormányzó úr sokszorositott arcképével igyekezett a két jókedvü gyermek a falvak felé. (...)
Hetivásáros hangulat.
Az utcákon örökös hetivásáros hangulat uralkodik. Ritkán látott ilyen élénkséget az utóbbi 21 év alatt lassu haldoklásra itélt város. Mindenki az utcán van s lesi a hireket. Dolgozni? Ugyan kinek van most kedve? Tulságosan izgatott mindenki.
A falvak népe is mind itt van, pedig az üzletek redőnyei zárva maradtak mára. Ezzel a Csik felől visszavonuló román katonaság esetleges fosztogató szándékát igyekeztek megelőzni a kereskedők. Csendesebb pillanatokban a vevők azért itt is ott is bebujtak a boltokba.
Székely gárdisták és Vasgárdisták.
Ma már, az egyébként régen megalakult Székely Gárda őrszemeit és rendfenntartó közegeit mindenütt ott lehetett látni az utcák két oldalán és a középületek előtt. Egészen kellemes érzést vált ki minden emberből például a rettegett „Cercul”, a régi Hungária-szálloda békés képe, mely előtt derüs képü, fehér karszalagos gárdisták strázsálnak.
Ami a gárdistákat illeti, ebből több válfajjal is rendelkezünk. Itt vannak például a vasgárdisták. Már a kora reggeli órákban izgalommal tárgyalja mindenki tizenkét vasgárdista ideérkezését.
– Hol vannak? – érdeklődnek. Valamelyik jólértesült aztán a rendőrség elé mutat, ahol csupán két gépkocsit látunk egyelőre. Nemsokára aztán felfedezzük a sötétzöld egyeninges gárdistákat, amint csoportba verődve tanakodnak.
– Ezek még valamit csinálnak... Higyjék el, ezek szépszerivel nem mennek el – kuvikolja valaki a tömegben. (...)
Bizonytalanság.
Egyelőre semmi bizonyosat sem tudunk a magyar csapatok érkezéséről. A prefektus első hivatalos körrendelete szerint csütörtökön kellene érkezniök, de később ugyancsak ő kontrázta meg azzal, hogy csak pénteken reggel nyolc órakor jön meg az elővéd.
Általában a legteljesebb bizonytalanság uralkodik minden oldalon a határ kérdésekben is.
Egyik percben az illyefalviak, aldobolyiak, bikfalviak, kökösiek, szentkirályiak, hidvégiek stb. a legtökéletesebb kétségbeesés szélén állanak, máskor örömtől ragyogó arccal ujságolják, hogy a Prefecturára érkezett rendelkezés értelmében ezek a falvak is visszatérnek Magyarországhoz. A hirek félóránként változnak. Külön fizetés nélkül fullajtárok száguldnak szét a városban s hihetetlen gyorsasággal hordozzák el a legujabb rémhireket. (...)
Az utolsó román katona...
A sok bizonytalanságban egyelőre a prefektus hivatalos álláspontja irányadó. E szerint az utolsó román katona reggel hatkor teszi ki a lábát a városból.
– Bár már látnám, – sóhajtja valaki s nincs semmi okunk, hogy kételkedjünk őszinteségében.
Csütörtökön reggel ujabb futár jelenti, hogy a város egyik negyedében kitették a magyar zászlókat, de a román katonaság leszedette. Már valóban a huszonnegyedik órában vagyunk s a türelem legvégső határain mozgunk. Egyenesen csodálatos, hogy egyesek szerint jóval könnyebb volt 22 esztendőt idegekkel kibirni, mint az utóbbi néhány napot.
Már közeleg, ha lassan is az óra, mikor az utolsó román katona kiteszi a lábát innen. Gyönyörü pillanat lesz. Ennél már csak az első magyar honvéd megjelenése lesz gyönyörübb.
Forrás: Székely Hírmondó