– Viccesen hangzik ugyan, de tény, hogy Koszovó függetlenségét az RMDSZ hamarabb elismerte, mint az Amerikai Egyesült Államok. Hogyan kerültetek egyáltalán oda Antal képviselővel?
— Antal Árpád oda készült, és felhívott, hogy nem tartanék-e vele. Több okból is azonnal igent mondtam: egyrészt sohasem jártam még Koszovóban, így a kíváncsiság is hajtott, másrészt sohasem vettem még részt egy állam függetlenségének a kikiáltásán, tehát mindenképpen úgy éreztem, nem hagyhatom ki ezt a lehetőséget.
— Koszovóból egyenesen Brüsszelbe mentél, miközben a román parlamentben kitört a botrány, a honatyák az RMDSZ-politikusokon kívül egyöntetűen elutasították a függetlenségi kiáltványt. Hogyan látszik mindez az EP-ből?
— Azóta sokkal árnyaltabb lett a helyzet, annak ellenére, hogy a szerb elnök „hálalátogatást” tett Bukarestben. A román védelmi államtitkár is engedékenyebb nyilatkozatokat tett, a védelmi miniszter pedig egyenesen azt mondta, rendfentartó erőket fognak a térségbe küldeni. Odakint a román liberális kollégáim Renate Weberrel az élen szembehelyezkedtek a hivatalos hazai állásponttal Koszovó ügyében. A nyugati politikusok körében nem tulajdonítanak túl nagy jelentőséget a román kormány véleményének, a legtöbb parlamenti felszólalásból pedig azt szűrhettük le, hogy üdvözlik a függetlenséget. Fő szempontjaik a rend, a békés átrendeződés és az, hogy a térségben biztosítva legyenek az egyéni és közösségi jogok a kisebbségek számára. Az EP többsége azt szeretné, ha nemcsak Koszovó, hanem az egész Nyugat-Balkán minél hamarabb bekapcsolódna az európai vérkeringésbe.
— A múlt hét első fele a hazai sajtóban a nyilatkozatháború jegyében zajlott, hasonlóan élénk volt a reakció Brüsszelben is?
— Olvastuk a román kollégák véleményeit, s mi is megtettük a magunk nyilatkozatait, külön-külön.
Tételesen nem ismételném el a kérdéssel kapcsolatos véleményemet, de annyit hozzátennék, ha már viccesen kezdtük a beszélgetést: ha a román politikum zsigerből elutasítja Koszovó függetlenségét, könnyen megtörténhetne, hogy az unió azon fele, amelyik egyetért az elszakadással, és elsajátítaná a politizálás balkáni hangnemét, betartana Romániának. Az is nevetséges, hogy egyes hangok, ellenvéleménye miatt, ki akarják záratni az RMDSZ-t a kormányzásból. Én legalábbis nem tudok arról, hogy az elmúlt időszakban változott volna Románia külpolitikai irányvonala, vagyis, hogy a Washington-London-Bukarest tengely helyett inkább a Belgrád-Bukarest-Moszkva erővonalhoz szeretne csatlakozni.
— Élénk vita tárgya az is, hogy vonható-e párhuzam Erdély és Koszovó között?
— Nyilvánvalóan vannak hasonlóságok. A legfontosabb talán mégis a figyelmeztetés: Koszovó függetlenné válásának folyamatát tulajdonképpen Szerbia indította el azzal, hogy megcsúfolta az albán közösség emberi és kisebbségi jogait. Ez lett az eredmény. Az a vendéglői felirat, amely nemrégen még a kutyáknak és az albánoknak megtiltotta a belépést az étterembe, csak a jéghegy csúcsa. Ottjártunkkor a vendéglős egy mondatban foglalta össze az általános hangulatot mondván: hatszáz éve várjuk a függetlenség kikiáltását. A párhuzamoknál maradva, az ügy pikantériája az, hogy ez az elszakadás a szerbek Trianonjaként is érrtelmezhető. A szerb kontinuitás elmélete a térségben a maga néhány évszázados feket lyukával, vagy fehér foltjával éppen úgy sántít, mint a románoké a történelmi Magyarország területén. Nincs egy csont, cserépdarab, vagy írásos emlék ami alátámasztaná az íróasztalnál szerkesztett történelmet.
— Amint már említettük, a román parlamentben az RMDSZ teljesen elszigetelődött a Koszovót illető véleményével, de hogyan vélekedett a csúcsvezetőség Antal és Sógor, minek is nevezzük, partizán akciójáról?
— Én nem tartanám sem partizán, sem kamikázé akciónak. Személyesen semmilyen szemrehányást nem kaptam a szövetségtől, de elhangzott az a vád, hogy a belső ellenzék ismét kész helyzetbe kergette a szervezetet. Ha hárítani szeretnék azt mondanám: Porcsalmi Bálint ügyvezető személyében volt egy olyan tagja is a küldöttségnek, akit ugyancsak nehéz lenne ellenzékiséggel vádolni.
— Ha már itt tartunk, hogyan halad az erdélyi autonómia ügye a nemzetközi porondon?
— Vannak, akik ezt egyik napról a másikra akarják megvalósítani, az RMDSZ-t gyakran éri vád azért, mert csak beszél az autonómiáról, és sokan elítélik az apró lépések politikájáért is. Vannak azonban jelzésértékű megnyilvánulások: Basescu elnök, persze nem tudni szívből vagy színből, de támogatja a magyar diákok román oktatásának változtatását. Az autonómiát mindenhol hasonlóképpen vívták ki a kisebbségek: volt egy parlamenti képviseletük, amelyik nap mint nap megküzdött a többség merevségével rosszindulatával, és volt egy civil szféra amelyik akár erőszakos eszközökhöz is folyamodott, és nem utolsó sorban az egyház, amelyik végezte a maga dolgát. A bajok ott kezdődnek, amikor azt várják el tőlünk, hogy ezeket a szerepeket felcseréljük: a parlamenterektől azt, hogy kardlapozzanak, a civilektől pedig a törvényalkotást. Ez így nm működik. Mindenkinek megvan a maga hely és feladata. A közösségi jogok eléréséhez nem csak összefogásra van szükség, hanem rengeteg időre és türelemre.

Jakab Lőrinc
Erdélyi Napló

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés