Németek és magyarok kitelepítése Csehszlovákiából

Az első Csehszlovák Köztársaság ( szerk.: hazudozással, rablóbékével , a wilsoni elvekkel szöges ellentétben, kitalált, népszavazás nélkül, Trianonban létrehozott , a trianoni főbírót delegáló USA képviselője által alá sem írt határokkal bíró, szörnyszülött ország, ahol semmilyen nemzet nem volt többségben, a csehek aránya is csupán 47% volt) két évtizeddel az államalapítás után, 1939. március 15-én megszűnt létezni: a hitleri Németország előbb a müncheni szerződéssel megszerzett szudétanémet területeket, majd egész Csehországot, Lengyelország a lengyel többségű sziléziai vidéket, Magyarország pedig az első bécsi döntéssel (jogosan szerk.) visszaadott magyar többségű régiókat ( szerk: 880 ezer magyar került vissza az anyaországhoz, de még így is maradt 120 ezer Tiso Szlovákiájában Pozsonnyal, a koronázó várossal együtt) foglalta el . Szlovákia előbb autonómiát kapott, majd 1939. március 15-én, Hitler hozzájárulásával, önálló köztársasággá vált (szerk.: pontosabban: Hitler bábállama lett, olymódon, hogy Tiso hadserege a németek oldalán részt vett Lengyelország jogtalan lerohanásában és a II.világháború kirobbantásában, míg Horthy Miklós erre nem volt hajlandó és szembeszegült Hitlerrel). Kárpátalja 1938. októberi autonómiájának pedig a magyar bevonulás vetett véget 1939 márciusában ( szerk.megjegyzés: szintén jogosan, szemben a csatlós Tisoval, Horthy Hitler beleegyezése nélkül hajtotta végre Kárpátaljának az ezeréves Magyarországhoz történő visszacsatolását!).
Edvard Beneą ( szerk.megj.: egyben a cseh szabadkőműves nagypáholy nagymestere), Csehszlovákia második köztársasági elnöke lemondott tisztségéről ( szerk.megjegyzés gyávasága miatt ), és október 22-én Londonba távozott ( szerk.megjegyzés: menekült, hátrahagyva az országot, mint a süllyedő hajót, meg sem próbált kompromisszumot kötni Hitlerrel vagy katonasággal szembeszállni ). Helyére Emil Háchát választották a második Cseh-Szlovák Köztársaság elnökévé.
A csehszlovák politikai emigrációnak kezdetben három csoportja alakult ki: a Milan Hodza vezette párizsi, a Beneą elnök körül csoportosuló (szerk.: a szabadkőművesség támogatását élvező), az egységes ( szerk:korábban rablóbékével összehazudozott) csehszlovák állam teljes újrateremtését szorgalmazó londoni emigrációs központ, valamint a Klement Gottwald vezette moszkvai kommunista csehszlovák emigráció. Beneą - aki Csehszlovákia felbomlása után is az ország köztársasági elnökének tekintette magát ( szerk. a karosszékből, külföldön megbújva a háború borzalmai elől a szabadkőműves arisztokrácia vendéglátását élvezve) - 1940 júliusában ( szerk. miközben otthon Csehországban gyávaságból lemondott, külföldön cseh parlamenti jóváhagyás nélkül illegitim módon újra kinevezte saját magát elnöknek és haverjait fantomkormánynak) kinevezte a londoni csehszlovák kormányt, létrehozta a parlamentet pótolni hivatott államtanácsot (megj.: semmilyen felhatalmazást ,senkitől nem kapott erre, ezt bárki megtehette volna a II.világháború idején, hogy meglóg a veszély elől és magára hagyja a népét, majd magát hősként beállítva visszajön a kávéházi szalonokból ,akkor amikor már biztos a győzelem - erre az arcátlan szélhámosságra csak Benes volt képes és csak a szabadkőművesség segítségével tehette meg). Az ideiglenes csehszlovák kormányzatot a nyugati szövetségesek és a Szovjetunió 1940-41 folyamán hivatalosan is szövetséges kormányként ismerte el ( megj:a háttérhatalom lobbija és anyagi támogatása elég erős volt a minden hájjal megkent Benes számára). A londoni emigráns csehszlovák államigazgatásban Beneą a hiányzó törvényhozói hatalmat - a kormánnyal és az államtanáccsal egyeztetett - köztársasági elnöki rendeletekkel gyakorolta. [...] ( néhány ember a kávéházi szalonokban kormánynak adta ki magát, úgy csinált,mintha egy országot irányítana valójában gyávaságból, elbújva külföldön várták a háború végét és rendeletei semmilyen hatással nem vltak a csehországi fejleményekre  egészen a háború végéig - ha történetesen nem így végződik a háború, az ő általa felvállalt kockázat minimális volt, mivel kivárásos módszerrel, saját bőrét féltő politikai kalandor volt, aki a pánszlávizmus leple alatt minél nagyobb országot szeretett volna saját maga számára szakítani elsősorban Magyarország, Németország, Ausztria területéből, minél kisebb kockázattal, kényelmesen egy kávéscsésze mellől ,a háború forgatagában . Megjegyezendő, hogy az úgynevezett "kiugrás" előtt Horthynak is javasolták,hogy menjen az USA-ba és alakítson ott egy ideiglenes kormányt, a szükséges szervezést már meg is kezdték,csak Horthy Miklós tartotta magát ahhoz, hogy a kapitány utoljára hagyja el a hajót, kijelentette, ha ő elmegy a nácik sokezer magyar leventét fognak kivinni a frontra és sok zsidó fog áldozatul esni, ezért nem teheti meg,hogy magára hagyja az országot , Benest ilyen erkölcsi dolgok nem érdekelték)  

A kassai kormányprogram
[...] Moszkva 1943-tól támogatta Beneą elnök háború utáni rendezési terveinek a csehszlovákiai németekre és magyarokra vonatkozó részét ( megj :Benes a pánszláv eszme megvalósításával hízelgett Sztálinnak, ami később bejött, Sztálinnak köszönhetően, elnézve Tiso Szlovákiájának szerepét a II.világháborúban visszakapta Benes az I.viláháború után összerabolt területeket - a Benes dekrétumok születése egy bosszúhadjárat az összerabolt Csehszlovák  terület átmeneti elvesztéséért ) . A Németországgal és Magyarországgal háborúban álló Nagy-Britannia a csehszlovák-szovjet szerződés után szintén felkarolta a német kisebbségek eltávolítását szorgalmazó elképzelést. [...]
Beneą Moszkván keresztül érkezett 1945. április 4-én Kassára, ahol másnap meghirdették a kassai kormányprogramot. Ennek VIII. pontja fejtette ki a tiszta szláv nemzetállam megteremtésének tervét: "A cseheknek és szlovákoknak a német és magyar kisebbséggel kapcsolatos szörnyűséges tapasztalatai - hiszen a kisebbségek nagyobbrészt a köztársaság ellen irányuló hódító politika engedékeny eszközének bizonyultak, s közülük elsősorban a csehszlovákiai németek kínálkoztak fel a cseh és szlovák nemzet elleni megsemmisítő hadjáratra - a megújított Csehszlovákiát mély és végleges beavatkozásra kényszerítik."
Alapelvként a kormányprogram a következőket jelölte meg: 1. az 1938 előtt is csehszlovák állampolgársággal rendelkező, lojális és hűséges német és magyar nemzetiségű polgárok büntetlenségét és állampolgárságuk visszaadását, az elmenekült antifasiszta németek és magyarok visszatérésének engedélyezését; 2. a többi német és magyar állampolgárságának megszüntetését és individuális elbírálását, a bűnösök megbüntetését, csehszlovák állampolgárságuk megvonását, és az ország területéről való kitiltását; 3. az 1938 után csehszlovák területre betelepültek azonnali kiutasítását. [...]

Kollektív bűnösség
Edvard Beneą köztársasági elnök 1945. május 14. és 1945. október 27. között 143 dekrétumot bocsátott ki. Ezeket az 1945. október 28-án megalakult ideiglenes csehszlovák nemzetgyűlés 1946 márciusában, visszamenőleges hatállyal törvényerőre emelte. A 143 dekrétumból 13 vonatkozott közvetlenül a német és a magyar kisebbségre, s jó néhány további közvetve szintén tartalmazott olyan rendelkezéseket, amelyek összefüggtek a két kisebbség kollektív bűnösként való elmarasztalásával.
Az 1945. május 19-én kiadott 5. számú elnöki dekrétum "az elnyomás idején végrehajtott egyes vagyonjogi ügyletek érvénytelenségéről, továbbá a németek, a magyarok, az árulók és a kollaboránsok, valamint egyes szervezetek és intézetek vagyoni értékeinek állami kezeléséről" rendelkezett. A dekrétum 4. §-a kimondta: "Állami szempontból megbízhatatlannak kell tekinteni a) a német vagy magyar nemzetiségű személyeket, b) azokat a személyeket, akik a Csehszlovák Köztársaság állami szuverenitása, önállósága, egysége, demokratikus köztársasági államformája, biztonsága és védelme ellen irányuló tevékenységet fejtettek ki."
Ugyanezen dekrétum azt is meghatározta, kit kell német vagy magyar nemzetiségűnek tekinteni. Az 1930. évi népszámlálás nemzetiségi adatai alapján magukat a két kisebbséghez sorolók egésze mellett gyakorlatilag valamennyi két világháború között, a csehszlovák hatóságok által bejegyzett, s így legitim módon működött német és magyar politikai párt és szervezet (így például a parlamenti képviselettel rendelkező Egyesült Magyar Párt) tagságára is kiterjedt a szóbanforgó dekrétumok hatálya.
A nemzeti kisebbségi csoportokat kollektív bűnösként kezelte a többi 12 elnöki rendelet is. Közülük a 12. számú dekrétum a németek, magyarok mezőgazdasági vagyonának elkobzásáról, a 16. számú pedig a náci, valamint a háborús bűnösök megbüntetéséről, a rendkívüli népbíróságok létrehozásáról intézkedett.

Népbíróságok
A népbíróságok létesítését a Szlovák Nemzeti Tanács 1945. május 15-i rendelete szabályozta. Ennek 1. §-a szerint "fasiszta megszálló"-nak minősült többek közt "az a külföldi állampolgár, aki hozzájárult a Csehszlovák Köztársaság szétrombolásához vagy demokratikus államrendjének megsemmisítéséhez". Ezt a nagyon általános megfogalmazást az 1938-ban német és magyar állampolgárságot szerzett két kisebbségi csoporttal szemben a népbíróságok igyekeztek messzemenően kihasználni, különösen az 1945. augusztus 2-án kibocsátott 33. számú elnöki dekrétum alapján, amely a németektől és magyaroktól - a müncheni szerződés, illetve a bécsi döntés semmisségének ellenére - megtagadta a csehszlovák állampolgárság visszaadását, mi több, azokat a németeket és magyarokat is megfosztotta attól, akik 1938 után továbbra is Csehszlovákia vagy Szlovákia polgárai maradtak.

Belső deportálások, vagyonelkobzás
A dekrétumok közül a 27. számú elnöki rendelet a belső telepítések egységes rendszeréről, a 28. számú pedig a cseh és szlovák telepeseknek a németek, magyarok, ellenséges elemek földbirtokára és üzemeibe való betelepítéséről rendelkezett.
A szlovákiai magyarok 1945-46. évi csehországi deportálásának jogi alapját az 1945. szeptember 19-i 71. számú elnöki dekrétum teremtette meg, amely az állampolgárságuktól megfosztott személyek munkakötelezettségéről rendelkezett, illetve a 88. számú elnöki rendelet, amely az általános munkakötelezettséget szabályozta.
A német és a magyar kisebbséghez tartozók vagyonát az ellenséges vagyonok elkobzását szabályozó 108. számú elnöki dekrétum alapján lehetett elvenni. A rendelet szerint minden olyan ingó és ingatlan vagyont térítés nélkül el kellett kobozni, amely "a Német Birodalomnak és a Magyar Királyságnak, a német vagy a magyar jog értelmében létezett jogi személyeknek, a német náci pártoknak, a magyar pártoknak, valamint az e rendszerekhez tartozó és velük kapcsolatban álló más egységeknek, szervezeteknek, vállalatoknak, létesítményeknek, személyekből álló társulatoknak, alapoknak és célvagyonoknak, más német vagy magyar jogi személyeknek", továbbá az antifasiszta mivoltát nem bizonyító természetes személyeknek a világháború végén a tulajdonában volt. (Az elkobzott vagyonokból nemzeti újjáépítési alapokat hoztak létre.)
A dekrétumok, illetve a kormányprogram szlovákiai végrehajtását a Szlovák Nemzeti Tanács (SZNT), valamint a szlovák megbízotti testület, esetenként egy-egy megbízott rendeletei adaptálták. [...]

A német és magyar kérdés "végleges megoldása"
A potsdami szerződés XIII. része csak a lengyelországi, csehszlovákiai és magyarországi németeknek a Németországot megszálló nagyhatalmak által engedélyezett, rendezett kitelepítésére adott lehetőséget. A németek közül az 1945 májusától augusztusig tartó "wilde Vertreibung", "divoky odsun" (vad kiűzés) keretében 750 ezer főt, az 1946-48 közötti transzfer során pedig 2-2,2 millió németet telepítettek Németország amerikai, brit és szovjet zónáiba.

A csehszlovákiai magyar kisebbség felszámolására nagyhatalmi beleegyezés hiányában ötféle lehetősége maradt a csehszlovák hatóságoknak:
- az 1938 előtt magyar állampolgársággal rendelkező 36 ezer személy kiűzése,
- a pozsonyi és kisebb mértékben kassai, komáromi városi magyar népesség lakásainak elkobzása és internálása azzal a céllal, hogy Magyarországra menekülésüket felgyorsítsák,
- belső széttelepítések, ami 1945- 46 telén a csehországi deportálások során kb. 40-45 ezer magyart érintett,
- az 1946-ban beindított reszlovakizációs akció, amely a vagyonelkobzástól és kitelepítéstől való mentesítésnek, valamint az állampolgári jogok megszerzésének a kilátásba helyezésével 350 ezer főnyi magyar tömeget kényszerített arra, hogy "reszlovakizáljon",
- a belső telepítésekkel, a megfélemlített magyarok menekülésével Csehszlovákia 1945 decemberében tárgyalásokra kényszerítette Magyarországot, amely 1946. február 27-én aláírta a lakosságcsere-egyezményt. 

Magyar-szlovák lakosságcsere
A magyar kérdés belső megoldási módozataival (csehországi deportálások, vagyonelkobzások, tömeges népbírósági ítéletek stb.) a prágai kormány 1946 februárjában az ún. lakosságcsere-egyezmény megkötésére kényszerítette Magyarországot. Ennek alapján csehszlovák részről annyi magyart telepíthettek át Magyarországra, ahány magyarországi szlovák nemzetiségű lakos hajlandó volt önként áttelepülni a Csehszlovák Köztársaságba ( szerk. megj.:a magyarokat kötelező jelleggel kiűzték a tótok önkéntes alapon jöhettek, ha akartak). A Magyarország által engedélyezett nagyszabású szlovák propaganda ellenére a magyarországi szlovákok közül mindössze 73 273 fő vállalkozott a Csehszlovákiába való áttelepülésre. Ugyanekkor a csehszlovák hatóságok 1947-48 folyamán kb. 76 ezer szlovákiai magyart jelöltek ki csereként a magyarországi áttelepítésre.
A párizsi békekonferencián az amerikai vétó következtében azonban nem teljesült a csehszlovák békedelegáció azon követelése, hogy a reszlovakizáció és a lakosságcsere után fennmaradó 200 ezer szlovákiai magyart egyoldalúan áttelepíthessék Magyarországra.

"Etnikai homogenizáció"
Az etnikai homogenizációt szolgáló akciók azonban már a békekonferencia előtt megkezdődtek: 1944-45 telén mintegy 30 ezer csehszlovákiai magyar polgári személyt deportáltak kényszermunkára a Szovjetunióba, 1945 nyarán pedig több mint 36 ezer magyart toloncoltak ki szülőföldjéről. (A kitoloncolás elsősorban a bécsi döntést követően felvidéki területekre költöző hivatalnokokat, tanítókat, valamint a pozsonyi, kassai magyarokat érintette. 1945 végén és 1946-47 telén pedig mintegy 45 ezer embert deportáltak Csehországba a kitelepített szudétanémetek helyére kényszermunkára. Több ezer magyart szlovákiai munkatáborokban, illetve koncentrációs táborokban tartottak.)

Reszlovakizáció
Az 1946. júniusi kormányrendelet értelmében a szlovákiai magyarok részt vehettek az ún. reszlovakizációs akcióban, amelynek a Dél-Szlovákiában maradó magyarok elszlovákosítása volt a célja. A jelentkezőknek megígérték, hogy visszakapják állampolgársági jogaikat és szülőföldjükön maradhatnak. A jogaiktól és vagyonuktól megfosztott, a deportálásoktól és kitelepítésektől rettegő szlovákiai magyarok közül 327 ezer ember kérelmezte magyar nemzetiségének megváltoztatását, azaz szlovákká minősítését!

A Szovjetunió közbelép
A Szovjetunió többszöri közbelépésére Csehszlovákia az 1948 februárjában történt kommunista hatalomátvételt követően rövid időn belül lezárta a beneąi dekrétumokhoz kötődő kisebbségellenes periódust. Az 1948. október 25-i 245. számú törvény, hűségeskü letétele után, biztosította a magyar nemzetiségű személyek részére az állampolgárság visszaadását. 
Magyarország és Csehszlovákia 1949. július 25-én a csorba-tói jegyzőkönyvben megállapodott abban, hogy a Magyarországra kitelepített csehszlovákiai magyarok vagyonának fejében Csehszlovákia elengedi Magyarországnak a békekonferencián megállapított 30 millió dolláros háborús jóvátétel még esedékes részeit ( míg Tiso háborús bűnös volt és a Szlovák állam is a vesztesek oldalán állt, Benes kapzsisága, ravaszsága révén a pánszláv eszmét felhasználva Sztálinnál, Szlovákia a győztesek oldalára és Benes kezébe került így nem kellett háborús jóvátételt fizetniök - szemben azzal a tényel, míg Magyarországon csupán kb. 6 hónapig volt a nácikat teljes mértékben kiszolgáló nyilas uralom,addig a Tiso bábállam-Szlovákiájában mindez kb. 6 évig tartott  és ennek ellenére nemhogy háborús jóvátételt nem kellett fizetniük a tótoknak, hanem a győztesek oldalára állították őket Sztálin kérésére a Párizsi békeszerződés tárgyalásakor). A csehszlovákiai magyarok ( megj: helyesen az önhibájukon kívül  cseh és szlovák  fennhatóság alá kényszereített felvidéki magyarok)   vagyon- és jogfosztással, valamint kitelepítési fenyegetésekkel kikényszerített reszlovakizációs nyilatkozatait azonban csak 1954-ben érvénytelenítették.

(a http://www.historia.hu/archivum/2002/0202szarka.htm nyomán  ND nemzetidal.gportal.hu szerk. )

Kapcsolódó:

Sztálin likvidátora Beneąről: 'A mi ügynökünk volt'
  2007.10.04. 12:49

Pavel Anatolijevics Szudoplatov, az NKVD, majd a KGB háromcsillagos tábornoka az 1920-as évek végén fiatal ügynökként került a szovjet "Céghez".

Sztálin személyes utasítására előbb saját kezűleg hajtott végre politikai gyilkosságokat Nyugaton és otthon, majd ilyeneket szervezett a távolból. Az ő vezényletével végeztek a diktátor nagy vetélytársával, Trockijjal Mexikóban, aztán a tábornok több mint tíz éven át vezényelte az USA-ban és Nagy-Britanniában zajló atomkémkedést.

Az ő ügynökei voltak az atomfizikusok: Fuchs, Oppenheimer, Fermi, Pontecorvo, valamint a hírhedt Rosenberg házaspár is. Sokszor találkozott Sztálinnal, nagy terveket szőttek a Nyugat és a szovjet társadalom ellen. Ám Sztálin halála után- mivel sok terhelőt tudott az utód Hruscsovról is - lefogták, tizenöt évre elítélték, amit maradéktalanul le is ült.

Utána már nem is rehabilitálták, míg létezett a Szovjetunió. A magára maradt, öreg és beteg férfi 1992-ben két brit újságírónak diktálta le élettörténetét, amely végül 1994-ben Speciel Tasks. The Memoirs of an Unwanted Witness -a Soviet Spymaster /Különleges feladatok. Egy kényelmetlen szemtanú: a szovjet mesterkém emlékiratai) címmel jelent meg.

Eduard Beneą csehszlovák köztársasági elnök (1935-38) Nyugatra menekült, miután Hitler bekebelezte országát, aztán 1945-ben hazatért és újabb három évig- a kommunista hatalomátvételig - ismét az ország elnöke volt. Beneą mintegy mellékesen tér a tábornok - egy Pjotr Zubov nevű ügynökéről írván megemlíti, hogy Zubov 1937-től Prágában volt a szovjet titkosszolgálat diplomataként tevékenykedő rezidense. Ő szervezte be Benest, aki nagyon félt, hogy ha a nácik elfoglalják hazáját, őt foglyul ejtik.

Zubov megszervezte Beneą szökését - cserébe rávette az elnököt, legyen az NKVD és a Kreml ügynöke. Sztálin küldött az elnöknek 10 ezer dollárt a szökés költségeire, és az NKVD mindent elintézett. Benes már korábban tervezett egy merényletet a jugoszláv király ellen, hogy azután szerb tisztek németellenes kormányt juttassanak hatalomra, amely segítené Csehszlovákiát a németek elleni harcában. Ehhez 200 ezer dollár készpénzt kért moszkvai megbízóitól, de ez a pénz nem jutott el Belgrádba- a szovjetek, látva, milyen megbízhatatlan alakok Beneą szövetségesei, lemondtak a belgrádi merénylet finanszírozásáról, de gondosan megőrizték a Beneą elleni bizonyítékokat.

Az olvasó számára leginkább meggyőző éppen az, hogy a tábornok nem igyekszik a csehszlovák elnököt mindenáron befeketíteni. Csak megjegyzi, például az ötödik fejezetben is, hogy "Benes 1938-tól a mi ügynökünk volt". Az elnököt különben a német támadás előtt- megegyezésük értelmében - az NKVD máig ismeretlen úton- módon kimentette Prágából Londonba, ahol aztán 1940-45 között az emigráns csehszlovák kormányt vezette.

Beneą azt emigrációban is szovjet ügynök maradt. A Ribbentrop- Molotov egyezmény után (1939 augusztus vége) Beneą Nyugaton amellett kardoskodott, hogy az addig Csehszlovákiához tartozó Kárpát-Ukrajnát csak bízzák a Szovjetunióra, legyen a terület Moszkváé, úgymond "ideiglenesen". Ezt a tervet csak az ukrán nacionalisták akadályozhatták volna meg - de vezetőjüket nem sokkal előbb éppen egy szovjet ügynök robbantotta fel, miután előbb a barátságába férkőzött. A merénylő és a KGB-tábornok mondani sem kell talán - azonos személy volt.

A tábornok személyesen is ismerte ügynökét - hiszen a háború után találkozott vele! Miután a keleteurópai országokat a Vörös Hadsereg elfoglalta, a kommunisták nem mindenütt jutottak automatikusan hatalomhoz. A demokratikus választásokon nem volt erre esélyük. Prágában 48-ig tartott a kommunisták és Sztálin türelme. Akkor a tábornokot és az említett Zubovot, Beneą egykori tisztjét Prágába küldték: beszéljék rá az akadékoskodó ügynököt, ne támasszon több akadályt, adja át a hatalmat a Klement Gottwald vezette kommunistáknak. A tábornok magával vitte a háború előtti 10 ezer dollárról szóló összegnek a nyugtáját is, hogy ezzel törjék meg az ellenkező, beteges vénembert, akivé addigra Beneą lett. ("A nyugta arra az esetre kellett, hogy emlékeztessük őt a Kremllel fennálló nem hivatalos kapcsolataira. " Egy mondattal később még világosabban írja le a kényszerítés tényét: "Ha ellenkezni merészelne, nyilvánosságra hozzuk anyagi segítségünket, de azt is, hogy Beneą Jugoszláviában 1938- 40 között politikai merényletet akart szervezni. ")

Ennyi elég is volt, hogy a köztársasági elnök azonnal megtörjön. Beneą a sajátos vendégek látogatása után bejelentette lemondását, és a hatalmat átadta a kommunistáknak. A tábornok elvtárs különben nem ment egyedül. Pontosan úgy, mint húsz évvel később, ő is szovjet különleges egységek: az NKVD 400 ejtőernyős kommandósa élén érkezett, arra az esetre, ha valamiféle ellenkezést tapasztalna a csehek részéről. Nos, szembefordulás nem történt, a puccs sikerült.

Forrás: Rubikon történelmi magazin 2006/2-3, Nemere István
forrás: felvidek.ma

Kapcsolódó cikk:

Benes a magyarok fizikai kiirtását tartotta helyesnek, a szlovákokat sem szerette		2007.10.03. 09:57
2007.10.02. MH.,commora.hu - 1943-as moszkvai megbeszélésein Benes egyszer elejtette: emigráns környezetében vannak, akik a magyarok fizikai kiirtását tartanák helyesnek, ám ő nem menne el ilyen messzire. Máskor hosszan fejtegette a lelkesen bólogató Molotov szovjet külügyi népbiztosnak: a lengyel földbirtokosok megérdemlik, hogy lemészárolják őket. Tovább >>

Térhódítás a Benes-dekréteumok szellemében: Bratislava lesz Pozsonyból a felvidéki magyar tankönyvekben
  2007.11.19. 19:38

A felvidéki magyarok több szlovákiai és nemzetközi egyezményben rögzített nyelvhasználati jogával ellentétes szándékot a Magyar Koalíció Pártja (MKP) a status quo megőrzéséről többször elhangzott ígéretek megszegésének tekinti.

A kormányfő nem egyszer kijelentette: a magyarok jogai nem csorbulnak. Robert Fico azok után is kész volt a nemzetiségi jogok megőrzéséről beszélni, hogy kormányzása alatt a jogok érvényesítésének lehetősége a kormány intézkedései nyomán már visszaesett.

Szigeti László, az MKP parlamenti képviselője, a korábbi kormány oktatási miniszterének, Marek Madaricnak a televíziós vitapartnere az elhangzottakra reagálva felsorolta az elmúlt év során bekövetkezet jogsérelmeket. Emlékeztetett arra, hogy a készülő intézkedések ellentétesek a kisebbségvédelmi keretegyezmény, nemkülönben pedig az európai kisebbségek nyelvi jogait biztosító európai charta – Szlovákia által is ratifikált – rendelkezéseivel.

Ezért, ha a szlovák kormány nem tesz le a jelzett törekvéseiről, az MKP az európai intézményeknél keres jogorvoslatot.

(FN nyomán)

A szlovák és román sovinizmus hasonlóságai

A szlovák asszimilációs politika

A szerb asszimiláció, az önálló Horvátország, a fasiszta Szlovákia megalakulása

Román asszimilációs politika

Kik a szlovákok és kik voltak a tótok? Régi Felvidékünk és Kárpátalja múltjának elrablása

Benesi-dekrétumok, A Benesi-dekrétumok következményei,A jogfosztottság éveinek emlékezete , A benesi jogfosztottság törvényeiről

A benesi cseh politika I.

A benesi cseh politika II. A Benesi dekrétumok tegnap és ma

A pánszlávizmus, Kárpátalja

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés