Röviden úgy fogalmazhatunk, hogy a Gyurcsány-dráma pillanatnyilag „a megfeneklés állapotában van”, azaz senki sem tud lépni. Erre mondja a német: Kommt Zeit, kommt Rat. Vagyis az élet majd hoz megoldást.

 Az egymást kioltó erők számba vételével kínálunk segítséget a tisztánlátáshoz.

 Miért menjen?

 Egyetlen ígéretes vonása sincs a Gyurcsány-kormányzásnak. Minden tárca, minden szegmens romlik, olvad, sorvad. A vidéki MSZP-képviselők testközelben érzik, hogy ezt a kormányt nullára írták a választók.

 A „tisztasági csomag” lehetetlen helyzetbe hozta a frakciót is, egyénileg sok képviselőt is. Egyfelől az összeférhetetlenség kimondása az 1994. évi MSZP–SZDSZ-féle módosítást minősíti rossznak, tehát a párt és a frakció magát köpi le ezekkel, amint a Medgyessy-kormány alatt eltörölt tételes költségelszámolás visszaállításával is; másfelől van egy sor olyan képviselő, aki nem tegnap óta ül több stallumban, s nem is eredménytelenül.

 A „reformok” sehová sem vezetnek, a kormány terveinek megszavazása erodálja a kormánypárti képviselők személyes hitelét.

 A Cassandrák szerint Gyurcsány politikája egzisztenciális csapás az MSZP szavazóbázisára. Az MSZP Gyurcsány után egy generációra szét lesz verve, az újraalapítás sem zárható ki. A párt akkora bukás felé menetel, amelyből nincs talpra állás.

 A párt elöregedett, „mozgalmi” szárnya szeretné a váltást.

 Miért maradjon?

 Aki most átveszi a kormányt, politikai öngyilkosságot követ el. A mostani csődtömeget senkinek sincs ereje/kedve menedzselni.

 A legnagyobb üzlet a tb-privatizáció. Nem kevesen bíznak benne, hogy ilyen-olyan módon részesednek a hatalmas üzletből, és a rózsát oly módon szeretnék megkaparintani, hogy a tövisek Gyurcsánynál maradjanak.

 Az MSZP mögött i pénzhatalom egyelőre nem akar váltást. Ez az erő nyugtatólag hat a mozgalmárokra, részint pénzével, részint ígéreteivel, hogy majd 2010-re ismét fölvirrad a nap.

 A sajtó pillanatnyilag Gyurcsányhoz van bekötve, a legékesebb példa a Népszava, amely hovatovább „Gyurcsányszava” címmel fog megjelenni.

 Konklúzió

 Az általános bizalmi válságnak csak egy új országgyűlési választás vethetne véget, erről azonban hallani sem akar senki sem (az ellenzék sem szorgalmazza). A politikai osztály közös, kimondatlan akarata, hogy nem kívánja kockáztatni a meglévő berendezkedést, noha az senkinek sem jó.

 A kisiklott vonat tovább ugrál a talpfákon, viszi a tehetetlenségi erő. Kérdés, hol, mikor fogy el a lendület.

-os- Gondola