| Hírek : Szívtuk be szívünkkel a magyar beszédet |
Szívtuk be szívünkkel a magyar beszédet
2007.08.25. 19:41
 Erdély Ma, 2007. augusztus 25. Duma András, a moldvai magyarok egyik szellemi mindenese, nem mellékesen archaikus csángó nyelvjárásában fogalmazó népköltő internetes (!) felhívást tett közzé (aduma@xnet.ro ), amelyben klézsei múzeumi sarok berendezéséhez kér tárgyi és szellemi emlékeztető anyagot az ötvenes évek magyar nyelvű oktatásáról Moldvában.
Kérdései a következők: 1. Vannak-e dokumentumok a moldvai magyar nyelvű oktatásról az 50-es években? 2. Hány faluban volt magyar iskola? 3. Hány diák volt, amely részt vett a magyar nyelvű iskolában, és hány magyar eredetű volt? 4. Hány faluban építettek iskolákat abban az időben? 5. Lehet-e tudni a tanárok nevéről? (A kérdéseket eredeti fogalmazásukban közlöm. Duma András Klézsén él, az Alexandrina nevű falurészben, postai irányítószáma: Cleja, Alexandrina, 607 105).
Duma András internetes levelére Halász Péter, a moldvai magyarság egyik legkiválóbb szakkutatója és ismerője válaszolt. Levelében említi, hogy e sorok írójának a Csupa csapás az élet — Az elsorvadt moldvai magyar oktatás és a csángó szétrajzások emlékkönyve című munkája (Kaláka Könyvek, Sepsiszentgyörgy, 2000) ,,szinte kizárólag az 1948—1959 közötti moldvai magyar nyelvű oktatásról egykori tanárokkal készített interjúkat tartalmaz".
Könyvem fülszövegét éppen Halász Péter írta: ,,Az, hogy a Moldvában élő csángómagyarok számára 1948—1958 között magyar tanítási nyelvű osztályokat, sőt, iskolákat engedélyezett a román állam, rendkívüli jelentőségű, emlékezetes esemény ennek a nehéz sorsú népcsoportnak a történetében. (...) Jelentős és emlékezetes ez az esemény, mert több mint száz csángó településen — bár a legtöbben csak néhány esztendeig — megtanulhatott anyanyelvén írni és olvasni egy töredék nemzedék. Ezek az emberek és asszonyok ma 45—55 esztendősek, s nemegyszer tapasztaltam, mennyivel erősebb és természetesebb a magyarsághoz való kötődésük, mint azoké, akik nem tanulhattak anyanyelvükön.
De leginkább azért jelentős a román állam toleranciájának e rövid, tízesztendős időszakában megvalósult moldvai magyar nyelvű oktatás, mert kijelölte a csángómagyarok megmaradásának és felemelkedésének útját. Ez pedig nem más, mint az anyanyelven történő írni és olvasni tudás, majd az anyanyelvű oktatással elérhető esélyegyenlőség, s erre építkezve a tanult emberek körének bővítése, a közülük származó, értük felelősséget vállaló értelmiség létrehozása."
A Csupa csapás az élet megjelenése óta eltelt majdnem egész évtized — a dokumentumanyag felvételének ideje 1997—1999 — lényeges változásokat eredményezett. Ezzel kapcsolatosan a legfrissebb tudósítást a Nyugati Magyarság 2007. májusi számában olvastam K. Debreczeni Mihály tollából, Tanárok kerestetnek címmel. A Hegyeli Attilával folytatott beszélgetés — Hegyeli Attila a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének oktatási felelőse — fontos, mai eligazító adatokat tartalmaz, és moldvai magyar jövőképet is felvázol. Megjegyzi, hogy a Kárpátoktól keletre eső részeken körülbelül háromszázezer katolikus él. ,,Ebből a tömegből ma már csak hatvanezer beszéli a nyelvet, ezek között pedig kilencezer iskoláskorú gyermek van, aki valamilyen szinten tud beszélni magyarul. Ebből a számból pedig ezerkétszázat sikerült az oktatási programunkba bevonni. (...) A hatvan településből, ahol magyar szót lehet hallani az utcán, mi csak tizenhatban vagyunk jelen. A többihez nem volt pénzünk és emberünk."
Moldvában jelenleg harminckét magyar pedagógus teljesít missziós szolgálatot, Bákó megyében szétszórva. Hegyeli szerint legalább kétszáz településen lenne magyar pedagógusokra szükség ahhoz, hogy meg tudják oldani a magyar nyelv oktatásának ügyét ott, ahol még anyanyelvként beszélik a magyar nyelvet. A támogatásokról szólva elmondja, hogy ez mintegy tíz százaléka annak, amire szükség lenne. Válaszai szemrehányásokkal és keserűséggel terheltek. Joggal.
,,Azt nem tudjuk megmondani, hogy meddig bírjuk ezt a munkát. Ez nagyon nyomasztó felelősség. Én, ha valamibe belerokkanok, az a közöny, amivel találkozom, az, hogy gyakran érzem: magunkra hagynak. Ott vagyunk a Kárpátoktól keletre egy nagy román tenger kellős közepén. Magyar nyelvet oktatunk több száz gyereknek, és nagyon ritkán kérdezik meg tőlünk, miben segíthetünk. Ez a misszió pedig nem egy gittegyletnek a feladata, hanem a teljes magyar értelmiségnek és politikának az érdeke lenne."
Hegyeli Attila tanárokat (pedagógusokat) hív, a feltételekről a www.csango.hu portálon lehet érdeklődni.
A mai moldvai viszonyok természetesen mások, mint az én tíz évvel ezelőtti dokumentálódásom idején. De azt meg kell jegyeznem, hogy közel hatvan évvel ezelőtt — az akkori oktatási szinten, amely sok kívánnivalót hagyott ugyan maga után —, legalábbis a kezdés romantikával is átszőtt idejében a teljes körű (óvoda, I—VII. osztályos) anyanyelvű oktatás kialakítására törekedtek.
Duma András múzeumi kezdeményezése azért is kiváló ötlet, mert azt a korszakot sok szempontból (iskolaszervezés, építkezések, tanszerbiztosítás, internátusok szervezése stb.) példaként lehet felidézni. Ősz Erőss Péter eleveníti fel, mit jelenthet egy pusztinai gyermeknek, amikor anyanyelvével találkozik. Arról a mozzanatról van szó, amikor Kaszap János osztályos társával megérkezik Sepsiszentgyörgyre:
,,Az utcán rengeteg szép leányt láttunk. Hát azok olyan szépek voltak! Főleg a beszédjük. S mindenki magyarul beszélt! Mindenki! Egy román szót nem hallottunk. Azt mondja János: Te, Péter, figyeld meg, milyen szépen beszélnek ezek magyarul. Megálltunk valahol a főtéren. Volt egy tó a park szélében. Nádas, sásos valami. Megálltunk csak azért, hogy minél több járókelő menjen el mellettünk, s mi hallgassuk, milyen szépen beszélnek magyarul. Szívtuk be a szívünkkel a szép magyar beszédet. Hallgattuk, hallgattuk, szembenéztünk egymással, s neki is könnyes volt a szeme. De nekem is. A magyar nyelv is meg tudja az embert könnyeztetni."
Szóval, jó ötlet ez az iskolamúzeum-alapítás Klézsén. Sajnos, az én könyvem a birtokomban lévő egyetlen példányig elfogyott. De akadhat valaki, aki számára nem jelent akkora értéket, s eljuttat egy példányt Duma Andráshoz. A könyv legalább félszáz szereplője közül, sajnos, sokan nincsenek már az élők sorában. De iskolaszervező szavukat, a könyv révén, holtukban is hallathatják. S a Halász Péter kedves ajánlását kiegészítve mondom, hogy a moldvai magyar iskolák s az ott tanulók, ott tanítók sorsáról történeti dokumentumfilmet is készítettem. (Budapest, 1998) A riportkönyv jelentős része ennek a filmnek a dokumentumanyagát tartalmazza, természetesen, szerkesztett formában. A nyers anyag kazettái a budapesti Dunatáj dokumentumfilmes műhelyének archívumában megtalálhatók. Egyebek mellett több klézsei szereplővel. A film vagy a nyers felvételek moldvai vetítése bizonyára nemcsak azért könnyeztetne meg sok nézőt, mert a szereplők egy része már nincs életben, hanem azért is, amit Ősz Erőss Péter annyira szívbemarkolóan mondott el: Szívtuk be a szívünkkel a szép magyar beszédet.
Sylvester Lajos, Háromszék
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum