E kijelentő mondat megvalósulása érdekében a Fidesznek arra kell törekednie, hogy választóival olyan harmóniát építsen fel, mint amely Ausztria, Franciaország, Norvégia és Európa legtöbb pártja, valamint szavazói között megvalósult. Ha ez nem történik meg, a rettenetes állapotban átvett ország kormányzásának első fél éve után megtörténhet a jobboldal legnépszerűbb pártjával az, mint ami ma a szemünk előtt az MSZP-vel játszódik le, amelyik olyan mértékben elvesztette kapcsolatát választóival és menetel velük szembe, hogy most valóban felbomlanak a közöttük több évtized alatt megszilárdult kötelékek.

A Fidesznek és a választóinak egymást  jobban meg kell ismerniük. Hiszen most még a  kormányváltáshoz vezető utat is másként látja a párt és a hozzá akár a legszorosabban állók.

Egy példa. A Magyar Demokrata április 8-i számában Bencsik András Lázadni kell! című vezércikkében azt írta, hogy „ki kell menni az utcára és forradalmat csinálni”. Amivel – gondolatban – nyilván sokan értenek egyet a jobboldalon.

A Fidesz.hu honlap beszámolója szerint ugyanakkor egy március 24-én tartott veszprémi előadáson Navracsics Tibor frakcióvezető „óva intette hallgatóságát a forradalmi megoldástól”. A másnapi Veszprémi Napló részletesen idézte szavait: „az utcára azért sem lehet kivinni a népet, mert valóságos eredményt sohasem a forradalmak hoznak; az összetűzésekben életüket vesztett emberekért pedig azokat terhelik a felelősség, akik őket az utcára küldték.”


Azt most ne elemezzük, hogy a történelem e sajátos felfogásához mit szólnak azok, akik az 1848-as  és az 1956-os forradalomra másként tekintenek. Csupán azt kívántuk érzékeltetni, hogy még a kormányváltáshoz vezető út értelmezésében sincs egység a jobboldal egy tekintélyes része és annak legnagyobb pártja között.

Az most mellékes kérdés, hogy a forradalmat igenlők és a forradalmat ellenzők vagy leszólók is elbeszélnek a valóság feje fölött. Forradalmat lehetetlen „csinálni” demokráciában – függetlenül attól, hogy e  demokrácia csak formálisan, intézményeiben létezik. Azon egyszerű oknál fogva, hogy senki sem tudná, kire kell vagy mire kellene lőni. A Parlament épületére? A Magyar Nemzeti Bankra? Az MTV székházára?


És mivel lőnének a forradalmárok? A fegyverek a kormánynak engedelmeskedő rendőrség és katonaság, valamint kedvenc gorillavállalatuk, az In-Kal Security kezében vannak. További „forradalomtechnológiai apróság”: az SZDSZ javaslatára már jó ideje megszüntették a kötelező katonai szolgálatot, aminek következtében sokan még egy puskát sem tudnak elsütni.

Az ország szekerének jó irányba fordításához pedig a kihívásokra felkészült, roppant keményen dolgozó Herkulesek egész csapatára lesz szükség. Ugyanis az országban – amely polgáraiból áll – vannak nem kis számban olyanok, akik érdekeikkel és érzületeikkel ellentétesnek tartják azt, ha egy középjobboldali kormány idején az ország lelkileg, fizikailag és gazdaságilag virágzik, ami első számú érdek.

Makovecz Imre, a világszerte ismert építész, a Magyar Demokrata már említett számában megjelent interjújában jelentette ki a mai hatalomról, hogy „Azokra az intézkedésekre, amelyek a nemzet fennmaradását szolgálnák, a hatalom részéről sem pénz sem akarat nincs. Akarat csak a nemzet felszámolására van.”

Amit a Központi Statisztikai Hivatal éléről törvénytelenül elkergetett Mellár Tamás a Heti Válasz említett számában így fejezi ki ugyanezt: „Mintha a sikeres stabilizáció és reform alapvető feltétele a lakossági megszorítások mértéke lenne; minél jobban szenved a nép, annál biztosabb a siker.”

A Magyar Nemzet április 14-i számában pedig ugyanerről Czakó Gábor azt írta: „Ha a nép kivész, akkor minek az egész kormányzás?”

A jobboldali pártok szavazói között ezt a már általánosan elfogadott véleményt támasztja alá az eddig más módon kielégítően, sőt sehogyan nem magyarázott tény, hogy a 2001-ig igen kedvezőtlen globális gazdasági környezetben a jobbközép koalíció vezetése alatt Magyarország miért szárnyalt, miért tekintették széles körben „mintadiáknak” az uniós csatlakozásokra váró országok között is, majd mindez miért csapott át ennek teljesen az ellenkezőjébe, noha a múlt év szeptemberében az Egyesült Államokban kirobbant világválságig a magyar gazdaság  egy parádésan felfutó globális környezetből profitált, akárcsak a térség néhány év alatt bennünket messze elhagyó országai.

Kövér első mondatára visszatérve kimondhatjuk: ha a Fidesz azt akarja, hogy  az országot felemelje, pontosabban a felemelkedés lehetőségét megteremtse, akkor azt az ellenérdekeltek erős ellenállásán  keresztül is meg kell tennie. Arra pedig számítani kell, hogy az ellenállás a másik oldalról a korábbiaknál is – finoman fogalmazva – nagyobb lesz, noha azt ma csak a fantáziadúsak hiszik el. Az pedig mindennapos tapasztalat, hogy a másik oldal nemzetközi kapcsolatai, amelyeket felhasználva „segít” majd be a javulást gátló projektjébe, fényévekkel jobb a Fideszénél, amely párt még ma sem érti, hogy egy Hobbes-i világban él, ahol Sarkozy elnöknek, Merkel kancellár asszonynak vagy Berlusconi miniszterelnöknek mérhetetlenül fontosabb például Medvegyev orosz elnök a magyar miniszterelnöknél. Amit viszont tud a szlovák Fico, a cseh Klaus és térségbeli társaik.

Hacsak valami rendkívüli fordulat nem következik be – amelynek esélye mára már elhanyagolható –, és a Fidesz nyeri a választást legkésőbb 2010 tavaszán. Annyi kétségtelen, ha a választások idején a globális válság véget ér, a győztesnek jóval könnyebb lesz kormányoznia az ország teljesen lepusztult állapota ellenére, az általánosan bizakodó hangulatnak köszönhetően. De essen a kormánykerék átvétele akár általános gazdasági lejtmenet, akár a tartóssá vált depresszió, akár már a kilábalás idejére, aki nem illúziók rabja, tudja, az MSZP és az SZDSZ-hű értelmiség a kezében lévő eszközökkel egy fél év alatt az általuk létrehozott nyomort a megválasztott jobboldali kormány nyakába varrja.

Ekkorra a választásokon elnyomorodottságuk és a mai kormány elleni általános ellenszenvük miatt a Fideszhez csapódott szavazók vagy passzívvá válnak, vagy egy vele szembe menő politikai erő demagóg szólamainak felülve akár arra is hajlandóak lesznek, hogy az utca nyomásával kergessék el a kormányzó jobbközép pártot, amely e nyomásnak messze nehezebben tud ellenállni, mint a most kormányzók. Legjobb esetben pedig helyükön maradnak úgy, hogy félelmük megbénítja kormányzásukat, nem beszélve a beígért intézkedések elvégzésére irányuló akaratukat. Amihez hasonlót már megéltünk a taxisblokád után.

És ez lesz az a pillanat, amikor a Fidesznek történetében a leginkább szüksége lenne az őt támogatókra, amelynek hiányában Magyarországon igen csúnya történelmet írhatunk.

E támogatás azonban csak akkor marad a Fidesz mögött, ha a párt megvalósítja azt, amire az elfogadott szóhasználat szerint jobboldalinak nevezett szavazók az 1990-es fordulat éve óta mindhiába várnak politikai vezetőiktől.

Ha az akkori Fidesz-kormány e várakozásoknak nem fog megfelelni, az a nemzetre, választóira, magára a pártra és minden bizonnyal a teljes magyar jobboldalra nézve végzetes lesz, noha a „végzetes” szó – tekintettel a mai, nyugalommal szintén végzetesnek tekinthető helyzetre – a sors szomorú fintoraként kissé már kezd klisészámba menni.

A feladatok olyan gigantikusak, amelyekre a felkészülést papíron, fizikailag/szervezetileg és elsősorban lelkileg már évekkel ezelőtt meg kellett volna kezdeni. Amennyiben ez nem történt és nem történik meg, sok esélye nincs az alapvető átalakulásnak.

A világtörténelemben országoknak  szinte csodával határos mértékű átalakulása nem egyszer sikerült, Szingapúrtól Kínáig. Szingapúr esete – azt mutatja, hogy a legfőbb tanulságok egyike a dolog egyszerű volta: a fundamentális változáshoz nem kell újra feltalálni Kolumbusz tojását.

Ez az, amit a most 86 éves Lí Kuan Jú, a jelenlegi miniszterelnök „tanácsadói miniszterelnöki” rangban még mindig aktív édesapja, a földkerekség vitathatatlanul legbölcsebb és leghatékonyabb politikusa bebizonyított. Azzal, hogy az egész világot karácsonyfának tekintve válogatta ki és szedte le arról az „ajándékokat”, vagyis más országban bevált gyakorlatot, amelyek a legjobban tetszettek neki és valósította meg őket otthon. Ideológiai előítélet nélkül, pragmatikusan: a jó macska az, amelyik egeret fog alapon. Az eredmény: a városállamot jövőképének megfelelően rövid évtizedek alatt egy trópusi, nyomorgó  pokolból szupergazdag, mintaszerűen működő országgá „varázsolta”.

Lít nem zavarta, hogy a brit önkormányzatok lakástámogatási rendszerének munkáspárti gyakorlatát, a Pinochet-i chilei nyugdíjrendszert vagy a rotterdami konténerkikötő szervezéstechnikáját ültette át. Csak egyetlen dolog érdekelte: vajon a sikeres, másolandó gyakorlat hatékonyan előmozdítja-e a nemzeti érdeket?

A szingapúri módszer másik nagy tanulsága annak egyszerűsége: az egykori koszfészekből Lí azzal kezdte a mai laboratóriumi tisztaságú egyenlítői várost kimosni, hogy a mocskos Szingapúr folyó partján a takarítását kezdeményezve seprűt ragadott. Miközben vasszigorral likvidálta a minden bokorban burjánzó korrupciót.

Zárójeles kérdés: vajon a Pekingnek és Washingtonnak is oly sokszor tanácsot adó Lít miért nem lehet a mocsokba fulladó Budapestre hívni már most? És – szintén kérdés a Fideszhez – miért nem alakulnak olyan csoportok, amelyek Dániában – Európa érvelhetően legsikeresebb társadalma – mindennapos gyakorlatát tanulmányozzák a helyszínen szemmel a hazai alkalmazhatóságra?

Matolcsy György ugyancsak a Heti Válasz idézett számában Jövőkép 2025 címmel megjelent cikkében – amelyben ismerteti, hogy hetvenöt magyar közgazdász miként látja a magyar jövőt –, azt várja, hogy „a lelki és erkölcsi fordulat” „magunkban, bent” zajlik le. Arra a volt gazdasági miniszter 2025 után is várhat. Bajnai Gordon  és csapata belső, erkölcsi fordulatára.

Az erkölcsi tisztogatást is kívülről kell elvégezni, az új kormány hivatalba lépése első órájában, előre kidolgozott tervek mentén. Amire egyetlen példa: nincs az a civilizált, de még a „nem civilizált” világ országaiban sem még egy olyan, amelyben akár internetes kiadványok fórumain, akár televíziós műsorok alatt futó csíkokon sms-ek formájában nyilvánosságot kaphat az a gyűlölködő szennyözön, mint ami nálunk. Ami nem önvizsgálatból fakadó morális megújulási mozgalommal akadályozható meg, hanem azzal, hogy a személyiségi jogok megsértőit gigantikus pénzbüntetéssel sújtják. Azok, akik – és most bocsánat, de legalább ezzel az esettel érzékeltetni kell, hogy mi folyik itt – arra bíztatnak egy internetes fórumon, hogy egy ötvenhatos hős asszony szájába vizeljenek, azok nem fognak önmagukba nézve megújulni.

Ennek a bosszúból és élvezetből gyűlölködő, hazáját és népét megvető rétegnek destruktív „alkotókészségét” el kell fojtani, mert húsz év alatt kiderült, ellentétben azzal, mint amit magukról hirdetnek, vagyis azt, hogy puszta létük kulturális és egyéb „pluszt” hoz a társadalomnak, térségünkben mindaz az ország, ahonnan hiányoznak, sikeresebb, tisztább, tisztességesebb, civilizáltabb és kulturálisan is sokrétűbb, kezdve az aluljáróktól az épületek homlokzatáig egészen a teljes közéletig, mint a miénk. Nem pedig ismét megrendelésekhez juttatni őket. A Stockholm-szindrómában lubickolás az egész magyar jobboldal feltámadás nélküli halálához vezet.

A jobboldali szavazóknak elege volt abból, hogy az általuk megválasztott koalíció is a Réz Ádámokat, a György Pétereket, a Héder Barnákat és társaikat futtatta; azon televíziós állomásoknak engedtek el milliárdokat, amelyek e réteg szócsöve. Elege volt abból is, hogy középiskolás terjesztésre erkölcsi tankönyveket csak azért tiltja be saját kormányuk, mert azokat a másik oldal sajtója támadja, míg a Nemzeti Kulturális Alap a másik oldalnak hódol pénzzel. Elég volt abból, hogy a külügyminiszter azzal dicsekedett: nála nem volt tisztogatás. Elég volt abból, hogy a kancelláriaminiszter a másik oldalnak hozott létre intézményeket úgy, hogy a jobboldalnak a választási csalással elúszott veresége után (Kövér László dicséretes, de sajnos késői beismerése) abból egyetlen nem maradt.

A kérdés, hogy a szemléletváltáshoz elég volt-e az eddigi siralmas kudarc. Az előjelek közül vannak aggasztóak. Navracsics Tibor frakcióvezető honlapján ugyan a Magyar Nemzet, a  Magyar Hírlap vagy a Demokrata – a Fidesz törzsszavazóinak kitüntetett olvasmányai – nem érhetőek el, de azon külön, napi olvasásra is ajánlottan szerepel és érhető el egyszerű ráklikkeléssel az a két internetes kiadvány, amely a fehér izzásig gyűlöli a felsorolt újságokat, jeleníti meg rajta idolként azt a Seres Lászlót fotóval és interjúval, aki szerint kár, hogy Magyarország nem az Egyesült Államok 51-ik állama. És az azokon ajánlott internetes helyekről szintén nem a jobboldali választók fórumai tárulnak fel, hanem a jobboldali pártok választóit rasszistának, és a többi megszokottnak tartók világa.

Azért azonban, hogy ez az írás optimista hangon érjen véget: reméljük, a fideszes vezetőnek a cikk elején idézett mondatai végre nem csak a szándékot, de a valóságot is tükrözik.

(Lovas István – Magyar Élet)

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés