Már csak az egyház tartja a „magyar lelket” a Beszterce-Naszód megyei település katolikus híveiben.

„Az igaz szavak nem mindig szépek, és a szép szavak nem mindig igazak” – vallja T. Kovács Attila óradnai plébános, amikor a nagy múltú bányászközség magyarságáról faggatjuk. Bár a római katolikus egyház adatai szerint a természetes fogyatkozás még nem ad okot aggodalomra, az egykor virágzó bányaipar letűnése okozta elvándorlás jelentős méreteket ölt.

Míg 2000-ben a Beszterce-Naszód megyei Óradnán 853 katolikus élt, a hívek száma hét év alatt csaknem 25 százalékkal apadt. A keresztelők és temetések aránya majdnem egyezik, viszont a munka és egyben a jobb élet kilátása nélkül maradt helyiek és környékbeliek nagy része Olaszországban és Spanyolországban keresi a boldogulást – panaszolja a plébános.

Otthon is románul beszélő magyarok

Amikor visszakérdezünk, miért maradt ki a felsorolásból Magyarország, T. Kovács Attila a lényegre tér. „Az itteni magyarok azért nem mennek Magyarországra dolgozni, mert nem ismerik a nyelvet. Szomorú kimondani, de ebben a régióban súlyosabb helyzettel szembesülünk, mint a Csángóföldön. Ott az emberek legalább keverik a két nyelvet, de itt csaknem teljesen áttértek a románra. Nyilvántartásomban jelenleg közel 650 katolikus szerepel, de talán csak a Bauer család, illetve a megözvegyült idős hölgyek többsége beszél otthon magyarul” – állítja a plébános. A kolozsvári Szent Mihály-plébániáról három évvel ezelőtt Óradnára helyezett lelkész borúlátó állítását egyik híve, Bauer Ilona is alátámasztja. „Lehet, hogy a plébános úr sarkított, de tényleg legfeljebb három-négy, legtöbb öt család, amelyben magyarul beszélnek. Ez agyrém, mert nem igaz, hogy az emberek nem ismerik az anyanyelvüket, csak nem hajlandóak beszélni. Néhány öregaszszonyon kívül az itteni magyarok a Duna Televíziót sem nézik, a magyar kötődéseiket sem keresik” – méltatlankodik a több mint negyven évvel ezelőtt fiatal pedagógusként Nagyváradról Óradnára került tanárnő. Mint mondja, számára felfoghatatlan ez az önként választott beolvadás. Az Ady városából érkező, angol–magyar szakos pedagógusnő az évtizedek során mindent elkövetett az 1965-ben, egyetlen tollvonással eltörölt anyanyelvű oktatás pótlása, majd helyreállítása érdekében. Előbb fakultatív nyelvórákat tartott, csoportokat szervezett, majd a rendszerváltás után az iskolai magyar tagozat visszaállításáért küzdött. Bauer Ilonának azonban hamarosan szembesülnie kellett a szomorú valósággal: egy-két kivételt leszámítva nem a hatóságok és nem a helyi románság gáncsoskodott tervei megvalósításában. Küzdelmét egy Julianus-díj meg pár tucatnyi, Erdély magyar középiskoláiba küldött diák kárpótolja.

Reményik és a halvány remény

A nemzeti identitástudat feladása ellenére az óradnai római katolikusok erős vallási közösséget alkotnak. A plébános szinte egyetlen miséjén sem panaszkodhat üres padsorokra – és még csak nem is az idősebbek töltik meg a templomot. „Óradnán a gyermekek is szép számmal jönnek templomba meg hittanórára. Minden vasárnap huszonegy-néhányan ministrálnak. Egyesek szinte semmit nem értenek magyarul, mégis csendben, fegyelmezetten végighallgatják a szentmisét” – dicséri fiatal híveit a plébános. Mint mondja, vallásóráit most is mintegy nyolcvanan látogatják. „Közülük hárman, ha tudnak magyarul. Pedig a plébánia épületében beindítottuk a fakultatív nyelvoktatást, évekkel ezelőtt sikerült visszaállítani az óvodát, s tavalytól öt gyerekkel beindult az elemi iskola is. Mégis ha egy bővített mondatban fogalmazok, már nemigen értik meg, amit mondtam. Ezért kétnyelvűek a szertartások” – mondja a pap.

Amikor a kilátástalannak tűnő helyzetből való kiútról kérdezzük, a fiatal lelkipásztor elmosolyodik. „Én szülni nem tudok” – viccelődik, majd néhány tervet sorol, amiből kiderül, hogy az óradnai magyarságról elmondottak ellenére még nincs minden elveszve. A plébánia mellett a közösségnek sikerült felépítenie a Reményik-házat, melynek befejezése még legalább 30 ezer új lejt igényel. A vasárnapi miséről kilépők viszont itt beszélhetik meg egy tea vagy kávé mellett az elmúlt hét fontosabb eseményeit, itt találkozhatnak a gyermekek, s ha teljesen elkészül az épület, itt szállhat majd meg akár egy turistabusznyi vendég is. T. Kovács Attila olyan központot szeretne kialakítani, ahová az anyaországból meg az erdélyi tömbmagyarságból lehetne vendégeket táboroztatni a Radnai-havasok lábánál. „Gyermekeink, fiataljaink akár életre szóló kapcsolatokat, barátságokat alakíthatnának ki az idelátogató magyarokkal. Meggyőződhetnének arról, hogy nem is rossz magyarnak lenni, a nyelvet ismerni pedig egyenesen hasznos lehet” – fejtegeti elképzeléseit a plébános, aki egyébként is bízik a 2279 méter magas Ünőkő-csúcs, a Lála-tengerszem meg a közeli Radnaborberek idegenforgalmi vonzásában.

Új fejezetről zengenek a sípok

Az óradnai katolikusság ünnepnapjait a közelmúltban rendkívüli esemény gazdagította. Az egyháznak sikerült megjavíttatnia a templom büszkeségének számító, de közel harminc éve elnémult orgonát. A gróf Zichy Domokos püspöktől 1873-ban adományként kapott hangszer az első világháború elején károsodott, amikor golyóöntés céljából elvitték a fősípokat. Az évtizedek során a pedál is meghibásodott és a hívek emlékezete szerint a 70-es évek óta az orgona teljesen elnémult. A templom ólomüvegeinek tavalyi restaurálása után T. Kovács Attila eldöntötte, az orgonát is megjavíttatja. „Már-már azon voltam, hogy visszaadjam a hívektől összegyűjtött pénzt, amikor az önkormányzat Strîmbuné Osztrovszki Erzsébet RMDSZ-tanácsos közbelépésére kiutalta a munkálatok elvégzéséhez szükséges támogatást. Hála Istennek a román nemzetiségű tanácsosokban is tudatosult, hogy egy olyan értéket próbálunk megmenteni, amely nemcsak minket, magyarokat gazdagít” – állítja a plébános. T. Kovács Attila munkás Szent József napján, a templom búcsúünnepén szerette volna felavatni az orgonát. Mivel az utolsó pillanatig kérdéses volt, hogy sikerül-e időben megjavítani a hangszert, az ünnepélyt őszre halasztották. Az éjt nappallá tevő székelyudvarhelyi Pap Zoltánnak mégis sikerült befejezni a javítást, s az orgona május elsején, 1913 óta először szólalhatott meg eredeti pompájában. Az, hogy a patinás orgona visszakapta eredetiségét, mindenképp új történelmi fejezetet nyit meg a közösség életében – vallják az óradnai hívek.

Sz. E.

Óradnai templomok

Óradnán az első római katolikusok a Ferenc-rendiek voltak, akiknek jelenlétéről 1228-ból és 1268-ból maradtak fenn adatok. Állítások szerint mellettük domonkosok, sőt premontreiek is megtelepedtek. A tatárjárást követően a település nagyrészt lakatlanná vált. A szászok nyolc évszázaddal ezelőtt lerombolt katolikus templomának a romjai ma is láthatók az ortodox templom udvarán (képünkön). Óradna maradék lakossága kis fakápolnát épít, amelyet az 1350-es árvíz pusztít el. A bányászat újraindítása után ismét fakápolnát, majd a szentély helyén kőtemplomot építenek az időközben református vallásra áttért hívek. 1762-ben, a határőrség szervezésekor a reformátusok elköltöznek a községből, és templomukat Mária Terézia a görög katolikusoknak adja át. A katolikus hívek mint új telepesek 1778-ban építenek kápolnát, és 1783-ban szerveznek plébániát. A mai templomot 1824-ben építették.

(fotó: László Tamás)