– Sepsiszentgyörgyön valaki tréfásan azt mondta, hogy 1989-ben kivívtuk a románok szabad választójogát, most pedig eljött az ideje annak, hogy kivívjuk azt is, hogy a romániai magyarok is szabadon választhassanak. Erre eddig nem volt mód. Látogatásaim helyszínén lépten-nyomon felbuzdulást látok a tudatosodó, ébredő lelkiismeretű emberek között. Az aláírás helyszíneiről érkező visszajelzések is bizonyítják, hogy az emberek rájöttek: most joguk és lehetőségük nyílik választani. Az aláírásgyűjtés ennek a jognak és lehetőségnek egyfajta szabad akaratból történő megelőlegezése. Örömmel mondhatom el, hogy aki aláír a mi oldalunkon, az önkéntes módon teszi ezt. Nincsenek olyan eszközeim, hogy valakit is kényszeríthetnék. Ugyanez nem mondható el a hivatalos lista támogatóiról. Már kötetnyi irodalma van annak, hogy miképpen kényszergetik az embereket az RMDSZ-lista aláírására anyagi ráhatással, lélektani nyomásgyakorlással, vagy éppenséggel félrevezetés révén. Tulajdonképpen a múlt öröksége mutatkozik meg ebben az aláírásgyűjtésben. Az emberekben még mindig működnek azok a reflexek, amelyek a régi rendszerben érvényesültek, amelyek oda vezettek, hogy a romániai vagy a kommunista országokbeli választások száz százalékot megközelítő egyöntetűséggel végződtek. Ugyanez tapasztalható manapság is. Ajánlóinknak le kell győzniük ezt a reflexet, ezt a múltból örökölt korlátozottságot, önkorlátozást. Ha semmi más haszna nem volna az aláírásgyűjtésnek, akkor már ez is teljesítmény lenne. Egyfajta lélektani, demokratikus talajlazításnak vagyunk a tanúi.
– Az elmúlt két hétben elsősorban istentiszteleteken találkozott támogatóival. Volt-e olyan találkozó is, ahol párbeszéd alakult ki az alternatívát kereső erdélyi magyarokkal?
– Istentiszteleten voltam például Széken. Az istentiszteletet követő hagyományos üdvözlések rendjén a lelkipásztor üdvözlő szavai nyomán és a válaszom keretében tudtuk közhírré tenni az európai parlamenti választásokkal kapcsolatos tudnivalókat. Ilyen alkalmakkor élesen elválik egymástól az istentisztelet, amelynek az öntörvényűségét és szentségét nem szabad megtörni. Ezek az istentiszteletek mégis jó alkalomnak bizonyultak a közvéleménnyel való találkozásra. Sepsiszentgyörgyön a Sepsi egyházmegye lelkészi közösségével találkoztam. A közös gyűlésen Pap Géza püspök és az Erdélyi Református Egyházkerület hivatalos álláspontja jegyében tárgyaltuk ezeket a kérdéseket, délután pedig a templomban tartottunk fórumot. Akár istentiszteletről, akár templomi helyszínről beszélünk, nyilvánvaló, hogy azokat a hagyományokat folytatjuk, melyek értelmében az egyház közösségi, közéleti többletszolgálatot vállal nemzeti ügyekben. Nem volt ez másként a kilencvenes évek elején sem: számtalanszor tartottunk a templomban RMDSZ-összejöveteleket, fórumokat. Én lepődöm meg a legjobban, amikor az RMDSZ ilyenfajta kifogásokat emel, hiszen az RMDSZ az egyházak, a gyülekezetek támogatása nélkül valószínűleg nem is jött volna létre.
– Az egyház kebelében is vannak olyan hangok, amelyek szerint az egyház és a politika ilyen mérvű összefonódása elfogadhatatlan. Lelkészek is szóvá tették az elmúlt napokban, hogy a templom nem lehet politikai kampányok helyszíne. Miként kezelhetőek ezek a véleménykülönbségek?
– Olyan egyházpolitikai álláspont kialakítása segít át ezen a vélt vagy valós ellentmondáson, amely felülemelkedik a napi és a pártpolitikán, és erkölcsi alapokra helyezi a politikával kapcsolatos álláspontját. Ilyen értelemben a Vatikán, a pápa őszentsége fontos politikai szerepet vállal, hiszen nincs a világnak olyan jelentékenyebb politikai kérdése, amelyben a szentszék meg ne nyilvánulna. Éppen azért tartom példamutatónak az Erdélyi Református Egyházkerület álláspontját az európai parlamenti választások dolgában, mert nem ereszkedik le a pártpolitikai viszálykodások szintjére, hanem az összefogás mellett kötelezte el magát. Ez felülmúlja egyik vagy másik politikai álláspontnak az igazát. Abban a helyzetben, amikor ezt az összefogást szűkkeblű pártpolitikai meggondolásokból és önös pártérdekből felrúgták, az egységes nemzetpolitikai európai képviselet mellett áll ki. Az erdélyi egyházkerület ezt még azzal is tetézi, hogy kifejezetten erkölcsi alapállását domborítja ki: a lelkészeket eltiltja attól, hogy egy időben végezzenek fizetett politikai természetű munkát és lelkészi szolgálatot. A szó versenypárti értelmében nem tartom magam politikusnak, hanem az erdélyi magyarság képviselőjének tekintem szerepvállalásom. Mennyire érdekes egyébként, hogy 1989-ben az egyház kebelében ugyanazok háborodtak fel temesvári kiállásunk miatt, akik manapság szintén szemellenzősen elzárkóznak a közéleti szerepvállalástól. Akik 89-ben elismeréssel adóztak a temesvári gyülekezet, a lelkipásztor és presbitérium közéleti kiállása iránt, azok most ugyanazt a lehetőséget és jogot elvitatják az egyháztól.
– A napokban találkozott a Fidesz vezetőivel, személyesen Orbán Viktor pártelnökkel is. A találkozó után Orbán Viktor elmondta: Tőkés Lászlót az erdélyi pártpolitika fölött álló személyiségnek tartja, ezért támogatják indulását az EP-választásokon. A Fidesz állásfoglalását mind az RMDSZ, mind a magyar kormánypártok az erdélyi magyarságot megosztó szándékként kommentálták. Ebből logikusan az a kérdés következik: lehet-e az erdélyi magyarság ügye az RMDSZ belügye?
– Nehezen tudom értelmezni a be nem avatkozás doktrínáját magyar–magyar viszonylatban. Az a felfogásom, hogy igenis bele kell szólnunk egymás dolgaiba, a magyarországiaknak az erdélyiek ügyeibe, az erdélyieknek pedig a magyarországi politikába. Jómagam is ezt tettem több rendben, egyebek között akkor, amikor Magyarországon a nemzeti oldal egy határon túli nemzetstratégia ügyében vállalt szerepet. Magyarként nem tudom elfogadni az ügynek ezt a fajta megközelítését, hogy ez a dolog csak erre a magyarra tartozik, az meg csak amarra. A magyar ügyekben minden magyar illetékes. A román politika szokta visszautasítani azzal a bírálatot, hogy ne avatkozzanak Románia belügyeibe. Ráadásul, úgy érzem, bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű: az utóbbi évtized RMDSZ-politikája azon volt, hogy az RMDSZ szinte monopolizálja az éppen uralmon lévő magyarországi kormány, különösképpen pedig az utóbbi 5-6 évben a szocialista-szabaddemokrata kormány politikai és anyagi támogatását, nem beszélve a romániai kormányok egyoldalú támogatásáról. Éppen ezt a támogatást használja fel a nemzeti politika, az autonómiapolitika letörésére. A Fideszt és Orbán Viktort ért bírálatok ebben a vonatkozásban korszerűtlenek is, hiszen Európában politikai tömbösödésnek vagyunk a tanúi. Magunk számára természetessé kell válnia, hogy a határon inneni és a határon túli magyarok, akik ugyanúgy nemzetben gondolkodnak, vagy egy politikai nézetet vallanak, integrálódjanak, összefogjanak. Ma már vannak nemzetközi pártok Európában: egy olaszországi párt szavazatokat gyűjthet Németországban.
– Ilyen összefüggésben a Fidesz határozott kiállása az erdélyi magyarság autonómiatörekvései mellett lényegesen megkönnyítheti brüsszeli törekvéseinket…
– Az európai szintű politizálás egyre inkább teret fog nyerni nem csupán magyar nyelvterületen, hanem az egész földrészen. Különösképpen hasznos e határok feletti politizálás lehetősége a Kárpát-medencei magyarság számára, mert egyesíteni tudjuk erőinket. Nekünk nem közömbös, hogy másfél millió magyar harcol-e az erdélyi magyarság autonómiájáért, vagy magunk mellett tudjuk azoknak a támogatását is, akiktől határok választanak el. Egy új távlat nyílik előttünk. Másként nem is lennénk képesek alapvető célkitűzéseinket elérni, hiszen a szűken vett többségi demokrácia elve mindig kedvezőtlen lesz a számbelileg kisebbségben élők számára. Ha már európai összefüggésben gondolkodunk, akkor viszonylagossá válik a többség és a kisebbség, a kis ország és a nagy ország viszonya, és megnyílik a lehetőség arra, hogy akár egy ilyen nagy létszámú nemzet kizárólagosságával, sovinizmusával megbirkózzunk. Romániában a magyaroknak akkor lehet jó dolga, autonómiája, hogyha európai szövetségeseket keresnek, másfelől hogyha nem egy magyar kisebbség áll szemben egy román többséggel, hanem a magyar nemzet és a román nemzet rendezi egymás közötti viszonyát, és köti meg politikai egyezségét.
– Ön a román és magyar nemzet közötti viszony rendezését említi. Trianon óta közel kilenc évtized telt el, és minden eddigi próbálkozás csődöt mondott. Nem véletlen, ha az erdélyi magyarok eléggé szkeptikusan vélekednek arról, hogy a román hatalom valamikor jobb belátásra tér az erdélyi magyarság kollektív jogai felől. A teljes körű erdélyi magyar autonómiarendszer kiharcolásához Erdélyben valamiféle uniós csoda kellene. Kérdés, hogy van-e ilyen.
– A fától nehogy ne lássuk az erdőt, a pillanatnyi akadályok nehogy eltakarják a jövőbeni lehetőségeket. Látszólag lehetetlen állapotban vagyunk, és tizennyolc év óta minden jel arra vall, hogy nem lehet megvalósítani az autonómiát, nem lehet helyreállítani a magyar egyetemet, és így tovább. Gondoljuk át a nyitásnak azt a hosszú folyamatát, amely 18 év óta tart. Gondoljuk át, hogy az egyházi ingatlanok ügyében honnan indultunk, és hova jutottunk. Ha abból indulok ki, hogy a kisebbségi kérdés 18 év alatt milyen fejlődésen ment át, és miként vált immár európai kérdéssé, meggyőződésem, hogy nem lehet többé feltartóztatni ezeket a folyamatokat. Az egységes Európában előbb-utóbb polgárjogot nyer a közösségi önrendelkezés, a szubszidiaritás és a regionalizmus. Ha az unióban határozottan és egységesen képviseljük közösségi jogainkat, és egységesen tudunk fellépni a közösségi önrendelkezésért, akkor előbb-utóbb a román hatalom sem kerülheti el a szembenézést a kérdéssel. Nem kerülheti el azt, hogy tárgyalóasztalhoz üljön ezen ügyekben. Gondoljunk arra, hogy Băsescu elnök úr Koszovó számára megoldásként az autonómiát javasolta, vagy Moldávia kormánya autonómiát javasolt Transznisztriának, csak azért, hogy őrizze meg kötelékeiben a szakadár tartományt. Nálunk ráadásul nincs is szó elszakadásról. Hogyha jól politizálunk, nem alkuszunk meg, és összefogással egyesíteni tudjuk politikai erőinket, akkor meggyőződésem, hogy előbb-utóbb Romániában hivatalos rangot nyer az autonómiáról való tárgyalás, és meg tudjuk valósítani önrendelkezésünk. Jómagam az Európai Parlamentben ezt az ügyet kívánom szolgálni.

Makkay József

Fel a tartalomhoz

Vállalnunk kell nagy püspökeink örökségét

Molnár Kálmán szilágycsehi lelkész a rendszerváltás óta Tőkés Lászlóhoz fűződő barátságáról, az RMDS

Molnár Kálmán szilágycsehi református lelkipásztor a Szilágyságban a legtöbb aláírást gyűjtötte híveivel, a presbitérium tagjaival Tőkés László képviselőjelölt európai parlamenti indulásához. Kapcsolata az egyházkerület püspökével nem új keletű: barátságuk azokra a rendszerváltást követő napokra nyúlik vissza, amikor a Temesvárról rendőri kísérettel elhurcolt református lelkészt a Szilágycsehhez közeli Szilágymenyőbe vitték. Erről a barátságról, a közös egyházi szolgálatban eltöltött évekről beszélgettünk a szilágycsehi lelkészi hivatalban. A kezdetekről így vall Molnár Kálmán:
– Már a Ceauşescu-klán bukása előtt szerettem volna meglátogatni Tőkés Lászlót Szilágymenyőben. Akkor csak Szilágyszegig sikerült eljutnom, ugyanis a Menyőbe vezető utat sorompóval zárták el, két géppuskás milicista tartóztatott fel. Hiába mondtam, hogy szilágycsehi lelkészként, esperesi megbízottként nekem kellene átadnom a parókiát az új lelkésznek. Érveim nem érdekelték a rendszer embereit, visszatérítettek. Azokban a napokban szigorú ellenőrzés folyt a falu határában, csak a falubelieket engedték be.
– Mikor volt az első találkozása Szilágymenyőben az új lelkésszel?
– December 22-én a közeli Benedekfalván voltam temetési szolgálaton, és azután láttuk a tévében Dinescu bejelentését. Amikor visszatértem Szilágycsehbe, a város főterén már nagy tömeg gyűlt össze. Senkit nem akartak meghallgatni a régi rendszer emberei közül, mindenki Tőkés Lászlót várta. Délután öt óra körül mentem ki Menyőbe találkozni vele. Akkor már a menyői út tele volt emberrel: gyalogosan, szekérrel, autókkal mentek Tőkés László látására. A menyői parókián megbeszéltük a közös teendőket. Ekkor kezdődött el immár 18 éve tartó szoros egyházi, emberi kapcsolatom Tőkés Lászlóval. Meghívtam Szilágycsehbe szolgálni. Több mint kétezer ember hallgatta a templomban és a templom előtt, kihangosítón keresztül. A tömeg még aznap szerette volna látni Szilágycseh főterén, de akkor, elővigyázatosságból, erre nem vállalkozhattunk. Másnap született meg a szilágycsehi felhívás, ekkor alakult meg az RMDSZ is. Utána szinte naponta találkoztunk, beszélgettünk. Ha jól emlékszem, Tőkés László a marosvásárhelyi fekete márciusig szolgált a vidéken, szinte valamennyi környező gyülekezetbe eljutott, vagy szeretettel várták mindenhova a szilágyságiak (és nemcsak ők) istentiszteletre.
– Nagy volt akkoriban az eufória. Mire emlékezik vissza ezekből a közös kiszállásokból, hiszen gyakran elkísérte a rendszerváltás legnépszerűbb magyar lelkipásztorát…
– Akkoriban egy román százados vigyázott rá katonákkal. Őket hivatalból rendelték ki Tőkés László védelmére. Legtöbbször a százados hozta be saját kocsijával Szilágycsehbe, innen én vittem tovább, de mindig jöttek velünk a géppuskás kiskatonák. Sokfelé megfordultunk mi akkoriban. Nehéz volt minden meghívásnak eleget tenni, hiszen óriási volt az érdeklődés, mindenki szeretett volna vele találkozni.
– Püspök úr nagyon szerette a Szilágyságot…
– Valóban gyakran mondta, hogy ami Székelyföldnek katolikus szempontból Csík, olyan kovásza a mi református életünknek a Szilágyság. A Szilágyságról tudni kell, hogy sok más vidéktől eltérően, igen eleven a templomba járás igénye. Jómagam több mint negyvenéves lelkészi szolgálatom alatt soha nem mentem el a Szilágyságból, nem kívánkoztam más vidék gyülekezetébe.
– Minden bizonnyal kevés emberrel épített ki az egyházból olyan közvetlen kapcsolatot Tőkés László, mint önnel. Később, zilahi esperesként is hűséges harcostársa maradt, együtt próbálták visszaverni a Szilágyságban is egyre szaporodó támadásokat. Ezek rendszerint nemcsak a többségi, román hatalom részéről érkeztek, hanem a helyi RMDSZ kiskirályai részéről is… Mire emlékezik vissza erre a közel két évtizedes barátságból?
– Valóban, ez a kapcsolat a rendszerváltás pillanatában kezdődött, és azóta folyamatosan erősödött. Talán nem véletlen, hogy így alakult: mindig megértettük egymást, ismertük egymás gondját-baját. A rendszerváltás után Virág Károly lett a szilágysági, zilahi esperes, én lettem a helyettese: olyan lelkészi közösség szolgált itt, amely nagy örömmel fogadta Tőkés Lászlót. Az első periódusban egyház és RMDSZ között zavartalan volt a kapcsolat. Az egyház segítségével alakultak sorra a megyében az RMDSZ szervezetei. Sok helyen a lelkészek vállalták a kezdeményező szerepet. A szilágycsehi alakuló ülésen, közvetlenül a rendszerváltás napjaiban Tőkés Lászlóval együtt vettünk részt, mi voltunk a kezdeményezői a magyar érdekvédelmi szervezet megalakításának. Én magam is nagyon jó RMDSZ-tag voltam, hittem abban, hogy ez a szervezet magára vállalja gondjainkat, bajainkat.
– Mi volt az első csalódása?
– A rendszerváltás utáni első közéleti csalódásom nem feltétlenül az RMDSZ-hez kötődik, hanem helyi értelmiségünk kishitűségéhez. Emlékszem, az első napokban az RMDSZ-ben azt a feladatot kaptam, hogy kezdjük el a román és magyar tagozatú iskola szétválasztását, hogy a szilágycsehieknek annyi évtized után végre legyen magyar iskolája. Nem véletlen, hogy ma sincs. Az akkori román igazgatónő kezdeményezésemre annyit mondott, hogy üljünk le és beszéljük meg a részleteket. Úgy egyeztünk, három nap múlva találkozunk, és megkezdjük a szétválasztást. Mire ez megtörténhetett volna, a magyar tanári kar egy része elkezdett sápítozni, hogy mi lesz, ha szétválunk, nem kapják meg a fizetésüket stb. Gyakorlatilag nem volt kivel végigvinni a dolgot, mert a magyar tanügyiek egy része félelemből ellenszegült. Azóta sincs magyar iskolánk Szilágycsehben.
– Az RMDSZ korifeusai ma azzal vádolják az egyházat, hogy túlontúl belefolyik a politikába, miközben elfelejtik, hogy a kezdeti időszakban az egyház hathatós támogatásával alakult meg az RMDSZ. És nemcsak a Szilágyságban…
– Annyira szoros kapcsolat volt közöttünk, hogy sokszor a szószékről igazítottuk el az embereket választások idején. Az RMDSZ programja, célkitűzése minden magyar számára vállalható volt. Sőt később is, amikor kezdődtek a súrlódások, és belső ellenzék alakult ki, jómagam mindig azt mondtam, jobb, ha az RMDSZ-t támogatjuk, mert nélküle ki tudja, milyen helyzetbe kerülhetünk, milyen döntéseket sóz a nyakunkba a román hatalom.
– A Szilágyságban, talán fokozottabban, mint máshol, radikális szakadás történt egyház és RMDSZ között. Mi volt ennek az oka?
– Ebben szerepet játszottak mind helyi, mind országos okok. Tudjuk, hogy már a kilencvenes évek derekán kiderült, az RMDSZ nem igazán akarja folytatni, illetve vállalni azokat a célkitűzéseket, amelyekért létrejött. Az első és talán legjelentősebb konfliktusforrás az volt, hogy rájöttünk, nem harcol határozottan az önálló magyar egyetemért, illetve elfogadja az eleve halva született Petőfi–Schiller egyetem gondolatát. Közben az is kiderült, hogy az autonómiaprogramok szép lassan lekerülnek az asztalról. Később azt is megtapasztaltuk, hogy az RMDSZ az egyházi javak visszaadásáért sem harcol igazából. Akkoriban támadtak az első konfliktusok püspök úr meg az RMDSZ között. Több forrásból is értesültünk, hogy az RMDSZ-nek nem érdeke, hogy az egyház megerősödjék, emiatt is odázták el az egyházi javak visszaszolgáltatásának sürgetését. Püspök úr mindig őszintén és határozottan beszélt, ez pedig nem tetszett az RMDSZ vezéreinek. A pohár akkor telt be, amikor a zilahi református Wesselényi Kollégium körül felcsaptak a hullámok. A püspök úr akkoriban úgy fogalmazott, hogy mint a terrorista a repülőgépet, úgy térítette el az egyházi kollégiumot a szilágysági RMDSZ-szenátor igazgató-felesége. Nehéz lenne ezt a több éves konfliktust röviden összefoglalni. A lényege az, hogy az egyháznak hosszú ideig nem volt beleszólása saját iskolájának életébe. Minősíthetetlen módon a helyi RMDSZ világi iskolává alakította saját oktatási intézményünket. Ezzel helyi szinten megszűnt mindenféle természetes együttműködési lehetőség az RMDSZ-szel.
– Ezzel párhuzamosan elkezdődtek a próbálkozások a református egyház belső bomlasztására is, hiszen jelentős külső támogatással a zilahi CE-mozgalom megosztotta a helyi magyar reformátusságot.
– A CE-ügy miatt a konfliktusunk már korábban elkezdődött. A belső kegyesek érdekes módon szoros kapcsolatot ápoltak az RMDSZ vörös szárnyával, megpróbálták diszkreditálni az egyházi vezetést. Tetten érhető volt ez az összejátszás. Ez az egyházi vezetés, személy szerint a püspök úr részéről határozott választ kívánt. Úgy érzem, az új lelkipásztorok eljövetelével Zilahon a református egyházban normális helyzet alakult ki.
– Tíz éven át volt a Zilahi Egyházmegye esperese. Egyházi elöljárói tapasztalatával hogyan vélekedik egyház és politika kapcsolatáról?
– Jómagam egyetértek püspök úr idevágó véleményével: amikor látván látjuk népünk balsorsát, sorsközösséget kell vele vállalnunk. Ha szükséges, politikai segélyszolgálatot kell nyújtanunk az embereknek. Most ilyen a helyzet. Mindenki láthatja, hogy az RMDSZ félrevezette az embereket, ez az út nem járható. Az egyház feladata, hogy ilyen kritikus helyzetekben szóljon. Érdekes, hogy ez most baj. Azt vetik szememre, hogy túl sokat politizálok. Pedig nem az igehirdetésen szoktam elmondani véleményemet, hanem utána. Nem szeretem, ha a híveim egyoldalúan látnak. Meg kell mutatni az érem másik oldalát is. Akik ma a püspök úr európai parlamenti indulásán vannak úgymond megbotránkozva, érdemes volna föllapozniuk a múlt század jeles erdélyi református püspökeinek életrajzát. Ravasz László annak idején a magyar országgyűlés tagja volt, Makkai Sándor pedig a Trianon utáni erdélyi magyar közélet egyik legjelesebb képviselőjeként vált közismertté. Ezt az örökséget vállalnunk kell. De a nagy katolikus püspök, Márton Áron is jól tudta, mit jelent az erdélyi magyar sors. Tudjuk, milyen keményen harcolt a kisebbségi jogok sérelme ellen. Vagy menjünk vissza a történelem korábbi évszázadaiba. Jó példa erre Pázmány Péter, aki a rekatolizáció kiemelkedő alakjaként, ha a koronáról volt szó, Bethlen Gáborral is szót tudott érteni. A mai római katolikus lelkészek között is számos példa van arra, miként kell kiállni nemzetünk ügye mellett. Ott van Gergely István vagy Böjte Csaba, hogy csak kettőjüket említsem. Minden, népünket érintő sorskérdésben bátran megosztják velünk gondolataikat.
– Az utóbbi hetekben elég sok aggódó közéleti hang szólalt meg a romániai magyarság egysége mellett. Most nem az RMDSZ által szorgalmazott álegységre gondolok, hanem a nemzetpolitika terén szükséges összefogásra, hogy belátható időn belül elérhessük céljainkat. Milyen hajlandóságot lát erre az összefogásra a barikád különböző oldalain állók részéről?
– Őszintén szólva, a pillanatnyi helyzetben nem látok lehetőséget arra, hogy életképes kompromisszumot kössünk azokkal, akik a magyarság ügyét rossz irányba terelték. Az összefogásra esély lett volna, ha az RMDSZ elfogadja Tőkés László személyét a parlamenti listán, befutó helyen. Az első helyen az RMDSZ-jelölt, a második helyen Tőkés László. Ennek olyan felhajtó ereje lehetett volna, hogy akár három személynek is sikerül bejutnia az Európai Parlamentbe. Most nem kellene egymás ellen harcolnunk. Nem kellene elhalászgatni egymás elől az aláírásokat. Most újból felborzolódik az egész erdélyi magyarság lelkiállapota. Meggyőződésem, hogy sok-sok RMDSZ-tag is hajlik a püspök úr felé. Emlékszem, amikor folytak a tárgyalások Markó Béla és Tőkés László között, sok RMDSZ-tag mondta örömmel, hogy végre megnyílik a megbékélés esélye. Szilágycsehi híveim közül RMDSZ-választmányi tagok mondták ezt. Később nyilvánvalóvá vált, hogy az RMDSZ nem tárgyalóképes fél: annyira körülbástyázta magát érdekemberekkel, hogy nem képes átépni saját árnyékát. A mi lehetőségünk az összefogás egy olyan ember mellett, aki a romániai magyarság érdekeit képviseli. Ez lehet a mi igazi esélyünk!

Makkay József

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés