Hatalmi arrogancia a délvidéki magyarokkal szemben a határátkelőkön

A  hatalmi arroganciának és hivatali gőgnek a magyar oldalon voltam és vagyok kitéve. Előfordult, hogy a szerb busz csak azért várakozott órákig a határ magyar oldalán, mert – a viselkedéséből ez derült ki – két strandolás között éppen szolgálatban lévő discogirl-szerű hölgyemény csak a nyugati rendszámtáblájú buszokkal volt hajlandó foglalkozni. Amikor végre feljött a buszra, viselkedéséből sugárzott a ’koszos csőcselék’ iránti megvetés, de ezt csak én fogalmaztam meg magamban, a hányaveti magatartáson kívül szavakkal senki sem sértett meg. Csak közben nekem – és sokunknak – két pesti vonatunk is elment.”

Nagyrabecsült Főkonzul Úr!
A fenti levélrészlet -- ha némi, nyilván érthető és jogos malíciával is --, de reálisan és plasztikusan foglalja össze a vajdasági magyarok bajait a magyar határőr- és vámszervekkel.
Mindezt személyes tapasztalataim alapján is megerősíthetem. Október 30-án lányommal a reggel hat órakor Újvidékről induló autóbusszal utaztam Szegedre. Az útlevél-ellenőrzés a szokásos módon folyt – tudjuk, a szerb útlevelek nem EU-kompatibilisek, ezért az utasok közül senki sem háborgott a szokásos, mintegy félórányi ügykezelés miatt – azt azonban egyikünk sem értette, hogy az autóbusz és az utasok poggyászainak tüzetes átnézése után, amit egy külön erre a célra létrehozott helyiségben végeztek a magyar vámosok, miért tartottak fenn bennünket, illetve a bennünket szállító buszt egy órán keresztül. Megjegyzem: senkinél nem találtak sem vámköteles, sem egyéb okok miatt tiltott árut vagy tárgyat. Hosszú, unalmas és ideges várakozás után végre megjelent egy jól megtermett vámos, és köszönés nélkül felszólított bennünket, mutassuk a csomagjainkat, és jelentkezzen, akinél van cigaretta. Félhangosan megjegyeztem a lányomnak: „De hát ezt már ellenőrizték!” A Magyar Köztársaság érdekeinek jól megtermett őre ezt meghallván kiabálni kezdett rám: „Mit akar maga? Van valami kifogása!? Vegye tudomásul, hogy ez vámvizsgálat! Ha nem tetszik, maradjon otthon!” Mire én: „Bocsánat, de kihez beszél Ön? Én ugyanis magához egy szót sem szóltam. Mit akar tőlem?” Erre ő továbbdúlt-fúlt, s az utasok csendes megbotránkozására folytatta a hangoskodást. Én csak annyit jegyeztem meg, hogy úgy látszik, itt már a szabad véleménynyilvánítás is tilos. A jól megtermett vámos úr erre elment. Mondanom sem kell, cigarettát (s egyebet) ő sem talált senkinél.
Sorolhatnám a példákat, de csak egyet kívánok még megemlíteni:
November 4-én, a késő esti órákban ugyanezen a határátkelőhelyen a zentai tudományos tanácskozás több jeles magyarországi vendége volt kitéve értelmetlen, többórás várakoztatásnak és vegzálásnak, pedig csak a mikrobuszuk gépkocsivezetője volt szerb állampolgár. Méltatlankodásukra azt felelték, hogy „fentről” éppen most szálltak ki hozzájuk, rutinellenőrzést végezni.
Azt hiszem, teljesen jogos az általuk és mások által is megfogalmazott kérdés: miért tömegforgalom idején (jelen esetben a mindenszenteki ünnepek alkalmával) végzik az ilyen jellegű ellenőrzéseket? S ha ennek egyéb, általunk, utasok által át nem átlátható okai vannak, akkor viszont miért csupán két sávon bonyolítják a vámellenérzést, miközben jóval többön is folyhatna a munka?
De további kérdések is feltehetők:
A magyar vámosok miből eredeztetik felsőbbrendűségi arroganciájukat, és azt miért gyakorolják oly előszeretettel a délvidéki testvéreikkel szemben? Honnan egy EU-országban ez a poroszos (vagy oroszos?) modortalan ügyfélkezelés?
Lehet, hogy nekik pontosabb ismereteik vannak a tényleges helyzetről, és már tudják azt, amit a magyar diplomácia nem tud vagy nem akar bevallani. Nevezetesen, hogy január elseje után ez vár ránk, szerencsétlen EU-n kívüli páriákra, vagyis mégiscsak leereszkedőben van az a bizonyos schengeni vasfüggöny, és legyünk boldogok, mert ez még csupán a szoktatás időszaka?

Temerin, 2007. november 12.

Tisztelettel:
Csorba Béla
A Vajdasági Magyar Demokrata Párt
alelnöke

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés