Újabb magyarverés

Kellemesen indult néhány magyar péterréveinek az elmúlt hétvége, ám sajnos nem úgy ért véget. 2007. VI. 10-én minden úgy kezdődött, mint általában minden hétvégén: autóbusszal mentek szórakozni Zentára. Hazafelé azonban nem szálltak le a falujukban, hanem elmentek Becsére, mivel a buszsofőr péterrévei, és miután leteszi a becseieket, hazamegy. Így néhány fiatalnak közelebb van a lakhelye, mintha leszállna rögtön a falu központjában. Amikor Becsén megállt a busz, az a néhány fiatal: Zs., N. és I. (a nevük elhallgatását kérték) leszálltak, hogy elvégezzék a dolgukat. Közben felszállt több mint tíz szerb nemzetiségű fiatal, szintén péterréveiek. A buszon tartózkodtak még mások is, de ők a helyükön ültek végig. Ezután Zs., N. és I. egyenként felmentek a buszra.
Elsőként Zs. szállt fel, ezért őt kérdezem:
- Mi történt, amikor felszálltál a buszra?
- A busz végében vissza akartam ülni a helyemre, de az egyik szerb fiatal kitette elébem a lábát, és nem akart elengedni. Próbáltam átlépni az akadályt, és kérdően ránéztem a kissé zömök gyerekre. Erre ő felkelt, és fennhangon azt kérdezte: ©ta? ©ta? (Mi? Mi?) Én ijedten visszakérdeztem ugyanezt. Ekkor a testes fiú elkezdte ököllel verni a fejem és az arcom. Én próbáltam védekezni, de akkor már mindegyik Becsén felszállt szerb nemzetiségű fiatal felállt körülöttem.
- Mi történt ezután? - kérdeztem N.-től, aki Zs. után lépett a buszba.
- Amikor felértem, megláttam, hogy egy kis zömök gyerek ököllel üti Zs.-t, és közben körülette egy csomó szerb gyerek áll. Ahogy az ütlegélő mögé értem, megfogtam hátulról a kezeit, és megkérdeztem, hogy miért bántják. Aztán csak azt láttam, hogy kinyúlnak a székek közül, és jobbról is, balról is meg elölről is hatalmas ütéseket éreztem a fejemen. Ekkor már csak az arcom védtem, bár még így is betört az orrom, eleredt belőle a vér. A busz közben elindult. A nagy ütlegelés közben Zs. és én kiabáltunk a sofőrnek, és ő hirtelen lefékezett.
- Hátrajött hozzánk - folytatta Zs. -, és megpróbálta csitítani a szerb legényeket. Aztán mi N.-nel leültünk a hátsó sorban. A támadó fiatalok pedig nem messze tőlünk foglalták el a helyüket. Ekkor jött hátra I.
- Miért mentél te is oda? - kérdeztem a harmadik fiútól.
- Hogy megkérdezzem a barátaimtól, mi történt. Ahogy mentem hátrafelé, engem is lök¬döstek, sőt az egyik meg is akart rúgni. Kérdezgettem a támadóktól, hogy miért bántjátok őket, de nem válaszoltak, csak kiabáltak. Ahogy beszélgettem Zs.-vel és N.-nel, közben mutogatták nekünk a középső ujjukat. Mi fel voltunk hergelve, de nem szóltunk semmit. Ekkor az egyik gye¬rek, aki Péterrévén egy rendőrnek a fia, ok nélkül rátámadt Zs.-re, és elkezdte ököllel ütni.
- Miért támadt rád az a fiú? Szóltál neki valamit? - kérdeztem Zs.-től.
- Nem szóltam neki semmit. Egyszerűen annyira agresszív volt, hogy ültömben ok nélkül nekem támadt, az arcomat ütötte ököllel. Próbáltam védekezi, de ekkor már ott volt mind, és ütöttek-vertek bennünket. Ismét kiabáltunk a sofőrnek, hogy álljon meg. Ekkor ismét lefékezett, és hátrajött. Előrezavarta a szerbeket, mi pedig hátul maradtunk. Ezután elkezdtek szidni bennünket. Mondogatták, hogy meg fognak ölni mindannyiunkat. Azt mondták, hogy szálljunk le Pecellón a központban. I. Megijedt, és felhívta az apját.
- Mit mondtál édesapádnak a telefonba? - kérdeztem I.-től.
- Mondtam neki, hogy jöjjön be értem a központba, mert verekednek a szerbek, és félek tőlük. Megígérte, hogy ott lesz, mire Pecellóra érünk. Megnyugtattam a barátaimat, hogy majd jön apám. A szerbek meghallották, és azt kiabálták, hogy jöjjön nyugodtan, megverjük azt is, megbasszuk anyádat, nem érdekel bennünket senki, felakasztunk mindnyájatokat a magyar templom keresztjére, megölünk benneteket. Ezekkel fenyegetőztek hazáig, és többször ismételgették, hogy szálljunk le a központban, a magyar templomnál.
- Mi történt, amikor odaértetek? - kérdeztem N.-től.
- Még mielőtt a központba ért volna a busz, megállt a pravoszláv templomnál, és ott leszálltak néhányan a támadó bandából. A fentiek pedig felháborodva kérdezték tőlük: épp most szálltok le, amikor verni kell a magyarokat? Azután állt csak meg a busz a központban, ott minden szerb fiatal leszállt, de Zs. és én fenn maradtunk, bár kiabálták hátra, hogy mire várunk. I.-t várta az apja, így ő leszállt.
- Bántottak, amikor leszálltál? - fordultam I.-hez.
- Rángatták az ingemet, hogy menjek verekedni, de én nem hagytam magam. Azt mondta apám, hogy üljek be az autóba, és én szót is fogadtam neki. A buszsofőr is leszállt, mert ő sem akarta, hogy verekedés legyen. Rá akartak apámra is támadni, de ő visszatartotta őket. Mondta nekik, hogy hagyják abba. Ekkor beült az autóba, és elindult. Egyszer egy nagy dörrenést hallottunk: egyik fiú akkorát rúgott az autó oldalába, hogy az behorpadt. Ekkor megállította az autót apám, kiszállt, kiabált rájuk, hogy hagyják már abba, majd beült, és elhajtott.
- A busz addig ott állt? - faggattam N.-t és Zs.-t.
- Igen, a busz akkor indult el, miután I.-nek az apja elhajtott. Mi addig bentről figyeltük az eseményeket, mert nem mertünk leszállni - válaszolt a két fiú.
- Milyen károtok származott?
- Hát nekem elszakadt az aranyláncom, meg tele van a fejem kisebb-nagyobb ütésnyomokkal (egy helyen be is tört), még most is fáj. Zs.-nek bekékült és feldagadt a szeme alja, és nagyon fáj az állkapcsa. I.-ék autója behorpadt, meg neki is duzzanatok vannak a fején - válaszolt N.
- Mit gondoltok, miért történt ez az incidens? Lesz-e következménye?
- Szerintünk nemzetiségi alapon történt az egész, mert hallottuk, hogy múltkor néhány magyar gyereket a faluban fél lábra állítottak meg pofozgattak a szerb fiatalok, továbbá énekeltették velük a Đurđevdant, és ha megakadtak, akkor megpofozták őket - válaszolt I. Természetesen ami történt, nem hagyjuk annyiban, nem hagyjuk, hogy terrorizáljanak bennünket. Vasárnap reggel voltunk orvosnál, kiállította a látleletet, és ennek birtokában feljelentettük őket.
Hát bizony mindenkit nyugtalanítanak a történtek. Nyugtalanítja a fiatalokat, akik szeretnének kulturáltan szórakozni, továbbá a szülőket, akik szombat este nyugodtan szeretnének aludni, nem pedig idegeskedni: vajon mikor szólal meg a telefon, hogy baj van. Kíváncsian várjuk az ügy fejleményeit. A megtámadott fiúk nem szeretnék, ha rajtuk kívül mások is áldozatai lennének ennek a bandának, ezért nem hagyják annyiban a velük történteket.
Cirok Norbert (Hét Nap)

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés