Kedves fényképet kaptam az új esztendő indulására: egy szovátai tanárember január elején fogta magát és rovásírásos helységnévtáblát biggyesztett ki Szováta bejárataihoz, a kétnyelvű feliratok fölé. Jönne itt egy külön történet, hogy kérést tett le, halasztgatták, satöbbi, de nem ez a lényeg, hanem maga a tény: egy székely értelmiséginek igénye volt arra, hogy városa nevét rovásírással leírva is lássa, és fölösleges locsogás helyett megoldotta a problémát. Slussz.

Jelen pillanatban minden erdélyi magyar politikai, érdekvédelmi alakulat „felvállalja" a Székelyföld autonómiájának ügyét. Felvállalás – jó ez a szó, még az RMDSZ első vezetői közhelyesítették, legyen szó állami magyar egyetemről, a krumpli értékesítéséről, a pedagógusok gondjairól vagy akármi másról: üljenek nyugton, emberek, mi felvállaljuk ezt is. Érdekes és elszomorító azonban azt tapasztalni, hogy bár egyre több politikus „vállalja fel" szóban az autonómiát, nemhogy közelednénk a cél felé – távolodunk tőle.

Bármennyire kellemetlen, értsük meg: harcolni kell azért, hogy a Székelyföldön területi autonómia legyen. Még pontosabban fogalmazva: ha nem harcolunk érte, akkor nem lesz. Ez a harc már elkezdődött, ellenfeleink, a Székelyföld elrománosításának, a magyar elem kiszorításának hívei évek óta ott vannak a virtuális lövészárkokban. Az autonómia ellen harcol az a román kisvállalkozó, aki magyarul nem tudó alkalmazottat, eladót tart üzletében. Autonómiánk, megmaradásunk ellen küzdenek azok a pénzintézmények, melyek személyzetük zömét nem a helyi magyar lakosság köréből toborozzák. Hatékony csapást mérnek az autonómia eszméjére azok a mi pénzünkből hizlalt állami vállalatok, melyek szintén román munkaerővel duzzasztják fel soraikat. Csendőrség, rendőrség, pénzügyőrség, tűzoltóság, satöbbi: nem a többségi lakosság, hanem egy ki nem mondott gyarmatosító eszme képviselői. Hozzáteszem: ez a kép úgy teljes, ha nem feledjük azt, hogy román értelmiségiek (tisztviselők, rendőrök, pedagógusok) tucatjai szimpatizálnak az autonómia ügyével, jól tudván, hogy szakértelmükre, kapcsolataikra, barátságukra akkor is szükségünk lesz...

Szóval ez a helyzet. Mit teszünk mi? Nem szolgálják ki egy üzletben azt, aki nem tud románul? Hol van az önmaga dicséretét zengő magyar sajtó, tessék szépen kiírni, lefényképezni az üzletet és felszólítani az olvasókat: ha székely vagy, magyar vagy, oda többet be ne tedd a lábad! Az autonómiáért nemcsak fegyveresen lehet harcolni (lásd a katalán példát), de valamilyen módon harcolni kell! Mikor fogják elkényeztetett politikusaink megbélyegezni azt a bankot, mely Csíkszereda központjában csak román feliratokkal operál? Ha nem merik, ám tegyük meg mi! Ha már kizsebelnek, legalább tanuljanak meg magyarul a pénzünkért... Itt lenne szerepe a nem csak szavakban magyar önkormányzatoknak is.

Ismétlem: ez a harc folyik, és jelenleg vesztésre állunk, mert nem merünk „visszalőni". Vezetőink zöme fél a megtorlástól, sokan támadhatók is, ha ellenőrző szervek néznek a körmük alá. Így marad a pótcselekvés, a szájalás, mifelénk koszorúzásokkal, poharazgatással „harcolnak" az autonómiáért. Szájhősök viszont sosem nyertek háborút, és azt azért mindenkinek tudni kell: hiábavaló locsogással új híveket nem lehet az autonómia eszméje mellé állítani, sőt: lassan a meglevők is kiábrándulnak.

Szondy Zoltán, Hargita Népe 

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés