Trianon, 1920. június 4.
A világ legigazságtalanabb "békéje"

Magyarországot nem megbüntették, hanem kivézték az I. világháború után. 1918 előtt hazánk Európa 6. legnagyobb állama volt. Területét az antant hatalmak szövetségeseik mohó területi követeléseit kielégítő határmódosítások után 325 411 négyzetkilométerről (Horvátországgal együtt) 92 833 négyzetkilométernyire csökkentették. A színmagyar területeket különös kéjjel, mindenféle megfontolás híján szabdalták szét államférfiak a versailles-i királyi palota parkjában, a Kis-Trianon nevű kastélyában.

 A megcsonkított országból a legnagyobb rész Romániának jutott: 103 ezer négyzetkilométer, a maradék Magyarországnál nagyobb terület illette meg a háborúban marginális szerepet játszó, a nagyhatalmak segítsége nélkül korábban területszerzést még csak meg sem kísérlő keleti szomszédot. Erdély mellett a Partium színmagyar területei és két gazdag város, Nagyvárad és Arad is román kézre került. Csehszlovákia 63 ezer négyzetkilométert kapott, a mesterséges délszláv állam 21 ezer, Ausztria 4 ezer négyzetkilométerrel gyarapodott Magyarország kárára.

Magyarország 20,9 millió lakosú ország volt a háború kitörésekor, a békekötés után 7,98 millió embere maradt.

A több mint 80 éve feldolgozhatatlan területi veszteség (az ország területének 72 százalékát vették el) következtében irdatlan csapás érte a mezőgazdaságot és az ipart is: elveszett a búza termőterületének 55 százaléka, odalett az összes sóbánya, az ipari potenciál 52 százaléka, a vasutak 58, a kiépített utak 64 százaléka.

Az ország akkor még képes volt méltósággal fogadni mindazt, melyet a történelem rámért, ezt tükrözi a korabeli laptudósítás:

„A budapesti templomokban megkondultak ma a harangok, a gyártelepek megszólaltatták szirénáikat, és a borongós őszies levegőben tovahömpölygő szomorú hanghullámok a nemzeti összeomlás fájdalmas gyászát jelentették. Ma tehát elszakították tőlünk a ragyogó magyar városokat: a kincses Kolozsvárt, a Rákócziak Kassáját, a koronázó Pozsonyt, az iparkodó Temesvárt, a vértanúk városát, Aradot és a többit mind, felnevelt kedves gyermekeinket, a drága, szép magyar centrumokat. A város és az ország némán, méltóságteljesen, de komor daccal tüntetett az erőszakos béke ellen. Egész Budapest a gyászünnep hatása alatt állott. A mulatóhelyek zárva voltak, a vonatok, a kocsik megálltak, s a munkások letették a szerszámokat néhány percre ezen a fekete pénteken.”

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés