A szomszédállamok EU-csatlakozásuk után, a kisantant logikáját újraélesztve, gyökeresen átalakították az addig érvényes pártközi viszonyrendszert. Az addig formálisan partnernek elismert kisebbségi egypártokat a helyi többségi hatalom rendre alávetett politikai pozícióba szorítja be. Balkézre kötött koalíciókkal, a kormányzati felelősségvállalás lehetőségének lebegtetésével. Továbbá a bizalmi minimum fenntartásával, s ezzel összefüggésben az autonómiáért folytatott küzdelem tilalmával. Ma a helyi hatalmi elit, pressziótól sem visszariadva, a kisebbségi pártokat – nem egyszer sikerrel – arra igyekszik rávenni, hogy kisebbségi közösségük alapérdekeivel szemben, az össztársadalmi gondokkal kapcsolatos érzékenységet, „az európai utat” tartsák feltétel nélküli prioritásnak.
S ami még nagyobb baj, az egypártok bedarálásával egyidejűleg zajlik az elmúlt húsz évben elfogadottá vált, közösség-megtartó értékek felszámolása.
A Kárpát-medencében megkezdődött élő magyar nemzetrészek a román, szlovák, szerb meg az ukrán nagyon is egybevágó ízlésnek megfelelő „integrációja”. Budapest a szomszédok kisantanti logikán alapuló, lassan frontálisnak mondható „integrációs törekvéseinek” nem tud, vagy nem akar ellenállni. Így a többségi politikai elitek („európai orientáltságuk” eközben mit sem számít) kinyújthatják, s ki is nyújtják csápjaikat, a határon túli magyar közösségek nemzeti identitást meghatározó alapértékei felé. Eme „integrációs” törekvések fő csapásiránya a szűkebb értelemben vett politikai szférán túlmenően az oktatás, az állami szerkezeten és általában a közszférán belüli foglalkoztatás, a kisebbségi közösség vállalkozói rétegének szűkítése. Eszköze ennek nemcsak a korrupció általában, hanem annak a (megbízhatatlan) kisebbségieket külön is sújtó változata. A közvetlen, állami szintű presszionálás, például a pénzügyi rendőrség által a kisebbségek irányában alkalmazott kettős mérce, a fokozott ellenőrzés stb. De, ide tartozik a nemzeti közösség alapérdekeit veszélyeztető művelődési és nyelvi értékek devalválása, s a különböző, a gyakorlatban csak a többségi nemzetnek kedvező toleranciaprogramok anyagi, eszmei kisajátítása.
Külön csapásirány az amúgy is hátrányos helyzetben levő magyar gazdák anyagi ellehetetlenítése. Jelenleg az EU intencióinak megfelelően folyik a mezőgazdasági termelők, közöttük a viszonylag kevés földdel rendelkező magyar gazdák nyilvántartásba vétele. Ennek a kistermelői (közöttük a Bácskában mintegy hatvan százalék a magyar gazda) rétegnek a felszámolása azért reális veszély, mert a nyilvántartás költségei, a különböző járulékok befizetése kétszer akkora terhet ró az érdekeltekre, mint a szerb kormány által az idei évre meghatározott támogatás. Ezzel máris elindult a szorongatott tulajdonosi réteg elmozdítása a mezőgazdasági bérmunkások világa felé.
A kisantant részéről immár kiteljesedett korszakváltás céljai módszerei és eszközei nem ötletelések csupán.
Milton Gordon asszimilációs modellje?
Cholnoky Győző így írja le a többség-kisebbség viszony asszimilációba torkolló formáját.
„A modellben koncentrikus (de esetenként egymásba hajló) körök ábrázolják a kisebbség asszimilációjának fokozatait. A belső kör a többségi társadalom domináns kultúrája, a legkülső pedig kisebbség un. kontaktus köre. Kívülről befelé haladva következik be először a többségi kultúra részleges átvétele (pl. a bilingvizmus alakjában), majd az adaptáció, a beilleszkedés, az alkalmazkodás, s az utolsó előtti körben az integráció, melynek révén a kisebbség részben már a legbelsőbb körbe kerül. A teljes asszimiláció azonban csak az integráció fokozata után következik be. A kör belseje felé haladva az ívek egyre szakadozottabbak, a kisebbségi csoportok egyre könnyebben engedik be a többségi hatásokat”. (Cholnoki Győző: Állam és nemzet. Hatodik Síp Alapítvány, 1996. 21. old.)
Ez a modell nem foglalkozik a kisebbségi pártok ellehetetlenítésével, s az autonómia által teremtett lehetőségekkel sem. Ennek ellenére érdemes rá odafigyelni. Esetleg megvizsgálni, mit segíthet a nemzet határmódosítás nélküli politikai integrációjának érvényesítése az autonómia és kettős állampolgárság eszközével.
Magyarország szerepe
A VMDP-ben két éve figyelmeztetünk: a szomszédállamok politikai elitjének nincs szüksége a kisebbségi magyar zergetollra a kalapja mellett. A Nyugat a korábbi demokráciadeficit ellensúlyozását ma inkább a korrupció visszaszorításával látja orvosolhatónak, s csökken a kisebbségek helyzet iránti érdeklődése. A változást rögtön érzékelve a szomszédok léptek. Tehették azért, mert az EU-csatlakozásuk Magyarország áldásával zajlott le. Annak formális elismerésével, hogy a belépők magukénak vallják és alkalmazzák a demokratikus államélet nyugati szempontból elengedhetetlen vívmányait.
Akkor is láttuk, ma sem kétséges, hogy az értékelésnek nem volt reális alapja. Ki akarja, s főleg ki képes ma már presszionálni a magabiztos kisantant államokat, ha egyszer birtokon belül vannak? Mindez ma már történelem.
A tanulságokat azonban le kellene vonni. Magyarországon is látni kell: az EU-bővítés nyitotta meg a korszakváltás folyamatait és veti fel a kérdéseket, amelyek megválaszolása nemzetünk egészére lesz majd befolyással.
Korszakváltás indult el, amelynek kihívásaira, nekünk a Kárpát-medencében élő magyaroknak kell választ adnunk. A VMDP nem hibáztathatja a magyarországi politikai elitet azért, mert nem vétózta meg a kisantant államok felvételét, jóllehet tudta, mint mindenki, hogy azok a csatlakozás után nem válnak a demokrácia bajnokaivá, s nem fogják utána dobni a kisebbségi magyaroknak az autonómiát. Arra viszont nincs elfogadható magyarázat, hogy a csatlakozás után Magyarország miért nem vállalja az autonómia eszméjének, illetve ismérveinek, akár egy konkrét modellnek nem támogatását, de nemzetközi képviseletét.
Csak elismeréssel adózhatunk azoknak magyar EP-képviselőknek, akik síkraszálltak az autonómiáért. Azonban nekik is, nekünk is be kell látnunk: ténylegesen előrelépésnek a terepen nincs esélye, míg a magyar kormány és a magyar diplomácia nem vállalja az autonómia eszméjének kétoldalú és nemzetközi képviseletét.
Szerbia esetében ezt a követelményt nem szabadna, hogy háttérbe szorítsa az EU által szorgalmazott itt formálódó demokrácia folyamatainak segítése. Van még egy gond, amit észlelnünk kell. Magyarország nehezen válhat teljes egészében hiteles és tekintélyes szereplővé az EU színtéren, ha nem dolgozza ki nemzeti, a nemzet egészére vonatkozó stratégiáját. S ha ebben nem szerepel fajsúlyosan a határon túli magyar közösségek autonómiára irányuló törekvéseinek nemzetközi képviselete.
Orbán Viktor nyilatkozta a napokban, hogy „ha Magyarország újra sikeres ország lenne, dinamikus ország lenne, tettre kész ország lenne, elszánt ország benyomását keltené, akkor fel tudna lépni eredményesen a határon túli magyarok érdekében, de ma nem ilyen”. Ez biztató vállalás, hiszen ha a kisebbségi autonómiatörekvéseket nemzeti alapérdekként a mindenkori magyar kormány nem vállalja, áttörésre nem számíthatunk.
A tétlenség, mint bizonytalansági tényező
Igen, a nemzet egészének, így Magyarországnak is érdeke, hogy a nemzetközi politikai színtéren ne csak támogassa, de hathatósan képviselje is a határon túli magyarok autonómiatörekvéseit. A világos és egyértelmű, a kisebbségeket is magában foglaló nemzeti stratégia Magyarország nemzetközi hitelességének egyik feltétele.
Európa, benne a kisantant szellemiségű szomszédok számára, Magyarország elsődleges jellemzője, hogy vannak határon túli autonómiát követelő nemzetrészei, s ezzel összefüggésben végérvényesen nem tisztázott gondjai. Ennek ellenére a határon túli magyar közösségek meglétét, s azok autonómiaigényét, Európa nem tartja biztonsági kockázatnak. Ugyanakkor, s ez kitetszik a magyar-szlovák kisebbségekkel kapcsolatos viták Európai Parlamenti visszhangjából, a magyar és a szomszédok diplomáciáinak pengeváltatását, bizonytalanságot gerjesztő fejleményként érzékelik.
Az utóbbi napok „gázos ügyei” is rávilágítottak erre. Például az, hogy Szlovákia a magyar kínálatot mellőzve az egyik nagy szláv szomszéddal folytatott tárgyalások eredményeként jutott végül gázhoz. Ez nem különösebben látványos, de fontos jelzés. Mindenkinek, akit illet.
A szerző délvidéki politikus, a VMDP elnöke
(VMDP - Hírlevél)
kuruc.info
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum