Ha a magyar állam 400.000 forint kárpótlást fizet a német haláltáborokban meggyilkolt zsidók után, továbbá a szovjet gulágokon és egyéb fogolytáborokban meggyilkolt magyarok után, akkor fizetnie kell azon délvidéki magyar állampolgárságú áldozatok után is, akiket szerb szabadcsapatok öltek meg. A magyar állam ez esetben sem védte meg saját polgárait, jóllehet a magyar államot – az Újvidéken meggyilkolt 3.300 szerb és más nemzetiségű ellenálló okán – közvetlen felelősség terheli a szerb bosszú kiváltásáért, amelynek 40.000 magyar állampolgárságú személy esett áldozatául.

A Magyarok Világszövetsége és a Hadirokkantak Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetsége közös beadvánnyal fordul az Alkotmánybírósághoz, amelyben a kárpótlási és a hadigondozási törvény okozta diszkrimináció megszüntetését kérik.

Röhrig Ottó, magyarkanizsai újságíró ismertette édesapjának, Röhrig Pálnak az esetét, aki a napokban vette kézhez a budapesti Központi Igazságügyi Hivatal Kárpótlási Főosztályának elutasító végzését. Röhrig Pál mindkét szüleje a második világháború éveiben, civilként vesztette életét. Előbb Povázsán Rőhrig Pálné Wurmser Olgát hurcolták el temerini otthonukból 1944. áprilisában a magyar hatóságok, zsidó származása miatt. Soha nem látták többé. Fél év múlva férjét, Povázsán Röhrig Pált hurcolták el, és verték agyon a szerb szabadcsapatok. Az életvesztéskor mindketten magyar állampolgárok voltak.

A 2006. évi XLVII. törvény jegyében zajló kárpótlás folyamatában bemutatott hátrányos megkülönböztetés /diszkrimináció/ nyilvánvaló, amely ellen Röhrig Pál a budapesti Fővárosi Bíróságon nyújt be keresetet, a végzés kézhez vételétől számított 30 napon belül.

Dr. Padányi Márius a HONSZ /Hadirokkantak Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetsége/ elnöke, a 2006. évi XLVII. törvény szellemi atyja, több ízben kifejtette: azért kezdeményezte a kárpótlási törvény újbóli megnyitását, mert hitelt érdemlő módon bizonyítottnak látta, hogy az előző törvény biztosította kárpótlásból több százezer jogosult – önhibáján kívüli – kimaradt. Állításának alátámasztására a Magyar Harcosok Bajtársi Közössége kiadásában 1950-ben Németországban megjelent Fehér könyvet említette a Szovjetunióba elhurcolt hadifoglyok és polgári deportáltak helyzetéről, melynek adatai szerint a második világháború végén 325.000 magyar honvéd került a Szovjetunióba hadifogságba, az elhurcolt polgári személyek száma pedig 295.000 fő. Az összesen 620.000 fogolyból mindössze 251.000-en szabadultak.

Annak ellenére, hogy legkevesebb 300.000-en vesztették életüket a szovjet rabtáborokban, a korábbi kárpótlási törvény megszorításai miatt a mindegyikük életvesztéséért járó 400.000 forintos kárpótlásban legfönnebb 16.000-en részesültek, tehát a jogosultak kevesebb, mint 5%-a. 1997-98-ban 116.000 igénylésnek adtak helyt a magyar hatóságok. Ebből 100.000 eset a hitleri koncentrációs táborokban elhunytak hozzátartozóinak beadványa volt. Ez az arány is alighanem a súlyos diszkrimináció eredménye.

Az eddigi magyarországi kárpótlási törvények és a hadigondozásra vonatkozó törvények hatását összegezve, az alábbi, jelentősen diszkrimináló tényállás tapasztalható:

Egy elhurcolt személy életvesztéséért 400.000 ft jár, míg a hazáért életét áldozó honvéd halála után a hátramaradó özvegy 75.000 ft-ra, élő gyermek legfönnebb 50.000 ft-ra jogosult.
A második világháború kapcsán visszacsatolt területekről besorozott magyar honvédek életvesztéséért, a szülőföldjükön élő hozzátartozók semmilyen kárpótlásban vagy kompenzációban nem részesülnek.(!?) A még ma is élő gyermekek, hatvan év után sem múló fájdalommal könnyezik meg az édesapa elvesztése és a haza mostoha bánásmódja okozta halmozott fájdalmat. Teszik ezt százezer szám, és minden alkalommal.

Ha egy civilt Magyarországon gyilkolt meg az őt elhurcolni készülő, vagy életére törő szovjet katona, vagy útközben ölték meg, azért ugyancsak nem jár kárpótlás. Vajon mitől drágább annak az élete, akit az ellenségnek sikerült a szovjet rabtáborba elhurcolni?

Ha egy civil magyar állampolgárt a visszacsatolt területeken öltek meg szovjetek, németek, románok, vagy szerbek, az ő életvesztéséért ugyancsak nem jár kárpótlás.

Ha egy magyar honvéd 1945. augusztus 1-e előtt vesztette életét, nem esik a mostani kárpótlási törvény hatálya alá. Vajon miért, hiszen a hadiállapot 1945. május 9-én hivatalosan is véget ért?

Patrubány Miklós bejelentette, hogy a Magyarok Világszövetsége és a Hadirokkantak Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetsége közös beadvánnyal fordul az Alkotmánybírósághoz, amelyben a kárpótlási és a hadigondozási törvény okozta diszkrimináció megszüntetését kérik.

MVSZ Sajtószolgálat

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés