A Márton Áron gyulafehérvári római katolikus püspök köré tömörült erdélyi magyar történelmi egyházak, a nagy tömegbázissal rendelkező intézmények – az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület, a szövetkezeti központok – vezetőiből álló csoport 1945 őszén azt javasolta az ideiglenes magyar nemzeti kormánynak, hogy Észak-Erdély határmegyéit (Ugocsa, Szatmár, Szilágy, Bihar és Arad) minden erővel igyekezzék a magyar kormányzat az anyaországhoz visszaszerezni. Az erdélyi magyarság nagyobb és erősebb Magyarországot akart, hogy legyen védelme és háttere.

A történelmi Erdélyt a Saar-vidék mintájára helyezze a békekonferencia 10-15 évre nemzetközi ellenőrzés alá, vagy főkormányzat alá úgy, hogy a főkormányzóság mellett a mindkét bennszülött nemzet – a magyar és a román – részt vesz a maga küldöttjei révén Erdély kormányzásában. Márton Áron és köre ezt a javaslatot csak abban az esetben akarta fenntartani, ha sikerülne Erdélyt Magyarországhoz csatolni. Ezzel a javaslattal szemben a magyarság egy része Erdélyben néprendezést kívánt: Erdélyt osszák két részre, román Erdélyre és magyar Erdélyre. Ez a kettéosztás nem csak a két nép arányszámának megfelelően történne, hanem a magyar anyaország gazdasági lábra állásának szemszögéből is. Igyekezzék tehát a magyar kormányzat, hogy a magyarság részére az ércbányavidéket – Nagybánya, Felsőbánya, Kapnikbánya, Erzsébetbánya – megszerezni.

A kommunista befolyás alatt álló Magyar Népi Szövetség intézőbizottsága 1945. november 17-én dr. Petru Groza román kormányfő és Vasile Luca/Luka László kommunista vezető nyomására Marosvásárhelyen olyan kiáltványt fogadott el, amely a trianoni magyar-román határ visszaállítását támogatta.

Néhány héttel később Márton Áron római katolikus püspök vezetésével az erdélyi magyarság néhány vezető személyisége Kolozsváron értekezletre gyűlt össze. Elhatározták, hogy olyan memorandummal fordulnak a nagyhatalmakhoz, amelyben – többek között – kifejtik, hogy a kommunista vezetés alatt álló Magyar Népi Szövetség nem képviseli az erdélyi magyarság többségét, és kérik, hogy vegyék figyelembe az erdélyi magyarság akaratát is. A memorandumhoz egy térképet is mellékeltek, amelyen vázolták, miként kellene megosztani a magyarok és románok között Erdélyt. Eszerint román fennhatóság alatt maradnának a román többségű észak-erdélyi megyék, a Székelyföldet egy Marosvásárhely-Dicsőszentmárton-Torda-Kolzsvár-Nagyvárad sávban húzódó „bővített korridorral” csatolnák Magyarországhoz. Ennek következtében mintegy 1.350.000 magyar, és 850.000 román kerülne magyar fennhatóság alá. A Dél-Erdélyben maradt magyarok önkéntes lakosságcserével kerülnének Magyarországhoz. A memorandumot Márton Áron római katolikus, Vásárhelyi János református püspök, dr. Szász Pál az EMGE, Korparich Ede, a Kaláka Szövetkezeti Központ, és Lakatos István, a Szövetség Szövetkezeti Központ elnökei írták alá. A memorandumot és a térképmellékletet Nékám Sándor, a bukaresti Magyar Politikai Misszió vezetője kijuttatta Nyugatra, azonban ez már semmilyen hatással nem volt nagyhatalmak Erdéllyel kapcsolatos állásfoglalására.

Márton Áron római katolikus püspököt, a huszadik század egyik legnagyobb magyarját, 1949. június 21-én csalárd módon letartóztatták, 1950 augusztusában egy koncepciós perben életfogytiglani kényszermunkára ítélték. 1955 februárjában ugyan szabadon engedték, de még másfél évtizedig nem hagyhatta el a gyulafehérvári püspöki palotát.

Márton Áron egyedülálló tekintélyét bizonyítja, hogy az erdélyi kérdéssel kapcsolatosan az 1950-es évek közepén, illetve az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hatására kidolgozott tervek, programok szerzői, felekezeti hovatartozásuktól függetlenül a Gyulafehérvár püspökétől kértek tanácsot, illetve terveik elfogadását.
 
II. Szoboszlai Aladár római katolikus plébános tervezete az erdélyi kérdés megoldására

Szoboszlai Aladár magyarpécskai, később aradi, temessági, Őbéb községi római katolikus plébános az 1950-es évek közepén dolgozta ki a maga tervezetét a román-magyar „differendum” megoldására, illetve az Egyesült Európa megteremtésére. Az 1955. novemberi genfi értekezletről azt remélte, hogy az ún. „szovjet blokk”-ban is lehetőség nyílik a szabad választásokra, a politikai pluralizmus megteremtésére. Az 1955-ben készült, román, német, francia és angol nyelvre lefordított Keresztény Dolgozók Pártjának programja egész Közép-Kelet-Európában az első kísérlet a szocializmus körülményei között létrehozandó, keresztény ideológián alapuló politikai párt megteremtésére.

A krisztusi korban, 33 éves korában kivégzett Szoboszlai Aladár úgy képzelte el, hogy a Keresztény Dolgozók Pártja azonos időben alakul meg Magyarországon és Romániában, azonos időben robbantja ki az államcsínyt és dönti meg a kommunisták hatalmát.

A Keresztény Dolgozók Pártja programjában, különösen a Confederatio című tanulmányában az erdélyi kérdés megoldására keresi a választ. Meghirdeti: Magyarországnak ki kell építenie a kapcsolatait a nyugati államokkal, elsősorban az Amerikai Egyesült Államokkal. „Külpolitikánk irányítását a keresztény ideálok, gazdasági s kereskedelmi szempontok szabják meg. Pártunk távolabbi törekvése a Dunai Konfederációs Állam, amennyiben szomszédaink velünk azonosan gondolkodnak majd. Támogatjuk az Egyesült Európa gondolatát.” Elképzelése szerint az erdélyi kérdést csak a román-magyar konföderáció oldhatja meg, amelyhez később csatlakozik Ausztria is. Dunai Konföderációs Állama nem azonos az egykori Osztrák-Magyar Monarchiával!

„A Confederatiot nem értjük az erdélyi románokra csak, hanem valamennyire. Vagyis nincs egy Románia a Confederatioban és egy azon kívül. A népek nemzetpolitikáját a nemzetiségi kultuszminisztériumokon keresztül intézik. Érveléseikben a népek lemondanak úgy a történelmi jog által biztosított előnyeikről, mint etnikai számarányuk fölényéről. A Confederatio keretén belül semminemű határ nem létezhet. Valamennyi állam külön állami életet él. Közös pénzügye, gazdaság és külpolitikája meg hadügye” – írta Szoboszlai Aladár. Az általa létrehozott szervezkedésbe nagyszámú románt – még ortodox papot is – bevont. Sikerült megnyernie az elégedetlen román katonatisztek egy részét is.

A szervezkedést felgöngyölítették. Az ország minden részéből mintegy 200 személyt tartóztattak le, közülük 57-et hadbíróság elé állítottak. A perben – amely az ötvenes évek legnagyobb politikai pere volt Romániában – 10 halálos ítélet született. A halálos ítéleteket 1958. szeptember 1-jén a Securitate temesvári börtönében hajtották végre. 46 vádlottat 3 évtől életfogytiglani kényszermunkára ítéltek. Az összbüntetés időtartama – a kivégzetteken kívül – meghaladja az 1300 évet!
 
III. Sass Kálmán érmihályfalvi református lelkész kantonális terve
 
Sass Kálmán, az Érmellék „messiása” már 1939-ben, a Romániából való kitoloncolása után behatóan foglalkozott az erdélyi kérdés megoldásával. Másfél évig teológiai ösztöndíjjal Svájcban tanult. Nagyon alaposan ismerte a svájci kantonok működését. A Szent István-i Magyarország kisebbségi kérdésének megoldása elé című tanulmányában részletesen kidolgozta a kantonális tervre vonatkozó elképzeléseit. Véleményem szerint tervezete ma is az egyik továbbgondolásra alkalmas nagy tanulmány. Sass Kálmán az ezeréves Magyarország visszaállításáért szállt síkra. A kisebbségi kérdés megoldását abban látta, hogy minden kisebbség úgy hozza létre a maga kantonját, hogy a svájci modelltől eltérően a kanton egyben nem jelent nyelvi határt. Tehát: az erdélyi magyar kantonnak ugyanúgy tagja az ókirályságbeli, bukaresti, jászvásári magyar, mint a székelyföldi tömbmagyarság. Mindenkinek egyenlő jogai és kötelességei vannak. Véleménye szerint a szórványmagyarság fogalma megalázó a valóban szórványban élő magyarok számára, örökös frusztrációs érzést vált ki.

Az erdélyi szászok, a bánsági és partiumi svábok ugyanúgy létrehoznák a maguk kantonját, mint a magyarországi szlovákok, németek, szerbek. A kantonban ugyanúgy érvényesülne a többnyelvűség, mint Svájcban. Minden hivatalos dokumentumot e többnyelvűség szellemében fogalmaznának meg. Az anyanyelv minden szinten való alkalmazása elé semmilyen korlátot nem emelhetnek. Az anyanyelvű egyetemi, főiskolai oktatást az illető közösség számaránya dönti el. Az erdélyi magyarságot tehát számarányánál fogva több egyetem is megilleti.

Sass Kálmán Szegény Erdélyország című tanulmánya az egyik leghitelesebb dokumentuma a két világháború közötti romániai magyarüldözésnek. Ő volt az egyetlen erdélyi politikus, aki 1940 és 1944 között az akkori magyar kormányok szinte valamennyi tagjával kapcsolatot tartott. 1946. április 14-én datált levelében a közelgő párizsi békeszerződés veszélyeire figyelmeztetett: egyrészt elárulják az erdélyi magyarságot az ún. „magyar demokraták”, másrészt a román nacionalisták is hátba támadják. Világosan látta, hogy az 1947. február 10-én aláírt párizsi békeszerződés elsősorban „az erdélyi magyarság bőrére megy ki”.

31 érmelléki társával tartóztatták le. A perben két halálos ítélet született. Sass Kálmánt és dr. Hollós István volt hadbíró századost 1958. december 2-án a szamosújvári börtönben kivégezték. Még azt sem engedték meg, hogy a hóhéraikkal szembenézzenek. Hátból kaszabolták le őket. A 31-ből 14-et életfogytiglani kényszermunkára ítéltek.

Románia az egyetlen ország, ahol a kivégzettek hozzátartozó nem tudják, hol pihennek szeretteik földi maradványai. Mindannyiukat alanyi jogon kellene megillesse a rehabilitálás.

Báró Wesselényi Miklós 1848. június 18-án Klauzál Gábor ipari, földművelési és kereskedelmi miniszterhez írott levelében úgy látta, hogy az egyetemes magyarság csak úgy tud megmaradni, ha kisebb területre vonul, feladja Horvátországot, Szlavóniát, és a különböző kisebbségekkel egyetértésben végrehajtják a lakosságcseréket.

Dr. Dobai István a magyar forradalom eszméi hatására górcső alá vonta az erdélyi kérdés megoldásának lehetőségeit. Elvetette azt a változatot, hogy Erdély teljesen Magyarországhoz tartozzon, a románok és szászok számára biztosítsanak teljes körű autonómiát, mivel a román többség bármikor megszavazhatja a Romániához való tartozást. Ugyanezért vetette el az önálló Erdély gondolatát is. Ha Erdély Romániához tartozik, akkor pedig a jogfosztás, a kisemmizés folytatódik.

Ezért azt javasolta, hogy Erdélyt osszák két egyenlő részre, és hajtsák végre a teljes magyar-román lakosságcserét! A Dobai-csoport közvélemény-kutatása szerint ezt a változatot támogatja az erdélyi magyarság nagy része.

A Dobai-csoportban 9 vádlottat állítottak bíróság elé. Dr. Dobai Istvánt és Varga László református lelkészt életfogytiglani kényszermunkára ítélték. Nagy József és Kertész Gábor a kínzások, verések nyomán a börtönben veszítette életét. A többiek 6 év és 25 közötti börtönbüntetést kaptak.
 
V. Fodor Pál csíkszeredai vasútépítő mérnök lakosságcsereterve

Dobai Istvántól teljesen függetlenül Fodor Pál csíkszeredai vasútépítő mérnök is a magyar-román lakosságcserében látta az erdélyi kérdés megoldásának kulcsát. Ő Erdélyt függőlegesen osztotta volna két egyenlő részre. Térképén még azt is feltüntette, hogy a lakosságcsere nyolc évig tartana és több ezer vasúti szerelvényre lenne szükség.

Dobai István a református és Fodor Pál a katolikus egyaránt Márton Árontól kért tanácsot és biztatást. A Fodor-perben bíróság elé állították dr. Csiha Kálmán 1990 utáni erdélyi református püspököt és három Ferenc-rendi szerzetest. Fodor Pált 25 év kényszermunkára ítélték.
Román lakosságcseretervek

Miközben a magyar lakosságcseretervek szerzőit egytől egyik elítélték, addig a román lakosságcseretervek kiagyalóinak a hajuk szála sem görbült. Sabin Manuila, a bukaresti Központi Statisztikai Intézet igazgatója 1941. október 15-én Ion Antonescu marsallnak átadott terve az összes kisebbség Romániából való kiűzését tervezte. Összesen 3,8 millió kisebbségitől szabadultak volna meg. Vasile Stoica 1943-ban készített tervezete közel 5 millió kisebbségi kicserélését tervezte, úgy, hogy Románia közben nem mond le a területeiről.