| Hírek : Lipusz Zsolt: A magyarság élettere a Kárpát-medence marad! |
Lipusz Zsolt: A magyarság élettere a Kárpát-medence marad!
2009.03.29. 14:25
Az egyik legújabb keletű tót őrültség szerint immár nyelvrendőrséget kívánnak felállítani, hiszen miniszterelnök-helyettesük, Dusan Csaplovics a Kárpát-medence elnevezés használatát hatóságilag betiltaná, s e földrajzi fogalomról Hitler „Lebensraumja”(élettere) idéződik fel e „zseniális” tót koponyában.
Az azonban mégis – udvariasan fogalmazva – agyalágyultság, hogy tót és csonkaországi megmondóembereink szerint bizonyos „náci” kifejezéseket a politikai korrektség alapján ún. szalonképes közéleti személyeknek tilos használniuk, mert ellenkező esetben azonnali kiátkozás és örök megbélyegzés jut az érintett embereknek osztályrészül. Ilyen-az említett „bölcsek”véleménye szerint-az „élettér”kifejezés is.
Ám gondoljunk csak bele, ezen logika alapján azon szavak és kifejezések közül egyiket sem használhatnánk, melyeket Hitler és a nemzeti szocialista vezetés meglehetős gyakorisággal ejtett ki szónoklataiban. Vagyis tiltott, indexre való kifejezések például a „nép”, a „szülőföld”, a „munka”, a „vezér”, a „birodalom” vagy a „harmadik” kifejezés is. Ez utóbbi esetében például módfelett kíváncsi vagyok, vajon az említett „okosok” mit mondanának helyette. Netalán „kettő plusz elsőt”, esetleg „négy mínusz elsőt”?!
E rövid felsorolással is csupán e nyelvpolitika abszurditását és teljes értelmetlenségét kívántam érzékeltetni. Végezetül javaslatom az, hogy minél gyakrabban és nagyobb számban használjuk azokat a szavakat, melyeket cenzoraink kiradíroznának a politika szótárából! És kötelező feladat: minden trianoni magyarországi magyar ismerje a Kárpát medencénk Felvidékén található összes megye, és legalább a történelmileg és kulturálisan fontos települések magyar nevét!
Lipusz Zsolt
Kapcsolódó:
A trianoni gyalázat bekövetkezésének számos történelmi, demográfiai, katonapolitikai, diplomáciai, külpolitikai vonatkozású és egyéb oka volt. Hazánk politikai irányítása éppen a legkritikusabb, hõsies kiállást igénylõ korban, 1918-19-ben került a lehetõ legrosszabb kezekbe, amikor a polgári radikálisok, a szociáldemokraták, a kommunisták és a szabadkõmûvesek tettek meg minden tõlük telhetõt, hogy Magyarország a lehetõ legrosszabb feltételekkel kerüljön ki az elsõ világháború megpróbáltatásaiból.
Trianon egyik fõ tanulsága az, hogy egy nemzet sohasem maradhat honvédelem és hadsereg nélkül.(Ma, sajnos, Magyarország e tekintetben éppen az 1918-19-es állapotnak megfelelõ tragikus helyzetben van. Alig van katonánk, azok egy része is a sorkatonai szolgálatot sem teljesítõ, s hadi dolgokban teljességgel járatlan és illetéktelen – Linder Béla méltó utódjaként politizáló– Szekeres Imre honvédelmi minisztersége idején Irakban(!) teljesít szolgálatot.) Egy felelõs nemzeti kormányzat minden idõben oly módon alakítja politikáját, hogy, amennyiben a nemzetközi viszonyok megváltozása ezt szükségessé teszi, azonnal megfelelõ módon tudjon reagálni, s képes legyen erõt felmutatni az ellenséges hatalmi törekvésekkel szemben.
A Kuruc.infón e témában filantrop szerzõi néven megjelentetett írás egy további nagyon fontos dologra hívja fel a figyelmet. A magyarság demográfiai térvesztésére a Kárpát-medencében! Igen, az a legnagyobb nemzeti tragédia, hogy a török hódoltság kora óta mi, magyarok fogyunk, és elveszítjük korábbi életterünknek jelentõs részét! Korábbi, e témában megjelentetett írásaimban már utaltam rá, hogy a magyarság részaránya a Kárpát –medencében az 1526 elõtti mintegy 80%-ról a török hódoltság kora utáni 18. századi telepítéseknek köszönhetõen e század végére kb. 40%-ra esett vissza! Vagyis kisebbségbe kerültünk saját hazánkban! A helyzet azonban nem volt reménytelen. A statisztikailag hitelesnek elfogadható 1910-es, utolsó dualizmuskori népszámlálás adatai szerint a magyarság részaránya a történelmi Magyarországon (a Horvátország nélküli 282 ezer km2-nyi államterületen) 54%-ra nõtt.
Sajnálatos módon az említett 54%-ot azóta nem tudtuk meghaladni, sõt, valószínûleg a jelen pillanatban ez alatt állunk Kárpátia hazánkban. A történelem ítélõszéke azonban a szülõszobákban hozza meg döntését. A Felvidéket, Erdélyt, a Partiumot, a Temesközt (más néven a Bánságot, de semmiképpen nem „Bánátot”, mert az oláh, vagyis román szó!) a Szerémséget elvehették Magyarországtól, idegen állam rabigájába kényszeríthették ott élõ nemzettársainkat, de valóban, ha belaknánk a Kárpát-medencét, és minden magyar családban legalább háromszor annyi gyermek születne, mint amennyi születik ma (ezen számtól felfelé eltérõ adatok optimizmusomat csak fokoznák), teljesen lényegtelen és közömbös lenne, hogy 1920. június 4-én hol húzták meg az antant fõhatalmasságai a trianoni gúnyhatárokat. Csak úgy nyerhetjük vissza egy új honvisszaszerzéssel hazánkat, ha újra belakjuk!
Sajnos, be kell vallanom, e tekintetben vannak kétségeim, s Nyugat- Európa helyzetét is elkeserítõnek, s történelmileg végzetesnek látom az ázsiaiak és afrikaiak „visszagyarmatosítása” miatt. A szebb jövõ reményét azonban soha nem adhatjuk fel – különben nem is írnék e honlapra –, s nekünk, magyar írástudóknak erkölcsi kötelességünk, hogy hazánk múltjáról mindent elmondjunk, s valóban, Trianonról ne csupán történelmi emlékünnepségeket tartsunk – amelyek persze nagyon fontosak, s szerencsére évrõl évre mind több honfitársunk tiszteli meg jelenlétével ezen rendezvényeket –, hanem, mint Eva Maria Barki nemzetközi jogászasszony is nagyon helyesen megfogalmazta, mindent tegyünk meg, hogy ezt a hazánkat keresztre feszítõ nemzetközi döntést megváltoztassuk! Helyettünk senki nem fogja ezt kezdeményezni.
Miért kellene lemondanunk örökre történelmi államterületünk csaknem háromnegyed részérõl, s 3 millió magyar honfitársunkról? A hivatalos, gyáva, nemzetellenes magyar politika, mióta az eszemet tudom, ezt próbálja velünk elhitetni. (Mármint, hogy le kell mondanunk a történelmi Magyarországról.) Hát, nem! Nem, nem, soha!
Lipusz Zsolt
 Trianon elõtt a magyarok ezeken a területeken jelentõs kisebbségben voltak. Vajon miért képtelen a magyar arra, hogy belakja az országát? Azért, mert nem szaporodik kellõ mértékben. Hol van már a tízgyermekes családmodell (mint édesanyáméknál)? De ne menjünk messzire. Trianon revíziójáért fáj a szívünk, de vajon be tudjuk-e lakni jelenlegi csonka hazánkat? Úgy tûnik, hogy még erre sem vagyunk képesek!Elmúlt június 4-e, vége a sok szívet melengetõ trianoni megemlékezésnek. A megemlékezések szónokai számos értékelését adták a nemzetgyilkos szerzõdésnek feltárva az okokat, elemezve a következményeket. Sokan mondják, hogy a cionizmus, a szabadkõmûvesség céljai szolgáltatták az igazi okot. Mások a környezõ államok rabló-törekvéseinek, és az ehhez kapcsolódó hazug manipulációknak tulajdonítják a gyászos eseményt (ugye tudjuk, hogy a románok még a rosszlányokat is bevetették).
Mások a Tanácsköztársaságnak nevezett vészkorszakot okolják. Megint mások a revízió halálát jelentõ „átkost” tekintik a legnagyobb problémának. Elhangzott Antall József felelõssége, aki nem engedett olyan politikust tevékenykedni, aki egyáltalán megemlítette Trianont. Megint mások a Horn éra kis-trianonoknak nevezett kétoldalú megállapodásait szidják. Az Orbán kormánynak is kijutott, mondván, hogy miért is nem vonultunk be tankokkal a Délvidékre a szerb háború idején.
Mindezekkel szemben viszont tudhatjuk azt is, hogy az elcsatolt területeken (emlékeztetnék mindenkit arra, hogy Romániához nagyobb területet csatoltak, mint a mai csonka Magyarország!) soha semmilyen felkelés, politikai, sem még fegyveres megmozdulás nem volt annak érdekében, hogy megszûnjön a trianoni status quo. (Meg is született a pejoratív mondás, hogy hát kérem, a puliszka, az nem robban.)
Hogyan lehetséges ez? Az elcsatolt területen élõk beletörõdtek abba, hogy „románok” vagy „tótok” lettek? Nem! Az ok más, mégpedig az, hogy akkorra már a magyarok ezeken a területeken jelentõs kisebbségben voltak! (Magyarul beszélõk és magyarok ugyanis - nem ugyanaz). Nos, ebbõl származik Trianon egyetlen oka. Mégpedig az, hogy a magyar ember képtelen volt arra, hogy belakja az országát! Mit is mondott a magyarellenes kassai polgármester? Azt mondta: „a magyaroknak nem volt elég ezer év, hogy megtartsák Kassát. Most már nem is kapják vissza többé.” És amikor a két háború között Kassát visszacsatolták, Horthyt tojással akarták az elszaporodott tótok megdobálni, és másnapra tüntetések voltak „Minden drága, vissza Prága” feliratokkal. Valószínûleg nem a magyarok választották inkább Prágát a magyar haza helyett!
Némileg kisebbségbarát arányokkal, de a lényegen ez sajnos nem sokat változtat
Vajon miért képtelen a magyar arra, hogy belakja az országát? Azért, mert nem szaporodik kellõ mértékben. Hol van már a tízgyermekes családmodell (mint édesanyáméknál)? De ne menjünk messzire. Trianon revíziójáért fáj a szívünk, de vajon be tudjuk-e lakni jelenlegi csonka hazánkat? Úgy tûnik, hogy még erre sem vagyunk képesek! A cigányok és a magyarok létszámarányának mindennapi változása a magyarok hátrányára, valamint az, hogy a falvak egyre inkább a cigányoké lesznek, új honfoglalás képét vetíti elõre. Heves, Borsod, Szabolcs egyre inkább cigányországgá válik! És mi lesz akkor, ha a cigányok – mondjuk – összegyûlnek Mátészalkán, mint a románok – annak idején – Gyulafehérváron, vagy a tótok Túrócszentmártonban, és kikiáltják a Cigány Vajdaságot? Hiszen csak ugyanaz történne, mint a Trianont megelõzõ idõkben. (Talán ez csak azért nem következett be még eddig, mert a cigánynak gazdanép kell, akin élõsködhet). Az, hogy betelepülnek hazánkba ezrével zsidók és kínaiak, azért lehetséges, mert van hely. Mindig akkor történtek hazánkban betelepítések, betelepülések, amikor fogyóban voltunk.
Siránkozik mindenki. Hogy fogy a magyar! Igen, ez az országvesztésnek az egyetlen oka! És ebbõl adódóan az országépítésnek is egyetlen útja a népszaporodás! Koszovó sem lehetett volna független, ha nem albánok lakják, ma már több mint 90%-ban.
Magyarország egyszer már talpra állt. A török hódoltság megszûnésével a magyar etnikum Nagy-Magyarországon nem érte el az 50%-ot, Ez a helyzet Trianonig jelentõsen javult, azonban a területi elrendezõdésben hibák voltak, (Felvidéken és Erdélyben kisebbségbe kerültünk).
Amikor szaporodott népességünk, akkor sem voltak a magyarok arra képesek, hogy belakják az országot. Nem voltunk elegen? Nem voltunk hajlandók Erdélyben letelepedni? Könnyen elûzhetõk vagyunk? Megalkuvók?
Nagy-Magyarország, örökölt hazánk visszaszerzése csak egyetlen módon lehetséges: be kell lakni! Szaporodnunk kell. Be kell költöznünk Erdélybe, a Felvidékre (hiszen az EU-n belül maradunk). Ott kell letelepedni, vállalkozni, szaporodni. Más lehetõség nincs! Nem menekülni kell õsi földünkrõl, mint tették oly sokan Trianon után, elhagyva szülõhazájukat, beköltözve a gúnyhatáron belülre. Vajon lenne-e ma független Koszova, ha az albánok a szerb nyomás hatására átköltöztek volna Albániába? Õket nem lehetett elûzni szülõföldjükrõl.
Erdély elrománosodott – mondják, a Felvidék eltótosodott. Soha sehol Nagy-Magyarország területén nem mondhatta senki, hogy valamelyik vidék elmagyarosodott volna. Ezen kell elgondolkodni. Esetleg neki kellene látni az elmagyarosításnak, mint a trianoni revízió egyetlen lehetséges megoldásának. Vajon képes erre a magyar etnikum, ha eddig minden az ellenkezõjét bizonyította?
Ma megint ennek az ellenkezõje tapasztalható. Békésben román éttermek nyílnak. Lehet, hogy Békés megye lesz a következõ Romániához csatolandó terület? Mosonmagyaróváron, Dunakilitiben szlovákok vesznek házakat. Ez lesz az újabb „ószláv” terület? Költöznek magyarok a gúnyhatáron túlra – esetleg – Csángóföldre? – egyértelmûen NEM!
Nézzük, hogy más népek hogyan terjeszkedtek. Az oroszok egy földrésznyi területet laktak be úgy, hogy a Csendes óceán partján élõk és a moszkvaiak nyelvében még jelentõsebb eltérés sincs (jelesen kisebb, mint a magyar tájszólások között 100 km-en belül). Senki ne jöjjön azzal, hogy persze, az oroszok erõszakkal terjeszkedtek. Nem ez a lényeg. A lényeg a területek megtartása. Ehhez oroszoknak kellett költözniük a Távol-Keletre. Be kellett lakni egy földrésznyi területet. (Némileg nagyobbat, mint a Kárpát-medence).
A románok a középkorban szinte még nem is léteztek, de ma már húszmillióan vannak, belakták és elvették országunk egyharmadát.
De nézzük a tótokat. Egy kis hegyi (gurál) törzsbõl, a tátrai tutajosokból egy 4 milliós nép lett, akik még Komáromot is belakták. De vehetjük példának a szlovénokat is, akik 1000 éven át megmaradtak, hol osztrák, hol olasz fennhatóság alatt, de mára önállóak. Belakták a gyönyörû volt olasz városkákat Piranot (Piran) és Capodistriát (Koper).
Vajon mi a különbség? Mi az, amit meg kellene tanulni ahhoz, hogy ne írhassa meg egyszer egy meseíró az utolsó mohikán mintájára az utolsó magyart?
A helyzet komoly elemzésére van szükség. Meg kell tervezni az új honfoglalást. (Ahogy azt a koszovai albánok tették, mintegy száz évvel ezelõtt), majd a tervet fegyelmezetten és pontosan végre kell hajtani. Ez persze kemény tabu lesz az elkövetkezendõ idõkben. Azonban vegyük észre, hogy a szép trianoni megemlékezések csak azért nem tartoznak ma már a tabuk közé, mert csak érzelmi jelentésük van, és így nem jelentenek semmi veszélyt a status quo megváltoztatására.
(filantrop)
Kapcsolódó
 Ne várjunk tovább, az asszimiláció folyamata rohamosan megy tovább, és ez a folyamat megfordíthatatlan. Trianon a mi kezünkben van. Csak rajtunk múlik, hogy legyõzzük, vagy tovább marad az igazságtalanság. Az igazi tragédia nem az, ami 1920-ban Trianonban történt. Az igazi tragédia az, amit 1990 óta elmulasztottunk - mondta Eva Maria Barki bécsi nemzetközi jogász egy hazai Trianon-megemlékezésen. Közöljük a szerkesztõségünknek elküldött szöveget.
Fõtisztelendõ Plébános úr!
Tisztelt Egybegyûltek és Trianonról Megemlékezõk!
Trianon a magyarság legnagyobb tragédiája. Trianon fel nem dolgozott trauma. Trianon a mai napig gyengíti nem csak a magyarságot, de a magyar államot is. 88 éve Trianon jelenti a szenvedést, 88 éve az igazságtalanságot és 88 éve a jogtalanságot.
A világon semmilyen jogtalanság sem tart örökké. Trianon óta változott a világ, változott Európa.
A vasfüggöny lebontása és a keleti blokk összeomlása után nemcsak a szovjet uralom és a totalitárius rendszer ért véget. Még valami talán sokkal fontosabb is történt. Feltört a népek öntudata és szabadságvágya. Önrendelkezést követeltek, és meg is kapták. Az elsõ történelmi lépést a keletnémetek tették meg, amikor a magyar határnyitás után Lipcsében tüntetéssorozatba kezdtek, és minden hétfõn az utcára mentek, a végén 1 millió ember tüntetett. Nem csináltak mást, mint azt kiabálták: „Mi vagyunk a nép és nem megyünk el!” És nem is mentek el.
Ez a klasszikus kiállás az önrendelkezésért. Mint békés forradalom kerül be a történelembe, amely nemcsak a német egyesítést eredményezte, hanem impulzust adott egész Európában az eddig tabuként kezelt önrendelkezési jog érvényesítéséhez.
Egy Európában még soha nem látott diplomáciai aktivitás kísérelte meg a német egyesítést minden áron megakadályozni. Nem sikerült. A nép erõsebb volt, mint a világ egész diplomáciája. A 4 + 2 tárgyaláson az akkori szovjet külügyminiszter, Eduard Schewardnaze jól értékelte a helyzetet, amikor azt mondta : „Egy új korszak kezdõdött Európában, éspedig az önrendelkezés korszaka.“
Igaza lett. Az európai politikusok sokkot kaptak, és tehetetlenül nézték, hogy egy óriási önrendelkezési hullám kapta el a népeket és átsöpört a Baltikumtól a Balkánig. Az önrendelkezési jog alapján függetlenséget és szabadságot harcoltak ki magunknak az észtek, lettek, litvánok, szlovének, horvátok, bosnyákok, montenegróiak, és most a koszovoalbánok is. De a volt szovjet területen is az önrendelkezési jogra hivatkozva követelték jogukat, csak a – velünk rokon – komi népet Oroszországban vagy a krími tatárokat Ukrajnában említeném.
Ez a folyamat, amely még nem is ért véget - jövõre referendum lesz Skóciában, önrendelkezési megmozdulásokat lehet látni Dél-Tirolban, Katalóniában, Baszkföldön, de Belgiumban is –, világosan és félreérthetetlenül mutatja: a nemzetiségi problémákat nem lehet sem eltüntetni, sem elhallgatni, ezeket meg kell oldani. A megoldás csak az önrendelkezés alapján lehetséges: egy szilárd, igazságos és jogos megoldás.
Mindazok, akik a nemzetiségi problémákat letagadják, és azt gondolják, hogy idõvel el fognak tûnni, nagyon tévednek.
Tévedett Gorbacsov, aki még 1988-ban úgy nyilatkozott, hogy a Szovjetunióban meg vannak oldva a nemzetiségi problémák, és ezért a peresztrojkának sikeres jövõje lesz. Tévedett az amerikai elnök, Bush, aki az egységes Jugoszláviát támogatta és nagy anyagi segítséget ígért az egység fenntartásáért. Tévedett a francia államelnök, Francois Mitterand, aki a párizsi csúcsértekezleten 1990-ben nem engedte meg, hogy a baltikumi képviselõk belépjenek a konferenciaterembe. És tévednek mindazok, akik azt gondolják, hogy nincs magyarkérdés Európa Közepén, mert a magyarság kérdése meg van oldva, illetõleg kisebbségi törvényekkel meg lehet oldani.
Nagyon tévednek: mert a kárpát-medencei magyarság nem kisebbség, hanem nép. Államalkotó nép, több mint 1000 éves közös történelemmel. Közös kultúrával, közös identitással. A Kárpát-medencében „mi vagyunk a nép“. A Kárpát-medencében a magyarságnak is jár a jog az önrendelkezésre, ugyanúgy mint az észt, lett, litván, szlovén, szlovák, horvát és még sok más népnek, amely már megkapta ezt a jogot. Az önrendelkezési jog 1966 óta nemzetközi egyezményekben lefektetett írásos jog, méghozzá olyan jog, amely kötelezõ, amelyrõl nem lehet lemondani és amelynek olyan hatása van, hogy minden intézkedés vagy szerzõdés, amely megszegi ezt a jogot, semmis.
A magyarság az egyetlen nép, amely nem követeli az õt megilletõ jogokat. Az egyetlen nép, amely nem él az önrendelkezési joggal. A magyarkérdés tehát az egyetlen megoldatlan nemzetiségi kérdés Közép-Európában.
Az igazi tragédia nem az, ami 1920-ban Trianonban történt. Az elsõ világháború utáni békerend már nem is létezik.
Az igazi tragédia az, amit 1990 óta elmulasztottunk. Az igazi tragédia az az, hogy nem éltünk a jogunkkal, hogy nem követeltük az önrendelkezési jogot, hogy kisebbségi jogokkal akarjuk bebetonozni az igazságtalanságot és jogtalanságot. Az igazi tragédia az az, hogy nincsenek olyan politikusaink, sem Magyarországon, sem az elcsatolt területeken, akik az önrendelkezési jog alapján kezükbe vennék a magyarság sorsát, akik nem pártpolitikai motívumok alapján, nem saját karrierjük szem elõtt tartásával, hanem államférfiként és elõrelátóan kezelik a magyarság problémáit.
Az igazi tragédia tehát az, hogy Trianon még mindig a fejünkben, az agyunkban van.
Gyõzzük le Trianont a fejünkben. Szabaduljunk meg az agyunkba vésett határoktól. Nincs olyan jogtalanság a világon, amely örökké tartana.
De a jogokért valamit tenni kell. A jogokat követelni kell. A jogokért harcolni kell.
Ne gyászoljuk Trianont, ne sírjunk, ne jajgassunk, hanem tegyünk valamit ellene. Éljünk mi is az önrendelkezési joggal. Kérdezzük meg a kárpát-medencei magyarságot, hogy milyen politikai rendszerben akar élni! 18 év alatt már régen lehetett volna egy belsõ népszavazást rendezni.
Ne várjunk segítséget másoktól. Ne várjunk segítséget az Európai Uniótól. Az Európai Unió nem fog segíteni, mert nem tud és nem is akar önrendelkezõ népeket, hanem csak Brüsszelbõl irányított népeket.
Ne várjunk tovább, az asszimiláció folyamata rohamosan megy tovább és ez a folyamat megfordíthatatlan.
Trianon a mi kezünkben van. Csak rajtunk múlik, hogy legyõzzük, vagy tovább marad az igazságtalanság.
Nincs senki, aki megakadályozhatja az önrendelkezési jog követelését. Nincs hatalom, amely betilthatna egy belsõ népszavazást. Az egyetlen ellenségünk a félelem, a közömbösség és a kényelmesség.
Történelmi válaszút elõtt állunk. Válasszuk a kárpát-medencei magyarság szabadságának útját!
Isten, áldd meg a Kárpát-medencei Magyarságot !
Budapest-Rákospalotai Magyarok Nagyasszonya templom
2008. június 1.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum