„Magyarországon jelenleg egyetlen, a határon túli magyarok támogatására vonatkozó program igyekszik segíteni a szülőföldön való boldogulást, s ez a Szülőföld Alap. Azzal kapcsolatosan, hogy lesz-e ennek a programnak valami pozitív távlati vetülete erre a térségre, nem szeretnénk jóslatokba bocsátkozni, hiszen tudomásom szerint nincs, aki propagálja és koordinálja ezt a programot Csángóföldön. Kihalt falvakat látunk már Magyarországon.” Az olvasó azt hinné, hogy a tényszerű megállapítást az követi, hogy a moldvai csángó népfölösleget – ilyen is van, a moldvai katolikusság még az egyedüli magyar népcsoport, amely pozitív népszaporulatot produkál -, szóval a kérdésfeltevésből annak kellene következnie, hogy az amúgy is igen erőteljes moldvai kivándorlást a demográfiai mélyponton sorvadó Magyarország felé kellene – csalogatni? , irányítani?, kapacitálni? - az aberráns ázsiai népességbehozatal helyett. Csángó Bogdán Tibor a magyar falvak betegségének diagnosztizálása után – csökkent a születések száma, a migráció hatalmas méreteket öltött, a mezőgazdasági ágazat ösztönzését és koordinálását nem végzi senki, a pedagógusi pályán kívül a munkalehetőségek megszűnnek a falvakban, a falvak elöregednek és elnéptelenednek stb. -, szóval a vidéki magyar társadalom súlyos betegségeinek lajstromozása után kérdezi is, hogy „Ha már fogy a magyar, akkor a megoldások közé kell sorolni a csángókat is, mint egy lehetséges megoldást?” Eme felvezetés után csattan a kérdés: „Kinek kellenek a csángók?” A cikkíró a kérdést oly módon hegyezi csattanóra, hogy meghökkentő bemutatót rögtönöz a kivándorló csángó tömegek dél-európai vonzalmáról és integrálódásáról, amelyet az érzéketlen és nemzetellenes – tisztelet és becsület minden kivételnek – pesti magyar miközben országa a negatív népesedési rekordokat dönti világviszonylatban is, vagy közömbösen néz, vagy, többnyire, nem is tud róla. Turulozik, másságozik, narkómániázik, antiszemitázik, fasisztázik, árpádzászlózik, a nemzetet, mint politikai-filozófiai kategóriát avítt, múlt századi kacatnak tartja, s ez az européer globálpolgár annyiban magyar, hogy ezen a nyelven utalja a konzervatív eszméket vallókat a történelem szemétdombjára. Nos, már az Európai Uniós csatlakozás előtt is Olaszország volt a kitelepülni készülő csángók elsődleges célpontja – állapítja meg Csángó Bogdán Tibor. Egyébként Spanyolország és Portugália is vonzó célország a csángók számára – tegyük mi hozzá. Vannak moldvai települések, amelyeknek munkaképes lakosai közül több százan telepedtek át Dél-Európába, ahol könnyített munkavállalási és letelepedési feltételek, ingyenes nyelvtanfolyamok fogadják őket. A moldvai magyarok román nyelvismerete nagyban segíti őket a neolatin nyelvek gyors és eredményes elsajátításában, s ezekben az országokban annak sincsenek kitéve, mint Erdélyben vagy Magyarországon, hogy a gőggel vegyülő magyar tahóság gúny tárgyává tegye őket archaikus magyar nyelvükért, ahelyett, hogy tisztelettel közelítene a magyar nyelvújítás előtti nyelvállapotot konzerváló moldvai magyarokra. A csángóknak Olaszországban migrációs központjai vannak, ahova moldvai papi ajánlólevéllel érkeznek, amely többet ér mindenféle iskolai bizonyítványnál. Olasz honban 2oo6 novemberében létrehozták az Olaszországi Románok Identitása című pártot, ennek célja hogy összetartsa a román érdekeltségű szakszervezeteket és egyesületeket, valamint az, hogy javítson a román munkavállalók nem mindig kedvező hírén. (Egy megdöbbentő adat: az olaszországi börtönlakók tizenkét százaléka román állampolgár. A csángók megbízható munkaerőként ebben a környezetben is tekintélyt vívtak ki maguknak. Ezzel Románia jó hírét keltik egész Dél-Európában, sőt Izraelben is. Magam is két évvel ezelőtti észak-amerikai előadói körutam során példaértékűnek láttam azt, amint például Chicago és környékének mintegy 16o ezernyi román „eredetű” munkavállalója összetart, román nyelvű lapot járat (a 64 oldalas színes magazint ingyen kapja, a tehetősebbek biztosítják a megjelenést), közösségi életet él, templomba jár, klubokat működtet, nemzeti ünnepeit közösen üli meg, s ami érdekes, hogy nyilvántartásaikban mindenkit „románnak” tekintenek és próbálják körükbe bevonni, aki a román nyelvet ismeri. A román nyelvtudás, esetükben az állampolgárságot is felülírja. Magam is részt vettem egyik román érdekeltségű üzletház avatásán, amelyen több száz környékbéli román volt jelen. „A migrációról szóló fontosabb konferenciákon - írja Csángó Bogdán Tibor az olaszországi munkavállalókról – mindig jelen van a jászvásári püspök, és közbenjárására újabb támogatásokra tesznek szert. Jelentős könnyítéseket sikerült elérniük a banki kölcsönök és a lízing területén. Így egy esztendei munka után a csángók lízingelt autókkal látogatnak haza, két-három évi munka után már lakást vásárolnak azok, akiknek folyamatosan van munkájuk.(...) Azokat a terveket, hogy majd otthon építkeznek olasz pénzből, kiváltották azok a könnyebben megvalósítható álmok, amelyek arról szólnak, hogy a családnak abban az országban van a helye, ahol az apa dolgozik. Ezért az eddig otthon hagyott gyerekeket is kiviszik Olaszországba, hogy egyesülhessen a család. A román közösségeket építő papok vagy előttük tapossák ki az utat, és tréképezik fel a lehetőségeket, vagy ha szükséges, akkor a nyomukban vannak, hogy egyébként a mélyen vallásos csángóknak a lelki igényeit kielégítsék.” A Csángó Bogdán Tibor gondolatmenetét követve mondjam el, hogy a moldvai papok az otthon maradottakat ráveszik arra, hogy az iskolában a magyar nyelv helyett válaszszák az olaszt, mert „ezé a nyelvé a jövő”, és terveikben szerepel, hogy már itthon is tartsanak olasz nyelvű misét, ha már a gyermekek ezt a nyelvet is tanulják az iskolában. Moldvában az olasz „vonzalom” nem előzmények nélküli, hisz Vatikán nagyszámú olasz papot küldött ebbe a térségbe, s javarészben az olasz papok beavatkozásának köszönhető, hogy a moldvai katolikus templomokban csak román nyelven miséznek, s az is, hogy a csángó származású katolikus papok is az ördög nyelvének tartják a magyart, és mindent elkövetnek, hogy használatát akadályozzák. Szóval ezek után a „Kinek kellenek a csángók?” kérdést magyar vonatkozásban csak szégyenkezve lehet feltenni. Annak ellenére, hogy az előző, történelmi kitelepítések Bánátba, Bánságba, Belgrád közelségébe a csángókra szakadó mérhetetlen szenvedések ellenére sikeresek voltak, az ezekből az irányított kirajzásokból származó bukovinai székelyek és a közössége, illetve ezek leszármazottjai erős magyar nemzeti tudattal rendelkező, összetartó csoportosulások. Manapság már túl kellene lépnünk azon a siránkozó hiedelmen, hogy a moldvai magyarságnak nincs értelmisége, s ez lenne magyar szempontból az „elveszejtésük” fő oka. Az 199o-es rendszer- illetve „módszerváltás” után tehetséges fiatalok csángósághoz kötődő csapatai végeztek magyar főiskolákon és egyetemeken. Magyarországon és Erdélyben a nem csángó származásúak közül is viszonylag sokan vállalkoztak a „csángómentés” küldetéses munkájára, és mindkét hazából vannak, akik a helyszínen, Moldvában vállaltak missziós munkát, sőt bizonyos körök és egyes személyiségek Nyugat-Európában és Észak-Amerikában is felfigyeltek a Kárpát-koszorún kívüli magyarság legnépesebb etnikai csoportjára, a moldvai magyarokra. Ezeknek az erőfeszítéseknek az eredménye, hogy az Európa Tanács is felfigyelt a romániai csángó kisebbségi kultúrára és az ET Parlamenti Közgyűlése elfogadta azt az ajánlást, amelynek preambuluma leszögezi: „8. A kultúrák és nyelvek sokszínűségében olyan értékes forrást kell látnunk, amely gazdagítja európai örökségünket, ugyanakkor megerősíti az egyes nemzetek és személyek azonosságtudatát. Az európai szintű támogatás és kiemelten az Európa Tanács segítsége jogosan merül fel, ha bármely kultúra megmentéséről van szó, így szükség van rá a csángók esetében is.” Összegezésképpen: a Kinek kellenek a csángók? kérdésre a lehetséges alternatív válaszok között az első számúnak kellene lennie, hogy a Kárpát-medence belső térségeiben lévő, létszámában fogyó, elöregedő és a térségből kiszoruló magyarságnak, és, jelesen, a súlyos demográfiai gondokkal küszködő, a népességfogyás miatt romló Magyarországnak, amelyeknek új nagyurai fontolóra kellene vegyék, hogy az „idegenszívűség” vádja alól szavak, nyilatkozatok és szónoklatok nélkül tettekkel és cselekedetekkel tudnák felmenteni magukat. Sajátos programokkal, céltámogatással vonzóvá kellene tenni azt az országot a moldvai csángók számára, amelyet, kivetettségük és kitaszítottságuk ellenére ösztönös ragaszkodással anyaországuknak képzelnek. Figyeljünk csak Lakatos Demeter mozdonyvezető és csángó költő félévszázaddal ezelőtti versére: Nem gyönyörködhetem benned Pest Nem gyönörködhetem benned Pest ott, mikar csendben leszáll az öst; csillagak mogosban rogyagnak és a testvér-szívek dobognak. Nem fogom élvezny a Dunát, a hullámaknak a nótáját nem fogom hollgatny sohasem - te maradsz, eltemetett örem. Akartam benned ínekeljek és minden pestit megöleljek - a vágyam álomnak maradott …és remínem is elszakadott. Mert szabad világba nem élünk, amerre hí a vágy, nem menünk, mit akarsz, nem lehet csinálny - hol poroncsolnak, ott kell állny. Sylvester Lajos, gondola.hu

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés