Amíg a zavarosban halászás, az új idők politizálása többeknek milliárdokat hozott, addig Bíró Zoltán irodalomtörténész megmaradt a két szoba, összkomfortos belvárosi lakásánál. Nem tett mást, mint másoknak törte az utat. Meglehet, kíméletlen őszintesége sokakat érint érzékenyen.

Eltekintve attól, hogy parlamentáris demokrácia lett, és kivonultak a szovjet csapatok Magyarországról, ma már egyre több emberben az a meggyőződés alakult ki, hogy a rendszerváltás nemhogy a magyar nép szélesebb tömegeinek nem kedvezett, de a magyar nemzetnek hosszú távon több kárt okozott, mint nyereséget.

– Sajnos a demokrácia karikatúrája valósult meg, méghozzá nagyon szomorúan és nagyon rossz következményekkel. Azzal együtt, hogy kiépült a demokrácia politikai intézményrendszere – beleértve a többpártrendszert, a szabad sajtót, a parlamentarizmust, a független bíróságot és így tovább –, nyilvánvalóvá vált, hogy mi magunk is rendkívül naivak voltunk a demokrácia ügyében annak idején. Azt gondoltuk, ha a szovjetek kimennek, és itt demokratikus berendezkedés jön létre, akkor a nép majd szabadon eldönti saját sorsa alakulását. Ezzel szemben az történt, hogy mégsem tudott önállóan dönteni, mert az egyik impérium helyett egy másik impérium lépett be, a pénz uralma. Ez pótolja most a szovjet hadsereget és a kádári adminisztrációt, sőt a pénz uralma veszélyesebb, mert sokkal mélyebben hat negatívan az emberek erkölcsére, gondolkodására, hiszen odaláncolja őket a pénzhez.

– Csak egy szűk réteget!

– Igen, de a többi elnyomorodik és egzisztenciálisan kiszolgáltatottá válik a pénz hatalmának.

– Ön az MDF első választott elnöke volt. A Magyar Demokrata Fórum volt az első szabadon választott kormánypárt. Mennyiben felelős az MDF az ország mai állapotáért? Fel tudná-e sorolni az okokat?

– A saját felelősségemet csak 1989 végéig tudom értelmezni, mert utána elhagytam az MDF-et. Addig a közös felelősségünk elsősorban a Magyar Demokrata Fórum élén abban állt, hogy túlságosan jóhiszeműek voltunk. Mi azt képzeltük, hogy az új demokráciát követően nagyjából megvalósulhatnak a magyarság történelmi álmai ebben a csonka országban. Részben erről volt szó, részben meg arról, hogy az események felgyorsultak, hihetetlen kapkodással láttunk hozzá a munkához, s ehhez képest a semmiből kellett gyorsan létrehoznunk egy nagy pártot. Megkíséreltük, de végül nem sikerült, hogy valamiféle szűrőt építsünk be azok ellenőrzésére, akik az MDF-be beléptek. Így bekerültek a pártba olyanok, akiket vagy küldtek a titkosszolgálatoktól, vagy az MSZMP-ből és más hasonló szervezetektől érkeztek, és bomlasztottak. Amíg az MDF eredeti elnöksége együtt volt, addig ez a bomlasztás, szétdarálás nem sikerült. Abban a pillanatban azonban, amikor Antall József belépett a pártba, az elnökség szétment. Én kiléptem, Csoóri Sándor nem vállalt feladatot, Kis Gy. Csaba kihúzódott, Fekete Gyula is elment, Für Lajos honvédelmi miniszter lett, Csurka Istvánt később kizárták. Ebből az lett, hogy tovább nem lehetett ellenőrizni, mi történik a pártban. A párt már az ellenzéki kerekasztal-tárgyalásokat sem tudta ellenőrizni, a kormány munkáját meg végképp nem. Azt meg kell említeni, hogy Lezsák Sándor volt egyedüliként az, aki Antall József elnökké választását nem szavazta meg, de ő ott maradt, és próbálta egyben tartani az MDF-et.

Továbbiak a szombati Magyar Nemzet 5. oldalán

Stefka István

MNO

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés