Szentdemeteren (Udvarhelyszék) az egyik nemesi gazdaság 22 jobbágya közül 14 heti két napot, nyolc hármat szolgált. Kelementelkén (Marosszék) hét jobbágy közül négyet két nap, hármat három nap terhelt. A kérdés levéltári forrásaiból az tűnik ki, hogy mégis túlsúlyban voltak azok a jobbágyok, akik hetente két napot szolgáltak. A szolgálmány mennyisége nem a volt földbirtok terjedelmén, hanem sokkal inkább az illető telken feküdt.

Egyáltalán nem mellékes szempont, hogy a jobbágyok többsége a birtokolt szesszió mellett kisebb vagy nagyobb terjedelmű allodiális földet és irtványt bírt, amelyért rendszerint taksát fizetett.

Az úrbéres földért a közadózás terheit a jobbágy viselte, a falu költségeit is együtt hordozta a többi nem nemes réteggel, valamint a katonarendűekkel is, de jelentős volt az adózás alól kivett jobbágyok száma is.

A székelyföldi jobbágyok helyzetében jelentős sajátosságokat is észlelünk. Ilyen mindenekelőtt az, hogy ezek földesúri dézsmát nem fizettek. Ezen a vidéken általában a jobbágy a földesúrral egyszerre gyakorolhatta a kocsmatartási, halászati és mészárszéktartási jogot. Más volt a közföldekhez való viszonya is, mint a vármegyékben, amennyiben a meg nem osztott közös erdőket és legelőket bőven használhatta.

A székely jobbágyviszonyok sajátosságait a szolgálmányok terén elemezve először is azt látjuk, hogy a jobbágyföld terjedelméhez viszonyítva itt a robot sokkal nagyobb volt, mint a vármegyékben, az esetek nagyobbik részében feleakkora kiterjedésű telekért legalább annyi robotot tett, mint a vármegyei jobbágy. Ez — amint az úrbéri szakértő, Tóth Lajos írta — összefüggésben lehetett a tizedfizetés elmaradásával, valamint azzal is, hogy a viszonylagos túlnépesedés körülményei között az úrbéri viszonyok rendezetlensége lehetővé tette a terhek növelését a földesúr részéről. Ugyanakkor a fokozottan jelen levő patriarchális maradványok többletterhet is róttak a parasztság vállaira; úgy véljük, hogy a kalákázások igen elterjedt szokása valamilyen összefüggésben lehetett ezzel. S végül az a tény, hogy a jobbágyok Háromszéken és Csíkban együtt laktak határőr katonákkal, további megterhelésük forrása lett, amennyiben a katonai parancsokságok igen gyakran folyamodtak a fuvarozások és hírvivések alkalmával a jobbágyerőhöz.

A székelyföldi jobbágyok sajátos viszonyait a legjobban mégis a székely örökséggel való kapcsolatuk fejezte ki. A jobbágyok egy része örökségi földön lakott. Ezeket gyakorlatilag ugyanolyan feltételek mellett bírta, mint más jobbágy az úrbéres telket, de jogi viszonya nem vált úrbéri jellegűvé, aminek rendkívül súlyos következményei a jobbágyfelszabadításkor mutatkoztak majd meg.

Az 1819—20-as összeírásban a zsellérek nagy része inquilini és subinquilini név alatt szerepel, akiket a köznyelv házas, illetve házatlan zsellérként jelöl meg.

Úgy véljük, hogy a házas zsellérek között két kategóriát kell megkülönböztetni. Először azokat a házas zselléreket, akik ,,zselléri illetőségként" bizonyos külső földeket is bírtak, azért adót fizettek, és szolgáltak, másodszor azokat, akiknek adó alatti külsőségeik nem voltak.

A földet bíró (úrbéres) zsellérek száma kicsi lehetett. Ezek valószínűleg a hajdani örökös zsellérek utódai voltak. Jogi és anyagi viszonyaik, valamint a szolgálmányok tekintetében közelebb álltak a tulajdonképpeni jobbágyokhoz, mint a zsellérekhez. Erre vall az is, hogy a legtöbb esetben a közös erdőkhöz és legelőkhöz is úgy viszonyultak, mint a jobbágyok.

A britoktalan zselléreknek kisebb-nagyobb belső telkük volt, de ahhoz külső birtok ,,zselléri illetőségként" nem tartozott. Ezek alkották a székely örökséges zsellérek zömét, függetlenül attól, hogy nemesi vagy katonai telken ,,ültek". A házas zsellér a szolgálatot a belső telekért tette, s az többnyire heti egy napból, esetleg évi 24 gyalognapszámból állt. A robotra fogott házas zsellérek közül is sokan béreltek külsőségeket, amiért külön szolgáltak, vagy pénzbért fizettek. A birtoktalan házas zsellérek sok helyen taxát fizettek, amiért taxalistáknak is nevezték őket.

A házatlan zsellérek eléggé népes rétegének semmiféle belső vagy külső föld nem volt birtokában. Ezek a kolonusok vagy házas zsellérek házaiban laktak. A szolgálatot a lakásért s esetleg a bírt irtványföldekért meg a földesúri védelemért tették.

A csíki és háromszéki zselléreknek egy másik rétegét a katonáskodó közszékelyek telkein lakók alkották, illetőleg Udvarhelyszéken és Marosszéken a szabad rétegek telkein lakók. Ezek nagyrészt a gazdasági zsellérek kategóriájába tartoztak. A belső telket s esetleg a használt külsőségeket szerződés vagy egyezség mellett bírták. Bár a régebbi irodalom nem is méltatta figyelemre őket, szerepüket mégsem lehet alábecsülni. I. Benigni határőrtiszt és statisztikus szerint egyes katonarendűek földjeit részes művelőkként vagy cselédekként ők művelték meg, s valahogyan a katonai rendszerbe is beletartoztak. A katonai parancsnokság meg is tett mindent, hogy e zsellérréteget katonai fegyelem alá hajtsa. Számukra a jobbágyfelszabadítás nem jelentett semmi gazdasági előnyt.

A feudális függőségben élőknek viszonylag széles rétegét alkották az ún. praedalisták. Az általunk kutatott területeken ilyenek éltek Mikóújfaluban, Bükszádon, Előpatakon és Lügeten, a Gyimes-völgyben és máshol. Székelyföldi viszonylatban a praedalisták és szerződésesek száma 10 000 körül mozgott. Elnevezésük nyilvánvalóan a praedium szóból származik: praediumra települtekről vagy telepítettekről van szó. Ezért nevezték őket telepítvényeseknek is. Az említett falvak praedalistáinak helyzetét kutatva az derült ki, hogy tulajdonképpen a jobbágyok és zsellérek között elhelyezkedő rétegek alkották. Ezzel kapcsolatban talán nem érdektelen megjegyezni, hogy ők magukat a 18. században ,,szabad menetelű" zselléreknek nevezték. A földhöz való viszonyuk tekintetében az úrbéres zsellérekhez hasonlíthatók, anyagi viszonyaikat illetően viszont a jobbágyokhoz álltak közelebb. Általánosítani persze szerfelett nehéz, mert helyzetük falvanként nem éppen jelentéktelen eltéréseket mutat. A 13 000 holdas nemesi birtokon épült Mikóújfalu és Bükszád, valamint a gyimesi csángó falvak viszonyai külön tanulmányt igényelnek, amelyre itt nincs lehetőség.

Végül megemlítjük a teljesen a társadalom perifériáján élő cigány zselléreket. Számuk elég jelentős lehetett, mert a földesúri gazdaságok szívesen telepítették meg őket, hiszen a legolcsóbb munkaerőt szolgáltatták. Az 1818—1820-as összeírásban hurubás, újparaszt, cigány zsellér elnevezés alatt fordulnak elő. Közülük kerültek ki a földesúri udvarok zenészei és kovácsai.

A fentiek eléggé szemléltetik a székelyföldi agrártársadalom nagyfokú differenciáltságát.

Erre tér ki az alábbi táblázat Imreh István számításainak felhasználásával.

A székely társadalom szerkezete 1844-ben

Társadalmi kategória         Lélekszáma             Százalékos részaránya

Egytelkes nemes                19 560                               6,29

Határőr katona                    109 208                             35,13

Szabad székely                    53 530                              17,22

Jobbágy                               69 455                               22,34

Zsellér                                  49 420                              15,90

Taxalista polgár                       405                                 0,13

Bányász                               1700                                     0,54

Egyéb                                   7905                                     2,54

Összesen                         311 183                                 100,00

A táblázat adatai szerint a népesség 6,29 százaléka egytelkes nemes, 35,13 százaléka határőr katona, 17,22 százaléka szabad székely. Mivel a határőr katonaság ugyancsak a szabad székelység kategóriájához tartozott, ez összesen a székely társadalom 52,35 százalékát tette ki, míg a jobbágyság és zsellérség együtt 38,24 százalékot alkotott.

Ha összevetjük a fenti arányszámokat az 1750-es adatokkal, kiderül: az egytelkes nemesek száma 1,24 százalékkal fogyott, a szabad székelység mintegy 5 százalékkal szaporodott, a jobbágyság és zsellérség majdnem ugyanolyan arányt képviselt 1844-ben, mint 1750-ben.

A székely társadalom tehát úgy érkezett el a forradalomhoz, hogy a népesség többsége elkerülte a személyi feudális függőségi viszonyt. A történeti Erdély társadalmában a Székelyföld sajátos helyet foglalt el. Erdélyben a szabadok aránya 36,49 százalék (és ez is rendkívül kedvező arány volt!), a Székelyföldön 52,35 százalék tartozott ehhez a kategóriához. Nézzük meg ezután a Székelyföld össznépességét.

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés