Elfújta a történelem könyörtelen vihara. Éppen ezért kell emlékeznünk rá. Emlékezzünk például a kettévágott Abaúj-Torna vármegyére, amely ennek a régi Magyarországnak a Tiszán-inneni tájegységén terült el. Mert abban az országban nem csak Dunántúl, vagy Tiszántúl volt, hanem bizony volt Dunán-innen, és Tiszán-innen is.

Ki tudja, hogy honnan kellett nézni ezeket a tájegységeket? Szinte már ezt is elfelejtettük. Mert bizony Pozsonyból, Magyarország régi fővárosából nézvést Dunántúl a Dunántúl, vagy Tiszántúl a Tiszántúl. Amúgy Pozsony mintegy háromszáz éven keresztül volt annak a letűnt Magyarországnak a fővárosa. Több mint kétszer annyi időn át mint a mostani, amit Budapestnek hívunk. Ezen idő alatt Pozsonyban élt a helytartó, itt lakott az ország nádora, itt tanácskoztak a rendek, vagy ahogyan ma hívnánk, a parlament. Hazánk szempontjából kimagasló jelentőségűek voltak azok a pozsonyi diéták, a reformkori országgyűlések.

A Dunán-innent manapság Szlovák-Alföldnek hívják (a Kisalföld északi része), a Tiszán-innen pedig gyakorlatilag a Tátrával és a Fátrával kiegészített Északi középhegység. Hát ez utóbbi, vadregényes, zabolátlan és mégis gyönyörű tájon terült el az egykori Abaúj-Torna vármegye, amely századokon keresztül őrizte Thököly és Rákóczi szellemét. Fővárosa Kassa, hol a nagyságos vezérlő fejedelem ma is alussza örök álmát, legfőbb folyója pedig a Hernád. Az 1891-ben készült népszámlálási adatok szerint 179.884 lakos élt Abaúj-Torna vármegyében, ebből 119.526 magyar, 10.010 német, 48.240 tót (így szerepeltek akkoron még a hivatalos adatokban a szlovákok), 249 pedig rutén. Tehát akkor egyértelműen a magyarok voltak többségben.

Ma más a helyzet. Trianon kettévágta, déli, megcsonkult része az ugyancsak szétszabdalt Borsod és Zemplén megye maradékával egyesült, s így jött létre Borsod-Abaúj-Zemplén, vagy ahogyan sokan mondják, BAZ megye. A két vesztes világháború után magától, néhány évvel később pedig kényszerből hagyta el sok-sok ezer magyar család Abaúj-Torna vármegye idegenbe szakadt északi felét. A helyzetet a nyolc évtizedes asszimilációs folyamat csak tovább rontja. Mindezt Kassa jól példázza. Trianon előtt egyértelműen magyar többségű város volt. Akkor nagyjából negyvenezren lakták, most negyed millióan. Az egykori Csehszlovákiában hatalmas lakótelepeket építettek Kassán, amelybe beköltöztették a környező szlovák falvak lakosságát. Ennek is köszönhető a város felduzzadása, amelyben napjainkra a magyarság aránya tíz százalékosra olvadt.

Nézzük, mit ír az 1910-ben kiadott Pallas Nagylexikon erről a letűnt vármegyéről: „két nagyobb völgymedencéből áll, melyek egyike a Hernádé, Északról Délnyugat felé húzódik, másika a Bódváé, Keletről Nyugatra húzódik. Az e medencék által határolt és elválasztott hegységek egyike a Hernád folyó balpartján emelkedő hosszúra nyúló hegylánc, az eperjes-tokaji határláncolat egy tagja, melyet a Kassától Keletre levő, mélyre aláereszkedő Dargó hágó (475 m.) különít el a voltaképpeni eperjesi vagy sóvári hegységtől. Ettől délre emelkedik a Téres (841 m.), a Nagy-Milic (896 m.) és Kecskehegyben (749 m.) kulmináló terjedelmes, de négy országúttól és egy vasúttól átvágott hegység, mely a Hegyaljának egyenes folytatásául tekinthető. A széles és termékeny Hernád völgytől a Bódva lapályáig a Cserehát dombvidéke (321 m.) terül szét, mely jó bort terem. A Bódva lapályától Északra Szepes megye határáig az ásványkincseiről ismert a kassa-szomolnoki hegycsoport (az Érchegység része), mely a már Szepesmegye területén található Kojsói havasban (1248 m.), továbbá az odább Nyugatra emelkedő Kloptanyában (1153 m.) éri el legmagasabb pontját. A Bódva és Torna völgye között (613 m.) emelkedő tornai fennsík karsztszerű jellegéről s barlangjairól híresedett el”.

Abaúj-Torna vármegye egyébként a nevét a hordóiról elhíresült Gönctől 12 kilométerre északra található Abaújvárról kapta. A mostani országhatár közelében fekvő faluban írd és mond 365-en laknak. Református temploma műemlék, a 14. században épült. A román eredetű gótikus stílusú templomot középkori erdőfal veszi körül. A község határában húzódó dombok teraszán állt egykoron Újvár vára, melyből ma már csak a várdomb látható. A 11. században épült, bár vannak olyan kutatók, akik szerint már a honfoglalás előtt is állt ott egy földvár, amely a Hernád folyó keleti oldalán végighúzódó dombsor peremén sorakozó földvárak egyike volt.

Abaújt igazán megismerni csak úgy lehet, ha bakancsban, hátizsákkal, gyalog keresztül-kasul barangoljuk zegzugos tájait. Megéri a fáradságot. Itt van a jó idő, úgyhogy, nosza!