Románia kommunista pártját 1965-től vezette Nicolae Ceauşescu, aki már a kezdetektől Erdély társadalmi szerkezetének átformálására törekedett. Mégis, a nyugati világ politikusainak többsége a '80-as évekig nem vett tudomást a rezsim diktatórikus vonásairól. A „tőkés országoknak" sokáig fontosabb volt a pártfőtitkár szocialista táboron belüli különutas politikája (például a '68-as prágai bevonulástól való távolmaradás), sőt, készek voltak gazdaságilag is méltányolni a moszkvai Nagy Testvér bajszának húzogatását. A '80-as évektől azonban a kondukátor őrületbe hajló diktatúrája keményebbé vált, és felerősödött a magyarokkal szembeni asszimilációs politika.

A '80-as évek második fele Magyarországon visszafordíthatatlannak bizonyuló enyhülést és „alternatív" szervezeteket hívott életre. A pártállam a határon túli magyarság ügyében sem tudta tartani struccpolitikáját. Az utódpárt politikájában is visszaköszönő szólamok („ne sértsük meg szomszédaink érzékenységét!") már fülsértően hamisnak bizonyultak. Magyarországon nőtt az erdélyi menekültek száma, s egyre több helyen hangzottak el a romániai állapotokkal szemben kritikus vélemények.

A szemléletváltás jeleként 1986-ban megjelent az Erdély története című munka, mely az „internacionalista szellemű" történelemhamisításokat mellőzve dolgozta fel a témát. Ráadásul a három kötet főszerkesztője, Köpeczi Béla a Lázár-kormány művelődési minisztere volt. A válasz nem sokáig váratott magára: 1987. február 27-én Ceauşescu „soviniszta, rasszista tételek" felelevenítésével vádolta meg a Magyar Népköztársaságot.

A Ceauşescu-érával szembeni elégedetlenség Romániában is felszínre tört: 1987. november 15-én Brassóban demonstráció bontakozott ki, amit a karhatalom csak komoly erőkkel tudott leverni. A felkelésnek halálos áldozatai is voltak. Magyarországon 1988. január 19-én addig példátlan, 420 aláírót (Csoóri Sándortól Tamás Gáspár Miklósig, Göncz Árpádtól Orbán Viktorig) felvonultató nyilatkozatban fordultak magyar állampolgárok Románia lakosaihoz, szolidaritásukról biztosítva a diktatúra ellen küzdőket.

Január 28-án a romániai menekültek segítésére Budapesten megalakult a Menedék Bizottság, február 25-én pedig tárcaközi bizottságot hoztak létre. Február 1-jén több százan tiltakoztak Ceauşescu politikája ellen a budapesti román nagykövetségnél.

A román vezetés közben, április 3-án bejelentette, hogy csak a román helységnevek használhatók hivatalosan. A következő lépés nemcsak a magyarokat sújtotta volna, de őket érintette a leginkább: április 29-én Ceauşescu bejelentette a településszerkezet átalakításának programját. Eszerint 2000-ig Románia több mint 13 ezer falujából 7-8 ezret fel kell számolni.

Magyarországon felzúdulás övezte a bejelentést: május 23-án, Dragon Pál lakásán, az Erdélyt Védő Magyarországi Független Bizottság össze- jövetelén Bereczki Vilmos vetette fel a falurombolás elleni tüntetés gondolatát. A demonstráció helyszínében és időpontjában (amint Varga Csaba Hősök tere, '88. június 27. című "krónikájából" tudható) már itt megállapodtak. Május 27-én tüntetés volt Budapesten Ausztria nagykövetsége előtt: a tiltakozást a bős-nagymarosi vízlépcső megépítésének osztrák támogatása váltotta ki. A rendőrség ezúttal sem oszlatott. (Így valószínűsíthetővé vált, hogy a Kádár-rendszer két tabuját, '56-ot és a szovjet csapatok ittlétét nem feszegető demonstrációkat a rendszer tudomásul veszi. Erre a feltevésre 1988. november 15-én cáfolt rá a rendőrség, de erről később.) Ezen a tüntetésen hangzott el először nyilvánosan a felhívás, amely június 27-én a Hősök terére hívta a romániai helyzet ellen tiltakozókat.

A tüntetés szervezőstábja május 30-tól a budai Török utcai borozóban egyeztetett a forgatókönyvről. Június 6-án Csurka István, Fodor L. Bertalan, Fónay Jenő, Mécs Imre, Medvigy Endre, Nagy László és Zétényi Zsolt bejelentették a tüntetést a BRFK-nak. Június 8-án a Magyar Építőművészek Szövetsége elsőként emelte fel szavát a romániai falvak lerombolása ellen, 10-én pedig kijött a nyomdából a tüntetésre felhívó röplap. A csatlakozó szervezetek közt ekkor már ott szerepelt a Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaság, a Bibó István Szakkollégium, az MDF és a Szabad Kezdeményezések Hálózata is. Június 20-án Bíró Zoltán és Csurka István beszámolt a többieknek arról, hogy Czine Mihállyal, Kósa Ferenccel, Makovecz Imrével kiegészülve tárgyaltak Fejti Györggyel, az MSZMP KB titkárával. Itt szó volt a tüntetés lebonyolításáról, a párt fenntartásairól, ám az is világossá vált, hogy a pártállam nem fogja megakadályozni a tüntetést. A hatalom hozzáállásának tisztázása különös jelentőséget kapott négy nappal a Nagy Imre és társai kivégzésének 30. évfordulójára szervezett tüntetés szétverése után.

A tüntetés napján, június 27-én aknakeresők ellenőrizték a Hősök terét, a rendezők és a BRFK illetékesei pedig megtartották utolsó egyeztetésüket. Este negyed nyolcra megtelt a tér. A több tízezer tüntető elénekelte a Himnuszt, majd Bubik István felolvasta Csurka István beszédét. Közben Csoóri Sándor bekísérte a tömegbe a tüntetésen részt vevő román emigránsokat. A beszéd után Nagy László olvasta fel a román nagykövetnek címzett beadványt. Fél kilenckor a tömeg gyertyákat, fáklyákat gyújtva elindult a Thököly úti román követség felé. A menet élén erdélyi népviseletbe öltözött fiatalok vittek egy kifeszített, Bethlen Gábor címerével díszített magyar trikolórt. A nagykövetség előtt Nagy László megkísérelte átadni a memorandumot, de a rendőrökkel körbevett követségen nem nyitottak ajtót. A Hősök terére visszavonuló tüntetők koszorút, virágot helyeztek el az Árpád-házi királyok szobrainál, majd felolvasták több nyugati magyar szervezet és Lech Walęsa táviratát, végül Csurka István zárszavát.

A válasz már másnap megérkezett: Románia bezáratta a kolozsvári magyar főkonzulátust. A román pártvezetés július 1-jei határozata szerint a magyarországi „újabb nacionalista és szocialistaellenes megnyilvánulások" „hivatalos jóváhagyással" történtek. Nem sok jót ígért, hogy Grósz Károly augusztus végén „lábhoz ment" a végül eredmény nélkül záruló aradi Grósz-Ceauşescu-találkozóra. Ráadásul Grósz még egyszer bekeményített: novemberben, a brassói munkásfelkelés első évfordulóján rendezett budapesti tüntetést a rendőrök motorjaikkal a tömegbe hajtva oszlatták fel. Kilenc nap múlva azonban már nem ő volt a kormány feje: Németh Miklós váltotta a poszton. Az első „tudomásul vett" ellenzéki tömegtüntetéstől, június 27-től kevesebb mint öt hónap telt el idáig, de több oszlatást már nem rendelt el a hatalom.

A „településrendezést" a Regátban, Románia Kárpátokon túli részén kezdték meg, majd a lendület nyugati nyomásra, és nem utolsósorban az anyagi források megcsappanása miatt mérséklődött. A Tőkés László elleni 1989-es megfélemlítési akció és az ezt követő temesvári események nyomán kibontakozó decemberi forradalom pedig nemcsak Ceauşescu falurombolási tervét söpörte el, de magát a "Kárpátok Géniuszát" is.

Heti Válasz

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés