Talán a verseny nem is a legjobb szó erre, hiszen abban hasonló beállítottságú felek küzdenek meg egymással, egyenlő esélyek és feltételek mellett, ebben az esetben azonban ezt nem lehet elmondani. Ennek ellenére a hazafias érzelmek térhódítása a szórakoztatóiparban is megfigyelhető.

Az Egyesült Magyar Ifjúság (EMI) II. délvidéki tábora idén a valaha szebb időket látott adai lóversenypálya területén került megrendezésre. Maga a tábor helyszíne a gazzal benőtt versenypálya melletti rendezett területen volt. A Tisza-parti város hírhedt (torz)szülöttje Rosenfeld (Rákosi) Mátyás, bár itt van, aki csak Roth Mathias-ként ismeri.

Évek óta kerékpárral járok Zentára, a Nyári Ifjúsági Játékokra, illetve a tőle mintegy 17 km-re fekvő Adára, a cimborákhoz, ezért most is drótszamárra pattantam, hogy a tiszaszigeti gúnyhatáron átkelve, megtegyem a közel 70 km-es távot Szegedről. Az egyébként könnyű túra most a szembeszélnek köszönhetően elég fárasztónak bizonyult, amit csak néhány utamba eső traktor szélárnyéka tudott enyhíteni.(Hazafelé az egyik előadóval, Vincze Gábor történésszel tekertem (aki többször bejárta már Erdélyt kerékpárral), így a visszaúton már nem útitárs nélkül jöttem, ami igen nagy erőt adott.)

Izgalommal teli várakozással tekintettem e rendezvényre, mivel a már oly sokat dicsért magyarkanizsai színtársulat Wass Albert darabja is bemutatásra került. Sajnos a baranta ősi magyar harcművészet bemutatóról rendesen lekéstem, mivel csak 19 óra körül érkeztem, de a fél hétre hirdetett színdarab szerencsére elég sokat késett, úgyhogy maradt még idő a kezdésig.

A színdarabot a napjainkban nagy népszerűségnek örvendő (és sok magyargyalázót irritáló) író Jönnek, ill. az Adjátok vissza a hegyeimet c. művei alapján vitte színpadra a társulat. Aki még nem olvasta volna: a történet cselekménye Erdély elcsatolása és az északi részének visszatérése körül forog. Ezt a történelmi jelentőségű eseményt, valamint az orosz front közeledtét mutatja be az erdélyi emberek személyes sorsán keresztül.

A péntek estét a Beatrice és a Romantikus Erőszak koncertje zárta nagy sikerrel. Nagy Feróék kicsit gondban voltak a hangosítás miatt, ami sokszor úgy recsegett, mint pártrendszerünk s „rendszerváltásunk” alapja. A koncert Dzsida Jenő Magyar Zsoltárjával, a Psalmus Hungaricus-szal kezdődött, és rengeteg olyan klasszikus Ricse nóta is elhangzott, mint a Piros-fehér-zöld, a Nagyvárosi farkas, a XX. század, vagy a 8 óra munka.

A szombati nap jurtaállítással, majd e fedél alatt meghirdetett rovásírás-oktatással kezdődött, amit előadások követtek, ahogy ez lenni szokott az ilyesfajta nemzeti táborokban. 13 órától pl. Rózsa Sándor betyár legendás hős szerepe, ill. köztörvényes bűnöző mivolta közti különbségről tartott előadást Szentesi Zöldi László. E programok mellett lehetőség nyílt íjászkodásra is. Sajnos a látogatók ezen a napon kissé megfogyatkoztak, bár a Magozott Cseresznye koncertjére azért valamelyest összesereglettek.

A Stratégia elmaradt, akárcsak a Szkítia másnap, de a táncházat mindkét napon megtartották, vasárnap azonban már hangosítás nélkül. (Ezen a napon már a nagyszínpadot is elbontották.)
Utolsó este inkább a nótákra helyeződött a hangsúly, szombaton talán kicsit több volta a tánc.

Vasárnap délután kellemes meglepetésemre egy évfolyamtársam, Miklós Péter tartott előadást Horthy Miklósról, melyben megemlítette, hogy ők kezdeményezték a szegedi szoborállítást is utolsó kormányzónk (és a XX. század egyik legnagyobb államférfijának) dicsőségére.

Mindkét napon tartottak Kárpát-medencei borkóstolót, vasárnap szerémségi, ill. Arad környéki borokkal. Ezeket Borbély Zsolt Attila, ill. a tábor főszervezője, Maurer Oszkár mutatta be, igen nagy kedvet csinálva a nedűkhöz. A Szerémség egykor nagyon gazdag és sűrűn lakott vidéke volt az országnak, és Oszkár állítása szerint itt előbb volt aszúbor, mint Tokaj-hegyalján. Ő a régi magyar szőlőfajták felélesztésén munkálkodik, többek között szerémségi szőlőjében termelt aszúbort is kínált nekünk, amit erdélyi barátai nemes egyszerűséggel csak „Édes Erdély” fantázianévvel illettek.

Elmondása szerint igazán jó borokat csak hozamkorlátozással lehet készíteni, ami azt jelenti, hogy csak kevesebb fürtöt hagynak a tőkén, de azok jobb minőségűek lesznek. A borait nem versenyezteti, mert ő nem az embereknek, hanem a Teremtőnek készíti a borait. Mindezt bármiféle öntömjénezés nélkül mondta, mint aki szívvel-lélekkel készíti a bort. Mély hit és magabiztos erő sugárzott ebből az emberből, ami sokunkat megbabonázott. Adai barátom szerint ez az ember táltos-hitű.

Az éjszakába nyúló borozás átcsúszott egy felejthetetlen nótázásba, ami egy idő után úgy folytatódott, hogy a megmaradt asztaltársaságnál körbejárt a staféta, és mindenkinek új nótát kellet bedobni a közösbe. Két adai cimborám nagyon szép keserédes nótákat énekelt, amit kevesen ismertek közülünk. Talán már csak egy tábortűz hiányzott ehhez a meghitt hangulatú éjszakához, ami így is tökéletesre sikerült. Oszkár vetett véget a szűnni nem akaró daláradatnak, tökéletes érzékkel éppen a csúcsponton, mert éjjel 2 után már úgyis csak ernyedni kezdett volna a hangulat. Annyi biztos, hogy aki ott maradt, az sokáig fogja még jó érzésekkel a szívében emlegetni ezt a tábort. Még akkor is, ha a szervezés hagyott némi kívánnivalót maga után, vagy ha nem jöttek el annyian, mint várható lett volna.

Tapasztalatom szerint egy fesztivál jellegű rendezvény igazán jó hangulata addig marad meg, amíg nem anyagi érdekek mentén szerveződik elsősorban, miután kezdi kiforrni magát, általában a pénz szerepe előtérbe kerül, a belépő és a sör drágulni kezd, a színvonal pedig a profibb szervezés ellenére is esni kezd. Azonban ez inkább tábor jellegű rendezvény, ami egy fesztiválhoz képest másként működik. A főszervezőt megismerve nem tartom valószínűnek, hogy egyszer majd számítógéppel szerkesztett zenék fognak teret nyerni, ezért az értékek fenntartása erősen valószínűsíthető.

Az élettel nem lehet szembeszállni

Egyébiránt az is valami, hogy egyáltalán meg lett tartva a tábor, ugyanis aki csak tudott, keresztbetett a szervezőknek. Élen a helyi SZDSZ-szel, a G17-tel. De Oszkár szerint az élettel nem lehet szembeszállni, márpedig ez a nép élni akar. (Adja Isten, hogy igaza legyen!) Ezért nem sikerült megakadályozni, mert csak gyenge kifogásokat tudtak felhozni ellene, amik az élet erejével, igazságával szemben nevetségesen hangzanak. Ilyenek voltak pl. a szokásos antiszemita vádak, ill. hogy „Pestről jönnek a náci zenekarok”. De Wass Albertről azt állítani, hogy antiszemita, súlyos tévedés, tudatlanság. A „náci” zenekarok pedig egészséges szellemű, hazafias lendülettel megáldott rockzenét játszottak, úgyhogy normális gondolkodású embernek nem lehet kifogása ellenük.

Jellemző a hivatásos magyargyűlölőkre, hogy ősi hagyományainkban is a kirekesztést látják felfedezni. Egy nép kultúrájának megélése erősen elszigetelhet más népektől, de ez még nem kirekesztés. A kirekesztés az, ha a saját hagyományaink ápolásától megfosztják az ifjúságot. Ez az élettől való megfosztást is jelenti, mert mi más teheti teljessé az igaz magyar embert, mint a legmélyebb közösségi érzés: a magyar nemzethez való tartozás.

Siklósi Gergely

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés