Borbély Zsolt Attila: Győzzön a jobbik!

Ma sokan lekicsinylik a nemzeti oldalon parlamenti eszközöket s nem véletlenül: olyan mértékű a háttérhatalom nyomása a formális politikai érdekképviseletre, hogy bizony a politikusok gúzsba kötve táncolnak. Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy egyáltalán nem mindegy, hogy miről szól a kormánypropaganda, hogy milyen a kormány kultúrpolitikája és azon belül oktatáspolitikája, hogy a nemzeti öntudat további gyalulása-e a cél vagy annak regenerálása. Nem mindegy, hogy a produktív vagy az improduktív társadalmi rétegeteket favorizálja a kormány s még hosszan sorolhatók azok a dimenziók, melyekben a kormányzati döntés és stratégia kihat a közösség életére.

Az túlzás nélkül kijelenthető, hogy az MSZP-SZDSZ-MDF hatalmi góctól semmiféle konstruktív program, életképes kilábalási stratégia nem várható. Tény az is, hogy az összes mulasztás és hiba dacára, az Orbán Viktor nevével fémjelzett négy év volt a rendszerváltás utáni magyar történelemben – húsz esztendő alatt! – a legeredményesebb és a nemzet szempontjából a legjótékonyabb korszak.

Összefoglalva: tétje van a 2010-es választásnak és tétje van annak, hogy a Fidesz mellett bekerül-e egy olyan párt is a parlamentbe, melynek nemcsak első számú vezetője, a vezető elit illetve középgárda egy része gondolkodik nemzetben, hanem lényegében minden tagja. Optimális eredmény az lenne, ha a Fidesz a Jobbikkal együtt kétharmadnyi szavazóerőt képviselne a következő parlamentben. Erre van esély, legalábbis ezt mutatják a pécsi időközi választások. Melyeknek eredményét kellene leképezni az EP-választáson, majd 2010-ben a parlamenti választáson. Pécsett egyszerre tartottak polgármester-választást és időközi önkormányzati képviselőválasztást a 8. számú szavazókerületben. Mint közismert, a polgármesteri tisztségért folyó versenyt Páva Zsolt, a FIDESZ - KDNP jelöltje nyerte a vele szemben felsorakozó MSZP–SZDSZ-MDF koalíció igen erős jelöltjével, Szili Katalinnal szemben. A győzelem súlyát az is kiemeli, hogy pécsi illetőségű nemzetben gondolkodó emberek is Szili győzelmére számítottak, s hogy a Fideszes bennfentesek is szoros eredményt vártak. Ehhez képest, Páva Zsolt közel kétharmados, 65.83%-os győzelme óriási eredmény. Az is figyelemre méltó, hogy Szili Katalin egyetlen szavazókörben sem nyert, olyan körzetekben sem, ahol a baloldal uralkodott 1990 óta.

Még örömtelibb a 8-as számú választókörzet eredménye. Itt a választásra jogosultaknak valamivel kevesebb, mint a fele járult az urnákhoz, a leadott érvényes 2535 szavazat közül 1726-ot nyert el Kőhalmi László a Fidesz-KDNP jelöltje, ami 67.87-%-ot jelent, 552-t az MSZP által is támogatott MDF-es jelölt, Olasz István (21.77%), míg 257-et Fogarasi Gábor, a Jobbik jelöltje, ami 10.14%-al egyenértékű. A Jobbik rendre 5% felett végez a különböző időközi választásokon, s ha ehhez hozzávesszük azt a tényt, hogy több, mint 200.000 kopogtatócédulát gyűjtöttek össze, akkor kijelenthetjük, hogy az új erőnek jó esélye van az Európa Parlamentbe való bekerülésre. Annál is inkább, hogy a MIÉP nem tudta összegyűjteni időre a kopogtatócédulákat, így nem fog listát állítani. Ez egyrészt azt jelenti, hogy nem visz el a Jobbiktól százalékokban is kifejezhető szavazatot, másrészt azt is, hogy eme, saját elnöke által szétvert párt már nem rendelkezik érdemi társadalmi erővel. Ami fölöttébb szomorú, ha a MIÉP 2002 előtti történetét vizsgáljuk vagy Csurka István korábbi lényeglátó elemzéseit olvassuk. (Ki is beszélt a ma már javában zajló „szálláscsinálásról” és tömeges betelepedésről először? Ki tematizálta a globalizmust már a kilencvenes évek derekán? S ma már csak azok nem látják, hogy létezik, működik a Csurka által emlegetett New York - Tel Aviv - Budapest tengely, akik nem akarják látni, mert a félretájékoztatás a feladatuk vagy intellektuálisan egyszerűen menthetetlenek.) Viszont az a politikai ámokfutás, amit a MIÉP elnöke művelt 2002 óta, a pártot demokratizálni akarók leügynöközése és kizárása, szinte minden tisztességes és nemzetért tenni akaró ember eltávolítása, akár belső sugallatra történt, akár külső ráhatásra, a nemzeti oldal tudatos rombolásával volt egyenértékű. Erőszétprédálás magyar szempontból. S amikor a nemrégiben Csurka megpróbálta egy erkölcsi-politikai szintre hozni a Gyucsány-klón Bajnai Gordont, a 2006. október 23-án a „magyar” rendőrök által megnyomorítottakért legkövetkezetesebben kiálló Morvai Krisztinát és a horvát szabadságharcos illetve magyar nemzeti közíró Rózsa Flores Eduardot, akkor az egykori fárosznak sikerült olyan erkölcsi mélypontra süllyedni, ahonnan már aligha van visszaút. Kész, elvégeztetett. Csurka István szövegelésének valóságtartalmát illetően nem jobb vagy rosszabb a balliberális média bértollnokainál. Csurka felszámolta saját erkölcsi tartalékait, és lenullázta a maga által felépített pártot.

De mi van a Fidesszel, melyről más esett szó? Az ideális összjáték a két párt között az lenne, ha a Jobbik visszafogná Fidesz-ellenes retorikáját (ezt a Vona-korszakban megvalósulni látom, a Jobbik nem lő csípőből, ha a Fidesz mulaszt valamit, nem a Fidesszel foglalkozik elsősorban, hanem a magyar társadalmat kilátásait befolyásoló kulcskérdésekkel, miközben természetesen reagál a méltatlan támadásokra) a Fidesz pedig hagyná felfejlődni, érvényesülni a Jobbikot. Ehhez képest a Fidesz sorozatban rágalmazza potenciális partnerét. Amikor Gyurcsányék lelépésükelőtt még kiutalnak 25 millió forintot a MIÉP pártalapítványának, melyhez a Jobbik aktuális vezetőinek semmi köze nincsen, a Fideszesek megpróbálták ezt a tényt kihasználni ama rég emlegetett rágalmuk alátámasztására, miszerint az MSZP pénzelné a Jobbikot. (Azóta helyesbítésre kényszerültek, de maga a lejáratási kísérlet is minősít erkölcsileg.) A középszintű vezetőktől fel egészen a párt politikai arcélét meghatározó figurákig azt hallani mindenkitől a sajtóban és magánbeszélgetésben egyaránt, hogy a Jobbik az MSZP hatalmi érdekeit szolgálja. Ha valami az MSZP érdekeit szolgálta, akkor az példának okáért a lisszaboni szerződés olvasás nélküli, hisztérikusan gyors megszavazása volt, amit győzelmi trófeaként nem tudott volna felmutatni Gyurcsány kenyéradó gazdáinak a Fideszes képviselők támogatása nélkül (!). S lehetne még sorolni az ellenzékben elkövetett mulasztásokat, melyekre nehéz nemzetelvű magyarázatot találni. De nem az a cél, hogy a Fideszt elmarasztaljuk, a cél az lenne, hogy a két párt megtalálja azt az összhangot a majdani parlamentben, amit megtalált a Fidesz a MIÉP-pel 1998 és 2002 között. S ennek nem a Fidesz mulasztásai képezik akadályát és nem is a Jobbik kérlelhetetlensége, hanem a Fidesz mesterkedése a Jobbik bejutása ellen, aminek csimborasszója, hogy a Fideszes aktivisták, cédulagyűjtők kitanítását szolgáló „érvelő-kártyáján” van egy külön rész melyet a Jobbiknak szántak. Vagyis ahelyett, hogy a Fidesz hagyná, hogy a Jobbik csatornázza be maga mögött azokat a szavazókat, akik affinisak a karakteresen nemzeti retorikára, a nemzetépítő és rendpárti állam víziójára, s maga a centrumból próbálna minél többeket magához kapcsolni, a legalsó szinten, a mindennapi kommunikáció szintjén is megpróbálja roncsolni a Jobbik népszerűségét. Nézzük meg, milyen érvekkel!

Az írja az „érvelő-kártya”: „A Jobbikra adott szavazat elvesztegetett szavazat. A Jobbik nem tud kormányt alakítani, nem tudja legyőzni a szocialistákat. Ráadásul nem is akar kormányozni, hanem ellenzéki szerepre készül. (Vona Gábor egy lapinterjúban azt mondta, hogy mindenképpen ellenzéki szerepre készülnek, még ha a Fidesz is lesz kormányon: „Hacsak nem mi nyerjük a 2010-es választásokat, ellenzéki szerepre készülünk az első parlamenti ciklusunkban.” (Magyar Nemzet Online, 2009. jan. 3.) Vagyis az MSZP-vel közösen lesznek egy Fidesz-kormány ellenzéke!)” (kiemelés az eredeti szövegben.)

Mielőtt kommentálnánk ezt a kétségkívül hatásos érvet, álljon itt Vona Gábor jelzett interjújának vonatkozó részlete teljes egészében: „Hacsak nem mi nyerjük a 2010-es választásokat, ellenzéki szerepre készülünk az első parlamenti ciklusunkban. Jelenleg nemcsak a Jobbik, hanem a polgári oldal sem hajlandó koalícióra lépni a másikkal, vagyis a Jobbik elutasítja a Fidesz eddigi politikáját, s ugyanez igaz fordítva is. Ha most lennének a választások, valószínűleg a Fidesz nyerne, a Jobbik pedig ellenzéki pártként a számára vállalható kérdésekben támogatná a polgári kormányt, ugyanakkor a nemzet érdekeivel ellentétes törekvésekben nagyon kemény ellenfelek lennénk.” Ez ugyebár tiszta beszéd és egészen másként hangzik, mint az „érvelő-kártya” által idézett passzus. De attól függetlenül, hogy klasszikus ellenzéki szerepre készül-e a Jobbik vagy pedig az 1998 és 2002 közötti MIÉP-hez hasonlóan nemzeti elvi alapon álló konstruktív ellenzéki szerepre – ami elég egyértelműen körvonalazódik Vona nyilatkozatából – azt állítani, hogy egy ellenzéki szerepre készülődő pártra adott szavazat elveszett szavazat egyszerűen hazugság. Elveszett az a szavazat, mely nem éri el a célját, más szóval, mely a szavazó szándékával eltérő módon hasznosul. Eddig azzal érveltek a main stream jobboldal politikusai (komikus, hogy még egy törpepárt képviselője, Boross Péter is nyilatkozott efféléket, nem is egyszer), hogy a kis pártra adott szavazat elvész. Most, hogy a Jobbik rendre 5% felett végez az időközi megmérettetéseken, más érv után kellett nézni. Az első esetben sem volt igaz e tézis, mert a helyes megfogalmazás úgy szólt volna, hogy a parlamentbe be nem jutó pártra adott szavazat elvész. De egy bejutásra esélyes pártra adott szavazat minden bizonnyal hasznosul, akár kormányra kerül az illető politikai erő, akár nem. Hiba lenne kizárólag a soron következő négy évben gondolkodni. A Jobbik vezetői és törzsgárdája kellőképpen fiatal, az első lépcső, hogy bejussanak a parlamentbe, s majd, ha megkerülhetetlen tényezők lesznek, akkor eljön az ideje a kompromisszummentes kormányzati szerepvállalásnak is. Mellesleg a Fidesz sem vállalt rögtön 1990-ben kormányzati szerepet, holott, úgy hallani, hogy lehetősége lett volna rá. 1993-ban is csatlakozhatott volna az ellenzéki koalícióhoz. Nem tette és jól tette. E két példa is igazolja, hogy egy párt nem kell feltétlenül kormányzati szerepre törekedjen ahhoz, hogy támogatásra méltó legyen. A Fidesz érvelő-kártyájának első érve álérv, logikai nonszensz.

Nézzük a következőt! „A jobboldal mind 2002-ben, mind 2006-ban megnyerhette volna a választásokat, ha nem megosztott. 2002-ben az MSZP 55.234 szavazattal kapott többet, mint a Fidesz-MDF lista, miközben a MIÉP listájára 245.326-an szavaztak. Ez kevés volt ahhoz, hogy a MIÉP bejusson a parlamentbe, vagyis ezek a szavazatok elvesztek. Ha a 245.326 emberből csak 56.000-en a Fideszre szavaztak volna, akkor a Fidesz maradt volna kormányon 2002-ben. 2006-ban ugyanez a helyzet ismétlődött meg. 2002 és 2006
tanulsága tehát világos és egyértelmű: a baloldal csak akkor tud választást nyerni, ha a jobboldal szavazatait megosztják.”

Ennyi demagógiát, csúsztatást egy halomra a baloldalon is ritkán olvashattunk nyomtatásban. Elég szomorú, hogy a Fidesz ilyen eszközökkel manipulálva próbálja elütni a nemzeti értékeket és érdekeket következetesen képviselő riválisát az Európa Parlamentbe jutástól. Nézzük a tényeket: azzal, hogy az SZDSZ szavazatait az érvelő-kártya megfogalmazója nem adja hozzá az MSZP szavazataihoz, egyszerűen tévútra viszi mind a kártya alapján „érvelőt”, mind annak hallgatóját. Mert Magyarországon nem két párt áll egymással szemben, mint egyes országokban, hanem két tábor. Egy magát baloldalnak nevező komprádor briganti banda és egy heterogén tábor, melynek tagjai valamilyen szinten felvállalják a nemzeti érdekek képviseletét a globalista hatalommal szemben is. A Fidesz maga is megosztott e törésvonal mentén, de amíg Orbán Viktor a párt meghatározó alakja, addig megítélésem szerint besorolható a nemzeti oldalra. Az MSZP azáltal tudott nyerni 2002-ben és 2006-ban, hogy nem próbálta mesterségesen elszívni az SZDSZ szavazatait, hanem meghagyta annak önállóságát. Az SZDSZ szavazatai nélkül hasonlítgatni össze az MSZP eredményét a Fideszével megtévesztő játék a számokkal, melynek köze nincs a realitáshoz. Ezzel szemben a valóság az, hogy ha a Fidesz nem törekedett volna tudatosan a MIÉP szavazói egy részének elhódítására, hanem a centrumban keresett volna megszólítható szavazótömegeket, akkor a 2002-es bukás elkerülhető lett volna.

Másik elvi kérdés, hogy a Fidesz érvelő-kártyája úgy kezeli a nemzeti radikálisokra adott szavazatokat, mintha azok tetszés szerint átcsoportosíthatók lennének az ő oldalára. Holott azok a szavazatok egy világos – és a Fideszétől eltérő – politikai opcióra, programra, világképre adott szavazatok. A két program és világkép nem áll távol egymástól, de azért messze nem fedik egymást. Vélhető, hogy a radikális nemzeti oldalon tekintélyes szavazat-tartalék van, olyan választópolgárok szavazatai, akik nem hajlandók sem a Fidesz-t támogatni, sem egy számukra hiteltelen radikális pártra vagy összefogásra voksolni. E hipotézis magyarázatot adna arra, hogy a MIÉP - Jobbik összefogás rosszabb eredményt ért el a 2006-os megmérettetésen, mint a MIÉP 2002-ben. Sokkal valószínűbb, hogy a Jobbikot és annak prominenseit a Magyar Fórum hasábjain sorozatosan ügynököző Csurka választás előtti összeborulását a korábban támadottakkal nem honorálta egy tekintélyes választói tömeg, mely egyszerűen nem ment el szavazni. Nehezen hihető, hogy a 2006-os elrontott Fideszes depressziókampány szólította volna meg őket s győzte volna meg arról, hogy 2002-es preferáltjuknál jobb alternatívát nyújt a Fidesz. Különös tekintettel arra, hogy a Fidesz egyik meghatározó figurája, Pokorni Zoltán azt nyilatkozta a 2002-es választások után, hogy a választásoknak pozitív fejleménye a MIÉP kibukása a parlamentből.

Nézzük meg az 1990 óta megrendezett választásokat! A jobboldal két ízben győzött: 1990-ben és 1998-ban. Első alkalommal az MDF, a KDNP és az FKGP alakított kormányt, második alkalommal a Fidesz-MDF szövetség a Kisgazdákkal vagyis a jobboldal Fideszes terminológia szerint „megosztott” volt mindkét alkalommal. A kártya második Jobbik-ellenes érve tehát nemcsak manipulált adatokon nyugszik, de végkövetkeztetése a valóság szöges ellentéte. Amihez még azt érdemes hozzátenni, hogy nem kell végzett politológusnak vagy szociológusnak lenni ahhoz, hogy belássuk: két párt a nemzeti oldalon, más-más programmal és retorikával több embert tud megszólítani mint egy nagy formális szövetség. Mindig lesznek a centrumban szavazók, akik idegenkednek a nemzeti radikális retorikájától és mindig lesznek a politikai paletta jobb oldalán olyanok, akik nem fognak soha a Fideszre szavazni a Deutsch – Pokorni – Rogán féle prominensek miatt. Ha a célunk a szavazatmaximalizálás s a jelenleg uralkodó politikai bűnszövetkezet eltakarítása, akkor minél hamarabb el kell felejteni az „egy a tábor, egy a zászló” fedőnevű önsorsrontó szemléletet. Végül de nem utolsó sorban méltatlan és sunyi az a megfogalmazás, hogy a “a baloldal csak akkor tud választást nyerni, ha a jobboldal szavazatait megosztják.” (kiemelés tőlem, BZSA) Kik osztják meg? A jobboldalon kívüli erők netán? Ha már sületlenséget állítunk, ami igazoltan ellentéte a valóságnak, akkor nem lett volna korrektebb úgy fogalmazni, hogy a jobboldal szavazatai „megoszlanak”?

A nemzet sorsáért aggódóknak érdemes elolvasni a Jobbik választási programját, még akkor is, ha sokan puszta formalitásnak tekintik a programokat. Ez végre egy következetes nemzeti program, mely felöleli a közösségi lét legfontosabb területeit s köntörfalazásmentesen beszél legérzékenyebb problémákról is. E program, ha kellő publicitást nyerne, találkozna a magyar társadalom elsöprő többségének támogatásával. Mi történik ehelyett? A baloldal vesztét érezve ismét fasisztáz, náciz, rasszistáz és szélsőségesez, megpróbálja szalonképtelenné nyilvánítani azt a pártot, mely jelen helyzetünkből kilábalást ígér. A Fidesz pedig elzárja a Jobbik elől a saját kommunikációs csatornáit, és egyik-másik képviselője beáll a szélsőségesezők táborába, politikailag pedig ott támadja a Jobbikot, ahol éri.

Nagy szerencse, hogy az élesbe menő, vagyis az MSZP-SZDSZ-es bűnszövetkezet leváltásáról szóló parlamenti szavazást megelőzi néhány kisebb súlyú választás. A 2010-es választás előtt volt pár kisebb önkormányzati próba, melyek rendre jól sikerültek, s lesz egy sorsdöntő főpróba június 7-én: az Európa Parlamenti választás. S utána, ha a Jobbik veszi az első nagy akadályt remélhetőleg a múlté lesz az „egy a tábor, egy a zászló” című rosszemlékű szólam s élét veszti a „kis pártra ne szavazzunk” retorika. Majd pedig, ha mindkét nemzeti párt meggyőző többséggel bekerül 2010-ben a törvényhozásba, megkezdődhet egy okosabb és a nemzet szempontjából hatékonyabb, nem feltétlenül nyílt, de közös nemzeti építkezés.

(Az írás a májusi KAPU című folyóiratban lesz olvasható.)

Borbély Zsolt Attila

barikád.hu