Az MKP-ben lezajlott elnökváltás, melynek a vesztese Bugár Béla, nyertesei pedig Duray Miklós és Csáky Pál, egyike Kárpát-medencében működő egypártok korszakváltásra utaló változásainak.
Tágabb perspektívából a változást vizsgálhatjuk úgy is, mint a Kárpát-medencében élő magyarok határmódosítás nélküli politikai integrációjának egy (lehetséges) újabb mozzanatát.
Az MKP, ha a kormányzati felelősségvállalás magyar politikai elitek által igencsak túlértékelt mércéjét vesszük alapul, Szlovákia és a Kárpát-medence kétségtelenül legsikeresebb és a legnagyobb súllyal bíró versenypártja volt. A helyi többségi elit által felállított bizalmi minimumnak tökéletesen megfelelt: az autonómiaköveteléseket, vagy éppen a Benes-dekrétumot a fiók aljára süllyesztve az legutóbbi parlamenti választásokig részese volt a hatalomnak. Ennek ellenére a szlovák kormányban való tevékenysége a nemzet egészének felemelkedése szempontjából – például az új közigazgatási beosztást tekintve – elveszettnek mondható.
Mit várunk Duray Miklóstól és Csáky Páltól? Azt, hogy a Felvidéken előbbre vigyék a nemzeti integráció ügyét. Hogy serkentsék a Kárpát-medencében élő magyarok nagy többsége által támogatható nemzeti stratégia kidolgozását.
A szlovák elemző, Simecka pozitívan értékeli Bugár munkáját és személyiségét: ha nem lett volna magyar, akkor minden bizonnyal Szlovákia kormányfője lehetett volna - írta.
Dag Danis a baloldali pozsonyi Pravda kommentátora szerint vannak dicső és vannak kínos győzelmek. Csáky győzelme az utóbbi.
Reméljük, hogy valamire mégis jó lesz a változás! Legalábbi is nekünk, magyaroknak.

Lehetséges az MKP nemzeti szerepvállalása?
A VMDP megfogalmazásában a korszakváltás lényege a kisebbségi közösségekben, né­hány a helyi többségi nemzet felé irányuló követelésben összefoglalható. Ezek a tényleges auto­nómia megteremtése és a kisebbségi közösségek többpártrendszer bevezetésével történő demok­ratizálása, a magyar választók névjegyzékének létrehozatala, ami alapján az adott országokban létrejöhet a részarányos parlamenti képviselet, s bevezethetik a szavatolt képviselői helyek in­tézményét.
Magyar-magyar vonatkozásban is szükség van a korszakváltásra. Ebben az értelemben szorgalmazzuk a Kárpát-medencében élő magyar közösségek határmódosítás nélküli politikai integrációját. Aminek a legfontosabb eszköze a kettős állampolgárság.
Új, a fenti elemeket tartalmazó nemzetstratégiára van szükségünk. Nem baj, ha azt nem tudja éppen minden magyar elfogadni. De, az már nagyon fontos lenne, hogy legalább kétharma­duk támogassa.
Az MKP most olyan helyzetbe került, hogy a sokévi hallgatás után élen járó szerepet vál­lalhat a Kárpát-medencében élő magyarok határmódosítás nélküli politikai integrációjának fo­lyamatában. Mindenek előtt a tényleges autonómiáért és a kettős állampolgárságért folytatott küzdelemben.
Akkor is így van ez, ha a párton belül az irányváltás még nem lejátszott politikai mérkő­zés. Tudjuk, s ez jól látszott kongresszus előtti kampányban is, a felvidéki politikai elit helyi ha­talomhoz simuló szárnya az, amely a kormányzati felelősségvállalásból eredő előnyök haszonél­vezője volt, a pár évvel ezelőtti állapotok visszajövetelében reménykedik.
S akkor is, ha a felvidéki magyar politikai színtéren zajló mozgások némely külföldi kö­rök számára sem érdektelenek. Vannak ugyanis az EU-ban olyanok, akik nem szeretnék, ha a politikai színtérről eltűnne a helyi hatalom által felállított bizalmi minimumot tisztelő, „mérsé­kelt”, mindenek felett lojális, s az EU-csatlakozás után a láncról szabadult szlovák nacionalisták ellen jól felhasználható kisebbségi párt.
Budapest vonatkozásában egyelőre csak a média hadakozik. Esetenként igencsak durván. A kormánypártiak – nekik volt a nehezebb a dolguk – keményebben fogalmaztak, s nyíltan elle­nezték a váltást. Az ellenzék nem is alaptalanul reménykedve, inkább az ellenlábas média túlka­pásaiból élt. Okosan.

A „demokratikus” magyar egypártokra egyszerűen nincs szükség
Mi történik valójában a Felvidéken és általában a Kárpát-medencében?
A VMDP-ben még 2003-ban rögzítettük a korszakváltásra vonatkozó állásfoglalásunkat. Ennek lényege, hogy a szomszédos államokban néhány választási ciklust követően a nemzetkö­ziek szemében a legvadabb nacionalista pártok is úgymond szalonképessé váltak. Ennek a szem­léletváltásnak egyenes következménye az igyekezet, hogy a demokratizálódás folyamatában hasznos kisebbségi pártok „kormányzati felelősségvállalása” szükségtelenné vált. Ez a folyamat, a körülmények folytán a Vajdaságban haladt a legnagyobb ütemben.
Mi az oka a helyi többségi elit szemléletváltásának? Szemmel láthatóan az, hogy az egyik nemzeti elit sem igényli, hogy valamelyik kisebbségi párt képviselői ott kotnyeleskedjenek a ha­talomban. Ez az idegenkedés a kisebbségi bennfentesektől általános ma már általános tendencia. A „kormányzati felelősségvállalás” immár csak kivétel, amelyik erősíti a szabályt.
A tapasztalt az, hogy a határon túli kisebbségi elitek helyi hatalomhoz simuló (lám, az egypárton belül is megvan ez a két politikai pólus) szárnya nehezen válik meg a mézes csuportól. Igyekszik megtartani pozícióit. Akár nagyobb politikai engedmények, saját árának leverésével is. Ettől a szárnytól a nemzet egészének nincs mit várni.
Érthető tehát, hogy a kétpólusú kisebbségi nemzeti szárnya is élénk figyelemmel kíséri a felvidéki eseményeket és a maga számára vár biztató fejleményeket.
S ezen a ponton konkrét formában is megragadhatjuk magát a korszakváltást, annak lé­nyegét.
A kérdés most már az, hogy csupán a fogyatkozó magyarországi támogatások kiközvetí­tési jogának birtokában, megmaradhatnak-e a határon túli kisebbségi elitek lomha egypártjai? A válasz határozott nem. Mi lesz a sorsuk? Erre most még nem lehet feleletet adni.

A kérdések kérdése: mi lesz Magyarországon
A rendszerváltást követően kialakult magyar-magyar kapcsolatokat áttekintve két fontos tapasztalat szűrhető le. Mindkettő jól látható és vitathatatlan.
Az egyik, hogy Budapest a helyi politikai elit által felállított bizalmi minimum hallgatóla­gos elfogadásával s azzal, hogy a magyarországi támogatások leosztásának és szétosztásának jogát a kezükbe tette le, nagyban hozzájárult a kisebbségi egypártrendszer létrejöttéhez és fenn­tartásához.
A másik egység megtestesítőjéből rö­vid időn belül saját politikai monopóliumot építő kvázi versenypártokká váltak. Igazi, a politikai doktrína értelmében a tényleges, a hatalom megszerzéséért ringbe szálló versenypárt egyikükből sem lett. Pont azért, mert csak a kisebbségiek szavazataira számíthattak. Így a kisebbségi „ver­senypártok” anélkül, hogy részt vennének a legfontosabb, szerb, román és szlovák alapérdekeket érintő döntések meghozatalában, csupán az egyéni, vagy a szűk csoportérdekek érvényesítésén fáradoznak. A magyar szavazók pedig az egypártok kommunikációs erőfeszítései ellenére egyre inkább átlátnak a szitán. Szerbiában a januári parlamenti választások során a magyar szavazók több mint fele már nem magyar pártokra szavazott.
Ha a helyzet Magyarországon nem változik, az elkövetkező időszakban az autonómiakö­vetelő erők is marginalizálódnak s felgyorsul a kisebbségi közösségek atomizálódása, csökken a belső kohézió és zöld utat kap az asszimiláció.

A kétharmados többség nemzetstratégiája
Ha szétnézünk a Kárpát-medencében azt kell mondani: a kétpólusú magyar politikai elitek mindkét szárnya tisztában van azzal, hogy versenypártként megélni és megmaradni, esélytelen vállalkozás. Olyan anyagi előnyök biztosítása – s főleg olyan mértékben – mint ahogy ezt a helyi nemzeti pártok teszik, egyszerűen nem járhat sikerrel. S ez nem üres állítás. Az ellenkezőjére nincs példa az egész Kárpát-medencében. A távlatokat illetően aligha lehet kétséges: a nagyon demokratikus, a magyaroknak illetve a szerbeknek, románoknak és szlovákoknak is megfelelő sikeres kisebbségi versenypárt modellje illúzió. Hogy mi a folyamat vége? Mi lenne? Hát, a poli­tikai (koalíciók, stratégiai együttműködés stb. néven futó) beolvadás.
Könnyű megújulást követelni, még könnyebb meghirdetni azt.
De, mi legyen a megújulás tartalma, mi a formája? Erre a kérdésre a Kárpát-medencében élő magyar közösségekben meglevő politikai erők részéről szerencsére sokan keresik a választ. A baj nem az, hogy ma még nincs általánosan elfogadott nemzetstratégia amely feleletet adna ezekre a kérdésekre. Ilyen talán a jelenlegi történelmi körülmények között nem is lehet.
Sajnos olyan sincs, amelyet világosan megfogalmazott programként, vízióként legalább a nemzet kétharmada támogathatna. A nehézség abban áll, hogy ott keressük a megoldást, ahol nincs. Az EU a nemzeti integráció szempontjából könnyítés talán, de nem megoldás.
Reális igényként csak a magyar szavazók kétharmados többsége által támogatott nemzet­stratégiáról beszélhetünk. S ha igény van rá, előbb utóbb meg is születik.
A VMDP-ben mindezt tudomásul vesszük. S elképzeléseink, a párt doktrínájának kiala­kításakor azokra a nemzetben gondolkodó politikai erőkre számítunk, amelyek számára nem mindegy, hogy csak Magyarország foglal helyet Európában, vagy az egész magyar nemzet.

Folytatni, amit az Orbán-kormány elkezdett
Ha nemzetként kívánjuk a helyünket elfoglalni Európában, akkor előbbre kell vinnünk a Kárpát-medencében élő magyarok határmódosítás nélküli politikai integrációjának az Orbán-kormány által a gyakorlatban is megkezdett folyamatát. Számunkra az a szlogen, hogy az európai integráció mindent megold, elfogadhatatlan. Ilyesmiről szó sincs. Hasonlóan üres és a tényleges gondok megkerülésére szolgál a kijelentés, hogy támogatjuk az autonómiát, amennyiben a köve­telés összeegyeztethető az európai mércékkel. Nincs ugyanis olyan magyar autonómiakövetelés, amely nem egyeztethető össze az európai mércékkel. Hiszen egyik-másik a már meglevő nyugati autonómiákat veszi alapul.
Politikai tapasztalatunk az, hogy – vajdasági vonatkozásban mindenképpen – négy dolog­ban előre kellene lépnünk. Szükség van a kettős állampolgárságra. Mert az nemcsak a nemzet integrációjának a biztosítéka, hanem eszköz Magyarország fenntartható fejlődése feltételeinek megteremtésére is. Kell a tényleges autonómia, nem az, amelyet a Vajdaságban Kostunica kor­mányfő vezet, hanem a magyar (perszonális) autonómia. Csak ez teszi lehetővé, hogy a magya­rok által megválasztott képviseleti testület maga döntsön a nemzeti identitás megőrzésével össze­függő ügyekben. Csak ez képes arra, hogy feltárja, kifejezze és a képviselje is a vajdasági ma­gyarság alapérdekeit. S végül, azért, hogy a magyar közösség a szerb parlamentben is hallathassa hangját, s hogy Szerbiában se bolyongjon magában, szükség van a részarányos parlamenti képvi­seletre, a szavatolt parlamenti helyek intézményének bevezetésére. Mivel a tényleges autonómia, s a részarányos parlamenti képviselet elképzelhetetlen demokratikus választások nélkül, a kisebb­ségi többpártrendszer lehet csak megoldás. Magától értetődik, hogy az új intézmények működése a választások csak a magyar szavazók névjegyzékének elkészítése kerülhetnek sorra.
Ezeket az intézményeket nem kell kigondolni. Léteznek a gyakorlatban. A rossz az, hogy egyiket sem lehet megvalósítani Magyarország, a magyar kormány és a diplomácia segítsége nélkül. Ilyen segítség jelenleg még az ígéret szintjén sincs.
A korszakváltás elsősorban a kisebbségi közösségeken belül élő folyamat. De, Magyaror­szágon is érezhető. Akkor is, ha az eszmei áramlatok ütközése látszatra a megszorítások folytán következik be. Végső soron a nemzet sorsa azon dől el, talpra tudnak-e állni a magyarországi magyarok. S azon, sikerül-e felülkerekednie, a többséget megszereznie azoknak a politikusoknak és csoportosulásoknak, amelyek a nemzetet akarják elhelyezni Európában, nemcsak az országot. Előbb-utóbb az Orbán-kormány által megnyitott úton kell tovább haladni.

Dokumentum:

Tiszta beszédre lenne szükség

Miért nincs magyar nemzetpolitika? Mi vezetett ide, és milyen következményei lehetnek ennek? Hogyan válhatunk tudatos nemzetté? – ezekre és hasonló kérdésekre kereste a választ Sepsiszentgyörgyi előadásában Éhn József, a budapesti Társaság a Kárpát-medencei Magyarsá­gért közhasznú szervezet elnöke.
A magyarországi civil szervezetet a 2004. december 5-i népszavazás kudarca után köz­életi személyiségek hozták létre, az elnök bevallása szerint azért, hogy ,,munkájukat, jövedelmü­ket, energiájukat arra áldozzák, hogy összefogják a magyar nemzet jótékony elemeit”. Kezdemé­nyezésüket több tényező motiválta, egyrészt a hamis kampány sikerének okát igyekeztek feltér­képezni, az öt évtizedes elhallgatás következményeit, a nemzettudat hiányát. (…) Következetes nemzetpolitika hiányában a magyarság nem válhat tudatos nemzetté. Bizalomra, kapcsolatterem­tésre, együttműködésre, illetve világos, tiszta beszédre lenne szükség a közéletben.
Éhn nemzetpolitikai minimumként sorolta a nemzeti ipar és föld védelmét, a vállalkozá­sok esélyegyenlőségét, az arányos közteherviselést, az anyanyelv és kultúra védelmét, az önfel­adás helyett a szülőföldön boldogulás támogatását és a felelős magyar kormány szükségességét. Párhuzamot vont a magyarországi és a romániai magyar politikum ,,fejlődése” között. Meglátása szerint jellemző, hogy másként beszélnek, és másképp cselekednek, a választók négyévenként egyszer fontosak.
Felhívta a figyelmet az ,,egység hamis kultuszára”, amely megtagadja a demokrácia alap­ját, a véleménykülönbséget. ,,Egység nem létezik. Az lenne a fontos, hogy megtaláljuk azokat a nemzetpolitikai célokat, amelyek lehetővé teszik az együttműködést” - hangsúlyozta. Meggyőző­dése szerint az autonómia a kisebbségi létbe kényszerült nemzeti közösségek természetes meg­maradási joga. A kulturális autonómia ma már kötelező kisebbségi jog az EU-ban, a személyi elvű és területi autonómia megadása mellett kell érvelni, és felhívni az EU figyelmét, hogy az erdélyi magyarok nem kisebbségiek, nem bevándorlók, hanem államalkotó tényezők. Székelyföld jogosan várja el a magyar kormánytól, hogy támogassa autonómiaköveteléseit, mert a régió ,,történelmi szerepe magyar nemzeti örökségünk és felbecsülhetetlen értékünk” - szögezte le. A magyar kormány köteles anyagi és eszmei támogatást nyújtani az autonómiaharcban - mondotta, és példaként a dél-tiroli autonómia létrejöttét, az osztrák-olasz együttműködést említette. Éhn József egyértelműen megfogalmazta: az autonómiáról szóló népszavazás jogos és törvényes, en­nek lebonyolítását egyébként szervezete anyagilag is támogatta.
(Háromszék)

Forrás: Hírlevél VMDP

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés