El kell ismernem, már 1994-ben is volt egy próbálkozás, egy reménykeltő gyülekezés az önrendelkezésünkért, de sajnos sokuk látszatakarásának nyögdécselés lett a vége, majd jött az 1998-as egypárti diktatúra, a megélhetési politizálás évtizede. Azok akik 1989-ben hangosan és nyiltan követelték az önrendelkezést, s a közeget az autonómiát (Duray, Csáky, Bugár) száznyolcvan fokos fordulattal bebetonozták a hatalmukat és feladták a felvidéki magyarság érdekképviseletét, eladták a lelküket a pénz- és a gazdasági oligarchiának. Elkényelmeskedtek és látszatpolitizálásba kezdtek.

Itt tartunk ma. Közben felnőt egy generáció, akik már az 1989-es változásokat nem élték meg, vagy nagyon fiatalok voltak és úgy mint mi, idősebb generáció, átéltük a kommunizmusi egypártrendszeri diktatúra rémálmát, ők hasonló helyzetbe kerültek az MKP-nak köszönhetően. Nem ismerik a választás lehetőséget, telebeszélték a fejüket, ha több magyar, vagy magyar érdekeket képviselő párt lenne, az a magyar érdekképviselet rovására történne. Azt tartják természetesnek, ami nem az. Az MKP propagandája jó munkát végzett,mert sikeresen bebeszélte a felvidéki magyar fiatalságnak, miért jó ami van, és miért nem szabad a pluralizmus szabálya szerint egy új pártban gondolkodni.

Kérdezem én, mi jobb a felvidéki magyarságnak, húsz megalkuvó és megélhetési MKP-s képviselő, vagy akár csak tíz hangos magyar képviselő a szlovák parlamentben, akik következetesen a felvidéki magyarság érdekében politizálnának? Inkább legyen tíz tenniakaró, mint húsz megalkuvó. Az MKP néha azért a felvidéki magyar közvélemény nyomása alatt vagy ha önző érdekeik ezt megkívánták el-el kezdtek valamit csinálni (Benes-dekrétumok, iskolatörvény), de amikor a vitának vitává kéne válnia, amikor a felősségteljes munkára lenne szükségünk, alattomos módom behúzzák a farkukat és meghátrálnak. Na igen ez az ára, hogy a lelküket eladták a gazdasági oligarchiának. Elárulták a felvidéki magyarság megmaradási érdekképviseletét. Szórványkonferenciákat rendeznek, értelmetlenül elverik a magyar kisebbségeknek szánt magyarországi pénzeket, megállapítják a szórványosodásaink okait, de már a konkrét megoldásokra nem marad bátorság és akarat.

Ezeknek a szemében hiteltelen és nemzetromboló lettem, mert kimondom azt, amit ők nem mernek vagy az oligarchia parancsára nem tehetik. Talpnyalóik és ők maguk is azt az igyekezetünket, hogy a felvidéki magyarsággal megismertethessük az alapvető alkotmányos azonos jogait, aljas, ővönaluli ütésekkel, kitalálgatásokkal, féligazságaikkal, rágalmazásokkal és minden eszköz bevetésével ellehetetlenítik a munkánkat.

Tudatában vannak annak, hogy a felvidéki magyarság fél, még bátortalan, nincsen tisztában az alkotmányos jogaival, ezt kihasználva nem akarásukat és tehetlenségüket még megtetézik a nemzetrészt romboló álszent viselkedéssel. Engem azzal vádolnak, hogy tevékenységemmel a felvidéki magyarság tudtára akarom hozni alapvető alkotmányos jogait és egy nem tudom ki által indított jövőbeli sikeres autonómia harc esélyétől fosztom meg a felvidéki magyarságot.

Sajnos így is lehet érvelni, de ezzel az érveléssel csak az a baj, hogy volt rá majdnem húsz évünk, hogy valamit kezdjünk önmagunkkal, de ők e helyett az asszimilációt és a behódolást választották a többségben lévő nép, a szlovákság előtt. Még arra a jogi értelmi szintre sem jutatták el a felvidéki magyarságot az ún. érdekképviseletünk politikuma, hogy legalább tisztában legyünk az alkotmányos lehetőségeinkkel. Tudatosan ezeket az információkat visszatartották és gyáván az oligarchia kénye kedve szerint becsaptak fél millió magyart. Ezzel kényszerpályára helyezték a felvidéki magyarságot, mert 1998-ban még a pluralizmus választási lehetőségétől is megfosztották, így a megélhetési politikusokból álló MKP kihasználva a felvidéki magyarság nemzeti öntudatát, azt tesz a szórványosodó felvidéki magyarsággal, amit csak akar.

Miért türjük mindezt? Nem akarunk megmaradni? Nekünk nem kellenek az alkotmányos azonos jogaink?

Én hiszem, hogy a szíve mélyén mindenki tisztában van azzal, hogy itt valami nagyon, de nagyon el lett rontva. Nem használtuk ki azokat a történelmi lehetőségeinket, amit az 1989-es politikai változtatások számunkra felkínáltak. Ekkor még nem is említem az 1992-93 - ban elmulasztott lehetőségeinket, az azonos alkotmányos jogaink érvényesítéséért. Ennél nagyobb esélyünk, a alkotmányos jussunk kikövetelése érdekében, talán történelem során már nem is lesz. Egy jó politikus megragad minden lehetőséget.

A belga németek így harcolták ki az autonómiájukat, megragadtak minden lehetőséget, azokat kihasználták. Jó politikusaik voltak, vannak. Nekünk vajon, mi adatott meg? Már akkor sem mertünk vagy nem akartunk vagy politikusaink egyszerűen nem látták át a lehetőségeinket, rosszul politizáltak? De akkor miért nem tiltakozunk? Mit keresnek ott ahol vannnak? Miért vagyunk csöndben és főleg miért azt tekintjük ártalmasnak aki csak informálni, segíteni akar? Vajon mennyivel hitelesebb egy olyan politikus, akinek volt választási lehetősége jó és rossz között döntenie, s ő a kényelmessebb, az egyéni érdekeit, a meggazdagodását biztosító megoldást helyezte előtérbe. A felvidéki magyarság szemszögéből nézve a rossz mellett voksolt, mint az aki egyéni érdekeit félretéve él alkotmányos jogaival és időt, energiát nem kímélve küzd a felvidéki magyarság jogaiért, az autochton magyar nép jussát követeli.

Akiknek megadatott a választási lehetőség, békésen és alkotmányos keretek között elindítani a megmaradásunkhoz szükséges autonómia-harcot, lassan már húsz év elteltével is ezek képviselik a felvidéki magyarság érdekeit, ezek akik vagy rossz politikusok, vagy pénzért és hatalomért eladták a lelküket, feladták az alkotmányos azonos jogainkat, elárulták a Felvidéki Magyar Népet.

Meddig türjük ezt ???!!!

Bósza János

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés