Koszovó státusa csak  tavasszal oldódhat meg
2007. december 13. 14:17

MNO
Az uniós bővítési biztos szerint a Koszovó státusát csak tavasszal fogják rendezni.

Olli Rehn ezt egy finn napilapnak mondta, egy nappal azután, hogy Belgrádban bejelentették: január 20-án rendezik meg a döntő fontosságúnak ígérkező elnökválasztás első fordulóját. Elemzők szerint a bővítési biztos nyilatkozata azt jelenti, hogy az unió csak a szerbiai voksolás után hoz döntést Koszovó ügyében.

(radio.hu)

Kapcsolódó cikk:

A kérdés, hogy mikro ismeri el a "Nyugat" Koszovót

2007.12.12. MTI nyomán 
Az Egyesült Államok után az Európai Unión belül is felülkerekedett az a nézet, hogy Koszovó függetlenné válása és annak elismerése megkerülhetetlen. A pár héttel ezelőtt még fenntartásokat hangoztató 5-6 EU-tagállamot sikerült meggyőzni a függetlenség-párti többségnek. A kérdés már csak az, mikor ismerje el a Nyugat (USA + EU) Koszovó államiságát.
Az alkotmány értelmében 2008 elején elnökválasztást kell rendezni Szerbiában. Az erőviszonyok alapján arra lehet számítani, hogy a győztes személye csak a választás második fordulójában dől el. Ebben pedig várhatóan a jelenlegi államfő, a mérsékeltnek számító Boris Tadić kerül majd szembe a populista Tomislav Nikolićtyal, a legerősebb parlamenti frakcióval rendelkező Szerb Radikális Párt jelöltjével.
Ha a koszovói albánok a választás második fordulója előtt kiáltanák ki elszakadásukat Szerbiától, s azt a Nyugat általi elismerés követné, úgy a nyugatbarátként elkönyvelt Tadićnak fikarcnyi esélye sem maradna a győzelemre - írta a Frankfurter Allgemeine Zeitung. Ezért Nikolić hatalomra jutásának megakadályozása érdekében a Nyugat jól tenné, ha rábírná a koszovói albánok várható miniszterelnökét, Hashim Thaqit, hogy a pristinai parlament csak a szerb elnökválasztás után deklarálja Koszovó függetlenségét.
A szerbiai választástól függetlenül is élénk találgatások tárgyát képezi Nyugaton az, milyen jogi forgatókönyv lenne a legmegfelelőbb a következő hetekben. Várható, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsában - amely még idén foglalkozni fog a szerbek és albánok között közvetíteni próbáló nemzetközi trojka jelentésével - nem sikerül majd egységes álláspontot kialakítani. Az oroszok (Belgrád patrónusai) további tárgyalásokat fognak sürgetni a szembenálló felek között, miként azt már hetek óta teszik. A Nyugat viszont ebbe nem fog belemenni.
Ebben a patthelyzetben kerülhetne sor a pristinai parlament döntésére, a függetlenségnek a Nyugattal egyeztetett módon történő kikiáltására. Ennek alapját az Ahtisaari-terv képezhetné, amely kifejezetten előirányozza Koszovó - elsősorban az Európai Unió által felügyelt - szuverenitását. Az új állam gyors elismerése néhány nyugati ország által (Egyesült Államok, a legjelentősebb EU-tagok, Svájc) olyan "politikai megoldásként" volna értelmezhető, amely szerepel az ENSZ BT 1244. számú határozatában; ez utóbbi képezi a koszovói status quo alapját. Erre a megváltozott helyzetre hivatkozva kérhetné fel az ENSZ főtitkára az Európai Unió államait, hogy vállaljanak vezető szerepet a Koszovóban szükséges nemzetközi jelenlét új formájában. Az 1244. számú ENSZ-határozat így érvényben maradna, egyben elérné végső stádiumát. A szöveg ugyanis a koszovói kérdés "politikai megoldását" sürgeti, azt viszont nem szabja meg, miként kell a megoldáshoz eljutni.
A fenti megoldás esetén az Ahtisaari-terv értelmében 120 napos átmeneti időszak lépne hatályba. Ezen idő alatt a koszovói ENSZ-közigazgatás (UNMIK) minden jogkörét átruházná a pristinai kormányra és az új nemzetközi misszióra, amely már az Európai Unió vezetése alatt állna.
Az ezután következő időszak feladataival foglalkozik a Madeleine Albright - James O'Brien szerzőpáros tanulmánya egy neves Balkán-szakértők által összeállított kötetben (Conflict and Renewal: Europe transformed), amely a baden-badeni Nomos kiadónál jelent meg nemrég. Az Egyesült Államok volt külügyminisztere és egykori tanácsadója dicsérően szól arról az útról, amelyet a Nyugat-Balkán államai a 90-es évek polgárháborúi óta megtettek. A hadseregeket leszerelték, a menekültek nagy része hazatért, vagy kártérítést kapott elvesztett javaiért, a háborús főbűnösök java része a hágai törvényszék elé került. A szaloniki EU-csúcs óta pedig a térség minden állama előtt nyitva áll - legalábbis elméletben - az EU-tagsághoz vezető út.
Albright és O'Brien dicséri az Ahtisaari-tervet mint a legjobb módját egy olyan konfliktus kezelésének, amelyre nem létezik bevált megoldás. Egyúttal viszont bírálatot is megfogalmaznak. Szerintük azok a jogkörök, amelyeket a terv a koszovói szerb kisebbségnek biztosít, túlságosan szélesek, emiatt idővel a koszovói állam megbénulásához vezethetnek.
Az amerikai szerzőknek az sem igen tetszik, ami már Bosznia esetében is gondokat okoz: a "háziúr" szerepét játszó nemzetközi misszió gyakorlatilag korlátlan hatásköre Koszovóban. A jövendő pristinai főképviselőnek jogában fog állni a helyi döntéshozó szervek rendelkezéseinek kikényszerítése vagy éppen megsemmisítése, koszovói politikusok kinevezése vagy leváltása.
A tanulmány szerzői nem vitatják, hogy a koszovói demokrácia fejletlensége és a kisebbségek szükséges védelme miatt elengedhetetlen a szigorú nemzetközi felügyelet. Óva intenek viszont a felügyelet jelenlegi formájától, amely könnyen eredményezheti a "függőségek körét". Mint írják, "Bosznia jó példa erre a körre. Az ottani politikusok, élve azzal a lehetőséggel, hogy a kemény politikai döntéseket átháríthatják a nemzetközi közösség főképviselőjére, kivonhatják magukat a felelősségteljes kormányzás terhe alól."
Mivel az Ahtisaari-terv jóformán "betonba van öntve", Albright és O'Brien azt ajánlja, hogy legalább a jövendő nemzetközi kormányzó mandátumának meghatározásakor vegyék figyelembe a boszniai tapasztalatokat - és három alapelvhez igazodjanak az illetékesek. Először: a kormányzó csakis biztonsági kérdések és korrupciós ügyek esetében éljen teljhatalmával, ne a napi politika szintjén, ahogy ez Boszniában gyakran megesik. Másodszor: a koszovói kormány egyéb feladatai fölött az a nyomás gyakoroljon ellenőrzést, amelyet a majdani EU-csatlakozás folyamata hoz magával - vagyis az Európai Bizottság. Harmadszor: a nemzetközi (EU-) misszió ne csak felügyelje, de példamutatóan gyakorolja is a demokratikus fejlődést. Ha tehát szükségessé válik helyi politikusok leváltása tisztségükből, akkor ezt megfelelő procedúra keretében kell megtenni.
(MTI)

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés