A rendszerváltás csomagja nem az RMDSZ „bűneiről” szól, célja nem az, hogy listázza az erdélyi magyar politikai érdekképviselet döntéseit az elmúlt 15 évben meghatározó vezetők sorozatos mulasztásait, bár kétségtelen, hogy egy ilyen listánnak is meglenne a maga haszna. Az EMNT dokumentuma, amelynek kidolgozásában, illetve az azt megelőző, a Tőkés László EP-jelöltségét támogató szervezetek képviselőivel való konzultációkban szerepet vállaltam, olyan programatikus anyag, amely egyben iránymutató segédeszköz a kialakult tárgyalási helyzetben egy lehetséges megegyezéshez.

Fontos már az elején leszögezni, hogy - minden jó vagy rosszindulatú híreszteléssel ellentétben - Tőkés László tárgyaló-csapata nem azzal a szándékkal ült asztalhoz az RMDSZ vezetőivel, hogy az EMNT elnökét az RMDSZ jelöltlistájának valamely befutó helyére feltetesse. Többször elmondtam már, de nem árt újra és újra elismételni: Tőkés László helye, azáltal, hogy csapata összegyűjtötte közel másfélszázezer szavazópolgár támogató aláírását esélyesebb „befutó”, mint a politikai baklövések sorozatának eredményeképpen jelentős bizalom-deficittel küszködő RMDSZ pártlistájának vezető helye.

A Tőkés-csapat tehát, felismerve a helyzet adta érdemi tárgyalási kényszert, illetve lehetőséget, az erdélyi magyar rendszerváltás feltételeinek megteremtését, a politikai képviselet kiegyensúlyozását és új alapokra helyezését tűzte ki célul. Ha az RMDSZ vezetői meg tudják haladni eddigi, az RMDSZ lemerevedett kereteibe szorult dogmáikat és hajlandók a látszat-szemléletváltás retorikájától elmozdulni a valódi rendszerváltást megteremtő tettek felé, akkor ennek eredménye akár a közös - reprezentatív - EP-jelöltlista is lehet. De ez nem cél, hanem következmény. Ennek esélye akkora, amekkora az RMDSZ-vezetők hajlandósága lemondani a képviselet monopóliumáról, akkor, amikor a közösség sokszínűsége, az alternatíva létezése az államelnök leváltását célzó referendum óta immár számszerűsíthető evidencia.

Ön szerint tehát Tőkés László bejutása az Európai Parlamentbe másodlagos a politkai érdekképviselet megújításához képest?

Tőkés László bejutása az Európai parlamentbe történelmi esélye az erdélyi magyarságnak, de talán nem túlzás azt állítani, hogy az egész kárpát-medencei magyarságnak. Nincs még egy olyan személyiség, aki ilyen súllyal képes megjeleníteni a magyar érdeket Európában. Tehát Tőkés püspök EP-mandátuma első számú nemzetstratégiai feladat.

Ugyanakkor az is igaz, hogy hiába kap ilyen színtű, és minőségű képviseletet a magyarság ügye Brüsszelben, ha Budapestről, de még inkább Bukarestből és Kolozsvárról, vagy a Székelyföldről ezt nem igazolják vissza. Egységében kell, tehát nézni a dolgot és erre kell terelgetni az RMDSZ vezetőivel folytatott tárgyalást is.

Az RMDSZ-en kívüli szervezetek vezetői, illetve markánsabb személyiségei közül ma többen is megkérdőjelezik az RMDSZ-szel folytatott párbeszéd szükségét. Az elmúlt 10 év RMDSZ-politikája egyértelműen a kirekesztésről, a romániai magyarság ügyének elszabotálásáról szól. Nem volna ésszerűbb padlóra küldeni az RMDSZ-t, eltávolítani mind az Európai Parlamentből, mind a román törvényhozásból, majd az eddigi megalkuvó romániai magyar politizálás romjain újjáépíteni a magyar érdekvédelmet?

A párbeszéd szükségességét csak azok kérdőjelezik meg, akik számára fontosabb megbüntetni az RMDSZ-vezetőket a vélt vagy valós mulasztásokért, mint az érdemi tárgyalási kényszer adta lehetőséget kihasználni. Értem és átérzem ezt az életérzést: törleszteni az elmúlt évek megaláztatásaiért, visszafizetni mindeddig vissza nem fizetett adósságokat. Mindazonáltal fontosabbnak vélem most a rendszer átépítését tárgyalásos úton, mindaddig, amíg erre van esély, mint a büntető-expedíciót, amelynek következménye akár a teljes rombolás lehet. Persze az is legitim vélemény, hogy teljesen új szerkezetet könnyebb építeni, mint egy létező, toldozott-foltozottat, megroggyantat kijavítani.

Számomra a kérdés az, hogy közösségünk konfliktusbíró képessége elegendő-e egy ilyen - a forradalom utáni állapot túléléséhez, illetve mennyi idő kell ahhoz, hogy a romokból kinőjön az új épület. És addig mi lesz velünk? Nem velünk, elöljárókkal, hanem velünk, számbeli kisebbségben élő magyar közösséggel? Engem még nem győzött meg senki arról, hogy az indukált spontaneitással előidézett káosz felszámolása anyagiakban és szellemiekben „olcsóbb”, mint egy „bársonyos” - tárgyalásos - rendszerváltás, ezért vagyok a kevésbé forradalmi megoldás híve. Én azt az utat részesítem előnyben, amelyen járva elvtelen kompromisszumok megkötése nélkül az áttörés elérése valós alternatíva. Ha ez az út járhatatlannak bizonyul, akkor jöjjenek a forradalmárok.

A polgári oldalon nem nézi mindenki jó szemmel azt a két-három RMDSZ-képviselőt, aki úgymond kitartott az „árulók” mellett. Nem tartja furcsának, hogy továbbra is egy olyan csapat tagja, amelyik rendre eltávolította soraiból egykori harcostársait, akikkel éppen a romániai magyar közéletet szerették volna megreformálni?

Harcostársaim egy részének 2002 végén elfogyott a türelme és úgy döntött, nem szavaz bizalmat annak az általam megjelenített programnak, amely az egykori RT műhelyeiben született és szintén az erdélyi magyar közképviselet reformját célozta. Hogy ez a döntés szükségszerű volt, vagy személyes érdekek voltak mögötte, mai napig nem tudom megítélni. Az viszont tény, hogy ennek a döntésnek következménye a Reform Tömörülés RMDSZ-platformként való felszámolása, továbbá egy évtized hálózatépítő munkájának szétesése egy kétségtelenül létező, de konjunkturálisan - és nem teljesen érdekmentesen - felfokozott tömb-szórvány törésvonal mentén.

Hogy a rombolást nem követte kellő hatékonyságú építkezés, annak bizonyítéka, hogy a politikai alternatíva még ma, 5 évvel a Reform önfelszámolása után sem rendelkezik a teljes nemzeti-autonomista tábort integráló és a választási megmérettetés szempontjából az RMDSZ-szel egyenértékű szerveződéssel. Persze az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ez nem csak a Reform szervezeti tőkéjéből építkező polgári tábor szervezési potenciálját minősíti, hanem inkább az RMDSZ és a PSD vezetői közötti együttműködés hatékonyságát, ahogyan sikerült a választási mérkőzésre készülő polgáriakra rázárni az öltöző ajtaját. Egy, a magyarság szempontjából szórványnak számító megye képviselőjeként döntenem kellett: a közvetlen választóimnak tett ígéret szerint beállok az „ernyő” alá, vagy Szilágyi Zsolt barátomhoz hasonlóan az alternatíva-építésnek állok neki. A döntés immár történelem, akkor sok álmatlan éjszakát okozott és ma sem esik jól visszagondolni a sok vívódásra. Hogy melyik csapathoz tartozom? Barátaim vagy a munkámat, állásfoglalásaimat ismerők számára ez nem kérdés. Nem tagsági könyvek, hanem a jó irányba mutató konkrét politikai cselekvés dönti el a hovatartozást.

RMDSZ-képviselői státusából adódóan a kívülálló akár úgy is megítélheti, hogy ön az RMDSZ-szel folytatott tárgyalás egyik vezéregyéniségeként elsősorban a saját érdekeit tartja szem előtt. Pontosabban azt, hogy ha sikerül az RMDSZ-szel való kiegyezés, gyakorlatilag további négy évre biztos helye lesz az RMDSZ parlamenti listáján. A tárgyalások előkészítésének idején felmerült-e önben egy ilyen hátsó szándék?

Nem mondanék igazat, ha azt mondanám, hidegen hagy, ha ilyen feltételezéssel találkozom, bár hozzászoktam és már kellő nyugalommal, és rezignáltsággal fogadom. Aki ismer és követte eddigi politikai pályámat, az tudja, hogy elsősorban nem az egyéni ambíciók, és a karrier vezényel döntéseimben és választásaimban. Egy sikeres tárgyalás és az azt lezáró - a rendszerváltás feltételeit megteremtő - egyezség az erdélyi magyar politikai élet szereplői között nem az én egyéni sikerem és érdekem, hanem közös siker és közösségi érdek.

Jelenleg a tárgyalások sikerének legfőbb akadálya az, hogy míg az RMDSZ vezetői az egység alatt a pártegységet értik és azt védik, mi nemzeti egységben gondolkodunk, és kialakításának akarunk esélyt adni a politikai sokszínűség és az azt megjelenítő szerveződések közötti együttműködés intézményesítésével. De ha egyéni érdekekről és közvetlen haszonról beszélünk, a közvetlen haszonélvezői az intézményesített pluralizmusnak elsősorban nem azok, akik jelenleg is tisztséget viselnek - parlamenti mandátumomat eddig sem az RMDSZ vezetőinek köszönhetem és ezután sem nekik fogom, ha további bizalmat kapok erre a munkára - hanem azok, akiket eddig megakadályoztak, hogy parlamenti vagy önkormányzati választásokon megmérettessenek. Igazából az ilyen hitelrontó híresztelések azoktól származnak, akik szűklátókörűségből vagy egyéb obskurus érdek által vezérelve csak az azonnali konfrontációban érdekeltek, nem az igazi rendszerváltásban.

Tegyük fel, hogy sikeres lesz a kiegyezés, és Tőkés László felkerül az RMDSZ listájára. Ez valószínűleg csak átmenetileg oldja meg a nézeteltéréseket, mert a Magyar Polgári Párt lehetséges őszi bejegyzésével az RMDSZ-szel folytatott viták újrakezdőnek, hiszen Szász Jenő másként látja az RMDSZ-szel való kiegyezés esélyeit. Elképzelhetőnek tart egy olyan kompromisszumot, ami valóban tartós ”fegyverszüneti egyezmény” kialakulásához vezethet?

Ismételten mondom, a megegyezés nem attól lesz sikeres, ha Tőkés László felkerül az RMDSZ listájára. Tőkés László akkor kerülhet fel esetleg az RMDSZ EP-jelölt listájára, ha sikeresen megegyeztünk egy hosszú távú együttműködésben és a rendszerváltás feltételeiben és a Tőkést támogató szervezetek elegendő garanciát látnak az egyezség gyakorlatba ültetéséhez.

El tudok képzelni olyan sikeres megegyezést is, amelyből rövidtávon - az év végi EP-választáson - nem következik közös jelöltlista, de nehezen tudok elképzelni a jelenlegi választási rendszerben olyan sikeres kompromisszumot, amely nem jelenti a különböző magyar politikai szervezetek közös fellépését - akár az erősebb párt, akár egy külön erre a célra bejegyzett választási párt (Erdélyi Magyar Koalíció Pártja) színeiben a jövő évi parlamenti választáson. Ugyancsak kudarcot jelentene, ha a jövő tavaszi önkormányzati választásokon, a Székelyföldön ismét csak szavazni lehet és nem választani is.

Szűkebb pátriánk politikájában a helyzetteremtés, illetve a kényszerítő eszközök nélkül nehezen lehet eredményeket elérni. Példa erre az RMDSZ esete, ugyanakkor semmivel sem jobbak a román politika irányába tanúsított elvárásaink. Mi lehet az a kényszerítő eszköz, amivel a román politikát rá tudnánk venni a romániai magyarság jogos törekvéseinek a megvalósítására?

Kényszerítő eszköz lehet például egy kedvező választási eredmény, vagyis mérleg nyelve a parlamenti többség kialakításában, de ennek kiaknázásához tiszta, nem zsarolható, elkötelezett és rátermett vezetők kellenek. Ugyanakkor kedvező belpolitikai helyzetet teremthet egy aktív, a nemzetközi trendek uszályába kapaszkodó külpolitika, de ehhez olyan rátermett személyiség kell, aki egymaga képes hitével, elszántságával hegyeket mozgatni. A második európai önrendelkezési hullám talán áttöri az EU közönyének falát és nem kell lemondani a békés eszközökről ahhoz, hogy belső önrendelkezési programunkkal felhívjuk magunkra a figyelmet és megkapjuk a megvalósításához szükséges nemzetközi támogatást.

Makkay József

Megjelenés előtt az Erdélyi Napló jövő heti számában