Ez nem kizárólag magyarországi jelenség, de otthon kétségkívül súlyosabb a helyzet, mint mondjuk Olaszországban vagy Írországban. Még a köztársasági elnök is, talán jobb meggyőződése ellenére, de beáll az orwelli társadalmat építők közé, nem hajlandó leülni egy asztalhoz a legnagyobb problémaérzékenységet felmutató politikai szerveződés, a Jobbik elnökével, támogatja a nem létező náciveszély ellen öncélú hangulatkeltésből tüntető társaságot, miközben egy szava sincs arról, hogy a liberális sajtó által előszeretettel megélhetési bűnözésnek nevezett cigánybűnözés szabályos terrort jelent az ország egyes részein a magyar lakosság (egyes helyeken a magyar kisebbség) számára.

Tény, hogy a kulturális asszimilációra képtelen vagy nem hajlandó tömegek problémája, ami szorosan egybefonódik a bevándorlás kérdésével, Európa más vidékein sem kap súlyához mért nyilvánosságot. Ehhez képest Románia, ahol a politikai korrektségnek nevezett aberráció még nem fertőzte meg az agyakat, vidám szigetnek számít.
S ez áll az erdélyi magyar közéletre is, annak dacára, hogy egyesek igyekeznek Magyarországról importálni megbélyegző technikákat, nyelvpolitikai manővereket, a szélsőségesezést és az antiszemitázást. (Emlékezzünk arra az esetre, amikor az EMI nem engedte be Bocskai István szülőházába az Eörsi Mátyást, a nyíltan magyarellenes SZDSZ-es politikust, Tibor Szabó Zoltán a félretájékoztatás bajnoka, hazug módon antiszemita skandálásról írt abból „kiindulva”, hogy egy az EMI-hez nem tartozó bekiabáló a Gázai övezetbe küldte Eörsit és meghívóját. Majd az erdélyi SZDSZ-es értelmiség aláírásgyűjtésbe kezdett a „jobboldali szélsőségek” ellen.) Mindazonáltal Erdélyben még távolról sem öltött olyan méreteket az öncenzúra s a nyílt beszédtől való félelem, mint Magyarországon. Szinte üdítő arról olvasni a baloldali sajtó zászlóshajójának számító Új Magyar Szóban, hogy a Magyar Polgári Párt „nem jobb, nem profibb, nem erősebb, nem szebb és nem okosabb, mint az RMDSZ”, hogy „krónikus ember- és képességhiányban szenved”, de még attól sem tudok nagyon felháborodni, hogy „a választók kegyeiért folytatott RMDSZ–MPP-harcnak is ez a tétje: válásra tudja-e kényszeríteni az MPP az RMDSZ-t mindeddig hű, „ásó-kapa-nagyharang” választóitól?” Sehol egy kis nácizás, nacionalistázás, rasszistázás. Szó se róla, a cikk nyílt RMDSZ-propaganda és az MPP feketítése, de megmarad a karteziánus paradigmában, vagyis nem alaptalan minősítéseket fűz egybe, mint magyarországi laptársai, amikor a mondjuk a Magyar Gárda szóba kerül, hanem cáfolható interpretációkat többek között az MPP-s jelöltek mozgatórugóiról. A szöveg mélypontja kétségtelenül a következő bekezdés „A(z MPP) magját ugyanis olyan személyek alkotják, akik ilyen vagy olyan okból jórészt még a kilencvenes években kiszorultak az RMDSZ-ből, a döntéshozói körökből, és akiket csakis ebből adódó személyes frusztrációik vezéreltek abban, hogy a szövetségen kívül szerveződtek újra. Az ilyen vagy olyan okok közt pedig legtöbbször a szorgalom és a kitartás, a következetesség hiánya azonosítható. A politikában ugyanis az ambíciónak társulnia kell a sokatmondás, de semmittevés kényelméről való lemondás készségével, a mindenhez érteni vélés dölyfjének levetkőzésével.”

Miközben az MPP-sek zömét azért szorították ki az RMDSZ-ből, mert nem voltak hajlandóak megalkudni, lemondani alapvető érdekeink s a mindmáig hivatalos RMDSZ-program (!) képviseletéről, s nem voltak hajlandóak a bukaresti hatalom nyugati legitimizálására, illetve a magyar érdekek kiárusítására szakosodott Markó-féle vezetést erkölcsileg-politikailag támogatni. A morális szempontból nehezen minősíthető csúsztatás ott van, hogy a cikkíró szerint a szorgalom, a kitartás, a következetesség hiánya volt a kiszorulás oka, ami már szemen szedett hazugság.

Tőkés Lászlóról, Csapó Józsefről, Szilágyi Zsoltról, Toró T. Tiborról, Kincses Elődről lehet ilyesmit leírni? (S most ne akadjunk abba bele, hogy az említettek közül nem mindenki MPP-s. Az RMDSZ által kiszorítottak közül nyilván nem mindenki keresett magának lehetőséget politikai pályájának folytatására.) Éppenséggel a konok elvi következetesség volt az, aminek köszönhetően 1993 és 2008 között az opportunizmust élből elutasító, megvesztegethetetlen emberek távoztak a szervezetből.

Az RMDSZ-sajtó kajánkodhat, az MPP kétségkívül nehéz helyben van: gazdasági háttér gyenge, sajtója alig van, ráadásul, amíg nem volt meg a bejegyzés, addig építkezni is nehéz volt, hisz kit lehet azzal megnyerni egy szervezetnek a helyi elitből, hogy „ha talán sikerül elérni a bejegyzést, akkor majd helyet kap a listán”? Az MPP létének jelentőségét nem az adja, hogy most, 2008-ban milyen eredményt ér el, hanem sokkal inkább az, hogy hosszabb távon felfejlődve, ténylegesen megtörheti az RMDSZ politikai monopóliumát és egészségesebb erdélyi magyar közéletet teremthet. Igazságtalanság lenne a frissen megalakult párttól elvárni azt a szervezettséget és humán bázist, amivel a jelentős társadalmi beágyazottsággal rendelkező RMDSZ bír, mely ráadásul diszponál a pártoknak járó állami támogatáson túl az erdélyi magyar közösségnek címzett források felett is. De lassú víz partot mos, a politikában pedig nem lehet büntetlenül vég nélkül hazudni. Az RMDSZ-nek, ha nem is a napjai, de az évei meg vannak számlálva…

Borbély Zsolt Attila

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés