Van a szerzőnek néhány felvetése, amellyel nem tudunk azonosulni. Elsősorban a gondolatmenet gerincét képező ,,törzsi-széki" Csutak-féle ,,mumussal" nem értünk egyet, azzal az állítással, miszerint Székelyföld összes problémája a politika és a közélet székek szerinti szerveződésére vezethető vissza. Nem mintha sok esetben nem lenne reális a ,,saját szemétdomb" elmélet, hanem azért, mert a Székelyföld széki felépítését nem az elmúlt tizennyolc év termelte ki. Még csak nem is a ,,bécsi udvarral" szembeszegülő, kackiás bajuszú elődeink kénye-kedve alakította azt ilyenné.

A széki berendezkedést egyrészt történelmi, másrészt pedig gazdasági kontextusban kell szemlélni. Székelyföld településszerkezetét és gazdaságát a hegyvidék domborzati formái, gazdálkodásra alkalmas területei, vízrajza alakította az elmúlt évszázadokban. Innen fakad a kistérségek jelentősége a régió szerkezetében. Ugyanakkor ez az egyik lehetséges magyarázata a történelmi székek magukra utaltságának, viszonylagos elszigeteltségüknek.

*

Mindannyian látjuk-halljuk az országos szintű politikai vitákat, tapasztaljuk a romániai társadalmat feszítő problémákat. Ezek valójában távol esnek a székelyföldi mindennapok prioritáslistájától. Mi elsősorban a szemléletváltás kérdését tartjuk meghatározónak. Azt a szemléletváltást, amely Székelyföldre, annak lakóira, valamint közéleti vezetőire vonatkozik.

Milyen Székelyföldet akarunk? témában több olyan rendezvényt is szerveztünk tavaly, mely jó alkalomnak bizonyult a különböző társadalmi rétegekből származó emberek elképzeléseinek megismerésére. Egyrészt a mindennapi gazdasági-megélhetési problémákkal kapcsolatban szólaltattuk meg őket, másrészt arra is kíváncsiak voltunk, mi foglalkoztatja a székelyföldieket politikai téren. Az év elején Ojtozban falusi turizmussal foglalkozó vállalkozókkal listáztuk az ágazat problémáit; áprilisban a települési és megyei önkormányzat vezetőivel, vállalkozókkal folytattunk szakmai beszélgetést a decentralizáció további lépéseiről; májusban Oltszemen a környezetvédő civil szervezetekkel, majd Bodokon az önkormányzatokkal gondoltuk végig a Székelyföld egyik legnagyobb értékének, csodás környezetének megóvásához szükséges lépéseket; júniusban Alsó-Lemhényben a helyi gazdakör meghívására kerestünk megoldásokat a mezőgazdaságból élők problémáira; szeptemberben Sugásfürdőn háromszéki vállalkozókkal, pénzügyi szakemberekkel vitáztunk gazdasági kérdésekről; októberben Háromszék és Csíkszék erdőtulajdonosaival, magánerdészeti hivatalvezetőivel szerveztünk szakmai találkozót; novemberben Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely nyugdíjasaival volt tartalmas, a mindennapok gondjaira rávilágító beszélgetés; decemberben Baróton kerültek terítékre az erdővidéki közbirtokosságok problémái.

A felsorolással mindenekelőtt cáfolni szeretnénk Csutak Istvánnak a székek elszigetelődésére vonatkozó elméletét. Íme, lehetséges, hogy két különböző régióból származó politikus közös program mentén összefogjon, hiszen a problémák közösek, ezek nem székek szerint szerveződnek. Úgy véljük, a megoldások döntő többsége sem egyedi. A kistérségek regionális adottságait, sajátosságait leszámítva ezek valójában egyformák nem csak Alsó- és Felső-Háromszéken, hanem Csík-, Udvarhely-, Gyergyószéken vagy akár Maros megyében is.

A különböző szakterületek specifikus gondjairól folytatott beszélgetések alkalmával azonban búvópatakként mindig előbukkant az alapkérdés: Székelyföld területi autonómiája. Vissza-visszatérő, gyötrő kérdése ez nem csak az elmúlt tizennyolc évnek, és nem csak Székelyföldnek, hanem 1848 óta egész Erdélynek.

A román állam nem képes ennél többre — a törvényes keretek kialakításán túl különben ne is legyen szerepe a társadalomszervezésben. Úgy véljük, közös célunkat, a bennünk érlelődő Székelyföldet az önkormányzatokban kell megvalósítanunk. De nem külön-külön, hanem — az eddigi gyakorlattól eltérően — közösen. Tudatosítani kell: szülőföldünk problémáit nem Bukarestben, nem Budapesten és nem is Brüsszelben, hanem itt, Székelyföldön kell megoldanunk.

Ehhez viszont szemléletváltásra van szükség.

Erős székelyföldi identitást

A régiófogalom kialakulásának előfeltétele a saját regionális identitás, a sajátos szellemiség. Miként Kós Károly és társai 1921-ben kimondták, hogy Erdély az erdélyieké, nekünk is világosan meg kell fogalmaznunk, hogy Székelyföld a székelyföldieké. Ez elsősorban nem politikai kérdés, a gondolat csak akkor lehet meghatározó, ha a társadalom minden szegmense magáénak érzi azt. Például feladatának érzi-e a székelyföldi értelmiség tudatosítani, hogy milyen a székelyföldi zászló?

Építeni kell Székelyföld sajátosságaira, ki kell emelni eredményeit. Képzeljük el, hogy milyen fontos közösség- és identitásépítő hatása van a csíki hoki- és újabban a szentgyörgyi kosárlabda-mérkőzések előtt a székely himnusz közös eléneklésének.

Székelyföldi politikai testület

A körvonalazódó székelyföldi politikai sokszínűség szükségszerűen maga után vonja egy szervezetek és pártok feletti politikai testület létrehívását. Ennek összetétele: a három megyében megválasztott magyar parlamenti képviselők és szenátorok, megyei önkormányzatok vezetői, a városok polgármesterei. A testület feladata a régió egységes politikai cselekvési tervének kidolgozása, hatékony és értelmes munkamegosztás megszervezése.

Ha Alsó- és Felső-Háromszék jól meghatározott program alapján együtt tud működni, úgy gondoljuk, hogy az egységes székelyföldi fellépésnek is van esélye.

Fel kell éleszteni a tulajdonosi szemléletet

Az elmúlt öt-tíz évben 500 000 hektár erdő és ugyanannyi termőföldterület került Székelyföldön magánkézbe. Ennek piaci értéke sok milliárd euró, de érezzük-e ennek erejét, ismerjük-e ennek gazdasági hatását? Megítélésünk szerint nem. Nem, mert generációk nőttek fel a ,,közös tulajdon" felelőtlenségében, egy olyan rendszerben, amelyben csak az volt az övék, amit a közösből hazavittek.

Felmérések szerint az egyes településeken található iskolaépületeket a lakosság többsége állami tulajdonnak hiszi. Ez nagy félreértés. Az iskolák helyi önkormányzataink vagy egyházaink tulajdonát képezik. A helyi önkormányzat pedig az illető településen lakók szervezeti formája. Ezért történhet meg, hogy az oktatási intézmények tatarozását a szülők sok esetben távolról szemlélik. Nem érzik, hogy az övék is az épület, pedig nagyapáink önerőből építették iskoláink nagy részét.

Mentalitásváltásra van szükség

Olyan új szemléletre van szükség, amely a vállalkozó szellemen, és nem a szociális támogatáson alapul.

Egy szociológiai felmérés szerint Székelyföld lakóinak 85 százaléka részesül a szociális segély valamelyik formájából. Ha ez első hallásra hihetetlennek tűnik, mondunk rá két példát. Elég csak a fűtéstámogatást megemlíteni. Vagy a kifli-tej programot, amely — szerencsére — eljut azokhoz a gyerekekhez, akik valóban rászorulnak erre, de azokhoz is, akiknek szülei irigylésre méltó anyagi körülmények közt élnek.

Fel kell tehát támasztani a vállalkozó szellemet a székelyföldiekben. Ez nem csak a befutott üzletembereket kell hogy sarkallja, hanem a kétkezi munkást, értelmiségit is, akik így tudnák kamatoztatni a felhalmozott tudást. Sokkal több olyan ember kell, aki tenni is akar valamit, hogy holnap jobban éljen, mint ma. Mellettük és velük együtt sokkal gyorsabban fejlődhetünk közösségként is.

A vállalkozó szellemű emberekkel Székelyföld is jól jár.

Visszatérő fiatalok?

Nem merjük elkiabálni, de tapasztalataink szerint egyre több fiatal értelmiségi telepedik vissza Erdélybe, Székelyföldre. Meggyőződésünk, ha a helyi önkormányzatok figyelmet fordítanak arra, hogy legalább lakást biztosítsanak a fiatal, egyetemet végzetteknek, külföldön ,,magukat megjárt" szakembereknek, ezek egyre nagyobb számban jönnek majd haza. Lakásépítésre máris léteznek működő programok, pénzt uniótól, kormánytól egyaránt lehet pályázni.

Az egységes Székelyföld elsősorban együttműködés és szervezés kérdése. Az egyre inkább felértékelődő „helyi hatalom" a települési és megyei önkormányzatok kezében van. Nem kell ahhoz a román bíróság döntésére várni, hogy a két megye tanácsa időnként együttes üléseket tartson a megyék határán, illetve felváltva a megyeszékhelyeken közös témákban (identitáserősítési program, környezetvédelem, infrastruktúra stb.).

Előzetes egyeztetés kell csupán ahhoz, hogy a közös célok megvalósítására lehessen „hangolni" a két megye költségvetését, hogy külön alapokat lehessen elkülöníteni közös programokra.

Nem kell ahhoz egyesület, hogy a két megye városainak polgármesterei találkozzanak, és megbeszéljék közös teendőiket. Tragikomikusnak tartjuk, hogy időnként arról szól a vita, melyik város tekinthető Székelyföld fővárosának. Nekünk az a fontos, hogy legyen önálló Székelyföld erős, együttműködő, egymást kiegészítő centrumokkal.

Kulturális háttér

Sokak szerint „előbb legyünk gazdagok, s majd utána jöhet a területi autonómia". Nekünk az a véleményünk, hogy nem szabad a gazdasági és kulturális, szociális vonatkozásokat a területi autonómiával szembeállítani.

Mindenekelőtt „gondolkodó-kutató műhelyeket" kell létrehozni. Ehhez pedig nem kell várni a mindenkori magyar kormány támogatását, hanem csak körül kell nézni a létező intézmények között. Csak néhányat említünk: Székely Nemzeti Mú­zeum, KAM kutatócsoport, Székelyföld folyóirat. A megrendeléseken-támogatásokon keresztül feltételként kell szabni ezen civil intézmények együttműködését, hiszen a mostani elszigeteltségük nehezíti egy egységes Székelyföld szakmai elemeinek kidolgozását.

Nem az a baj, hogy sok a színház Szé­kelyföldön, hanem az a baj, hogy ezek költségvetését nem az egész Székelyföld „színházfogyasztó" társadalma viseli. Nem az a baj, hogy az öt székely városban ötféle egyetemi szintű képzés folyik, hanem az, hogy az „egyetemi központok" között gyakorlatilag nincs kommunikáció. Nem az a baj, hogy egymással is konkuráló írott és elektronikus média sokasága van jelen a Székelyföldön, hanem az a baj, hogy például 2006-ig Háromszéken az elektronikus média 86 százalékát megyén kívüli román tulajdonosok irányították. A médiában a régiók „vendégszereplése" vezet el egymás jobb megismeréséhez, a közös vonások és egymásrautaltság felismeréséhez. Az egységes Székelyföldhöz.

Vendégfogadás

Székelyföldön, kitűnő természeti adottságainál fogva, a turizmus tűnik az egyik legígéretesebb, legjövedelmezőbb ágazatnak. Az Új Székelyföld képe sokkal közelebb áll a hasonló természeti és kulturális adottságokkal rendelkező Svájchoz, mint gondolnánk. A vidéki Svájcot csak polgárainak legendás tisztaság- és rendszeretete, megbízhatósága különbözteti meg egyelőre a székelyfölditől. Száz évvel ezelőtt Svájcnak sem alpesi turizmusa nem volt, sem világhírű bankjai, ma viszont az ország a szolgáltatásait tökélyre fejlesztő idegenforgalommal dicsekedhet. Svájc nálunk is megvalósítható.

A mi Svájcunkat úgy hívják: Székelyföld.

Az Új Székelyföld nagy kihívások előtt áll. Biztasson az, hogy a kitartó munka és az együttműködés meghozza a várt eredményeket. Egy vállalkozó, adottságaival takarékosan és okosan bánó Székelyföld szemlélete, ahol méltányos fizetség jár a jó munkáért — megvalósítható, fenntartható szemlélet. De az ehhez szükséges munkát senki nem fogja helyettünk elvégezni. Ez a mi feladatunk. Ha ezt elvégezzük, közelebb kerülünk az autonómiához — függetlenül attól, hogy mit gondol erről Bukarest.

Mi ezt ajánljuk.

Antal Árpád parlamenti képviselő, Sepsiszentgyörgy,
Tamás Sándor parlamenti képviselő, Kézdivásárhely

(Háromszék)

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés