Beszélgetés Eva Maria Barki nemzetközi jogásszal

– Erdélyben politikai és civil szervezetek a romániai magyarság megmaradásának egyetlen esélyeként a széles körű autonómia megteremtését tartják. Erről több rendezvényt, értekezletet is tartottak az elmúlt időszakban. Az Európai Parlament, illetve az Európai Unió háza tájáról viszont nem érkezett határozott biztatás a kárpát-medencei magyarság számára. Az elfogadott határozatok kétértelműek: az unió úgy szeretné védeni a kisebbségek jogait, hogy lehetőleg ne sértse a többségi nemzet „érzékenységét”. Ön hogyan látja ezt?       – Nagy hiba lenne az Európai Uniótól segítséget várni. Igazi, széles körű autonómiához az Európai Uniótól a legcsekélyebb támogatás sem fog jönni. Azok, akik ezt megígérik, vagy ilyen reményt keltenek, nem mondanak igazat. Az Európai Unió Alapvető Jogok Kartájában vagy az EU alkotmányában nincsenek biztosítva a nemzeti kisebbségek jogai, legkevésbé az autonómiához, az önrendelkezéshez való jog. A nyugati népcsoportok, elsősorban a baszkok, katalánok és a korzikaiak közös beadványban tiltakoztak az EU alkotmánya ellen. A magyarok, sajnos, nem csatlakoztak ehhez a határozathoz. Sokan úgy tartják, hogy az Európai Unióban a most létező autonómiák is veszélyben vannak. Elhallgatják, hogy a dél-tiroli kormány szívós közbenjárására és kemény osztrák támogatás révén az utolsó pillanatban sikerült elhárítani azt a keresetet, amelyet az EU bizottsága készített a dél-tiroli autonómia kérdésében. Az Európai Unió azt kifogásolja, hogy a dél-tiroli autonómia ellentmond az esélyegyenlőség elvének. Szándékosan feledtetni akarják, hogy a kisebbségben élő nemzeti közösség több jogot élvezhet, mint a többség. Az EU jogrendjében a népcsoport védelme nem kapott helyet, de olyan fogalmak sem, mint haza vagy a nemzeti identitás. A cél a globalizált világ multikulturális identitása.       – Június 4-én emlékeztünk a Trianoni Békediktátum 85. évfordulójára. A több mint egy emberöltő óta bekövetkezett határrevíziók következményei közismertek a magyarság életére. Ön szerint a kárpát-medencei magyarságnak sikerült-e feldolgoznia a mérhetetlen traumát, belenyugodott-e sorsába? Esély lehet-e arra, hogy magyar politikusok újra szóba hozzák a békediktátumok érvényességének kérdését?       – Ami Trianonban történt, és ami azt követően, 85 éve történik, az az önrendelkezési jog súlyos megsértése. Önrendelkezési jog nélkül nem lehet a szabadságjogokkal és a demokratikus politikai jogokkal élni. Ide tartozik a hazához való jog, és az embereknek azon joga, hogy szabadon megválaszthassák a politikai rendszert, amelyben élni szeretnének. Nem véletlen, hogy az ENSZ mindkét emberi jogi egyezményében, a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezményében, illetve a Gazdasági, Szociális és Kulturális Egyezmény 1. cikkelyében rögzítve van az önrendelkezési jog, amely valamennyi EBESZ záródokumentumban és számtalan ENSZ határozatban is alapvető szerepet kap. Trianonba nem lehet belenyugodni, ezt nem lehet feldolgozni: a magyarságnak nap, mint nap szembe kell néznie a megalázó helyzettel, amely hosszú távon nem javul, hanem rosszabbodik. Amíg Erdélyben magyarok élnek, ez a trauma fennmarad. A békediktátumok felülvizsgálatának esélye 1990 után megvolt, amikor Európa újjárendezése alkalmával ismét megkeverték a kártyákat, és számtalan határt újrarajzoltak. Azok a népek kapták meg szabadságukat és függetlenségüket, amelyek élén nem reálpolitikusok, hanem államférfiak voltak. A kelet-németek, litvánok, lettek, észtek, szlovének, horvátok, bosnyákok és a koszovói albánok nem azt hallották politikusaiktól, hogy mit nem szabad, hanem merték követelni jogaikat, és ezért készek voltak harcolni is. Segítség nélkül, saját erejükből. Annak ellenére, hogy ez az európai államok kancelláriáinak nem tetszett. Ezzel szemben a magyarság türelmesen várt. A nagyra tartott demokratikus Európától várta a segítséget, és bízott az anyaországi kormányok felelősségtudatában. Az anyaország azonban nem ismerte fel a történelmi pillanatot. A marosvásárhelyi események idején az egész világ a magyarok mellett volt. Olyan nemzetközi médiavisszhangot kaptunk, mint még soha. Akkoriban a nemzetiségi jogok kérdése foglalkoztatta a világot, ráadásul más válsággócok nem vonták el a politikusok figyelmét. Ekkor az anyaország az első szabad választások előtt állt, a felelős politikusok a belpolitikai átrendezéssel és a hatalomelosztással voltak elfoglalva. A magyar külpolitika a háttérbe szorult, ha egyáltalán beszélhetünk önálló külpolitikáról. Minden külpolitikai lépés a nyugati hatalmak felé történő egyeztetéssel történt. Trianon revíziója nem áll a nyugati hatalmak érdekében. A magyar kérdéssel végül is nem foglalkozott senki.       – Ezek szerint a békeszerződés ügyét lezártnak tekinthetjük?       – Az önrendelkezési jog kiharcolása soha nem késő. A nemzetközi jogászok, élen a román Aureliu Cristescuval, egyhangúlag azon a véleményen vannak, hogy az önrendelkezési jog minden nép számára elévülhetetlen, úgynevezett ius cogens. Bármikor lehet vele élni. Az erdélyi politikusok miért nem idézik Cristescu 1981 megjelent írását a The Right to Self-Determination-t, ha ugyanezt az osztrák jogászoknak nem hiszik el? Nézzünk szét a világban. A spanyol kormány a mai napig visszaköveteli Gibraltárt, amelyet az Utrechti Békében (1474!) Nagy-Britanniához csatoltak. Indoklása szerint az Utrechti Békeszerződés semmis, mert nem tárgyalások alapján jött létre, hanem kényszeren alapuló diktátum volt. Annak ellenére, hogy Spanyolország később többször elismerte az Utrechti Békediktátumot és Gibraltár Nagy-Britanniához tartozását, az ENSZ közgyűlés határozata igazat adott Spanyolországnak, hogy joga van Gibraltár visszakövetelésére. Mivel ott már nem élnek spanyolok, a népszavazás Nagy Britannia javára dőlt el. Az ENSZ közgyűlés határozatban kimondta: mérvadó, hogy Gibraltár történelme és kultúrája mindig Spanyolországhoz tartozott, Spanyolország szerves része volt. Gibraltár 6,5 négyzetkilométeren fekszik, 28 000 lakója van. A spanyolok mégis harcolnak érte, több mind 500 éve a békediktátum után is. A brit trónörökös gibraltári látogatását Spanyolországban súlyos sértésnek tekintették, diplomáciai feszültséget okozott. Ebből a példából is jól látható, hogy a revíziót bármikor lehetne kérni. A jogi feltételek adva vannak: abból indulok ki, hogy ez a magyarság akarata. Ezt az akaratot azonban mutatni, hallatni kell a nagyvilágban, másképpen nem vesznek róla tudomást. A politikai feltételek persze ma sokkal roszabbak, mint 15 évvel ezelőtt. Újból fel kellene hívni az államközösség figyelmét, támogatókat és szövetségeket kellene keresni, és politikai nyomást gyakorolni.       – A magyarság széles körű autonómiájának jövőbeni megteremtése milyen mértékben jelenthet hatásos gyógyírt Trianonra?       – Örvendetes, hogy az autonómiakövetelés már az asztalon van, nem világos azonban, hogy milyen autonómia-modellt képzelnek el. Mindenki mást ért autonómia alatt. A legtöbb elképzelés nem autonómiát, hanem mindössze decentralizált közigazgatást tartalmaz. Széles körű autonómiáról akkor beszélünk, ha egy autonóm területen saját törvényhozás, saját közigazgatás és saját bíráskodás van, és csupán a külpolitika, a hadsereg és a pénznem tartozik a közös ügyekhez. Ilyen autonómiát csak a Feroer és Åland Szigeteken találunk. Dél-Tirolban sincs igazi autonómia. Az autonómia eleve egy kompromisszum, egy kiegyenlítő eszköz. Működése és hatékonysága attól függ, hogy sikerül-e fenntartani az egyensúlyt a központi hatalom és az autonóm terület között. Ez Romániában nagyon nehéz feladatnak látszik, mert túl nagy a különbség Bukarest és Erdély között. A problémák Bukaresttel autonómia esetében is megmaradnának. Hosszú távon csak egy önálló Erdélyben látok minden erdélyi nemzetiség számára igazságos megoldást. Vagy egy olyan messze mutató autonómiában, amelyhez nemzetközi garanciákat biztosítanak. Erdélynek saját identitása, saját kultúrája és saját történelme van. Bukaresttől és Budapesttől egyforma távolságot kellene tartani. Ez a magyarság, de az erdélyi románság érdeke is lenne. Mindez akadémikusi vita marad, ameddig az autonómiát nem követeljük komoly, hatékony formában. Az autonómiát nem parlamenti beadványokkal és petíciókkal lehet elérni, hanem faktumok teremtésével. A faktumok normatív ereje nélkül nem lesz autonómia, mert minden kormány csak akkor reagál, ha nyomás alatt van. Nyomás nélkül semmilyen autonómiát nem lehet elérni. A nép akarata a legfontosabb fegyver: ezt a német, a szerb, az ukrán és a grúz példa mutatta meg az utóbbi időben. A „Mi vagyunk a nép“ felkiáltás a klasszikus önrendelkezés kifejezése lett: képes kormányokat megdönteni, és politikai akarat végrehajtását kikényszeríteni. Ha az Åland vagy Feroer Szigetek mintájára sikerülne széles körű autonómiát kiharcolni, gondolom, ezzel elégedettek lehetnénk. Ezt azonban csak akkor lehet megkapni, ha először a teljes autonómiát szakadás formájában követelik. Akkor az autonómia lehet a kompromisszum. De ha a követelés már eleve a kompromisszum, nem látok esélyt az életképes eredményre. A politikában sajnos ugyanazok a szabályok érvényesek, mint egy arab bazárban.       – Az utódállamok hivatalos politikája, illetve a politika diktálta történelemszemlélet továbbra is messze áll a magyarság elvárásaitól. Példa erre Románia, Szerbia vagy Szlovákia, ahol naponta megsértik a kisebbségek, elsősorban a magyarság alapvető jogait, írott és íratlan rendeletekkel korlátozzák életterüket, érvényesülési lehetőségüket, helyenként testileg is súlyosan bántalmazzák őket. Európa miért nézi el mindezt?       – Az Európai Unió már a délszláv válságban bebizonyította, hogy alkalmatlan és tehetetlen válsághelyzetek kezelésére. Nemcsak a tudás és a szükséges tapasztalat, de a politikai akarat is hiányzik. Az Európai Unió és a nyugati kormányok csak akkor reagálnak, ha a stabilitás veszteségétől félnek, ha attól tartanak, hogy a válsághelyzet veszélyezteti a saját gazdasági vagy biztonsági helyzetüket. Más népek emberi jogi helyzete nem érdekli őket. Európa sajnos nem az az értékközösség, aminek lennie kellene, és ami megfelelne az európai eszmének és az európai kultúrának.       – Hogyan vélekedik az Európai Unió jövőjéről? Milyen hatása lehet Franciaország és Hollandia többségi nem-szavazatának az európai alkotmányra?       – Arra az alkotmányra a „nem” volt a helyes válasz. Ez egy rossz alkotmány, alapvető jogok hiányoznak belőle, az alkotmány nem hagyományos európai értékeken és szabadságjogokon alapul. Teljességgel mellőzi a nemzetiségi jogokat, emiatt is alkalmatlan Közép- és Kelet-közép Európában. Az alkotmány nem demokratikus úton jött létre, a szerzőknek semmilyen demokratikus legitimációja nem volt egy alkotmány megszerkesztéséhez. Franciaországban és Hollandiában az emberek jogosan utasították vissza az alkotmányt. Európa-szerte érzik, hogy az Unió nem a polgárok számára van. A törvények zárt ajtók mögött minden demokratikus legitimáció nélkül készülnek, az emberek ki vannak szolgáltatva egy tőlük idegen hatalomnak. Ezt tetőzi a romló gazdasági helyzet, a növekvő munkanélküliség miatt több helyen válsághelyzet alakult ki. Az emberek mindenhol elégedetlenek. Ha Ausztriában népszavazás lenne, itt is elutasító eredmény születne. Egy közvélemény-kutatás szerint 61 százaléka ellenzi az EU alkotmányát. Véleményem szerint ez az alkotmány a két nemmel már meghalt. Minden kísérlet, ami az emberek akarata ellenére mégis érvényesítené, az az EU diktatórikus jellegét erősíti, és az egész Európai Unió bukását gyorsítaná. Meggyőződésem, hogy ebben a formájában az Európai Uniónak nincs jövője. Mesterséges képződménynek még soha nem volt hosszú politikai élete.       – Ön egy időben nem kívánatos személy volt Romániában. Mikor járt utoljára Erdélyben? Milyen kapcsolatokat ápol itteni szervezetekkel?       – Legutóbb 1998-an voltam Erdélyben, akkor ismét persona non gratanak nyilvánítottak. Azóta nem voltam Erdélyben és a kapcsolattartás is nehéz volt. Nyáron ismét Erdélybe utazom, és már nagyon örülök, hogy a régi kapcsolatokat tovább tudom ápolni, újakat is tudok szerezni. Nagyon bízom a fiatalokban, örülök a velük való találkozásnak, bennük látom a reményt.

Erdélyi Napló

Kapcsolódó cikkek:  

Eva Maria Barki felhívása az EBESZ-hez, az EU-hoz és az Európa Tanácshoz a külhoni magyarság romló helyzete miatt tovább >>

Trianon igazságtalanságaira figyelmeztette Busht Eva Maria Barki -2006.júniusában>>

Eva Maria Barki: Egy népnek ki kell mondania, ha akar valamit >>

Eva Maria Barki felhívása az EBESZ-hez, az EU-hoz és az Európa Tanácshoz a külhoni magyarság romló helyzete miatt