Egy évvel ez előtt, megkértem egy felvidéki hírportált, hogy indítson autonómia témában egy “topic”-ot. Mikor először szembesültem az admin által létrehozott témával, annak címével: “Autonómia, reális cél vagy utópia?”, bevallom betyárbecsülettel nagyon mérges lettem. Miért nem lehetett a téma címe mondjuk csak simán, mondjuk “Felvidéki autonómia”, mert számomra az autonómia reális cél, hogy lehet akkor ide keverni az utópia fogalmát. Vettem a lapot, ám legyen. Úgy gondoltam nem a cím a lényeges, hanem majd az ott prezentált vélemények, azok biztosan nagyrészt reális, valós célként fogják elkönyvelni az autonómia-törekvéseket.

Egy év távlatából el kell ismernem, hogy a névválasztás nagyon is helyes volt. Miért? Mert ez a valós helyzet Felvidéken. A hitét vesztett felvidéki magyarság nagy része sajnos igenis utópiának tarja az autonómia kiharcolhatóságának esélyét. Mi ennek az oka? Minden országban ahol a kisebbségi nép kiharcolta az autonómiát, a nép egységes fellépése volt a fő húzóerő annak sikeres véghezviteléhez. Ez pedig a felvidéki magyarságban nincs meg. Két magyar háromfelé húz. Így nem lehet az azonos jogokért, a közös területi autonómiáért kűzdeni. A Felvidéki Magyar Nép egyetlen pártja tudatlanságban és szándékos megosztottságban tarja a felvidéki magyarságot, önös becstelen gazdasági céljainak az elérése végett. Erre a legjobb bizonyíték, hogy 1998-ban kormányba és hatalmi pozícióba kerülés végett feladták a felvidéki magyarság megmaradásának az egyetlen eszközét, az autonómia-törekvéseket és Benes-dekrétumok megvitatásának a lehetőségét. A másik bizonyíték az elmúlt nyolc év alatt megszerzett korrupt kapcsolatrendszereiket nem hajlandóak feláldozni a magyarság érdekében. Egy éve nincsenek hatalmi pozícióban mégis képtelenek, vagy nem akarják az autonómia-vitát elindítani a szlovák néppel.

Vajon mitől is félnek?

Dzurinda volt kormányfő, az MKP egyik legközelebbik partnere kibökte nemrég az igazságot. Szerinte az MKP sohasem fog kirukkolni az autonómiával, mert az MKP politikusai őt arról biztosították, hogy ez nem lesz téma a felvidéki politikai arénában. Ezek szerint ő többet tud, mint a felvidéki magyarság, vagyis tudja, hogy a felvidéki magyar politikusokat megvették, autonómia-ellenesek táborába besorolva őket, cserébe különböző gazdasági és politikai morzsákért. Duray elkezdi, majd megint abbahagyja, Csáky el se kezdi, a többi pedig hallgat, jó szolgaként, hisz a morzsa morzsája is lehet komoly falat.
Megmaradást hirdetni, majd az “ördöggel” lepaktálni nem lehet, hazudozás helyett, ki kell mondani az igazságot, ha mi magyarnak akarunk megmaradni saját szülőföldünkön, azért tenni is kell valamit, hallgatásunkkal csak az ördög szekerét, az asszimilációs szekeret tologatjuk előre a poklok tüzébe, a pusztulásba. A szavak erejével a megmaradást hirdetni az már kevés. Konkrét tervekre, valós elképzelésekre és bátor kiállásra van szükség.
Megmaradni a szülőföldünkön területi autonómia nélkül nehezen fog menni. A felvidéki magyarság józanabbik, tenniakaró részének most és azonnal cselekednie kell, vitát indítva a többségi szlováksággal, jussunkról a megmaradásunkért. Minden népnek így a Felvidéki Magyar Népnek, a Roma Népnek és a dél-fölvidéki szlovákságnak is joga van a békés együttélésre szülőföldjén. Nyelvének és kultúrájának a szabad használatára, az azonos jogokra. A nemzeti nacionalizmusokat a történelem süllyesztőjébe dobva őszinte párbeszédet folytatva a Közös Területi Autonómia itt Dél-Fölvidéken igenis békés eszközökkel kiharcolható, egy elérhető cél az együttélésre minden itt élő nép számára.

A Dél-Fölvidéki Autonómia Tanács (DFAT) ezért ebből a célból fog létrejönni. Minden becsületesen gondolkodó dél-fölvidékinek népi hovatartozás nélkül ott a helye. A megbékülés, a kieggyezés az közös ügy, közös feladat, a legjobb beruházás gyermekeinkért, unokáinkért, a szebb jövőért.

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés