Egyedülálló megemlékezésként, Magyarország első kulák emlékművét, s a Kulák áldozatok emlékterét avatják fel szombaton Várpalotán. Utóbbin, a hatméteres fakereszt előtt róhatja le majd kegyeletét mindenki, akit megérint hazánk történetének e máig homályos, tabunak számító része. Az esemény kezdeményezője a várpalotai önkormányzat, fővédnöke Jakab István, a Magosz elnöke, illetve Gráf József, Földművelésügyi és Vidékfejlesztési miniszter.

Szabó Bátor Tamás önkormányzati képviselő lapunknak elmondta, hogy erkölcsi kötelesség felvállalni és továbbvinni az áldozatok ügyét. Magyarországon ebben az ügyben csak konok tagadással, elkendőzéssel találkozni -mondta. A magyar történetírás egyik fehér foltja a paraszttársadalom ötvenes évekbeli tragédiája, amikor a legjobban teljesítő, legöntudatosabb réteget megfélemlítették, megalázták, nincstelenné tették, földjeiktől, termelőeszközeiktől megfosztva az iparba kényszerítették. A tönkretett magyar gazdák, parasztcsaládok százezreire, a kulák áldozatokra méltó módon kell megemlékezni – hangsúlyozta a képviselő. – Ennek, és a paraszti hagyományok megtartásának és felelevenítésének legjobb kifejezési formája a hagyományőrző emléknap, amelynek a Gazdasorsok nevet kapta -fogalmazott Szabó Bátor Tamás.

A képviselő szerint még komoly történeti kutatás sem indult a témában, holott a kuláklistákra került,s általuk közvetetten, a családjaikon át károkat, gyötrelmeket szenvedett emberek száma eléri, sőt, meg is haladja a zsidó és cigány -holokausztot szenvedettekét. A korabeli teljes lakosság öt -tíz százaléka élte át a kommunista diktatúra üldözését, s így az áldozatok száma milliós nagyságrendű is lehet. Az 1929 és 1932 között született korosztály java része kiszorult a felső, de gyakran még az alapszintű oktatásból is a koholt vádak miatt. Szabó Bátor szerint az emberek rettegnek a témától, amit jól példáz az is, hogy a kutatásokra, az áldozatok regisztrációjára létrehozni kívánt alapítványt a tucatnyi kérelem ellenére sem hajlandók engedélyezni a hatóságok. Érdekesség, hogy mikor a képviselő a várpalotai MSZP -s alapszervezeten kereztül szerette volna felkérni Grág Józsefet a védnökségre, azok többször is fiktív okokkal utasították el a közvetítést. A szombati rendezvényen felavatják a Felsővárosi kvártély, bemutató- és kézművesházat is, ahol helyet kap majd a kulák dokumentációs központ irodája is. Az épületben az írásos emlékeken, fotókon kívül, skanzen - szerűen mutatják be a korabeli parasztság életét, mindennapjait.

A megemlékezésen ökomenikus misén szentelik fel a hatméteres fakeresztet, s az emlékteret, melyen részt vesz Szendi József nyugalmazott veszprémi érsek, Nagy Károly esperes, kanonok, Lukátsné Orovicz Piroska református, és Tóth Attila evangélikus lelkész.
 
A kulák szónak nincs  magyar megfelelője. Az 1950-es években bárkiből lehetett kulák, azaz népellenség. Szovjet mintára pártutasításra készültek a listák, amire felkerültek a falu legtekintélyesebb gazdái, azok, akik a legeredményesebben gazdálkodtak, akik legjobban értettek a földhöz, a jószághoz. Elméletben a kuláknak legalább huszonöt hold földje volt, de a gyakorlatban a kommunista párt helyi vezetésére bízták, kit tekintenek annak. Tőlük elvették a földet, a gépeket, az állatállományt,  a házat,amiben jó esetben mint albérlők maradhattak. Elvitték a terményt, különadókkal, megemelt és ismételt beszolgáltatási kötelezettséggel, folyamatosan pszichés és fizikai terrorral sanyargatták őket.

Később már nemcsak a középparasztot, de a szegényparasztot, a kereskedőt  – „ az ipari kulákot” –is ezzel az orosz jövevényszóval  bélyegezték meg. Ugyanígy  az úgynevezett „klerikális reakció” képviselőjét, a plébánost, a tiszteletest is. A politika a kuláknak stigmázott személyt, vagy családot  a  magyar társadalomban teljesen ellehetetlenítette, kiközösítette. A kényszermunkára, építkezésre, Sztálinvárosba kivezényelt emberek hátára piros csíkot varrattak, ezt kellett viselniük, ahogy a hitleri időkben a zsidóknak a sárga csillagot. A kulákfiúkat megalázandó,  sorkatonák nem, csak munkaszolgálatosok lehettek. A  magyar parasztcsalád, amely több évszázadon keresztül megült ősi birtokain, a termelőeszközök elvételét és a helyi kisközösség előtti megaláztatást követően elhagyta szülőföldjét, és bányákba, ipari üzemekbe kényszerült.  Sokan lettek öngyilkosok, lelki betegek, iszákosok, sok kettétört család jelezte: a megbélyegzettek nem tudták feldolgozni a feldolgozhatatlant.

Csibra Tibor - MNO

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés