Tisztelt küldöttgyűlés, kedves Barátaim!

Szívélyes üdvözletemet küldöm Bécsből, eredményes elnökválasztást, és tanácskozást kívánok. Ebben a sorsdöntő időben nagy feladat vár Önökre, de mindannyiunkra.
Koszovó függetlensége sok ellentmondó reakciót váltott ki. Egyrészt optimista nyilatkozatok jelentek meg az autonómiát illetően, másrészt csillapító intések, hogy Koszovót nem szabad precedensként tekinteni. Engedjék meg, hogy megosszam Önökkel néhány gondolatomat:

Koszovó precedens eset?

Koszovó olyan értelemben precedens, hogy lelki támogatást nyújt mindazoknak a népeknek, amelyek önrendelkezési jogaikat akarják kivívni. A vasárnap történtekkel már a második önrendelkezési hullám kezd végigsöpörni Európán: Skócia, az örmények Hegyikarabachban, az oszétok, az Oroszországon kívüli oroszok, de Dél-Tirolban és Európán kívül is találkozunk ezzel a hullámmal. Koszovó esete példás abban, hogy egy kis népnek is el lehet érni az önrendelkezést, ha tényleg akarja, és szívósan ragaszkodik a kitűzött célhoz. Példa arra, hogy az önrendelkezési jogban a végrehajtási normák hiánya miatt a „faktumok normatív ereje“ uralkodik.

Ez a precedens segít-e a székelyföldi vagy erdélyi autonómiatörekvéseknek?

Az autonómiakövetelés, mint úgynevezett „belső önrendelkezés“ Koszovó után is kizárólagosan belügy. Az állam belső struktúrájába nem lehet beavatkozni, nem lehet nemzetközi üggyé tenni. Szerbia ellen sem lehetett volna az autonómiát kikényszeríteni. Ha Koszovóban csak az autonómiát kérték volna, sem függetlenség, sem autonómia nem lenne.
Mivel a román parlamentben soha nem lesz magyar többség, soha nem lesz autonómia. Ez a realitás, ugyanis, nem kívánatos erőszakkal kiharcolni az autonómiát.
Autonómiát 1990-ben megfelelő közép-európai koncepcióval, a magyar kormány segítségével lehetett volna kiharcolni. Többször lett volna alkalom nemzetközi nyomást gyakorolni Romániára. Ez a lehetőség elmúlt. Románia EU-csatlakozásával az utolsó ajtó is bezárul!

Az Európai Unió segíthet az autonómia megvalósításában?

Az Európai Unióban sem a jogi, sem a politikai feltételek nincsenek meg ehhez. Az EU nem ismeri el a kollektív nemzetiségi jogokat, sőt már több autonómiaellenes törekvése is volt az Aaland-szigeti és a dél-tiroli autonómia ellen. Az EU álláspontja a Benes-dekrétumok kapcsán jól mutatja, hogy az EU-ban a hazához való jogot sem ismerik el. Kevésbé várható előrelépés az autonómia-koncepció megvalósítása terén. A csatlakozási tárgyalások során Magyarország elmulasztotta a magyar kérdés tematizálásának a bevonását a tárgyalásokba.
Mivel a mai helyzetben nem mutatkozik semmilyen lehetőség a román kormány elleni magyarországi vagy nemzetközi nyomásgyakorlásra, a sima autonámiakövetelést el lehet felejteni! Azok a politikusok, akik mást mondanak vagy naivak, vagy nem mernek igazat mondani.

Mi a megoldás?

Jogi és politikai szempontból csak a teljes önrendelkezés követelése lehet a megoldás.
Ehhez jogi alapot jelentenek az alábbi egyezmények: „A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya“ ; és a „A Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya“ A nemzetközi jog szerint „minden népnek joga van az önrendelkezésre. E jog értelmében a népek szabadon határozzák meg politikai rendszerüket, és szabadon biztosítják gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésüket!“
Egységes jogvélemény szerint (amit a román jogászok is, jelesül Aurelio Cristescu elismer) ez egy „kötelező jog“ (ius cogens), erről a jogról nem lehet lemondani. Minden jogalkotás, szerződés, ami ezt a jogot megszegi, semmis. (Lásd: Spanyolország álláspontja Gibraltár kérdésében).
Ez a jog csak népnek jár, nem nemzetrésznek és nem kisebbségnek. Azok, akik tagadják a kollektív és az önrendelkezési jogokat, emiatt a „kisebbség“ terminológiát használják.
A kárpát-medencei magyarság nem kisebbség, hanem államalkotó nép, közös történelemmel, közös kultúrával és közös hagyománnyal. Az elcsatolás jogilag nem jelenti azt, hogy a nép kisebbséggé vált. Népcsoportnak vagy nemzeti kisebbségnek csak olyan nemzetiségeket lehet nevezni, amelyek a történelmi adottság alapján mindig kisebbségben éltek, mint pl. a csángók vagy a németek Erdélyben. Hangsúlyozni kell, hogy a magyarság egy nép: a dél-tiroliak mindig úgy definiálták magukat, mint a „dél-tiroli nép“, vagy Koszovóban a „koszovói albán nép“. Ezek a népek soha nem használták a „kisebbség“ fogalmát!
Az ENSZ-határozatokban a „nép“ fogalom és a nép önrendelkezési joga mellett a territoriális komponens is mérvadó. (ENSZ Rezolúció, 1514 (XV „A nemzeti egység szétrombolása(!) és a territoriális sértetlensége a charta céljaival összeegyeztethetetlen“ Ez a határozat Gibraltár kérdésében született meg: az ENSZ Spanyolország nemzeti egységének visszaállítását és Gibraltár visszaadását követelte, 300 évre az Utrechti békeszerződés után!
A magyarság helyzetében tehát a nép önrendelkezési joga és a nemzeti egység visszaállítása (ENSZ rezolúciók) a mérvadó! (A koszovói albánok mellett csak az önrendelkezési jog és nem a történelmi territoriális helyzet szólt!!)

Hogy lehet az önrendelkezést követelni?

Az önrendelkezés alapja a népakarat. Nélkülözhetetlen feltétele, hogy meg kell mutatni a nép akaratát. Ehhez népszavazás vagy aláírásgyűjtés szükséges. (A dél-tiroli önrendelkezési harc is aláírásokkal kezdődött — 160 000 aláírással az Ausztriához való csatlakozást követelték.) Az autonómia kérdésében ez Székelyföldön már megtörtént. Ez jó kezdet volt, de mégsem elég, mert a sima autonómiakövetelés nem vezethet eredményhez. Olyan aláírásgyűjtés szükséges, amelyben a választ minden lehetséges önrendelkezési megoldásra meg lehet adni. Hasonlóan a dél-tiroli követelésekhez, amely négy kérdést tartalmazott: maradjon minden, ahogy most van, legyen önállósság, a tartomány csatlakozzon Ausztriához vagy csatlakozzon Németországhoz. Egy ilyen aláírásgyűjtést kellene szervezni az egész Kárpát-medencében. Pozitív eredménye olyan politikai súllyal bírhat, amivel egyrészt nyomást lehetne gyakorolni a magyar és a román kormányra, másrészt a határkérdés nemzetközi üggyé válik, mivel két ország van érintve.
Az önrendelkezés kérdését a magyar nép képviselői a genfi ENSZ Emberi Jogi Bizottság (Human Rights Committee) elé tudnák vinni. A magyar kormány kompetenciája lenne az ügy közgyűlés eléterjesztése, illetve a Hágai Nemzetközi Bíróság felhívása.

Milyen stratégiára van szükség?

Fontos a bel-és külföldi információ. A gondolatot népszerűsíteni kell, a félelmeket szét kell oszlatni. Szövetségeseket kell keresni (Dél-Tirol ügyében például az első támogató Afganisztán volt!)
Beadványokat kell készíteni minden nemzetközi fórumra, és erről értesíteni kell az országok külügyét. Az olyan nyilatkozatok hogy „Nem akarjuk megkérdőjelezni a határokat“ vagy „Románián belül akarjuk megoldani az autonómiát“ nem csak kontraproduktívak, hanem megakadályoznak minden megoldást!
Konkrét, határozott célkitűzésre és egyértelmű fogalmak használatára van szükség. Nem szabad összemosni az önrendelkezéssel és az autonómiával az önkormányzat, a decentralizáció, vagy a szubszidiarítás elvét, a régió fogalmát. Ezeknek a fogalmaknak semmi köze nincs az autonómiához vagy önrendelkezéshez, összezavarják az embereket, és komolytalanná teszik az ügyet.

A destabilizáció veszélye

Akik a magyarság jogait akadályozzák, vagy nem merik vállalni a felelősséget, vagy egyszerűen túl nagy feladatnak találják a jogi harcot, azt lehet hallani, hogy a konfliktus veszélye miatt nem szabad függetlenséget vagy csatlakozást követelni. Igaz, hogy destabilizáció várható. Alois Mock osztrák külügyminiszter és mások, akik a délszláv válságban a függetlenség mellett nyilatkoztak, és akik az önrendelkezés hívei, ebben a kontextusban a „pozitív destabilizációról“ beszélnek. Minden változás destabilizációt okoz, mert az érintett kormányok a status quo megmaradásához ragaszkodnak A kemény politikai harcot, a politikai konfliktusokat és talán az atrocitásokat sem lehet elkerülni. Ez ellen is stratégia és megfelelő intézkedések szükségesek, szakértők bevonásával.
Ha ezt a politikai harcot és az ezzel járó „pozitív“ destabilizációt egy nép illetve ennek vezetői nem vállalják, nincs változás. Mérlegelni kell, mennyire fontos a szabadság, a nemzeti egység és végeredményben a megmaradás. Ez nagy felelősseggel jár.

Egységes párt szükséges, vagy elég egy mozgalom?

Sokszor allani, hogy csak egységes párt hozhat eredményt. Ilyenkor rendszerint a dél-tiroli Néppártra mutatnak. Elfelejtik azonban, hogy a dél-tiroli Néppárt kezdettől fogva irredentapárt volt! A párton belül egyetértés volt abban, hogy az Ausztriához való csatlakozás a cél! Nem az autonómiát, hanem a külső önrendelkezést követelték egyhangúan, amelyről a mai napig nem mondtak le. Idézek a párt kronológiából: „Az első, amit tenni kellett: megszabadultuk a belső ellenségektől“ Ez a feladat Erdélyben még teljesítésre vár.

Kedves barátaim!

Tudom és érzem, milyen nagy a felelősség terhe és milyen nehezek a döntések, milyen irányba kell vezetni a népet. A főkérdés az, hogy maradjon-e minden úgy, ahogy most van – apró kozmetikával és lelki fájdalomcsillapítással, mint pl. a magyar állampolgárság megadása – vagy igazi változást akarnak. Ha változást akarnak, át kell lépni a Rubikont. Ki kell követelni az önrendelkezést! Félelem nélkül fel kell tenni a szükséges kérdéseket a népnek. Tudniuk kell, hogy Székelyföld iránymutató és precedens értékű az egész Kárpát-medencében. Ilyen értelemben dupla a felelősségük.
Aggódok és félek. Nem a politikai harctól félek – abban szívesen segítek – inkább attól félek, hogy a magyarság ismét el fogja mulasztani a másodszor adódott lehetőséget. Félek, hogy nem látják: ismét megnyílott egy ablak, egy „window of opportunity“, de ez az ablak nagyon gyorsan be fog csukódni.
Nagyon fájt, amikor 1990-ben megtapasztaltam, hogy a magyarság nem élt a lehetőségekkel. A magyar kormány, a magyar miniszterelnök nem volt elég bátorság és nem volt bölcs. Most is fájni fog, ha minden más nép megkapja az önrendelkezést, kivéve a magyart. Az a nép, amely nagysága, az általa elszenvedett igazságtalanság, a történelmi adottságai révén Európában leginkább megérdemelné.
Bízom Önökbe. Bízom abban, hogy nem a félelemérzésnek, hanem a szívüknek és a lelküknek fognak engedni. Bízom, hogy lesz bátorságuk a jog és az igazság mellé állni. Történelmi pillanat előtt állnak. Isten segítsen Önöknek. Isten segítsen a székely és magyar népnek.
Imádkozok érte.

Eva Maria Barki