„A szlovák parasztnak és munkásnak, akiket kiszorítottak a gazdag déli területekről és századokon keresztül a hegyek között elnyomtak, meg kell ismét kapnia ezeket a régi szlovák területeket.” (G. Husák fogalmazása 1945 februárjában a kommunista párt konferenciáján)

„Elő kell készítenünk a németjeink és magyarjaink ügyének végérvényes megoldását, mert az új köztársaság csehszlovák nemzeti állam lesz.” (E. Beneą, 1945.II.16.)

„A Csehszlovákiában maradó magyarok kisebbségi védelemre egyáltalán nem számíthatnak. Az egy tömbben élő nemzetiségi lakosságot szét fogjuk telepíteni!” (Clementis, 1946.II.27.)

A XX. század bővelkedik a különböző népirtásokban a törökországi örmények és kurdok elleni mészárlásoktól a kambodzsai Pol Pot rezsim több milliós ártatlan áldozatán át a közelmúltban a jugoszláviai horvátok, bosnyákok és albánok tömeges kivégzéséig, hogy csak néhányat említsünk. A médiákban azonban leginkább csak a zsidó nép ellen elkövetett bűnök kapnak egyértelmű elítélést, míg az ennél sokkal tragikusabb és tömegesebb kommunista vérengzésekről gyakran szemérmesen hallgatnak vagy még a körülményekre hivatkozva felmentően védelmükbe is veszik azokat.

Vajon az egyik kérdésben oly vehemensen ágáló körök miért nem tartják legalább ilyen veszedelmesnek a szocialista és kommunista eszmék kitalálóit, terjesztőit és végrehajtóit, hiszen tevékenységük (főleg Lenin és Sztálin idejében) sokszorta több megkínzott, halálba hajszolt és elpusztított ártatlan áldozatot követelt. A lelkekben, közösségi életben és emberi értékrendben végzett pusztítás nagyságáról pedig a mai napig nem lehet számot adni, mert az napjainkra is tragikusan kihat, főleg az évtizedekig leigázott Kelet-európai térségben... Akik mindezt megkérdőjelezik, azok az auschwitzi rémségeket is letagadhatják! És mindezek után akár az 1945-ben kezdődő magyarok és németek elleni csehszlovákiai megtorlásokat is igazságosnak mondhatják csak azért, mert Németországot és Magyarországot a vesztes országok közé sorolták. (A háború másik kirobbantóját, a Hitlernél is nagyobb gazember Sztálint pedig az egekig magasztalták!)

Jaj a legyőzötteknek! Olyanok is hirdetik ezt a „háborút követő történelmi igazságtételt”, akik tudathasadásos módon védelmükbe veszik a Tiso elnök vezette Szlovákiát, mely az elsők között küldte haláltáborokba zsidó polgárait, s még fizettek is az elszállításért a németeknek. Tudvalévő, hogy a szláv szimpátia jegyében Sztálin hajlandó volt belegyezni Csehszlovákia határainak visszaállításába, s az ezt követő etnikai tisztogatásokba, és jótékonyan megfeledkezni az álszent plébános országlásáról, de három „szívességet” kért érte cserébe:

1. A Szovjetuniónak adják át Kárpátalját, amit aztán egy mondvacsinált népakartra hivatkozva bekebeleztek a kommunista rémuralom birodalmába. Onnan ugyanis a Kárpátokon belülről tarthatott szemmel három gyarmattá tett országot.

2. Csapjanak egy kis ribilliót a német hadsereg hátában, hogy legyen mire hivatkozni Szlovákia háború utáni megítélésekor. (Érdekes módon, mivel azt nem a szovjetek szervezték, a hasonló, de jelentősebb lengyel felkelést nem így értékelték, s még arról is hallgatni kellett, hogy azt a magyar hadsereg támogatta!)

3. Tegyék lehetővé a kommunista párt hatalmi befolyását az új vezetésben, és ennek garanciája az lesz, hogy Beneą elnökként szerepelhet az ország élén.

Ilyen előzmények után alakult meg Kassán az új kormány (1945.IV.5.), meghirdetve egy olyan programot, melynek egyes pontjai kimondottan fasiszta jellegűek voltak, és a magyar és német nemzetiségű polgárok ellen irányultak (jogfosztás, vagyonelkobzás, kollektív bűnösség!). Beneą lett az elnök mindenféle parlamenti jóváhagyás nélkül, holott 1939-ben önként lemondott és üdvözölte az új elnököt (Háchát), és egyébként is lejárt a mandátuma 1945-ig. Ennek ellenére törvényerejű rendeleteket adott ki, s mivel ezek közt több olyan is akadt, amely csupán származásuk miatt avagy anyanyelvük alapján bűnössé nyilvánította a magyarokat és németeket, ezeket a dekrétumokat nyugodtan fasiszta törvényeknek nevezhetjük. Néhol még annyi fáradságot sem vettek, hogy önálló törvényeket fogalmazzanak, hanem csak a zsidókra vonatkozó korábbi jogfosztó intézkedések szövegében írták át a zsidót magyarra vagy németre.

Márpedig aki ma ezeket a törvényeket (dekrétumokat) védelmébe veszi, az maga is fasiszta.
Ez a kifejezés ugyanis nem néphez, hanem magatartáshoz és cselekedethez köthető., méghozzá úgy, hogy fegyverrel, pénzzel vagy csalással megszerzett hatalmával viszszaélve egy népet, népcsoportot vagy népréteget megfoszt jogaitól, és fizikai vagy szellemi megsemmisítésükre törekszik. Ezért nevezhetők fasisztának az arisztokráciát válogatás nélkül lemészárló francia „forradalmárok”, a cári családot kiirtó leninisták, a kulákokat, papokat, értelmiségieket halomra gyilkoló vagy haláltáborba kényszerítő kommunisták, a zsidókat megsemmisítésre ítélő hitleristák vagy akár a palesztinokat kisemmiző és gyilkoló izraeli agreszszorok is.

A XX. század azonban abban is „tökéletesedett”, hogy a fizikai elnyomás helyett a szellemi megsemmisítést, a hit s a nemzeti érzés felszámolását, az emberi alapértékek önkéntes feladására való késztetést kifinomultan alkalmazza. Láthatjuk, hogy a sokszínűség, a tolerancia, a másság tisztelete, az esélyegyenlőség, a haladás, modernizáció és demokrácia varázsszavainak leple alatt azon munkálkodnak, hogy egyes szűk gazdasági érdekcsoportok igájába hajtsák a világ jámborrá és beletörődővé tett népeit. Olyanokat emlegetnek, hogy a család fogalma elavult, a nemzeti hagyományok ápolása gettósodáshoz és kirekesztéshez vezet, és csak az a modern, ami tagad mindent, ami eddig volt. Sőt a legjobb a múltat végképp elfeledni, mert az gátol bennünket az előrelépésben.

Olyanok akarnak minket az ellenünk elkövetett bűnök elfeledésére késztetni, akik közben a más népeken esett bűnök feletti sajnálkozást akarják tananyaggát tenni az iskolákban. Már megint ez a szovjet–orosz kommunista trükk! Ők az internacionalizmus jelszavával akartak orosszá és istentagadóvá tenni, hogy a saját hagyományainkat, hitünket és érzéseinket pedig feledjük el. Most pedig a szintén istentagadó világpolgárok akarják nekünk megmondani, hogy nekünk mi a jó (persze az, ami nekik anyagi hasznot hajt).

Ki hasznot húz belőle, annak térkép e táj – írhatná most Radnóti.

Nem is az a legdöbbenetesebb, hogy Slota, Fico és a hasonló magyargyűlölők akarnak továbbra is a ránk fröcskölt mocsokban tartani, hanem az, hogy „még nincs itt az ideje”, „előbb egyeztetni kell”, „nagyobb tapintattal kell viszonyulni a partnereinkhez”, „európai módon” stb. halogató kifejezésekkel fertőzik a közéletet még egyes magyar nyelven megjelenő lapok is.

ÍGY LESZ AZTÁN MINDIG AZ ÁLDOZATBÓL VÁDLOTT! Mint szegény Malina Hedvig is… A végén még mi fogunk bocsánatot kérni azért, hogy egyáltalán megszülettünk?!

Miért fáj vajon az nekik, ha nekünk ez nem tetszik?! Mint a tolvajnak, ha rámutatnak a lopott holmira! Így vagyunk ezzel Trianon kapcsán is, és nem más a helyzet az 1945 utáni időkben elkövetett gazemberségek ügyében sem.

Csak a tolvajnak van oka rettegnie, hogy egyszer leleplezik.
De miért viselje a bűnösség bélyegét az ártatlan ember?
forrás: Szabad Újság

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés