Az egyetem alapításának közvetlen előzménye az Oláh Miklós esztergomi érsek által 1566-ban létrehozott nagyszombati szeminárium felújítása, átszervezése 1630-31-ben. Igaz, hogy alapításakor csak tíz növendék számára volt benne hely, de a Tridenti Zsinat (1545-1563) hatására megindult szeminárium-szervezés folyamán az esztergomi érsekség mostoha helyzete ellenére sem maradt le a nyugati egyházaktól. Német földön 1566-ban még csak két éve létezett szeminárium, a franciák pedig csak ezt követően, hat évvel később szervezték meg az elsőt.

Pázmány először az intézet anyagi alapjairól gondoskodott, megszerezve a királytól a budafelhévizi prépostság jövedelmeit a szeminárium céljaira, miután saját pénzén házat vásárolt a papnevelő számára. 1630. november 22-én kelt levelében így írt a királyhoz: „Oly nagy a szükség papokban, hogy ha még egyszer annyival rendelkeznénk, mint amennyivel bírunk az sem lenne elég. Én ugyan telhetőleg számos ifjakat nevelek az egyházi pályára, de a szükség nagysága erőimet felülmúlja. Emiatt felséged trónusához fordulva esedezem, méltóztassék támogatni törekvésemet”.

A Szent István királyt pátrónusaként tisztelő szeminárium 1631-től fogadta a papságra készülőket. Emellett a világi ifjúság nevelésére is volt gondja Pázmánynak. A prédikációs gyűjteményében (1636) közzétett két beszéde neveléselméleti értekezésnek is beillenék, olyan elmélyülten szól a fiúk és lányok neveléséről. Bizonyára törődött azzal is, hogy olyan nevelőket válasszon ki oktatási intézményeibe, akik az ő hosszú évtizedek alatt kiérlelt irányelveiben maradék nélkül osztoztak. Kifejezetten a világiak nevelését célozta a nemesi konviktus, valamint a szegény tanulók Szent Adalbertről elnevezett otthona, mindkettő Pázmány alapítása Nagyszombatban. A nemesi konviktus alapítólevelében az ifjak lelkére kötötte: „Istent féljék, szorgalmasan tanuljanak, és majdan nemzetüknek és hazájuknak híven szolgáljanak.”

Pázmány Péter mint érsek tehát minden eszközt megragadott arra, hogy az egyház és az ország szempontjából egyaránt fontos művelt vezető-réteget kinevelje, illetve a műveltség átadását intézményessé tegye. Ehhez rendelkezésére álltak a meglévő intézmények, amelyeket támogatott, és nem feledkezett meg a legtehetségesebbek külhoni iskoláztatásáról sem. Ugyanakkor arra törekedett, hogy a legmagasabb fokú képzettség megszerzését minél közelebb tegye lehetővé. (Bécs). Ez a céltudatos kultúrpolitika az elért eredmények megőrzése mellett a nagyszombati egyetem megalapításával teljesült be.

Pázmány munkásságát számtalan szempont szerint kutatták már, gazdasági-pénzügyi szervezőképességének tanulmányozása azonban még várat magára. A nehéz viszonyok ellenére hatalmas összegeket tudott előteremteni, s az egyházi vagyont rendeltetése szerint használta, saját részére csak a jövedelmek töredékét fordítva, nehogy intézményei hiányt szenvedjenek. Az 1632-ben megvalósult római útja diplomáciai szinten sikertelen maradt, amikor a pápai udvarban a császár követeként lépett föl. VIII. Orbán pápánál ugyanis nem tudta ellensúlyozni Richelieu bíboros befolyását, ami azért lett volna fontos, mert a katolikus franciák a svéd protestánsokkal a katolikus Habsburgok ellen szövetkeztek. Ha diplomáciai téren vereséget is szenvedett, erkölcsileg azonban nem, mert a pápát magasabb szempontok szerinti, pártatlan állásfoglalásra kérve egyúttal föladatára figyelmeztette: „Szánja meg Szentséged a sokféle csapásokkal sújtott katolikus népeket, amelyeknek javáért a pásztor nemcsak az Egyház kincseit, hanem a saját életét is köteles feláldozni. Ha a kellő eszközöket a maga idején föl nem használja, Isten előtt számot kell adnia mulasztásairól.”

Olyan ember nyugodtan szólhatott erről, aki már 1620-ban azt írta: „Állítom, hogy ... jövedelmeimnek egy harmadát sem fordítottam saját személyemre, kétharmadánál sokkal többet szenteltem papnevelő intézetek, kollégiumok és szegényápoló házak alapítására...”. Pázmánynak a pápához intézett kemény szavai mögött ott rejtezik az a fontos mondanivaló, hogy bár a császár követe volt, annak érdekeit képviselte elsősorban, de a császári érdekek ekkor nem csupán az egyetemes Egyház, hanem a török hódoltság alatt élő magyarok érdekeivel is egybeestek. Ezért kérte a pápaság anyagi segítségét. Az erősebb királyi rész nagyobb támogatást nyújthatott volna, előkészítve ezzel a visszahódítást, amiről Pázmány reálpolitikusként nem álmodozott, hanem megtette érte azt, amit az adott körülmények lehetővé tettek. Bécs mellett azért állt ki, mert onnan remélte a magyarság megsegítését.

A bíboros a római út költségeit maga viselte, s a király ezt kárpótlandó három évvel később egy 40 000 forintról szóló kötelezvényt küldött neki. Ő ehhez 60 000 forint készpénzt tett, és ez lett az alaptőke, amellyel anyagi téren biztosította az új, felállítandó egyetem jövőjét. Régóta tervezgette ezt, és gyűjthette rá a pénzt, mert II. Ferdinándhoz 1635. március 29-én írt levelében tudatja, hogy az összeget (ti. az uralkodó tartozását) olyan szent és szükséges (sanctum et necessarium) műre fordítja, mint amilyen Magyarország egyetemének megalapítása. Pázmány nem minden aggodalom nélkül látott a nagy mű kivitelezésének. Félt, hogy nincs már elegendő ideje, ereje. Látta nagyon jól az alapítás szükségességét, mert a katolikus iskolák területén jelentős lemaradást tapasztalt. Ám miként lehet ezt pótolni, és a szerény kezdetekkel induló intézmény képes lesz-e megfelelni a hozzá fűzött reményeknek, elvárásoknak? Az eddig sokféle módon épített, gyarapított műre sikerül-e a zárókövet beilleszteni, beemelni?

Az anyagi alapok megteremtésén túl a szükséges tanerő biztosítása volt a legnagyobb gond. Ezt csakis valamely intézménynek kellett vállalnia, mégpedig annak, amely a legjobban tudott ezzel a feladattal megbirkózni. Oktatási-nevelési rendszerük miatt a jezsuiták vívtak ki osztatlan csodálatot katolikus és protestáns táborban egyaránt. Maga Bethlen Gábor is elismerte ezt, pedig róla nehezen mondhatni, hogy a jezsuiták iránt túlzott rokonszenvvel viseltetett volna. A Ratio Studiorum (lat. szó: tanulmányi rend; a jezsuiták oktatási alapokmánya, 1599.), amely Európa-szerte egységes tantervét, módszerét volt hivatva megjeleníteni, de amely azonban a helyi követelményekhez, körülményekhez is képes volt alkalmazkodni, akkorra már megmutatta eredményeit. A jezsuita szerzetesek hosszú iskolázása, illetve tanulmányi ideje rendkívüli teljesítőképességet fejlesztett ki a rendtagokban, s ez átsugárzott a növendékekre. Pázmány igazi egyetemet akart létesíteni még akkor is, ha a magyar lehetőségek reális számbavétele alapján az csak két fakultással rendelkezett az első időkben, a gráci egyetemnek, tanári működése egykori színhelyének példájára. A politikailag, vallásilag többszörösen megosztott országban már ez is nagy tervnek számított. A kezdetek szerény egyetemében ott volt a további fakultásokkal történő kiegészítés lehetősége.

Az alapítólevél szövegének szubjektív hangvételéből a helyzet kimerítő ismerete mellett évtizedek töprengése világlik ki. „Gyakran aggódva fontolgattuk magunkban, hogyan tudnánk a katolikus hitet Magyarországon elterjeszteni és a nemes magyar nemzet méltóságának is szolgálni. Minden más eszköznél előbbre valónak tűnt föl előttünk, hogy Tudományos Egyetem (Universitas Studiorum) emeltessék, ahol a harcias nemzet lelkülete megszelídüljön és az egyházkormányzásra és az állam szolgálatára alkalmas emberek képeztessenek. Nem is hiányzott belőlünk sem a kedv, sem az igyekezet a dologra, de a haza szerencsétlensége és más sürgősen szükséges alapítások mindezideig visszatartottak, hogy kívánságunknak eleget tehessünk. Most azonban, minthogy – Isten áldásából, aki igyekvéseinket égi kegyelmével kísérte – némi anyagi eszközök állnak rendelkezésünkre, úgy látszik, tehetünk valamit, ha nem is éppen a dolog nagyságához, de mindenesetre a lesújtott haza helyzetéhez illőt”.

Egyetemek alapítóleveleinek kezdő sorai más esetekben ünnepélyesebbek, személytelenebbek, de az egyetemek alapítása rendszerint pápák vagy királyok műve, és nem volt egyetemi tanároké, mint ami eredetileg Pázmány Péter volt. A jogainak, méltóságának, hatalmának máskor nagyon tudatában lévő esztergomi érsek a bevégezendő feladat előtt alázatossá vált.

A katolikus Egyházon túl a nemzetet is kell. hogy szolgálja az egyetem, tehát az Egyház szolgálatára készülők mellett azt a világiak szintén látogatták. A bécsi egyetemhez 1635. július 29-én intézett levelében kiemelte, hogy hazája vallási és politikai-igazgatási (politica administratio) bajainak oka nagyrészt az egyetem hiánya. Ugyanezen a napon még II. Ferdinándnak is írt, hangsúlyozva célját: a katolikus vallás gyarapítása mellett az ország kulturális felemelkedését akarja szolgálni. A királytól 1635. szeptember 27-én alapításának megerősítését kérve levelének első soraiban megismételte, hogy a gráci egyetem mintájára „a katolikus vallás növelésére és Magyarország műveltségének emelésére” állította fel az új intézményt. Természetesen Pázmány is a nemességre gondolt elsősorban, de a Szent Adalbert otthon igazolja, hogy kortársai jelentős részétől eltérően a magyarságot egészében tudta szemlélni, felülemelkedve korának széles körben elfogadott nézetein.

Az alapítólevél egy másik kitétele ugyanezt bizonyítja, vagyis Pázmány az egyetem létrehozáskor a világiakra gondolva nem pusztán a nemesi osztály művelődését akarta megoldani, hanem a szerény származású tehetséges fiatalokat szintén segíteni akarta, még akkor is, ha azok nem készültek egyházi pályára. „Miután pedig a kollégium és iskolák számára szükséges épület megépült, és az egész 100 000 forint tőke kamatra vagy javak vételére teljesen kihelyeztetett, azután annak kamataiból évenként 1 000 forintot szegény tanulók ellátására kell fordítani az általunk Nagyszombatban emelt Szent-Adalbert otthonban (akkor is, ha a mondott otthon helyváltoztatás következtében más városba kerülne)”. Ha az alapítónak például ezt az intézkedését összevetjük a nyugat-európai helyzettel a tanulók támogatását illetően, akkor nemigen lehet lemaradásról beszélni.

A Rómában, Bécsben vagy Nagyszombatban tanuló, illetve tanulmányaikat befejező ifjakkal szemben szigorú kikötései voltak. A külhonban tanultakat hazatérésre kötelezte, mert időnként voltak köztük olyanok, akik papi életüket könnyebb körülmények között, tehát nem Magyarországon szerették volna folytatni. A nagyszombati teológusokat pedig felszentelésük után haladéktalanul lelkipásztori munkába küldte. Pázmány Péternek ebből a következetes szigorából joggal lehet arra következtetni, hogy nem tartotta magát az egyházi vagyon tulajdonosának, csupán kezelőjének. A jelentős összegű jövedelmek fölhasználásával azokat akarta szolgálni, akik munkájukkal előteremtették a szükséges összegeket, és ezáltal lehetővé tették tehetséges magyar fiatalok külhoni vagy itthoni tanulását. Róma, Bécs, Prága, Nagyszombat után egy eldugott felvidéki falu plébániája számkivetésnek tűnhetett volna a hivatástudatot nélkülözők számára, míg az elfogulatlan szemlélő tudta, a „szellemi tőkebefektetés” a legjövedelmezőbb hosszú távon. S valóban, az őt követő időszakban a magyar egyház legjobbjai az általa külföldön iskoláztatottak körül kerültek ki.

Pázmány bölcs előrelátását bizonyítja, hogy gondolt a jövőre: „És ha idő múltával, ha Isten Magyarországot a török igától megszabadítja, alkalmasabb város találtatnék az Egyetem számára, szabadságában álljon a Társaságnak ezt a mi alapításunkat az Egyetemmel együtt máshova átvinni, úgy azonban, hogy az esztergomi egyházmegyén kívül ne kerüljön...” Az alapító személyes dicsőségénél, ami pedig neki joggal kijárt, fontosabbnak tartotta azt, hogy az egyetem kisugárzása még nagyobb lehessen, kedvező történelmi fordulat esetén jobban az ország szívébe kerülve az intézmény még hatékonyabban szolgálhassa a magyar egyházat és nemzetet egyaránt.

Figyelmét nem kerülte el az esetleg kedvezőtlen változás sem. Még emlékezetében élt az 1609-es országgyűlés, amikor egyesek követelni kezdték a jezsuiták kiűzését. Ismeretes volt előtte az 1588-as meggyesi országgyűlés, amely a jezsuitákat egy időre kitiltotta Erdélyből. Ezért tartalmazza az alapítólevél: „Ha pedig, amitől a kegyelmes Isten óvjon, Egyetem Magyarországon nem állhatna fönn tovább, hanem külső vagy belső ellenség erőszakából megtörténnék, hogy a Társaság atyái távoznának, és minden reménység elveszne hamarosan visszatérésükre; ez esetben köteles legyen a Társaság a föntnevezett tőke kamatát és gyümölcsét Magyarországon kívül magyar kispapok használatára fordítani, úgy hogy belőle papságra alkalmas ifjak neveltessenek és kötelesek legyenek fölszentelésük után Magyarországra visszatérni”. Ismerős gond, ismerős gondolat, a külföldön megszerzett ismereteket itthon kell hasznosítani, és nem a magánszemély, hanem a köz, az Egyház javára. Bizonyára voltak keserű tapasztalatai, ezért olyan következetes e ponton élete egész folyamán, a kor legmagasabb műveltségének hazai földön történő kamatoztatását illetően.

Az alapítólevél ezután a jezsuiták esetleges időszakos távollétének bekövetkezésekor felmerülő helyzetről rendelkezik, majd a közeljövőre irányítja a figyelmet, megszabva a követendő tanrendet: „Köteles lesz a Társaság arra is, hogy Nagyszombatban még ebben az évben (1635), egy filozófiai kurzus legyen etikával és matematikával együtt, a skolasztikus teológia két professzorával. Legyen azonkívül ezen az egyetemen egy Szentírás-magyarázó tanár, egy professzora az Eseteknek, egy a Vitáknak, hasonlóképpen a szent nyelvnek és az akadémiai fokozatra emelések a máshol szokott módon történjenek”.

A kétfakultásos egyetemi típuson az alapstúdium a bölcsészeti fakultás elvégzése, ami egyben jogosított a teológiai fakultáson kezdendő tanulmányokra. A Ratio Studiorum szerint a filozófiai karon az oktatás három évig tartott. Az első évben logikát, a másodikban a fizikát és matematikát, a harmadik évben pedig az etikát és metafizikát tanították. A hittudományi kar 1638. november 3-án kezdte meg működését, miután az első évfolyam befejezte a filozófiai tanulmányokat. Az alapítólevél szellemében és a jezsuita egyetemek előírásainak megfelelően a karnak hat katedrája volt a kezdeti időszakban: két scolastica theologia-i (dogmatikai), egy casuistica-i (erkölcstan) egy controversaria-i (hitvédelem), egy szentírás-tudományi és egy héber nyelvi. A teológiai fakultáson csak a papságra készülők folytattak tanulmányokat.

A szerény kezdetekből is kiolvasható, hogy 1635-ben Nagyszombat városában a legmodernebb típusú egyetem kezdte meg működését. Pázmány Péternek a külföldi iskolákban és a nagyszombati egyetemen sikerült olyan papi nemzedéket kinevelni, amely a későbbiek során az ország talpra állításában tevékenyen részt vállalt. Pázmány ezt már nem érhette meg, érezte erői fogytát, ezért siettette az iskola megnyitását. Sokat követelt az ifjúságtól, munkatársaitól, de semmi olyat nem, amit ő meg nem tett volna előzőleg. Hazai környezetben teremtette meg a legmagasabbfokú műveltség megszerzésének lehetőségét, s érthető, hogy nagy elvárásai voltak mind a kortársakkal, mind az utókorral szemben.

Alapítólevelét így zárta: „Végre amint mi mindezeket a katolikus hit előmozdításának tiszta és őszinte szándékából és a drága haza felemelésére tesszük, akként a jóságos Istent lelkünkből kérjük, vegye kegyelmesen a jóakarat ez áldozatának illatát és alapításunkra árasszon bőséges áldást, hogy az Ő nagy neve dicsértessék és dicsőíttessék mindörökké. Amen.”

Pázmány Péter tehát sikeresen megszervezte a magyar papság külföldi és hazai tanulmányi intézményeit, ennek következtében külföldön vagy itthon iskolázott ifjak tértek vissza szülőföldjükre, és vállalták a legeldugottabb falvakban is a lelkipásztorkodás mindennapi terheit, valamint a nemzet szellemi fölemelkedéséhez szükséges munkát.

Pázmány Péter szemében lehetetlennek tűnt a középkori hazai liturgia megőrzése, jóllehet a Tridenti Zsinat (1545-1563) rendelkezései ezt lehetővé tették volna. Akaratából az 1630-as nagyszombati zsinat szentesítette a római rítusra történő áttérést. Egyedül Zágráb őrizte tovább a 18. század végéig azt a liturgikus kultúrát, amely hosszú századokon keresztül legmagasabb eszmei és művészi szinten fogta egybe az Egyházat és a magyar népet. A liturgikus kultúra központi szerepe ezzel az intézkedéssel megszűnt.

A pázmányi életművet közeli vagy távoli munkatársak segítették, utódok méltón folytatták. A teljes magyar katolikus Szentírás-fordítás 1606-1607 között született meg az ugyancsak jezsuita Káldy György tollából, aki minden bizonnyal a középkori magyar fordításokat is felhasználta. A jezsuiták kollégiumai itthon igyekeztek kinevelni egy művelt világi értelmiséget, amely nélkül az ország fölemelkedése elképzelhetetlen lett volna. Az oktatásügyben hamarosan csatlakoztak melléjük az ugyancsak lengyel honból érkezett piaristák, akikről hamarosan szó esik.

A pálos rend a 17. század folyamán néhány fennmaradt monostorában sikeres megújulást hajtott végre, igaz, Pázmány Péter késztetésére. A két nagy koldulórend, a ferences és a dominikánus is rendezni kezdte sorait, várva a Pázmány megálmodta változásokra, vagyis a török hódoltság megszűnésére és az ország egyesülésére.

Forrás: http://www.tankonyvtar.hu/main.php?objectID=5314775

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés