Ha jól emlékszem, nemrég úgy nyilatkozott, Önt nem érdekli a pártpolitika, csak a stabilitás és Koszovó biztonsága.

Valóban nem vagyok érdekelt a pártpolitikában a katonai hátterem és karrierem miatt, engem meghívtak erre a pozícióra. Amikor elvállaltam a felkérést, a célom az államépítés volt, nem pedig a politika alakítása. Mivel a státus kérdése még nincs eldöntve, a közelgő választásokon nem hiszem hogy indulnom kéne. A státus rendezése után eldöntöm, hogyan veszek részt a továbbiakban a politikában. De nem tartom majd magam távol, részt fogok venni, ha nem is a kormányban, de a politikában mindenképp.

A független államiság nemcsak a demokratikusan választott szerveket jelenti – amelyek már most is léteznek – de rengeteg más területet is, köztük a diplomáciát és a védelmet. Koszovó vezetése – beleértve Önt is – felkészült, hogy ellássa, megvalósítsa ezeket a feladatokat?

Tudom, hogy Koszovó felkészült a függetlenségre. Készen állunk arra, hogy szembenézzünk a függetlenség kihívásaival. Mindez nem működhet, ha nincs jogállam, illetve nemzetbiztonsági intézmények, amelyek garantálják Koszovó békéjét és stabilitását. A nemzetközi közösséggel közösen tervezzük a biztonsági rendszerünk fejlesztését és egy professzionális diplomáciai kar felállítását. A NATO-val együttműködésben dolgozunk a biztonsági erőkkel kapcsolatos jogi keret kidolgozásán, amely áttekinthető és NATO-kompatibilis lesz. Úgy gondolom, van elég szakértelmünk és kapacitásunk ahhoz, hogy az új struktúrát teljesen a nemzetközi alapelvek és standardok szerint állítsuk fel.

Melyek lesznek az új állam diplomáciai prioritásai, különösen a más országokkal és a nemzetközi szervezetekkel való kétoldalú kapcsolatokban?

Először is Koszovót fel kell tenni a világpolitikai térképre. Ez azt jelenti, hogy első lépésként a különböző nemzetközi szervezeteknek – kezdve az ENSZ-szel az EBESZ-en át az IMF-ig és a Világbankig – el kell fogadniuk Koszovót, mint teljes jogú tagot. Segítségre van szükségünk például, hogy saját országelőhívónk legyen, hogy felépíthessünk egy koszovói identitást. A második fő cél: jó szomszédsági kapcsolatokat kialakítani a régióban. Hosszú távon pedig szeretnénk, ha Koszovót felvennék az Európai Unióba és a NATO-ba.

Milyen diplomáciai kapcsolatot alakítanak majd ki azokkal az államokkal, amelyek jelenleg nem támogatják Koszovó függetlenségét?

Nagyon kevés olyan állam van, amely nem támogatja a függetlenséget. Úgy gondolom, a függetlenség kikiáltását követően rájönnek: Koszovó a jó oldalán áll, a béke és a stabilitás biztosítéka, egy működő állam. És el fogják ismerni, hogy ez a valóság. Szeretnénk, ha az EU egyöntetűen ismerne el minket, mint független államot. Ezek az országok lesznek a diplomáciánk első számú célpontjai, hogy meggyőzzük őket: megérdemeljük az elismerést.

A jövőben milyen lesz a kapcsolatuk Szerbiával?

Az elkövetkező napokban ismét beszélnünk kell velük. Mi elkötelezettek vagyunk, hogy jó szomszédsági viszonyt, jó kapcsolatot alakítsunk ki Szerbiával. Ez lesz a mi ajánlatunk. Nehéz lesz, nagy kihívás. A szerb vezetőknek sem lesz kis feladat Koszovóra úgy tekinteni, mint egy “normális országra”. Átéltünk egy szörnyű háborút, nehéz történelmi múltra tekintünk vissza. Ám szeretnénk a múltat lezárni és a jövőbe tekinteni. Meg vagyunk róla győződve, hogy nemcsak nekünk, de Szerbiának is ez a legfőbb érdeke. Akkor is, ha nem értünk egyet a legalapvetőbb kérdésekben, együtt kell működnünk a nemzeti érdekeket jelentő ügyekben. Mindkét ország lakossága megoldásra vár az eltűnt vagy elhurcolt emberek visszatérését, az energiát, a biztonságot vagy a szervezett bűnözést tekintve. Valamennyi ügy rendkívül fontos, ezekről beszélnünk kell. Ez a mi ajánlatunk Szerbiának, és ezt nagyon komolyan gondoljuk. Minden a kommunikációval, a párbeszéddel kezdődik. Nincs jövőnk Európában, ha nem tudunk együttműködni, ha nem ismerjük el egymást, ha nem építjük ki a kapcsolatainkat Európával, a NATO-val. Egy nap remélem az Európai Unió tagjai leszünk, mint Magyarország, és megbánjuk, ami a múltban történt.

Az Ahtisaari-terv szerint a Koszovóban élő szerbek a jövőben igen magas szintű autonómiát élveznének. Kifejtené ez mit jelent az önök olvasatában?

A tárgyalások során erős garanciákat ígértünk az itteni kisebbségeknek. Mindenekelőtt a decentralizációt. Azokon a területeken, ahol a szerb lakosság van többségben, új önkormányzatokat fogunk kialakítani, amelyek több jogkört kapnak, mint mások. Észak-Mitrovicának például saját, szerb tannyelvű egyeteme lesz. Saját kórházaik, saját bíróik lesznek (amely más önkormányzatoknak nem jár egyébként), és maguk választhatják a helyi rendőri vezetőket is. Garantáljuk ezenfelül a kulturális örökségük megtartását, ezek köré védelmi zónát építünk ki. A lakosság számarányánál jóval magasabb képviseletet biztosítunk nekik a kormányban és a parlamentben. Ezek a konkrét lépések. Koszovó ma egy többnemzetiségű ország, a lakosság 10 százalékát teszik ki a kisebbségek. Ezért minden két vagy három nyelven van kiírva országszerte: minden településnév szerbül is fel van tüntetve, azokon a helyeken is – mint például az én szülőfalumban – ahol soha nem is éltek szerbek. Úgy hiszem, ezek mind garanciát jelentenek a kisebbségi identitás védelmére.

A hírek szerint a Koszovói Egységes Tárgyalócsoport nemrég felterjesztett egy egyezményt Szerbiával kapcsolatban. Meg tudná ezt erősíteni?

Igen. Szeptember 19-én egy javaslatot nyújtottunk be a trojkának, a Koszovó és Szerbia közti együttműködésről. Azt javasoljuk, hogy mind a szerb, mind a koszovói kormány írja alá ezt a dokumentumot. A tervezet több szerv felállítását célozza meg, amelyek keretében az elnökök, a miniszterelnökök és a külügyminiszterek rendszeresen, félévente találkoznának és egyeztetnének. Úgy gondoljuk, ez egy nagyon jó dokumentum, amelyhez például a Benelux államok egyezményeit és a Franciaország és Németország közötti megállapodást is felhasználtuk. Sok példája van annak, hogy két állam, amely a múltban harcolt egymással, később képes volt az együttélésre. Annak ellenére, hogy a múltban áldozatok voltunk, felajánljuk ezt Szerbiának.

Készek megbocsátani?

Igen, természetesen. Felejteni nem, de megbocsátani igen. Meg kell bocsátanunk.

Agim Ceku Az albán nemzetiségű politikus 1960. október 29-én született a koszovói Cuska Pec faluban. Horvát nemzetiségű feleségével három gyermekük van. A belgrádi katonai akadémia elvégzése után a Jugoszláv Néphadseregnél századosi rangban állt szolgálatba, majd 1991-ben az újonnan létrehozott horvát hadsereghez „igazolt”. Horvátország szakadár régiója, a Krajinai Szerb Köztársaság ellen 1995-ben indított harcok idején a horvát hadsereg tisztjeként szolgált, majd 1999 májusában – miután az év februárjában leszerelt a horvát hadseregből – a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) parancsnoka lett, s ő építette ki a szervezet NATO-kapcsolatait. A koszovói háború lezárultával az ENSZ protektorátusává vált tartományban az UCK alakulataiból létrehozott Koszovói Védelmi Erők (TMK) parancsnoka lett. A szerb kormány háborús bűnösnek tekinti – sőt, egy rövid életű Interpol-körözést is kiadatott ellene –, de ezt egyetlen más állam sem fogadja el. A Koszovói Nemzetgyűlés 2006. március10-én választotta a tartomány miniszterelnökévé, az előző kormányfő, a nemzetközi törvényszék által háborús bűnökkel megvádolt, s ezért 2005 elején lemondott Ramus Haradinaj javaslatára.

A teljes interjú itt olvasható:

http://www.fn.hu/kulfold/0710/albanok_megbocsatanak_de_nem_173075.php?&oldal=1

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés