A kérdés az, el kell-e játszani a valódi köztársasági elnökjelölt szerepét, vagy csupán arra kell törekedni, hogy a Koalíció szempontjából fontos üzeneteket eljuttassuk a magyar választókhoz? E kérdésre nem könnyű felelni, de van válasz.
A köztársasági elnök alkotmányos intézményéhez, s ezen belül az elnök megválasztásának folyamatához illő tisztelettel viszonyulni – alapkövetelmény. Ugyanakkor nyíltan ki kell mondani: a demokráciadeficites szerb politika, amely csaknem húsz éve mellőzi a vajdasági magyarság alapérdekeit, s az ennek megfelelő tényleges magyar autonómiát, magyar részről egyszerűen megköveteli a demokrácia korlátainak bővítését. Akár úgy is, hogy a magyar pártok egyfordulós elnökjelölt állításával, s az azt övező kampánylehetőségek kihaszná¬lásával tegyék szorosabbá a magyar szavazókhoz fűződő kapcsolataikat. Ennek kimondását, s a legfinnyásabb politikai ellenfél sem kifogásolhatja.
Ha az elnökválasztási kampány eddigi menetét figyeljük, mi a VMDP-ben alapjában véve elégedettek lehetünk. A Koalíció megadta a királynak, ami a királyé. Tadićot kivéve, aki nem átallta karácsony estéjén a Szabdkán meghallgatott szentmise után kifogásolni, hogy a magyarok is állítanak elnökjelöltet, más említésre méltó kifogás szerb oldalon nem hangzott el. A Demokrata Pártban pont ez a tény válthatta ki a 21-ek támogatási nyilatkozatával kapcsolatos „mesterfogást”. Ami, azóta, ahogy ez rendjén is van, a feledés homályába merült.
Újabb figyelemre méltó szerb kifogás nem hangzott el.

A Magyar Koalíció üzenete

Más kérdés az, üzen-e, s ha igen mit üzen a Magyar Koalíció a vajdasági magyar szavazóknak? Az üzenet, hogy van összefogás, bizonyosan eljutott a vajdasági magyarokhoz. Nagy kérdés azonban, hogy egyedül az a tény elég-e ahhoz, hogy megfordítsa az átszavazás tendenciáját? Ami 2007 januárjában azzal a következménnyel járt, hogy több magyar szavazott szerb pártra, mint a VMSZ-re illetve a Magyar Összefogás Koalícióra.
Elég-e az egységes fellépés a sikerhez? Ez a kérdések kérdése. Ha visszatekintünk az elmúlt tizennégy éves időszakra, azt kell mondanunk, hogy az egység, mint politikai imperatívusz azért rögzülhetett magában való értékként a vajdasági magyarság politikai tudatában, mert a magyar média – teljes budapesti egyetértéssel – folyton ezt sulykolta. Pedig, mára már nemcsak annak világos, aki eddig manipulált vele, hanem magyar szavazóknak is: a kisebb¬ségi egypártrendszer, s a vele járó egységpropaganda rombolni képes áfium, de a történelmi szavatossága annak is lejárt.
Össze kell fognunk! A magyar pártoknak és a magyar szavazóknak elsősorban a kisebbségi közösségünk megőrzésére alkalmas magyar autonómiáért, de más fontos kérdésekben is. Ennek a felismerésnek a jegyében jött létre a Magyar Koalíció. S annak egy olyan programja, amelyhez fogható széles politikai támogatottsággal nem bír egyetlen más politikai elgondolás sem.
Most eljött az ideje annak, hogy a Magyar Koalíció Programjának a 4. és 7. pontja alapján megalkossuk a magyar autonómia modelljét. Hogy azt a magyar képviselők újabb történelmi gesztussal, megoldásképp formálisan is felkínálhassák a szerb kormány illetékeseinek. Akik már évek óta nyűglődnek, de értelmes kisebbségi törvénytervezettel nem tudtak előrukkolni.
Ez lehet a politikai értelemben vett szemléltető oktatás. Hogy az ellene alkalmazott bűnös agymosás ellenére a vajdasági magyar szavazó, saját szemével láthassa: íme, létrejött a Magyar Koalíció, s a magyar pártok egy igazi, közös autonómiatervezetet dolgoztak ki. Megkeresik vele Belgrádot, s ami legalább olyan fontos, Budapestet is. Tehát, érdemes a Magyar Koalícióra szavazni!
Igen, ez az útja a vajdasági magyarok önbecsülése helyreállításának, a szolgamentalitás végleges leküzdésének és a magyar szavazatok visszaszerzésének is.
Ez a Magyar Koalíció eddigi kampányának második fontos tanulsága.

Szerbek a horvát kormánykoalícióban

Ivo Sanader horvát kormányelnök sikeres egyességet kötött az olasz, a cseh és a szlovák, valamint a szerb kisebbség képviselőjével. Így, a múlt év novemberében lebonyolított parlamenti választásokat követően a Száborban megszerezte a kormányalakításhoz szükséges többséget, és újra kormányt alakíthat.
Számunkra két szempontból is érdekes a Horvátországban kialakult helyzet.
Ivo Sanader, azzal, hogy bevonta a szerb képviselőket a kormánykoalícióba (Milorad Pupovac szerb képviselő lehet a horvátországi kormány alelnöke) javítja a viszonyokat Szerbiával, s ott is a magukat demokratikusnak nevező pártokkal. Elsősorban a Tadić-féle Demokrata Párttal. A valamit valamiért elve alapján elképzelhető, hogy a szerbiai, májusban esedékes helyhatósági választások után a szerbiai horvátok számára legfontosabb városban, Szabadkán a horvátokat benntartják a „kormánykoalícióban”. Akkor is, ha a körülmények folytán a magyarok, a VMSZ, vagy a Magyar Koalíció onnan kiszorul. Majd elválik.
A másik érdekesség az, hogy Erdély után (ott az Orbán-Tőkés tengely jött létre) most Horvátországban vált szorosabbá a kapcsolat egy horvátországi magyar és egy magyarországi párt között. Történt ugyanis, hogy Sója Bálint, a magyarországi kormánykoalícióhoz közel álló horvátországi magyar párt képviselője, feladva az eddigi gyakorlatot, nem csatlakozott a horvát kormánykoalícióhoz. Feltehetően azért, mert pártjának budapesti partnerei inkább a horvátországi szociáldemokraták, mintsem Sanader pártja a jobbközép HDZ-hez állnak közelebb.
Ez újabb bizonyíték arra, hogy a Kárpát-medencében zajló korszakváltás zajlása közben nem ördögtől való, ha a magyar-magyar integráció során a magyarországi pártok is megtalálják saját, ideológiailag közelálló partnerüket a kisebbségi magyar pártok között.

Ágoston András (VMDP Hírlevél)

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés