Pesti Hirlap naptára 1-2-3 A Magyar Felvidék felszabadulása III.Rész A magyar Felvidék visszatér A magyar revíziós mozgalom lassan-lassan belevitte a nemzetközi tudatba azt, hogy Magyarországgal igazságtalanság történt s hogy ezt az igazságtalanságot a világ békéje érdekében elõbb-utóbb jóvá kell tenni. Ilyen irányban alakult ki a közhangulat még Franciaországban is. Ennek köszönhettük hogy amikor a nemzetközi politika fejlõdése egyszerre az idõszerû problémák elõterébe állította a Csehszlovákiához csatolt magyarság kérdését, az európai közvélemény megértést tanusított a magyar követelések iránt s a belvederei ítélet még azoknak az országoknak a közvéleményében sem támasztott ellenzést, amelyek Csehszlovákia barátai voltak. A felvidéki magyar problémát a szudétanémet válság kiélezõdése vitte a sürgõsen megoldandó nemzetközi kérdések közé. Hitler szándékait nyilvánvalóvá tette az a beszéde, amelyet 1938 február 21-én a német birodalmigyûlés elõtt mondott. Ebben a beszédben a szomszédos államokban élõ tízmillió németrõl beszélt, akiket a békeszerzõdések akaratuk ellenére akadályozták meg abban, hogy a Németbirodalommal egyesûljenek, most pedig a németek összessége iránti érdeklõdésük következtében állandóan a legsúlyusabb bántalmazásoknak vannak kitéve. Önérzetes nagyhatalom számára ez tûrhetetlen helyzet - mondta Hitler. És ebbõl a beszédbõl mindenki megsejtette, hogy az osztrák Anschluss és a szudétanémet probléma felvetésének az ideje közeledik. Felesleges, hogy itt részletezzük a fejlõdés egész menetét. Március 11-én megtörtént Ausztria bekebelezése Németországba. Ettõl kezdve Csehszlovákia hatalmas szomszédjával szemben még nehezebb helyzetbe került. Orága tárgyalásokat kezdett a szudétanémetek képviselõivel, de állandóan megkésett egy lépéssel. A helyzet mindinkább fenyegetõbb lett. Kezdet kezdetétõl fogva mindenki tisztában volt vele, hogy a Csehszlovákiában élõ magyar és lengyel kisebbségektõl sem lehet megtagadni azokat a jogokat, amelyeket majd a szudétanémetek számára elismernek. Kezdetben még nem volt elszakadásról szó, csak önkormányzati jogokról. Erre az alapra helyezkedtek Henleinék a karlsbadi népgyûlésükön elfogadott nyolcpontos határozatukban. Ugyanerre az alapra helyezkedett az Egyesült Magyar Párt is május 11-én nyilvánosságra hozott emlékiratában. A felvidéki magyarok a szlovákokkal és ruténekkel egyetértve kezdtek Prága ellen harcot az autonómia érdekében. Prága azonban ebben az idõben még merev imperialista álláspontra helyezkedett. Németelleness tüntetések kezdõdtek, amelyek úgy elmérgesítették a helyzetet, hogy május második felében már közel érkeztünk a Németbirodalom és Csehszlovákis fegyveres összetûzésének lehetõségéhez. Egy idõre megenyhül a helyzet, úgy látszik, békés úton, nemzeti autonómiák keretében sikerülni fog megoldani a Csehszlovákiában élõ németek és más nemzetiségiek problémáját. A prágai kormány azonban még mindig visszariad a helyzetbõl következõ végsõ elhatározástól. ,,Nemzetiségi statummal" kísérletezik akkor, amikor már az automómia is kezd kevés leni. ( A Hodzsa-féle statum-tervezetet az Egyesült Magyar Párt is visszautasítja.) A helyzet ismét aggasztóan fejlõdik. Az angol kormány ekkor a kérdés tanulmányozására Prágába küldte Runcimant. Runciman, amint ezt késõbb megtudtuk, az egyre jobban elfajuló helyzet megismerése után arra a következtetésre jutott, hogy jogosnak ismerte el a szudétanémetség elszakadási törekvéseit s nyilvánvalóan hasonló eredményre jutott a Csehszlovákiában élõ többi nemzetiséggel szemben is, amikor velük kapcsolatban azt javasolta az angol kormánynak, hogy ,,el kell tüntetni Európából az állandó konfliktusok központját." A cseh kormány habozása szeptember elsõ napjaira valóságos háborús válsággá élezte ki Csehszlovákia válságát. Hitler a nürnbergi pártgyûlésen már nem a szudétanémetek autonómiáját, hanem önrendelkezési jogát követeli. Csehszlovákiában felkelõ mozgalmak keletkeznek a szudétanémet vidéken, a prágai kormány szigorú megtorlásokat alkalmaz, elrendeli a statáriumot, ami ismét Németországban okoz újabb izgalmat. Franciaország megszállja a nyugati határszélen végigfutó Maginot-vonalat, Hitler elrendeli a nyugati határszél megerõsítését. Már erõsen puskaporos a hangulat, amikor Chamberlain angol miniszterelnök rászánja magát, hogy személyes érintkezésbe lépjen Hitlerrel az európai béke megmentése érdekében. Így jön létre elõször az obersalzbergi (szeptember 15.), azután pedig a godesbergi találkozó ( szeptember 22.). Godesberg után annyira megromlott a helyzet, hogy egész Európában elkerülhetetlennek látták a háborút. Közben olyan magyar állásfoglalások történtek, amelyek a magyar követeléseket formálisan is bekapcsolták Hitler akciójába. Szeptember 17-én Csehszlovákiában az Egyesült Magyar Párt törvényhozói klubja Pozsonyban kimondotta, hogy a csehszlovákiai magyar népcsoport önmaga kívánja kezébe venni sorsának intézését, ebbõl a célból követeli az önrendelkezési jog biztosítását. Ugyanekkor magyar hivatalos helyrõl kijelentik: ,,a magyar kormány külpolitikai eszközeit igénybevette és igénybeveszi, hogy ez a jogos követelés érvényrejusson". Szeptember 19-én Mussolini elmondja trieszti beszédét, amelyben azt követeli, hogy az elhibázott alapokra fölépített Csehszlovákiában népszavazásokat kell tartani és nemcsak német vonatkozásban, hanem ,,totálisan" a többi nemzetiség javára is meg kell oldani Csehszlovákia problémáját. Szeptember 20-án, mialatt Horthy Miklós, Magyarország kormányzója, Kelet-Poroszországban Göringgel vadászik, Imrédy és Kánya Hitlerhez repülnek. A magyar miniszterelnök hazaérkezése után kijelenti: ,,a magyar kormány ismeri kötelességét, amely abból áll, hogy a Felvidék lakosságának jogos követeléseit az önrendelkezési jog tekintetében minden rendelkezésre álló eszközzel támogassa és diadalra segítse". A magyar kormány a nagyhatalmakhoz intézett jegyzékben a szudétanémetekhez hasonló elbánást követel a csehszlovákiai magyar kisebbség számára. Ugyanezen a napon Olaszország képviselõi hivatallosan bejelentették a nyugati nagyhatalmakk kormányainál, hogy az olasz kormány támogatja a magyar kívánságokat. Megmozdult a magyar társadalom Budapesten, százezres tömeg negygyûlésen követeli vissza a Felvidéket. Szeptember 22-én -a godesbergi találkozó napján- a prágai magyar követ megjelenik a cseh külügyminiszternél s bejelenti, hogy a német probléma megoldásával kapcsolatban azonos elbánást vár a csehszlovákiai magyarság számára. Krofta kitérõ választ ad. Godesbergben Hitler a Chamberlainnel tartott tárgyalások során kérte a magyar és lengyel követelések teljesítését is. Godesberg után több jel arra mutat, hogy a csehek ellenállásra készülnek és imperialista uralmuk meghosszabbítása érdekében lángba akarja lobbantani Európát. A vasuti forgalmat Németország, Lengyelország és Magyarország felé megszüntették. Szeptember 23-án Benes elrendelte a csehszlovák hadsereg általános mozgósítását. A Pesti Hirlap ebben a válságos idõszakban angol, francia nyelvû vezércikkben követelte a magyarok számára az önrendelkezés jogát. A pattanásig feszült helyzetbe enyhülést hozott Chamberlain ujabb kezdeményezése, Mussolini közvetítése. Így érkeztünk meg a müncheni négyhatalmi konferenciához. Itt Németország, Itália, Franciaország és Anglia képviselõi az önrendelkezési jog és a nemzeti eszme, alapján rendezték a szudétanémet kérdést, egy pótnyilatkozatban pedig kimondották, hogy ,,a csehszlovákiai lengyel és magyar kisebbségek problémája, amennyiben három hónap alatt az érdekelt kormányok közti megállapodás útján nem rendeztetik, a négyhatalom itt jelenlévõ kormányfõi további összejövetelének tárgya lesz". Ez a pótjegyzõkönyv volt az alapja a csehszlovák-magyar megbeszéléseknek, amelyek a komáromi tárgyalásokhoz vezettek A csehek a szudétanémet területrõl visszavont csapataikkal egyre jobban megerõsítették a magyar-csehszlovák határt, ami a határon innen és határon túl növelte a magyarság izgalmát. Október hetedikén a felvidéki magyar pártok parlamenti klubja megalakította a Magyar Nemzeti Tanácsot, s kijelentette, hogy Csehszlovákiában ez képviseli a magyar érdekeket addig, amíg a visszacsatolás meg nem történik. Ilyen elõzmények után meglehetõsen feszült atmoszférában kezdõdtek meg október 9-én a komáromi tárgyalások. Magyar követelésre a csehek jószándékuk bizonyítása érdekében hozzájárultak ahhoz, hogy Ipolyság városát és Sátoraljaujhely cseh kézben kézben lévõ részét azonnal átadják Magyarországnak. (Ez az átadás meg is történt október 11-én.) A magyar kiküldöttek a nemzeti elvre hivatkozva, pontosan azt a területet követelték, amely az 1910. évi népszámlálás adatai szerint magyar többségû volt. Csehszlovákia képviselõi elõször csak egy jelentéktelen kis részt kis részt akartak átadni, azután felajánlották Csallóközt, de Komárom városa nélkül; végül pedig, október 13-án ujabb területrészek átengedését vállalták, Komáromon kívül azonban egyetlen magyar várost sem akartak átadni. A magyar kormány ezekután megszakította a tárgyalást, s kijelentette, hogy a müncheni négyhatalom döntését fogja kikérni. Két nappal késõbb a magyar kormány öt korosztályt szólított fegyver s ezzel jelét ada anak, hogy minden eszközzel készen áll a kérdés megoldására. Most hosszadalmas magyar-csehszlovák jegyzékváltás indult meg és az európai diplomáciai központokban élénk tevékenység kezdõdött a magyar-csehszlovák válság megoldása érdekében. Ebben a válságos korszakban rendkívül sokat köszönhettünk Olaszországnak, Lengyelországnak is egész testtel mellénk állott. Beck lengyel külügyminiszter október hó 19-én Galacban Károly román királyt igyekezett rávenni arra, járuljon hozzá, hogy Magyarország birtokba vegye Ruszka-Krajnát és ezzel megteremtse a lengyel-magyar közös határt. Varsóban magyarbaráti tüntetések voltak, a rutén földön felkelések támadtak. Ezekben a végsõ döntés szempontjából végtelenül fontos napokban a Pesti Hirlap új revíziós munkával igyekezett a nemzetközi közvéleményben a magyar álláspontot gyõzelmét elõsegíteni. ,,Mit kíván Magyarország Csehszlovákiától?" cím alatt olasz, német, angol, francia és lengyel nyelvû könyvet küldött szét a világ minden országába és ebben kifejtette mindazokat az okokat, amelyek a magyar követelések teljesítését a világbéke szempontjából és Európa érdekébõl is kivánatossá teszik. A közel két hétig tartó magyar-csehszlovák jegyzékváltásnak az lett az eredménye, hogy október 28-án a két kormány megeggyezett aban, hogy elé bocsátja a vitás kérdést. Döntõbírákul közös megeggyezéssel Olaszországból és Németország kormányait kérték fel. Ugyanebben az idõben Ribbentrop német külügyminiszter Rómában Mussolínival és Ciano külügyminiszterrel napokig tartó tárgyalásokat folytatott. Az október 29-én kiadott hivatalos kommüniké szerint ezeknek a tárgyalásoknak a magyar ügy ,,egyik fontos tárgya" volt, az olasz és német államférfiak között ebben a tekintetben is teljes volt az egyetértés. Ciano olasz és Ribbentrop német külügyminiszter, mint döntõbíró, november másodikán Bécsben, a Belvedere-palotában hozta meg a magyar-csehszlovák határokat kijelölõ döntést. A hozott határozat szerint Magyarország megkapta mindazokat a területeket, amelyeket a magyar kormány javaslatában követelt, Pozsony, Nyitra és Nagyszöllõs városok kivételével. Magyarországon nagy örömet és megelégedést kellett, hogy békés eszközökkel sikerült elérni a trianoni igazságtalanság egy részének jóvátételét. A döntés estéjén százezres tömegek örömtüntetést rendeztek a Várban a királyi palota elõtt, az erkélyrõl Horthy Miklós kormányzó beszédet intézett a tüntetõkhöz s dörgõ tapsot aratott ezzel a kijelentésével: ,, Álmodjunk még szebbet, mint amilyen álom most beteljesedett". Két nappal késõbb megindul a visszakapott Felvidék birtokbavétele. November negyedikén Horthy Miklós hadiparancsa kiadja a rendelkezést: ,,Isten és a Haza nevében elõre!" Másnap, november 5-én Gyõr és Magyaróvár fölött katonai hidakat vernek s a magyar csapatok bevonulnak a Csallóközre. Medve és Doborgán az elsõ két visszatérõ magyar falu. November 6-án az egész magyar-csehszlovák határ mentén megindul a négy szakaszra osztott elõrenyomulás. Ezen a napon a városok közül Párkánynána és Komárom tér vissza hazájához. A komáromi bevonulást különösen emlékezetessé teszi, hogy a honvédcsapatok fehér lova hátán maga Horthy Miklós kormányzó vezeti, aki Komárom fõterén könnyekig meghatva halgatja végig Fülöp Zsigmond városbíró zokogásba csukló üdvözlõ beszédét. Minden nap új öröm, új magyar terület, fölszabaduló magyarok ujabb ezrei. Párkánynána, Érsekújvár, Galánta, Rozsnyó, Rimaszombat, Losonc. Beregszász, Ungvár, Munkács egymásután térnek vissza az anyaországhoz, hofy azután november tizenegyedikén az új határ végesvégig magyar kézbe kerüljön a Felvidék büszkeségével, a II. Rákóczi Ferenc fejedelem sírját õrzõ Kassa városával egyetemben. A Felvidék visszatérésének örömére Budapesten, a szabadságtéri országzászló tíz napra árbócának csúcsára lendült. Tíz nap múlva azonban - a Trianon óta tartó nemzeti gyász jeléül- ismét szokott helyére, félárbócra ereszkedet, jeléül annaak, hogy az ünnepnapok örömmámora után a nemzetnek nem szabad elfelejtkeznie a jövõ föladatairól sem. Csak így érhetjük el azoknak a ,,még szebb álmoknak" a beteljesedését is, amelyekrõl Horthy Miklós a mámoros öröm elsõ perceiben megemlékezett.