Haladj előre, vissza se nézz!

Ez volt a kongresszus megnyitóján felszólaló két magyarországi politikus legfőbb mondanivalója, de a gondolat több más magyarországi balliberális és RMDSZ-es vezető politikus beszédéből is visszaköszönt: a múlt áldatlan és megismételhetetlen állapotába való visszavágyódás helyett az új, a korszerű felé kell haladni, magunk mögött hagyva a koloncokat (értsd: értékeket), amelyek ebben hátráltatnak bennünket.
Elsőként az elmélet egyik újraalkotója, a Haza és haladás jelmondatát sajátos módon újraértelmező Gyurcsány Ferenc magyarországi miniszterelnök világosította fel az erdélyieket, hogyan tudnak ők is arra az útra lépni, amelyen ő évek óta jár minden megosztó lakossági kísérlet ellenére. A kormányfő sajnos nem lehetett jelen, így Gémesi Ferenc, a magyarországi kormány határon túli ügyekért felelős szakállamtitkára tolmácsolta üzenetét a küldötteknek. Levelében Gyurcsány rámutatott az RMDSZ-vezetés és az ő elképzelései közti hasonlóságra: „Olyan jövőt dolgoz ki az RMDSZ, amilyenről én is álmodom” – írta, felkérve a hozzá közel álló pártot: ne maradjanak meg „múltbéli nemzeti és politikai sérelmeiknél”, inkább építsenek együtt közös jövőt. El kell utasítani a sehova se vezető, sérelemre épülő politikát, és ő úgy tudja, ennek a jegyében döntenek az RMDSZ továbblépéséről, mely a modernizációt és az integrációt sietteti, hangzott a küldöttek lelkes tapsa közepette Gyurcsány Ferenc üzenete.
Ezt a gondolatmenetet folytatta a miniszterelnököt hatalomra segítő Dávid Ibolya MDF-elnök, gratulálva az RMDSZ-nek, mert győzött, hiszen felismerte, „nincsenek ellenségek”. Komikus az a nemzedék, amely a múltba vágyódik vissza, jelentette ki „a nemzeti hagyományokat (az MDF alapszabálya szerint) tisztelő, a keresztény kultúra szellemi és erkölcsi értékeit valló, korszerű konzervatív párt” elnöke. Az ő szavait is tapssal ünnepelte a küldöttség elsöprő többsége.
A megnyitón még felszólalt az RMDSZ két rokon pártjának, a Vajdasági Magyar Szövetségnek és a Magyar Koalíció Pártjának elnöke, valamint több román politikus, indításképpen Traian Băsescu levelét olvasták fel. Az államelnök háláját fejezte ki, amiért az RMDSZ nem akadékoskodott holmi követelőzésekkel az EU-csatlakozás során, és reményét fejezte ki, ezután is hasonló magatartást nyugtázhat az RMDSZ részéről.

Toró nem tehet kiegészítő javaslatot

A napirend elfogadása előtt demokratikusan működő szervezetek lehetőséget adnak kiegészítő javaslatok megtételére és elfogadására. Ezzel a jogával próbált élni Toró T. Tibor képviselő (amit Frunda György ülésvezető ellenjavaslatnak minősített). Hallgassuk meg az egyházak és a társadalom üzenetét, ne üzenjünk hadat nekik, állítsunk össznemzeti listát, indítványozta a képviselő, emlékeztetve, hogy a kongresszusnak joga van saját hatáskörébe vonni a jelöltállítás kérdését is, illesszék be tehát a napirendbe az EP-lista felülvizsgálatát.
Többszöri közbelépés után Frunda György megvonta a szót Torótól, így nem tudott rátérni javaslata megindoklására. Az SZKT és a SZET meghozta döntését, ezt nem kell fölülbírálni, ezért nem támogatom a javaslatot, mondta Frunda, de a rend kedvéért szavazásra bocsátotta az indítványt. Hárman szavaznak mellette, állapította meg Frunda, majd mikor Mátis Jenő Kolozs megyei küldött helyesbítően bekiabált, huszonnégy szavazatot számolt meg.

„Szabadok lettünk mi is, mint a Szabadság-szobor”

Az idézet nem egy ironizáló felszólalásból való, hanem Markó Béla kongresszusi beszédének része s egyben alaptételeinek egyike. A szobor újrafelállításán kívüli eredmény az EU-csatlakozás mint az RMDSZ megvalósítása, ez ellentétben a másik vállalt feladattal, az autonómia kiharcolásával, sikerült, állította Markó Béla. Beszédében nem tért ki arra, hogy éppen azért nem valósult meg az autonómia, mert, amiért Băsescu elnök is köszönetet mondott, zökkenőmentesen segítette hozzá az RMDSZ a mielőbbi csatlakozáshoz Bukarestet. Az integrációt se hitték el egyesek, mégis megvalósult, az autonómiát se hiszik, de azt is kiküzdjük, ígérte Markó.
Az integrációért való küzdelemben erősödtünk, fiatalodtunk, egységesek maradtunk, de nem lettünk sokszínűbbek, ezen próbál segíteni az új alapszabály azon rendelkezése, mely szerint a platformoknak legalább 750 taggal kell rendelkezniük (150-150 három megyében), hogy képviseltethessék magukat az SZKT-ban, magyarázta az elnök.
Mindeközben folyamatos „megosztási kísérleteknek” voltak kitéve itthonról és Magyarországról egyaránt, „közéletünk néhány szánalmas figurája román pártokkal is összefogva megkísérelte a lehetetlent: megfosztani parlamenti képviseletétől a magyarságot” – mondta Markó Béla, majd hosszasan ecsetelte az RMDSZ eddig elért, számokban kifejezhető eredményeit. „Szabadok lettünk mi is, nem csupán a Szabadság-szobor” – vonta meg a párhuzamot a szövetségi elnök, szemérmesen hallgatva a Szabadság-szobrot őrző román alkotásról, amely az Erdélybe betörő románságnak állít emléket.
Bár eddigi beszámolómból úgy tűnhet, minden rendben van körülöttünk, nem ez a helyzet, egyáltalán nincs rendben, váltott csapást Markó, és megpendítette a tavaly március 15-i húrokat, mikor a székelyudvarhelyi székely nagygyűlés árnyékában a magyar nyelv megtanulására biztatta a románokat, emlékeztetve, hogy magyar kenyeret esznek a Székelyföldön. Ezúttal vélhetően Tőkés László indulásának árnyéka miatt ütött meg határozottabb hangot Markó Béla, elismerve azt a közismert tényt, hogy mind a külföld, mind a belföld akkor figyel egy közösség autonómiaigényére, ha feszültséget észlel. „Nos, ha félnek a feszültségektől, mondjuk el: akkor lesznek itt feszültségek, ha nem lesznek meg az autonómiák”, „nem fogadjuk el a szószegő román politizálást, mi nem a románok kénye-kedve miatt mentünk Bukarestbe” – harsogta hálás közönségének a szövetségi elnök.
Néhány perc múlva már árnyalta a képet, mondván, hogy az RMDSZ az a szervezet, amely által tárgyalni lehet másfélmillió magyarral. Ha nincs RMDSZ, akkor az történhet, mint a Babeş–Bolyain: miután „mérsékelten” nem sikerült, egyből felerősödött egy másféle hang, „nevezzük radikálisnak”. Az egyetem szenátusa csak azt bizonyítja magatartásával, hogy mégsem járható a közös oktatási intézmények útja, mégiscsak az önálló intézmény az egyedüli megoldás, szólt Markó, a beszédet pedig tapsvihar szakította félbe, a küldöttek egy része feltehetően csak a mondat második felére kapta fel a fejét, de rövidesen megértették: az önálló intézmény létrehozásával csak a románokat riogatja elnökük. „Vannak, akik azt mondják, az ultraradikális fellépés helyzetbe hozza a mérsékelteket. Hát ugyancsak sikerült helyzetbe hozni őket: lemondtak, majd mégis visszatáncoltak. Nem vagyunk annyira gyengék, hogy ökölrázásba kezdjünk, az az erős, aki kezet mer nyújtani, le mer ülni a tárgyalóasztalhoz Bukarestben, akkor is, ha tudja, hazaáruló lesz belőle”, értelmezte az előbbi határozottságot Markó Béla.

Tőkés, a kongresszus ellenségképe

A hozzászólások kevés kivétellel mind az EP-választások előtt kialakult helyzetet próbálták értelmezni, de nem sok küldöttnek sikerült a hivatalos állásponttól eltérő véleményt alkotnia. Azoknak a felszólalásából idézünk, akiknek mégis sikerült.
Tempfli József nem tartozik ezek közé, mégsem szeretnénk megfosztani olvasóinkat a katolikus püspök (volt orosztanár) gondolatainak megismerésétől, főként így Nagyböjt idején. Semmit nem értünk volna el az RMDSZ nélkül, köszönjük a sok segítséget, amit tőle kaptunk, indította beszédét az egyházfő, megjegyezve, hogy amiért ennyire elkötelezett RMDSZ-szimpatizáns, nem azt jelenti, hogy ellenezné az autonómiatörekvéseket. Beszéde második felében a nagyváradi püspök református kollégájának, Tőkés Lászlónak üzent: elismerjük 89-es szerepvállalását, de az a piedesztál, amelyre akkor „állította magát”, azóta lejjebb szállt, viszont ismét a magasba emelkedne, ha Tőkés „felül tudna emelkedni egyéni ambícióin”. „Egyéni ambícióinak” feláldozása hasonlatos lenne korábbi történelmi tetteihez, üzente Tempfli József, lelkiismeret-vizsgálatot kérve a közösség érdekében.
Míg az SZKT-n Verestóy Attila feladata volt Tőkés Lászlót ostorozni, most Frunda György szenátor vállalta ezt. Felsorolva a püspök „bűneit” (olyanokat például, hogy Borbély Imrét támogatta az RMDSZ elnökválasztásán), annak a meggyőződésének adott hangot, hogy csak azért indul a mostani választáson, hogy két év múlva ismét püspökké választathassa magát. Frunda is felemlegette az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsának 2003-as határozatát, melyet, akárcsak Markó az SZKT-n, úgy állított be, hogy megtiltja a lelkészeknek a politikai szerepvállalást, fittyet hányva arra, hogy az egyházkerület nyílt levélben idézte a határozatot, tisztázva, hogy a pártpolitizálás és a fizetett tisztségviselői állás betöltése esett tilalom alá. Végezetül Frunda azt javasolta, hívják ki vitára a püspököt, „és aki a legjobb, az nyerjen”.
Puskás Bálint szenátor a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom nevében felszólalva tett hitet „az egység mellett”, kétségbe vonva az Erdélyi Református Egyházkerület vezetőjének a legitimitását: „az egyház nem egyik vagy másik egyházi vezető, hanem a hívek összessége”, vélekedett, hozzátéve, a jó pásztor akkor sem szórja el papjait, ha az neki jó lenne.
Lakatos Péter Bihar megyei képviselő visszhangozta elsőként nyíltan a Markó Béla által csak érintett magyarországi balliberális dogmát, melynek lényege, hogy a budapesti politikum ne foglalkozzék az elszakított területeken élő magyarsággal, az pedig, aki másként gondolkodik, meghonosítja „a megosztást”. Lakatos szót emelt hát a „végzetes politikai megosztás” exportja, a „kibékíthetetlen egymásnak szegülés” ellen, melyre a magyarországi oldal képviselői később bővebben kitértek. Nem kímélte Lakatos a reformátusokat sem, s ideje maradt gúnyolódni Sándor Lajos volt iskolalelkész, a nagyvárad-újvárosi gyülekezet lelkipásztorának a Lorántffy sportpályájáért folytatott éhségsztrájkján is.
Toró Tiborhoz hasonlóan Vekov Károly, a Nemzetépítő Platform elnöke azt kérte a kongresszustól: az erdélyi magyar egység helyreállítása érdekében tegye meg az első lépést, tegye Tőkés Lászlót „az RMDSZ által benyújtandó europarlamenti képviselőlista befutó helyére”. Előzőleg Vekov mérleget vont az RMDSZ tevékenységéről, kijelentve: a szervezet vezetősége hajlandó volt lemondani az erdélyi magyarság legfontosabb érdekeinek a képviseletéről, eltűrni a koalíciós egyezségek megszegését, csak hogy egy szűk csoport hatalmon maradhasson. Szintén a Nemzetépítő Platform nevében terjesztette be nyomtatásban szövegét „felszólalás helyett” id. Soós Sándor, aki a „kisemberek nevében” vádolta az RMDSZ-vezetést azzal, hogy az eszközöket célokra véltotta, megjegyezve: „December elsején tudnak koccintani a Kempinskiben és tudnak koccintani vadimtudorokkal, de a Tőkés Lászlókat ellehetetlenítik, és az egyházat irántuk való tiszteletadásra szólítják fel.”
Beke László Krassó-Szörény megyei küldött arra kérte a felszólalókat, ne erdélyi magyarságról, hanem romániai magyarságról beszéljenek, mert konstancai kollégájának, akivel egy szobában van, ez igencsak rosszul esik. Ezt követően a felszólalók többsége előzékenyen az „erdélyi magyarság, pontosabban romániai magyarság” és az „erdélyi magyarság” vagyis romániai magyarság kifejezést használta. (Később a csángók képviselője kérte, miattuk ne romániaizzanak, de használják a moldvai magyarság szót is, mert azzal hívják fel az ő problémáikra a figyelmet.)
Valószínűleg ez az utolsó kongresszus, melyen részt veszek, jelentette be Kónya-Hamar Sándor Kolozs megyei képviselő, keserűségének adva hangot, hogy nincsenek ott azok, akik „nem egyformák”, hiába nem akar szót ejteni róluk Markó Béla. Az RMDSZ nemcsak abból áll, ami volt, és ami most, hanem abból is, ami lehetett volna, mondta, „nagy bajt” jósolva a parlamenti választások idejére, mert „megbolydult az a homogén réteg, ami alul van, és ami eddig mindig segítette az RMDSZ-t a választásokon”.
Felszólalóként ismét szót kapott Toró Tibor, hogy szavai szerint folytassa, amit nem hagyott elmondania az ülésvezető. Közben szavazás volt az indítványáról, és a küldöttek nem találták az EP-választást megfelelő alkalomnak a közös nevező megkeresésére, állapította meg, viszont bizonyára annak fogják gondolni a választás után, s akkor a most alulmaradtak kerülnek felülre, és aktuális lesz az Erdélyi Magyar Egyeztető Kerekasztal is, mert szükség lesz rá, vélekedett Toró.
Megelégelve, hogy a párt egységben tartásához szükséges ellenség kizárólag Tőkés Lászlóban testesüljön meg, Takács Csaba ügyvezető elnök szükségesnek tartotta a román politikumot is megemlíteni törekvéseik akadályozójaként, minden bizonnyal arra számítva, ebben könnyebb egyetértésre jutni az RMDSZ kebelében is. Visszaterelve a szót Markó beszámolójára, Takács kimondta: „nekünk a román nacionalizmussal van a legnagyobb problémánk”, a magyar–magyar konfliktusok második helyen vannak.

Markó szerint a püspöktől nem kell félni

A felszólalásokra adott válaszában Markó Béla elismerte: „tagadhatatlan, hogy akár konfrontációs viszonyba is kerültünk egyik egyházunk egyik vezetőjével, vagy néhány egyházvezetővel”. Nem akar analógiát felmutatni az RMDSZ és az egyház között, de még az RMDSZ-re is igaz, hogy az elnöke, egyik-másik szenátora, képviselője, minisztere, ügyvezető elnöke, tisztségviselője nem azonos az RMDSZ-szel, amiként az egyházban sem, jelentette ki. Nem kell félni az egyház véleményétől, sem a vele való konfliktustól, de együttműködésre kell törekedni, tette hozzá Markó.
Takács Csaba felszólalásához hozzáfűzte, neki inkább egynémely román politikussal van pillanatnyilag baja. A Babeş–Bolyairól azt mondta, hogy nem lehet egyszerre radikálisan és mérsékelten is fellépni, mert az a veszély fenyeget, hogy két szék között a pad alatt maradunk, ez a történtek tanulsága. „A kérdést meg fogjuk oldani, csak ne akadályozzuk egymást ebben” – üzente Markó a BKB-nak és a mellette kiálló erdélyi és külföldi szervezeteknek, közéleti személyiségeknek.
Beszéde második felében a demokráciáról értekezett a szövetségi elnök, mivel többen kevesellték, hogy 22 másodpercnyi felszólalásra beváltható, csereberélhető, begyűjthető cédulát kaptak, miközben a vezérkar tagjai korlátlan ideig beszélhettek. Végül látható többséggel, egy ellenszavazattal és öt tartózkodással elfogadták az elnöki beszámolót.

Nemzetpolitika az MSZP-vel

A szavazás után újabb üdvözlő beszédek hangzottak el. Szabó Vilmos „az MSZP vezetése, tagsága és a maga nevében” megállapította: az MSZP és az RMDSZ együtt valósította meg a nemzetegyesítést az EU-csatlakozás révén. A december 5-i népszavazási kísérlet előtt az erdélyi magyarság ellen gyűlöletkampányt folytató utódkommunista párt képviselője egységes összmagyar nemzetpolitika közös megalkotását szorgalmazta.
Frunda György sajnálkozva közölte, hogy Németh Zsolt, a Fidesz választmányának elnöke felszólalás nélkül távozott a kongresszusról, s gondolatait inkább a sajtóval osztotta meg, nem a résztvevőkkel. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Németh a kongresszus előtt szeretett volna felszólalni, ám arra való hivatkozással, hogy első körben csak az elnökök beszélnek, a szervezők nem engedték meg neki (megjegyezzük, hogy a román Nemzeti Liberális Párt és az ugyancsak román Demokrata Párt alelnöke révén képviseltette magát, mégis mindketten a kongresszus előtt szólalhattak fel). Németh a sajtónak elmondta: azért jött el a kongresszusra, hogy jelezze: pártjuk támogatja az erdélyi magyarság egységének helyreállításában az RMDSZ-t, továbbá örülnek, hogy Tőkés László függetlenként indul a választáson, amiként az RMDSZ-nek is sok sikert kívánnak.
Kovács Kálmán, az alkalmakként szélsőségesen magyarellenes hangokat megütő SZDSZ ügyvivője beszédében ötvözte a kongresszus két alapmotívumát, a nemzeti elkötelezettségnek megtagadandó múltként való beállítását és a kohéziós ellenségkép megalkotását, Magyarországon lakó politikusként pedig kiváltképpen Orbán Viktor személyével foglalkozott, aki szerinte nagyban felelős az Erdélyben kialakult magyar belpolitikai helyzet miatt.
Felszólalt még többek közt Gajdos István Kárpátaljáról és Jakab Sándor Horvátországból, majd a kongresszus elfogadta a módosított programot. A Transindex nevű portál szerint ez után a küldöttek egy része sztriptízbárba vonult.

„A kongresszus bölcs”

Szombat reggel néhány üdvözlő beszéd után a küldöttek elfogadták az alapszabályzatot, később megszavazták az elnököt is. Előtte Markó Béla a modernizációs marxista beszédmód és az MSZP kormányprogramjának neve (Új Magyarország) nyomán Új Erdélyt, új magyarságot címmel mondott kortesbeszédet. Ennek egyetlen számottevő pontja és újdonsága volt: a Keleti Svájc szépen csengő és tetszés szerint értelmezhető álomképének felvillantása.
Ezt a gyakran pragmatizmust és konkrét célokban és eredményekben való gondolkodást hirdető szövetségi elnök a következő szavakkal vezette be: „De legfőbb okom, indokom, magyarázatom a magam számára, hogy miért vállalnám tovább, mégis más. Tulajdonképpen egyetlen szó: Erdély! Kós Károly, akinek Kiáltó szójából mottóként idéztünk Kongresszusunkon is, megrögzött Erdély-párti volt, transzszilvanista. Abban a korban, vagy még azelőtt is, sokan álmodtak úgy a jövő Erdélyéről, mint valamiféle Keleti Svájcról. Ezeket a naivnak tetsző álmokat a történelem durván porrá rontotta. Nos, úgy gondolom, hogy 2007. január elsejétől ismét lehet álmodni ezt az álmot, mert a versenyfutást a múló idővel megnyertük.”
A színpadon egy paraván mögött megejtett szavazás során a küldöttek újraválasztották az egyetlenként induló Markó Bélát. Ezúttal a szavazatok 91%-át nyerte el, 436-on szavaztak rá, 68-an ellene, 4 érvénytelen szavazat volt, szemben a 2003-as 82%-kal (326 mellette, 42 ellene). Az újraválasztott elnök úgy értékelte a kimenetelt, hogy „a kongresszus bölcs, ennek jele a támogatottsága”. A küldöttek azt is elfogadták, hogy ezentúl kétévente legyen kongresszus, tisztújítást azonban továbbra is csak négyévenként tartsanak.

Bagoly Zsolt

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés