- Ákos, hogyan írod a dalaidat?

- Szeretek dalt írni, amíg írom őket az egy kegyelmi és képlékeny állapot, de utána már nem tartom számon őket, hogy ej, de jót írtam ’81-ben, mert nem lehet így viszonyulni a dologhoz.

- Egy helyütt azt nyilatkoztad, hogy a dalaid nem a tiéid.

- Úgy értettem, hogy ez egy feladat, mint minden kreatív munka. A líra jelen idejű, egyes szám első személyben íródik és ihlet nélkül nem megy. Az ihlet pillanatában pedig le kell írni, ami a fejemben van, különben elszáll. Ha az enyém volna, akkor bármikor tudnám reprodukálni. Ez is bizonyítja, hogy nem az enyém. Csak a feladat, hogy Te írd le. Közöd van hozzá, Te vagy a toll.

- Ha nem a tiéd, akkor kié?

- Hát az Istené, nem az enyém.

- Sokszor beszélsz a hitről, Isten nevét mégis nagyon ritkán mondod ki, írod le.

- Ma körmönfontabban kell fogalmazni. Ma nem egyszerűen értékválságos időben élünk, mert ezt a folyamatot, ha nem is gerjesztik, de minimum támogatják. Elsősorban zsurnaliszták, újságírással foglalkozók, de ez hétköznapi tapasztalat, igazán újat talán nem mondok ezzel. Lassan már a hitről, Istenről vagy a vallásról sem lehet beszélni, mert az ember, szinte rögtön, úgymond kirekesztővé válik.

- Sokat járod az országot, bizonyára van erről személyes élményed is.

- Igen. Amióta - egyesek szerint - szélsőjobbra tolódtam, gyakran hívnak meg beszélgetésekre. Ráadásul tudják, hogy nem fogadok el és nem kérek pénzt, mint más jobboldali haknizók, Tegnapelőtt Kecskeméten voltam, azelőtt Vácon. Egy ilyen találkozás alkalmával, amikor a hitre, vallásra terelődött a beszélgetés, felállt egy lány és azt mondta, hogy én lenézem a többi vallást. Arról beszéltem akkor, hogy én kiválasztott vagyok, római katolikus, és én egyszerűen ebben találtam meg a magam számára a megnyugvást, a rendet. Most ott tartunk, hogy az ifjúság köreiben a közállapotok éppoly tragikusak, mint bárhol máshol a nemzetben, mert a közbeszédet silányító folyamatok elértek egy olyan hatást, hogy ha valaki egy határozott döntést hoz és a többi lehetőséget kizárja, akkor rögtön kirekesztővé válik. Ezen a beszélgetésen visszakérdeztem a lány felé, hogy ő a fiúkat szereti-e? Mire azt mondta, hogy igen. Ej, de kirekesztő! - mondtam. S látszott rajta, hogy egy kicsit elgondolkodik.

Az olyan ember, aki határozottan rálép egy útra, az kockázatos személy, mert veszélyt jelent arra a rendszerre nézve, amelyiknek kizárólag az eszmeileg, családilag, nemzetileg gyökértelen emberekre van szüksége, mert azok jobban irányíthatók, jobban befolyásolhatók. Nagyon fontos, hogy ne legyen se hite, se döntése, mert addig csak lakosság, nem pedig egy nemzet. Én nem akarok lakosság lenni. Nekem van hazám, van nemzetem. Én "nemzetes úr" akarok lenni és hozzám így is szóljanak. Aki nem így szól hozzám, annak nem hallgatom a beszédét.

- Markáns álláspont...

- Ilyen pikírt lettem az utóbbi időben, mert hihetetlenül elegem van a történelmi igazságtalanságok gyökerén elindult hazugságsövényekből, amitől már nem látni a napot. Egy posztkommunista országban élünk és nem vagyunk túl rajta, ezt fogadjuk el. A lelkeinket, a barátaink, a testvéreink lelkét, szellemét továbbra is mérgezi az, ami negyven-ötven évig teljes tompultságban tartotta az embereket.

- Úgy tűnik, egyre aktívabban politizálsz.

- A helyzet az, hogy a politika hatása alól nem tudjuk kivonni magunkat. Ha ezt akarjuk elhinni, akkor álnaivak vagyunk. Hamis tudat azt képzelni, hogy már szabadok vagyunk, miközben iszonyatos szellemi rabságban élünk és tizenöt éve folyamatosan el akarják hitetni velünk, hogy már minden másképpen van. Mondják ezt ugyanazok a rádiók, ugyanazok a televíziók, ugyanazok a "szpíkerek", akik előtte nem éppen ezt mondták.

- Miért foglalkoztat ennyire a politika?

- Nekem, mint popsztárnak gazdaságilag szinte mindegy lenne, hogy éppen ki van kormányon, mert én jólétben élek. A legfontosabb feladat ebben nem az, hogy egyszerűen összegyűljünk és szidjuk az egyébként tényleg siralmas teljesítményű kormányt. Korábban az ember azt gondolta, hogy majd az érvek hatnak. A keresztényeknek, nekünk, akik komolyan vesszük a keresztutat, az a feladatunk, hogy megtaláljuk azt a félmondatot, vagy három mondatot, ami a lelkiismeretük szavára nem annyira hallgató testvéreinknek is meghozza azt a kegyelmi állapotot, amelyben feloldozottnak érzik magukat. Nem ész, gazdasági és erkölcsi érvekkel, mert arra már nem képesek hallgatni, hanem egy félmondattal. Annyira boldog lennék, ha meg tudnám találni ezt a mondatot, vagy itt közülünk valaki megtalálná ezt a mondatot, hogy felszabadítsuk a súly alól. Az a legfontosabb feladat, hogy megtaláljuk a módját, hogyan csalogassuk ki a csigaházukból ezeket az embereket. Minden más mellékes, másodlagos, az is, hogy melyik számomat szeretem a legjobban.

Kormos Gyula

http://www.hitvallas.hu/regi/hitv0404/hitv040424.htm