Azon a novemberi estén Sepsiszentgyörgy szívében, az új unitárius templom előtt az útkereszteződés térségében, ahol most a rendőrség jóvoltából leállították a forgalmat, mondják, hogy a csípős tél eleji hidegben és az esti sötétségben ötezer ember gyűlt össze, hogy Szilágyi Zsolt kampányfőnök, Kovács István unitárius lelkész felvezető szövegét, Orbán Viktor és Tőkés László beszédét meghallgassa.

A rendezvény szervezői elképzeltek ennél kellemesebb helyszínt is. Próbálkoztak a sportcsarnok kibérelésével, keresték a Szakszervezeti Kultúrház igazgatóját is ez ügyben, de mindhiába.

Tőkés Lászlót és Orbán Viktort Háromszék fővárosában egyesek nemkívánatos személyeknek minősíttették.

Elemi dolog, hogy minden tiltás, kitiltás ellenreakciót vált ki. Így volt ez most is, magam is a tolongó tömeg között álltam, és hallottam a közelemben lévő, a hidegtől toporgó asszonyok nyelvéről peregő és perlő szavakat, amelyeket ajkukról nem lehet letépni, mint Háromszék több helységében a Tőkés László jelöltségét hirdető plakátokat, bár ez sem egyoldalú és nem volt kizárólagos, jómagam az erdővidéki Vargyason láttam a Makovecz Imre tervei alapján épített kápolna előtti kis téren Frunda György pocsolyába fagyott, megtiport arcképét. (A gyerekek csinálják – hárították el a felnőtt felelősséget a polgármesteri hivatalban -, aminek azért nem örvendeztem, mert legalább a gyerekeket nem kellene belerántani ebbe a mocskos kampányba.)

Bennem ez a sepsiszentgyörgyi esti jelenet 18 évvel ezelőtti emlékeket kavart föl. Akkor ennek a főtérnek a másik felében mások mellett én voltam az egyik erkélyi beszélő ember. 1889. december 22 volt. A park másik oldalán több ezer ember gyűlt össze. A diktátor elkergetése utáni zűrzavarban, az évtizedeken át tartó hamis tömegtájékoztatás nyomása alul felszabadult és elszabadult emberi indulatok elemi erővel törtek fel. Az emberek hiteles tájékoztatást követeltek, s engem a lázongó tömegben felismerve ezért kiabáltak fel a volt pártbizottsági székház erkélyére, ahonnan az elvtársak egy rejtélyes kiskapun elmenekültek.

Ismerem hát azt az érzést, amikor a sötétségben kell ezrekhez szólni, arcokat nem látsz, csak fénylő szemeket a tömeg erkély alá nyomuló csoportjában. Érzed, hogy ha hamisat szólnál, ha eltussolnál valamit is, kifütyülnének, talán azt is megkísérelnék, hogy elkergessenek az erkélyi szószékről.

Miről is beszéltünk akkor? A tömeget nagyjából három téma érdekelte. A megyei nómenklatúra és a szekuritáté tisztjeinek és ügynökeiknek a leleplezése és elűzése, a temesvári események, a Tőkés Lászlóval kapcsolatos hírek, s ezeket az információs tömböket szétszabdalták a terroristák hollétéhez és kilétéhez fűződő információ követelések, s a katona fiaikért aggódó, kétségbeesett szülők bekiabálásai.

Fegyverropogásként és éles lövedékként csapódtak be ugyanis a tömegbe az első sorkatona áldozatokról a hírek.

Az akkori és a mostani éjszakai tüntetésbe áthajló összesereglések között nem erőltetett a párhuzam. Hangulatukban is sok a hasonlóság. Egy-egy, az ellentáborhoz tartozó név elhangzása közben felerősödik a hujjogatás, a hurrogás. A hangulati különbség azért nagy, most Tőkés László és Orbán Viktor megjelenése ünneplő éljenzésbe csap át.

Máig sem értem, hogyan lehet a Kárpát-medence egészében és a nyugati szórványmagyarság körében is ismert, nagyra becsült, karizmatikus személyiségeket, mint amilyen Orbán Viktor vagy Tőkés László közterekről, templomokból kitiltani, s azt is megkísérelni, hogy a volt magyar miniszterelnök esetében az országból való távozást is kezdeményezzék.

Azon töprengek, hogyan számolnak majd el fennen forgolódóink önmaguk, a magyar nemzeti közösség és a jövő előtt azzal, hogy a határokon kívüli nemzetrészeket megalázó, az őket együvé fogó intézményeket és közalapítványokat megszüntető magyarországi partnerekkel szövetkeztek?

Hogyan lehetséges az, hogy az Európai Parlamenti választások kapcsán Tőkés László mellett állást foglaló magyar értelmiség véleményével és akaratával, a Temesvártól Brüsszelig felhívás aláíróival szembeszegülnek?

És teszik ezt olyan tömeghangulat közepette, hogy ha bárki is abból a „táborból” Erdélybe betenné a lábát, ez a tömeg, meglehet, úgy viselkedne, mint 1989 decemberének utolsó napjaiban.

Tiszta kampányt ígértek és tiszta mocsok lett belőle. Elképedve és elborzadva hallgatjuk a híreket, nézzük a képernyő képeit, amint az Ady érmindszenti szobra előtt a „két csapat” nem elbeszél egymás mellett, hanem egymás képességeit és tisztességét rongálja. Hogy ki mekkora hitellel, azt az elhangzottak alapján döntse el az olvasó. Tőkés „a magyar ugart felparcellázó nagy urakat” bírálta, Lázár János, Hódmezővásárhely polgármestere az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának elnöke mondta: „Tőkés akkor emelte fel szavát, amikor a kései bátrak íróasztaluk mellett vagy pártirodájukban lesték a fejleményeket.” Tőkés László keserűen jegyezte meg: „Régebben még vigasztaló volt, hogy a román főhatalom korlátozta mozgásunkat, most már viszont oda jutottunk, hogy nincs is szükség többségiekre elvégzi ezt a munkát a magyar oldal.” Az EP független képviselőjelöltje ekkor még nem is tudta, hogy hamisított RMDSZ-levél is kering a világhálón, amelyben Tőkést, egyebek mellett újra lebesúgózzák (!), s arra kérik Orbán Viktort és Gál Kingát, hogy az EP-ben ne támogassák a püspököt. Ehhez hasonlókat esetleg a Ceauşescu idejében követtek el, az ilyen cselekedetek a háború utáni kommunista hatalomátvevés idejére utalnak mindkét országban.

Gy.F. magyar miniszterelnök ezekben a napokban sorjázta az autonómiaellenes kijelentéseit. Az egyik román lapnak, a Gandul-nak adott interjújában mondta, hogy az autonómia nem felkínálható, nem követelhető, hanem meg kell egyezni róla. Az autonómia igénylésével nem akarja megnehezíteni a romániai magyarok „dolgát”- fejtegette. Még a nyáron okoskodta, hogy „a közösségi autonómia iránti törekvések ebben a régióban az elszakadási törekvések előszobáját jelenthetik”.

S az RMDSZ csúcsvezetése ezeknek a politikai imposztoroknak a frakkjába kapaszkodik. Azokéba, akik december elsején együtt koccintgatnak a szomszédokkal, mert hatalmuk bármi áron történő megtartásához a szomszédok „jó véleménye” szükségesebb, mint a magyarság sorsa. Elképesztők azok a politikai fordulatok, amelyek éppen Gy.F. kiagyalására hol 23 millió „román” beözönlésével szédítették a többszörös agymosáson áteresztett társadalmi rétegeket, s azok ennek hatására elkövették azt a világtörténelemben is páratlan hitszegést, hogy saját nemzettestvéreiket megtagadták. És most ugyanezek a perszónák megnyitják a határt a „23 millió román” számára, és lehetővé teszik – egyébként nagyon helyesen – a szabad munkavállalást Magyarországon.

Egyetlen dolgot nem értek. Vagy teljesen ostobának nézik az erdélyi magyarságot, hogy ezek után a manőverek és alávalóságok után megszerezhetik a voksaikat, vagy vészesen elszámítják magukat a kiépített hatalmi hierarchiában bízva. Az egész választási hacacáré alól az húzza ki a varázsszőnyeget, hogy a Tőkés László elleni kampányban a határon túli magyarságot (és a hazait is) eláruló magyar kormányzatra és pártokra támaszkodva abba az Európai Néppártba óhajtanak betagolódni, amelynek a célkitűzéseivel szembefordulnak.

Egy szociológus páros, Szarka László és Veres Valér A kárpát-medencei magyarok társadalmi helyzete és perspektívái címen 300 oldalnyi tanulmányt tett közzé, amelyben megállapítják, hogy az elmúlt évtized társadalmi változásai jelentős mértékben átalakították a magyarországi társadalom és a szomszédos államokban élő kisebbségi magyar közösségek munkaerő-piaci, foglalkoztatási jellemzőit, oktatási, képzettségi mutatóit, migrációs kapcsolattartási potenciálját. A tanulmányt Bakk-Dávid Tímea a Transindex portálon mutatja be – Kárpát panel 2007 címen -, s ebben alcímbe kiemelve állapítja meg, hogy magyar vonatkozásban nemzet-szétfejlődéssel van dolgunk a Kárpát-medencében. Állításukat 2930 fős reprezentatív minta tagjainak kikérdezésére alapozzák. A kutatás kezdeményezője az MTA Etnikai és Kisebbségkutató Intézete, s ehhez a programhoz kapcsolódtak a szomszédos országban élő nemzetrészek magyarságkutató intézményei is. A Transindex ismertetése alapján megállapítható, hogy az eddig ismert legkomolyabb szociográfiai felméréssel van dolgunk.

A nagyszámú grafikont végignézve és a szöveget átolvasva egyetlen, a tanulmányban meg nem fogalmazott lényegi megjegyzést meg kell kockáztatnunk: a nemzetszétfejlődés legfőbb okozója az a nemzetellenes magyar kormány, amely eltaszította magától azokat a nemzetrészeket, magyar etnikai csoportokat a Kárpát-medencében és azon kívül, amelyeket a békediktátumokban mesterségesen vágtak le róla. A 2004, december 5-ét, s a nemzetmegrontás egyéb fertőjét istápoló kormányzat és az ezt magasba emelő és fenntartó pártok a nemzeti szétfejlődést segítik elő, a szégyenérzet, a kiábrándultság, a letargia, és a passzivitás mérgével itatják át a magyar közösségeket.

Ha lesz a magyar nemzeti érdekeket és értékeket képviselő, ebben a kérdéskörben a szomszédos országok  nemzeti jellegéhez igazodó magyar kormány, akkor a „magyar nemzeti szétfejlődés” mutatószámai egyik évről a másikra változnak meg, és az Európai Unióhoz tartozás lehetőségeivel élve a nemzeti együvé tartozás folyamata erősödik. A „szétfejlődés” – ha van ilyen – oka ugyanis okokra vezethető vissza. A tanulmány következtetései azért fontosak, hogy ezt a szétfejlődést felismerjük és tegyünk is ellene. Erre az Európai Parlamenti képviselőválasztások is alkalmat teremtenek.

Tény az, hogy ezek után sincs egyéb amit tenni, mint az, hogy mindenkinek el kell menni szavazni, s megpróbálni a lehetetlent, hogy Tőkés László is, és azok is bejussanak az EP-be, akik ekkora vehemenciával állnak ki ellene.

Aztán majd eldől, hogy ki lesz alkalmas arra, hogy a magyarság egészét képviselje.

Közben Erdélyben mindenki megfeledkezik arról, hogy november 25-én a választási törvény módosításáról is véleményt lehet mondani.

Nehogy aztán mostani viselkedésük miatt majd az egyéni választó kerületek régi/új jelöltjeinek kelljen számot adniuk.

Sylvester Lajos - Gondola.hu

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés