A szlovák–magyar párbeszéd mostanában a süketek párbeszédére hasonlít – a két fél képtelen meghallani, amit a másik mond. Mit tehetnénk azért, hogy jobban értsük egymást?

Azt azért látni kell, hogy ez szelektív süketség. Tudom, hogy furcsa lesz, amit mondok, mert nem ez látszik a felszínen, de ez az együttműködés bizonyos szempontból ma jobb, mint valaha. Azzal, hogy mindkét ország csatlakozott az Európai Unióhoz és a schengeni övezethez, valóban akadálytalanná vált a két társadalom közti kapcsolat, és ezzel az emberek nagyon jól tudnak élni. A befektetők számára megéri Észak-Magyarországra költözni, mert akkor meg tudják szerezni a jól képzett munkaerőt a határ mindkét oldaláról. Nagyon sok magyar érdekeltség van Szlovákiában és most már fordítva is egyre több. Rendkívül jó az egyetemek közötti vagy tudományos együttműködés, tehát az akadálytalan kapcsolattartás működik. Ez ugyancsak elmondható az uniós szintű együttműködésről, mert közösek az érdekeink sok ügyben, és ezekben támogatjuk egymást. Ez érvényes számos külpolitikai kérdésre, például a vízummentesség ügyére, a klíma- és energiacsomag ügyére és sorolhatnám.

Miben van tehát a probléma?

Van egy terület, ahol ez a jó hallás mintha megszűnne – ez a politika területe, s ezzel kellene valamit kezdeni. A politika persze nem független a társadalmaktól – a politikusokat a társadalmak választják, és a politikusok a társadalom szimpátiáit akarják elnyerni. A nacionalista politizálási mód könnyen válik népszerűvé, hiszen közös ellenséget keres, és ez erős összekötő erő. Egymás érzékenységeit azonban mintha nem tudnánk eléggé meghallani. Azért vagyok most itt, hogy legyen párbeszéd, hogy jobban megértsük, hol vannak a szlovák érzékenységek, és azt is jobban el tudjuk magyarázni, hogy Magyarország miket tart fontosnak. Ezt tartom egyébként az egyetlen járható útnak a szelektív süketség csökkentéséhez. Mi a megoldást keressük, ezért teszünk javaslatokat, a megoldáshoz azonban partner kell.

Úgy tűnik, a magyar–szlovák kapcsolat egyelőre főleg a civil szférán belül működik, azonban vannak intézményesült kapcsolatok is – ezt nevezzük diplomáciának. Beszélhetünk ma egyáltalán olyasmiről, hogy magyar–szlovák diplomácia?

Erre találták ki a szlovák–magyar alapszerződésben a vegyesbizottságok rendszerét. Ezek olyan szakértői testületek, amelyek különböző szakterületeken folyamatosan foglalkoznak a problémákkal. Különböző intenzitással ugyan, de működnek. Éppen most térünk vissza ahhoz a gyakorlathoz, ami az alapszerződésben elvileg rögzítve van, de eddig nem mindig működött – hogy a külügyminiszterek évente egyszer kiértékelik a szakbizottságok munkáját. Kértem a szlovák kollégámat, Ján Kubist, hogy tartsunk egy ilyen értékelést, amire hétfőn kerül sor Budapesten. Ezen a találkozón kifejezetten azt vizsgáljuk, ezek a csatornák mennyire működnek, és mennyire tudják ténylegesen kezelni a problémákat, illetve mi az, amit mindkét oldalról tehetnénk ennek javítására.

A szlovák fél hagyományosan nagyon érzékenyen reagál a Magyarországról jövő üzenetekre, jóhiszeműnek szánt ajánlásokat is képes ultimátumként felfogni. Nem becsüli ezt alul a magyar külpolitika? Talán sok félreértést el lehetne kerülni, ha a magyar fél tisztában volna azzal, miként hallatszik Szlovákiában az, amit mond.

Azt lehet látni, hogy a két ország másként gondolkodik a kölcsönös kapcsolatokról. A szlovák politika szeret megfeledkezni arról, hogy a kétoldalú kapcsolatok része a kisebbségi kérdés is. Magyarország számára egyértelmű, hogy amellett, hogy az EU-ban sok közös ügyünk van, közös ügyünk a kisebbségek helyzete is. Még ha ez érzékeny téma is Szlovákiában, ettől nem lehet eltekintenünk. Az alapszerződés egyértelműen kimondja, hogy mindkét ország elismeri a határok sérthetetlenségét és a másik ország területi integritását, s ez az alapelve a két ország kapcsolatának. Magyarországon minden mértékadó politikai párt ezt így gondolja és komolyan veszi. De van egy másik része is az alapszerződésnek, amely viszont arról szól, hogy a kisebbségi kérdés nem kizárólag az adott ország belügye. Tehát ha ezt a témát egy másik ország vagy egy nemzetközi fórum szóvá teszi, az nem tekinthető az ország szuverenitásába való beavatkozásnak. Ezen alapelvek betartásával – amit persze a partnerektől is elvárunk – nyilván lehet beszélni arról, hogyan, milyen formában és mely esetekben kell szóvá tennünk a problémákat.

Úgy véli tehát, hogy helyénvaló egy önreflexió a magyar politikai szereplők részéről? Mert bármennyire igaz, amit elmondott, a szlovákiai magyar kisebbség ügyeiben a szlovák kormány tud érdemben tenni. Ezért nagyon hasznos lenne, ha a két ország között jó volna a kapcsolat.

A jó kapcsolat nem lesz magától, a jó kapcsolatért tenni kell. És azt gondolom, ezért sok embernek kell tenni. A politika fontos, de önmagában nem tudja megoldani a kérdést. Az önreflexivitásnak mindig van helye. A történelem nagyon könnyen felhasználható aktuálpolitikai célokra, és ez a térség nem volt képes feldolgozni saját történelmét, és racionálisan viszonyulni hozzá. Ez persze érvényes Magyarországra is. Magyarországon is ugyanúgy jelen van a történelemmel kapcsolatos zavar, a szélsőséges mozgalmakban, amelyek ma láthatók, s amelyek tagjai időnként itt is megjelennek. Ezeknek az embereknek a fejében történelmi káosz uralkodik. Az azonban már a mi felelősségünk, hogy ne nőjön fel többé olyan nemzedék, amely nem tudja racionálisan és kiegyensúlyozottan értékelni a saját történelmét. Tehát bőven van tennivaló Magyarországon, és Szlovákiában is.

A Magyar Gárda és a hasonló szervezetek a szlovák kormánypártok leggyakoribb hivatkozási alapja. Kintről nézve tényleg érthetetlen, hogy miközben a magyar kormány folyamatosan nagyon erélyesen elítéli ezeket a csoportosulásokat, ezek továbbra is szabadon masíroznak az utcákon.

Európában szinte mindenhol megjelennek szélsőséges csoportok. A magyar kormány egyértelmű abban, hogy ezt elítéli, és a törvényi kereteken belül lép fel ez ellen. A rendszerváltás idején liberális alkotmányt hoztunk létre, abból a megfontolásból, hogy 40 évnyi szabadsághiány után biztosítsuk a szabadságjogokat, a szólásszabadságot, a gyülekezés szabadságát. Most a szélsőséges szervezetek megjelenése miatt felmerült, hogy szigorúbb szabályozás kell. Az azonban mítosz, hogy Magyarország nem tesz semmit a szélsőségek ellen. Egyrészt szigorítottuk a büntető törvénykönyvet. Másrészt a Magyar Gárda feloszlatására a legfőbb ügyész kezdeményezésére bírósági eljárás folyik. Egy jogállamban pedig a politika nem szólhat bele a bíróságok dolgába, meg kell várnunk, míg a bírósági folyamat lezajlik. Nem biztos azonban, hogy ezzel minden megoldódik, hiszen Szlovákiában a Pospolitosot ugyan feloszlatta a belügyminiszter, ez mégsem akadályozta meg abban, hogy Csehországban a romák ellen fellépjen. Ráadásul kiderült, hogy a Pospolitos Magyarországot is kedveli, hiszen átjöttek hozzánk is piknikelni. Sajnos Európával együtt jár ez is. Azt a mítoszt is el kellene oszlatni, hogy egy jogszabállyal minden megoldható.

Nyilvánvaló, hogy a szélsőségek felerősödése leginkább a társadalmi hangulat függvénye. Magyarországon ezeknek a csoportosulásoknak a felerősödése egyértelműen a jelenlegi kormányzati ciklusra esik – az őszödi beszéd kiszivárgását követő időszakra. Nem érez a kormány és a kormánypártok felelősséget azért, mert hagyta, hogy idáig fajuljon a helyzet?

Nem tudom, mondható-e, hogy „idáig fajult a helyzet”. Ez a kormány felvállalt egy sor népszerűtlen intézkedést, amelyek kulcsfontosságúak voltak Magyarország modernizációja szempontjából. Azt is lehetett tudni, hogy ezek tiltakozást fognak kiváltani. A döntés az volt, hogy a kormány felvállalja a népszerűtlenséget, és azt, hogy az indulatok esetleg megjelennek az utcán, de akkor sem mond le a fontos lépésekről. Ez főleg a költségvetési hiány csökkentése volt, a túlméretezett közszféra leépítése, meg az egészségügyi reform. Ezek hasonló intézkedések voltak, mint Szlovákiában, ahol azonban már az előző kormány végrehajtotta őket. Az igazi kérdés az, hogy négy évre, vagy hosszú távra gondolkodunk-e előre – ez minden kormány igazi dilemmája. Mi a nehezebb utat választottuk, aminek következményei vannak. Ebben a térségben az emberek elfáradtak már a sok változástól, az utóbbi húsz évben bőven volt benne részük. Ennek ellenére úgy ítéltük meg, hogy az ország érdeke ezt kívánja.

Sok tekintetben azonban úgy tűnik, Magyarország mégis meghátrált a határozott reformok elől – ennek a legjobb példája az egészségügyi reform.

Az egészségügyben nagyon komoly változásokat vezettünk be, ami nem ment keresztül, az a magánbiztosítók bevonása. Erről voltak a legnagyobb viták, s végül emiatt vált ki a kormányból a kisebb kormánypárt. Az egyik legsúlyosabb problémát – a gyógyszerkassza túlzott növekedését – azonban sikerült megállítanunk. Rendkívül fontosnak tartom a felsőoktatási reformot is, amellyel a felsőoktatást a munkaerőpiac követelményeihez igazítottuk. Ez is tiltakozást váltott ki, azonban ahhoz, hogy jó minőségű munkaerőt képezhessünk, nem volt tartható a régi rendszer. Egészében véve tehát úgy értékelem, hogy a jelenlegi magyar kormány nagyon komoly változásokat vezetett be.

Sikeresnek tartja tehát a reformfolyamatot?

Nagyon sok mindent megléptünk, de azt nem mondhatjuk, hogy a folyamatot lezárhatjuk, mert még számos intézkedésre szükség van. Az SZDSZ kormányból való kilépése óta ez folyamatos egyeztetést igényel, hiszen minden döntéshez külön kell biztosítanunk a parlamenti többséget. Amire még szükség van, az például az önkormányzati reform – Magyarország ezen a téren túlságosan decentralizált, a tízmilliós országban több mint 3000 önkormányzat működik. Ez pozitív abból a szempontból, hogy a döntéshozatal közel van az emberekhez, anyagi szempontból azonban fenntarthatatlan, sokkal nagyobb integrációra van szükség. Ehhez a feladathoz – mivel az önkormányzati törvény alkotmányos törvény – kétharmados többség kell.

Valóban úgy tűnik, Magyarország sokkal többet költ, mint megengedhetné magának, s ennek az országra lesújtó pénzügyi válság nagyon intő jele. Azonban a politikai pártok még most sem mutatnak hajlandóságot határozottabb megszorító intézkedések bevezetésére. Vajon minek kell még történnie ahhoz, hogy végre „felébredjen” az ország?

Magyarország óriási lépéseket tett ezen a téren. Két év alatt a pénzügyi deficitet levitte kilenc százalék fölöttiről 3,4 százalékra. Ilyet Európában senki nem csinált, kivéve talán Görögországot. Másutt akár egy fél százalékos deficitcsökkentés is nagyon komoly tiltakozásokhoz, sztrájkokhoz vezet. S hogy csak az utóbbi időszakot említsem, a megtakarítás jegyében limitáltuk a 13. havi nyugdíj összegét, ami nagyon érzékeny kérdés. Mindezért kettős kritika ér bennünket. Egyrészt hallhatóak hangok, miszerint ez nem elég, további lépések kellenek, másrészt az ellenzék azzal támad bennünket, hogy ez a kormány folyamatosan megszorító lépéseket tesz. A kettőnek egyszerre természetesen nehéz eleget tenni. Ez a kormány azonban nagyon konzekvensen megy az általa kijelölt úton, egészen addig, amíg ezt a parlamenti többség lehetővé teszi a számára. Demokráciában ez nem lehet másképp.

A határon túli támogatások ügyében gyakran elhangzik a kritika, miért a politikai pártok döntenek arról, mire lesznek a pénzek felhasználva. Nem lenne jobb a civil szférára bízni ezt a hatáskört?

A határon túli magyar pártok – a kisebbség választott képviselői – csak azt döntik el, mik azok a fő prioritások, amiket támogatni kell. A háromszintű döntéshozatali rendszer alsóbb szintje már szakértőkből áll – ez a prioritásokhoz rendelhető projekteket választja ki. A közvetlen támogatások kedvezményezettjei a civil szervezetek, iskolák, kiadók stb.

Elégedett a dunaszerdahelyi futballincidensre adott szlovák válaszokkal? Tervez Magyarország további lépéseket ezen a téren?

Nem vagyunk elégedettek, s már tettünk lépéseket. A dunaszerdahelyi eseményt követő napon adott szlovák rendőrségi ígéret ellenére a magyar rendőrség nem kapta meg azt a dokumentált anyagot, amely egyértelművé tette volna, hogy mi volt az oka a rendőrségi roham elrendelésének. A belügyminiszter, majd a miniszterelnök is kérte a partnerétől a vizsgálati dokumentációt, sajnos máig nem kapták meg. A rendelkezésre álló videoanyag a kétségeket egyáltalán nem oszlatja el. Az Európa Tanácsnak van egy bizottsága, amely a sportrendezvények biztonságával foglalkozik. December elején ehhez a bizottsághoz fordultunk, hogy értékelje a történteket szakmai elvek alapján.

(Új Szó - Kuruc.info)

Kapcsolódó:

Mihályi Molnár László élesen bírálja a félretájékoztató felvidéki Új Szó napilapot		2007.10.25. 08:11
A bumm.sk interjúja Mihályi Molnár Lászlóval. Nemrégiben egy nyílt levelet fogalmazott meg, melyben elítélte a Benes-dekrétumok szentesítését. Mi volt a célja ezzel a levéllel? Tovább >>

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés