„Remélem, a leckét megtanulták azok,
akik az RMDSZ-en kívül akarnak boldogulni
a politikában” (Markó Béla)

A PÁRT vezetője diadalittasan jelentette ki: „Az RMDSZ győzött a helyhatósági választásokon”. Majd rögtön „leckéztetni” kezdett.

A pártvezér arra is rámutatott, hogy a Románia Európai Unióhoz való csatlakozása utáni első választáson mandátumot nyert önkormányzati képviselők kiemelt feladata településeink „felzárkóztatása” az Unióhoz. Az „egyedüli üdvözítő útról” szóló, pártos leckéztetése azonban messze távolra vezet Európától...

A „lecke” – egyebek mellett – arról szól, hogy a választás szabadsága nem más, mint: „megosztás”, „széthúzás” és „testvérháború”. Az RMDSZ-vezérkar, miközben tüzet okád a Magyar Polgári Pártra, egyetlen szava sincs azokról a kiábrándult magyar választókról, akik – mintegy 10–15%-ban – átszavaztak a román pártokra.

A marosvásárhelyi választás csúfos elvesztését „nemes” önsajnálattal kommentálja az RMDSZ. Bárcsak fele annyi erőfeszítést tett volna Székelyvásárhely megtartásáért, mint Székelyudvarhely magyar kézből való kiragadásáért. A magyar Pártnak azonban nemcsak Szász Jenő székelyföldi, de Bölöni László vásárhelyi jelöltetése sem volt ínyére. Győzött az elvakult pártlogika...

A leckéztetés a Fidesz – Magyar Polgári Szövetségnek is bőségesen kijár, mely – úgymond – „súlyosan beavatkozott a választásokba”. Az RMDSZ-propaganda készséggel csatlakozik az Orbán Viktor ellenében zajló, magyarhoni lejárató kampányhoz...

A Párt az egészséges magábanézés helyett újból csak a másokra mutogatás és a megbélyegzés útját választja. „Szörnyszövetségnek” nevezi a román pártok összefogását – ő maga viszont rest a magyar polgári erőkkel szövetkezni. A föltétlen pártegységet a pártos kizárólagossággal kombinálja. Kitaszítja a Magyar Polgári Pártot, miközben szövetségesre talál a román Nemzeti Liberális Pártban...

A demagóg „leckéztető” az alacsony választási részvételért is másokat hibáztat. A pártvezér szerint „a verseny elbátortalanította az embereket”. Egyik önelégült csatlósa viszont a részvételi arányokat azzal magyarázza, hogy: „az emberek úgy gondolták, hogy voksuk nélkül is nyernek az eddigi elöljárók, akiknek a munkájával elégedettek voltak” (sic!).

Az igazi „leckét” valójában az erdélyi magyarság adta fel mindkét pártnak. Az alacsony magyar részvétel tulajdonképpen nem egyedi jelenség: általános trendnek számít, és egyként szólt a hitelét vesztett román és a magyar politikai osztálynak. Ugyanakkor az a megállapítás is helyénvaló, hogy a masszív székelyföldi távolmaradás legfőképpen a helyi hatalomnak szól, melynek megtestesítője maga az RMDSZ. Másfelől viszont ugyanígy szól az MPP-nek, mely „gyenge alternatívát” kínált az RMDSZ-szel szemben, és nem volt képes „megszólítani” a kiábrándult választókat.

A nagy mértékű abszenteizmus – ezen túlmenően – minden bizonnyal a kommunizmus visszahúzó öröksége is egyben. A választópolgárok egyhangú szavazásra szoktatott derékhada ugyanis még mindig nem bízik abban, hogy cselekvő részvételével képes volna kedvező módon befolyásolni saját sorsának alakulását. A diktatúra időszakában kiölték volt belőle a személyes döntés – a választás – egészséges igényét, ennek egyenes folytatásaképpen pedig az RMDSZ-egypártrendszer ugyanerre nevelte az embereket, és szabad demokratikus választás helyett egypárti szavazásra hajtotta őket.

Mindezeket szem előtt tartva, bizton megállapítható, hogy a választási versenyhelyzet, valamint az alacsony részvétel között nincsen okozati összefüggés. Az RMDSZ több mint fél milliónyi szavazóját egyébként már amúgy is régóta elveszítette...

Az előbbiek összefüggésében tehát a pártvezér által alkalmazott egyoldalú felelősségáthárítás, illetve az MPP és a Fidesz bűnbaknak való kikiáltása nem más, mint tisztességtelen magamentés. Éppen ezért, indokolt volna, hogy az RMDSZ haladék nélkül bocsánatot kérjen mindkét polgári párttól, hasonlóképpen pedig azoktól a magyar választópolgároktól, akik az MPP jelöltjeire adták szavazatukat.

Egészében véve Kovács István kovásznai megyei tanácselnök-jelöltnek van igaza, aki „a demokrácia győzelmének” nevezte a vasárnapi választásokat. Abban is neki van igaza, hogy „A választási alternatívát sikerült megteremteniük, de a félelem falait nem sikerült lebontaniuk”.

Ennek megfelelően az MPP és jelöltjei nem megbélyegzést, hanem őszinte elismerést érdemelnek. „Zsákban futásra” kényszerítve, hatalom nélkül, pénztelenül és eszköztelenül ugyan nem lehettek képesek behozni az indulásból fakadó hátrányukat – mindazonáltal megteremtették a választás szabadságát, ráadásul pedig figyelemre méltó eredményeket is elkönyvelhetnek maguknak. Az első fordulóban ugyanis hat polgármestert és mintegy tíz megyei, továbbá közel félezer helyi tanácsost juttattak tisztségbe. Kezdetnek ez nem is olyan kevés. Számolni kell velük Székelyföldön és Erdélyben.

Tanácsos volna végül, hogy – mindnyájunk közös érdekében – az RMDSZ urai leszálljanak a magas lóról, és a kizárólagos pártegység kényszergetése helyett a befogadó jellegű nemzeti egység szellemében keressék magyar testvéreikkel a megegyezést. Az eddigi konfrontáció helyett együttműködésre törekedjenek.

Az erdélyi magyar rendszerváltozás folyamata immár visszafordíthatatlan. Mindkét oldalról számítanunk kell azokra, akik a nemzet érdekében felül tudnak emelkedni a megosztó pártérdekeken. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács továbbra is ezen fog munkálkodni. Akik ennek az útjába állnak – az alulról jövő, érlelődő nemzeti közmegegyezés akarata el fogja sodorni őket.

Nagyvárad, 2008. június 6.

Tőkés László
az EMNT elnöke 

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés