Hírek : Virágok és fegyverek márciusa |
Virágok és fegyverek márciusa
2007.03.16. 06:37
2007. március 15. 08:45G. Kirkovits István - HunHír.Hu
Sokan vinnék a fréziát a 48-as emlékművekhez, vagy adnák oda párjuknak, szeretteiknek, de félelem rátelepedett a virágosztásra. Egy demokratikusnak hazudott országban 159 évvel a forradalom kitörése, és 35 évvel a kommunista diktatúra elleni márciusi jelzést adók szétverése után nem változott semmi. Állig felfegyverkezett, összecsapásra készülő rendőrök, és a levegőben vibráló feszültség. Most milyen ünnep ez?
Március mindig a megújulási szándékot jelzi, így van ez a világ teremtése óta a természetben, és nagyon sokszor és sok helyütt így van az emberek közösségi életében is. Egy valaha hatalmas ország, Európa meghatározó állama csak fogyott az elmúlt évszázadok alatt, csak kiállt a szomszédokért, és annak szomszédjaiért, aztán odáig jutott, hogy önmagával határosan a kis megmaradt részben sem tudja megvalósítani azt, amiért apák és szépapák vére hullt.
A magyarokra és a magyar helyzetre történelmünk során jellemző volt, hogy általában az idegen hatalmak, hódítók rabláncait próbáltuk szétporlasztani, és a saját magunk szabadságát kivívni. Ez volt 48-ban, ez volt a Kádár-diktatúra idején a célkitűzés a 72-es, 73-as ifjak megmozdulásaiban és ez a helyzet ma is. Nem vagyunk szabadok, mert gúzsba kötnek minket az idegen hatások, megint meg kell felelnünk másoknak, megint kívülről akarnak dicsérni, vagy megróni, illetve irányítani bennünket. Megint olyanok irányítanak, akik csellel, fondorlattal ránk telepedve helytartók, s nem vezetők.
Nem ezt a rendszerváltást akartuk, hogy a kezdeti fellángolások után sárba lehessen tiporni a zászlót, hogy történelmi jelképeink miatt egy agresszíven hörgő kisebbség érdekvédelmére hivatkozva megint csak nemzeti öntudatunkban és hovatartozás-érzetünkben aláznak meg bennünket. Az, hogy Árpád-sávos ünnep ez a mai, egyáltalán nem egy korszakhoz való ragaszkodást, hanem éppolyan szabadságvágyat jelképez, mint amilyent az 1972-es események nemzeti színű szalagos fiataljai képviseltek. Ne mások mondják meg nekünk azt, hogy mi a fájdalom és mi az ünnep, ne mások magyarázzák meg, hogy mi volt az utóbbi évtizedek sorstragédiája, s ne lehessen az szempont, hogy át kell írni a Himnuszt, a Szózatot, sutba dobni a Szent Koronát, és az ablakon kihajítani hiteles történelmünket.
Az Árpád-sávos zászló most azt jelzi, hogy visszatérünk azokhoz az ősökhöz, akik szabadságban éltek, vagy ha nem, próbálták azt kivívni, s nem akartak az idegenek rabszolgái lenni. Az utcákon hatalmas készültség, hétköznapi „tüntetőnek” álcázott rendőrök lepték el a köztereket, és „csillagháborús” öltözetű kommandósok gerjesztik a félelmet. Lehet-e dugni most virágot a puskák csövébe, mint tették azok, akik a béke hangsúlyozásával akartak változásokat elérni. Most még nem tudjuk. A virágok is várnak, a fegyverek hallgatnak, de ami most van, az semmiképpen nem mehet tovább. Fegyverek árnyékában, idegen hatások szorításában.
hunhir.hu
|