— A választások eredményét elemezve szembetűnő egy érdekes ellentmondás: míg százalékarányosan minden esetben a vártnál jobb eredményt ért el a párt, abszolút számokban viszont jelentősen csökkent a támogatottsága. A legszembetűnőbb talán a tavalyi parlamenti választás volt, hiszen 2002-höz viszonyítva közel ötvenezer választóját vesztette el a párt. Miként értékelik a jelenséget? — kérdeztük Csáky Páltól, a volt miniszterelnök-helyettestől, az MKP alelnökétől. — Az ellentmondás csak látszólagos, magyarázata egyszerű: Szlovákiában egyre csökken az érdeklődés a politika iránt, egyre kevesebben élnek alkotmányos jogukkal, nem járulnak a választások alkalmával az urnákhoz. Ez a tendencia érvényes a szlovákiai magyarságra is, csak egyelőre kisebb mértékben, mint a többségi nemzet esetében, ezért van az, hogy fogy ugyan a szavazóink száma, de számarányosan jobb eredményt érünk el, mint a magyarok részaránya az összlakosság körében. Nem jó, persze, hogy az emberek hátat fordítanak a közéletnek, hogy nem hajlandók részt venni a közügyek alakításában, nézetem szerint ezzel gyöngül a demokrácia, sérül a jogállamiságba vetett hit. Jó lenne, ha a pártoknak általában — a Magyar Koalíció Pártjának pedig különösen — sikerülne elhitetni az emberekkel, hogy a társadalmi és gazdasági folyamatok alakítása valóban tőlük függ, érdemes odafigyelni a politikai eseményekre, s a szavazáson túl akár napi szinten is lássák el a közellenőr szerepét. Úgy tűnik azonban, ez nem sikerült, ami különösen a mi esetünkben fájdalmas, mert a kisebbségi közösségen belül jelentkező közöny mindig veszélyesebb a nemzeti lét fenntartása és fejlesztése szempontjából, mint a többségi nemzetközösségek esetében. — Az emberek többsége azonban éppen ennek a fordítottját állítja, vagyis azt mondja, nem ők fordítottak hátat a politikának, hanem a politikusok hagyják őket magukra, legfeljebb a választások alkalmával mennek közéjük, hogy szavazásra bírják őket. — Divatos ezt mondani, én is sokszor hallottam ezt, és biztosan van is benne némi igazság, de az MKP esetében ez nem igazán jellemző. A sajtó is beszámolt azokról a kihelyezett elnökségi üléseinkről, amelyeket a különböző régiókban tartottunk, s minden alkalommal felhasználtuk a párt minisztereinek, államtitkárainak és parlamenti képviselőinek a jelenlétét arra, hogy a polgármesterekkel, helyi vezetőkkel tárgyaljunk a problémákról, a lakossági fórumokon pedig a választóinkat hallgattuk meg. Az elmúlt négy esztendőben, tehát kormányzásunk idején számtalan esetben éppen ilyen találkozókon születtek jó ötletek, amelyeket sikerült is megvalósítani, illetve fogalmazódtak meg megoldási formák egy-egy problémára. Az más kérdés, hogy mennyire tud jelen lenni egy-egy kisközösség, a falu vagy a város magyar társadalmi életében az MKP, mennyire érzik az emberek jelenlétét és segítőkészségét. Bizony, ez a kérdés már bonyolultabb, s nemcsak egy-egy helyi szervezetre lebontva, hanem akár megyei szinten is. Amennyiben egy településen vagy megyében bezárkózik a párt, a tagság sajátos érdekei szerint politizál, rossz hangulat alakul ki, s ez rányomja a bélyegét a párt egészének a megítélésére. Az sem titok, hogy voltak, vannak olyan ellentétek is, amikor egy-egy csoport a párton belül vív hatalmi csatát, netán a pártot használják fel egyéni vagy csoportos érdekek elérésére. Ez nagyon káros jelenség és mindent meg kell tenni ellene, csak éppen nehéz. Érdemes odafigyelni például arra, hogy az MKP a legtöbb szavazót az elmúlt négy évben a Révkomáromi és a Dunaszerdahelyi járásban vesztette, vagyis abban a két régióban, ahol a magyarság többségben él. Az ottani pártcsatározások, bizonyos értelemben a hatalommal való visszaélés mondatja az emberekkel sommásan, hogy ezek sem jobbak a többi pártnál. És bár országosn ez nem biztos, hogy igaz, helyi szinten mindenképpen. S ez vezet aztán ahhoz, hogy az emberek kiábrándultak, rálegyintenek a politikusokra. Egyébként van is olyan felmérésünk, amely szerint a párt országos megítélése jó, ezzel szemben a helyi szervezetekben már kevésbé bíznak az emberek, a megyei politizálásunkat pedig elveti a többség. — Mégis elsősorban azt vetik a párt szemére — mellesleg még a jelenleg kormányzó Smer is ezzel kampányolt a választások előtt —, hogy a nyolcéves kormányzati szerepvállalás idején a magyarok lakta régiók gazdasága leszakadt, ennélfogva súlyos szociális helyzetben élnek választóik, sőt, azt is állítják, hogy a jobboldali kormányformációban az MKP eleve megfeledkezett a szociális politikáról. — Igen, a Magyar Koalíció Pártját megpróbálták sokan egy ideológiailag tiszta, szinte már bigott jobboldali párt szerepébe kényszeríteni, ami eleve nem igaz, hiszen gyakorlatilag a szlovákiai magyarság egyetlen pártja vagyunk, ennélfogva képviseljük azokat a magyarokat is, akik baloldali értékeket vallanak. Ez az egyik dolog. A másik, ennél talán még fontosabb szempont, hogy a konzervatív és a keresztény pártok egész Európában tudatosan vállalják fel a szociális piacgazdaság és a társadalmi szolidaritás eszméjét. Az, hogy ezt a posztkommunista országokban sokan elfelejtik, sőt, a baloldali pártok szinte kisajátítják a "szocális igazságosság" és a "szolidaritás" fogalmát, számomra a populizmus egyik megnyilvánulási formája. Az MKP az Európai Néppárt tagjaként igenis vállalja ezeket az elveket. Az más kérdés, hogy mit lehet a célokból megvalósítani, s főleg mit lehetett korábban. nem szabad elfeledni, hogy 1998-ban az ország gazdasága az összeomlás előtt állt, s nemcsak a költségvetési hiány és az állami adósság drasztikus növekedése miatt, hanem azért is, mert addig szinte semmilyen szerkezeti változásra nem került sor. Ráadásul politikailag is izolálta az országot a korábbi kormánykoalíció, emlékezetes, hogy az ország nem lett a NATO tagja, s nem kezdődtek vele tárgyalások az uniós csatlakozásról sem. Az MKP ebből kiindulva volt kénytelen politizálni, s úgy ítéltük akkor meg, hogy a szlovákiai magyarságnak — ahogy az egész országnak is — szó szerint exisztenciális kérdés az euroatlanti csatlakozás. Ma is úgy gondolom, hogy helyesen döntöttünk, és ma is vállalom azt, hogy az MKP volt a motorja ennek a folyamatnak, s nélkülünk Szlovákia talán még ma sem lenne az EU tagja. A helyzet a második ciklus elejére konszolidálódott, s akkor neki is feszültünk a nagy reformoknak, főként a közigazgatási és az adóreform volt a fontos. Sajnálatos, hogy ezek a folyamatok mostanra értek csak be, most szárnyal az ország gazdasága, most termeli meg azokat a súlyos milliárdokat, amelyeket okosan felhasználva szorosabbra lehetett volna fonni a szociális hálót. És ez is volt a célunk, erről beszéltünk már mi is koalíciós partnereinkkel, s néhány lépést meg is tettünk. Ami a szlovákiai magyarságot illeti, való igaz, hogy a közép- és kelet-szlovákiai régióban élők igen nehéz gazdasági és szociális helyzetben vannak. A munkanélküliség ott lélekölő méreteket öltött, s most olcsó dolog lenne, ha arról beszélnék, hogy tettük, amit tehettünk. Szorgalmaztuk a gyorsforgalmi utaka kiépítését, az infrastruktúra fejlesztését, hogy azokban a régiókban is letelepedjen a tőke, de több évtizedes lemaradást nem könnyű néhány év alatt behozni. Sajnálom, de azt kell mondanom, Szlovákia ebben a tekintetben nem különbözik sem Lengyelországtól, sem Magyarországtól, s minél keletebbre megyünk, annál nehezebb a helyzet. Most az a fontos, hogy a beindult folyamatok ne álljanak meg, bevallom, ellenzéki szerepből nehéz lesz hozzájárulnunk az említett régiók felzárkózásához. De, mint említettem, az MKP a legtöbb szavazóját Révkomáromban és Dunaszerdahelyen vesztette, ahol már nem a munkanélküliség a legnagyobb gond. — Említette a balodali gondolkodású magyarokat, akiket szintén képvisel a párt. Ők is, meg a jobboldaliak is azt mondják, nem sokat javult a szlovákiai magyarság jogbiztonsága, nem született meg például a kormányprogramba foglalt, átfogó kisebbségi törvény, vagy nem rögzíti jogszabály a kisebbségi kultúrák támogatását. A párt vezetése ezt a tényt miként értékeli? — Nem hiszem, hogy van olyan szlovákiai magyar politikus, akit jobban bántana, mint engem, hogy a kormányprogram éppen abben a két pontban nem valósult meg. Döbbenetes dolog, hogy a huszonegyedik század elején akkora kisebbségi fóbia legyen a politikusokban, mint ebben az esetben mutatkozott. Mert nemcsak a szlovákiai magyarokról lett volna szó, hanem minden kisebbségről, vagyis az ország lakosságának hivatalosan is a 15 százalékáról. Ráadásul kész volt a törvénytervezet, rengeteg munkát öltünk bele, sok-sok szakemberrel konzultáltunk, s komolyan mondom, európai szintű dokumentumot tudtunk volna letenni az asztalra. Nem adtuk fel, persze, de hát naív dolog lenne azt hinni, hogy céljainkat most fogjuk elérni, amikor Mečiar és a nemzetiek ülnek a kormányban. Ugyanakkor azzal a megállapítással vitatkoznék, hogy nem javult a kisebbségek jogbiztonsága. Nem szabadna megfeledkezni arról például, hogy korábban miniszteri rendelettel megszüntethető volt a kétnyelvű bizonyítvány, s azokat az igazgatókat, akik ellenálltak, leválthatta a tárca, sőt, akár az iskolát is bezárathatta. Ma a kisebbségek anyanyelvi oktatását és annak feltételeit törvény szabályozza, ráadásul a decentralizációval a települési önkormányzatok lettek az iskolák fenntartói, iskolatanácsok alakultak, vagyis a szülők dönthetik el, ki lesz az igazgató, s hadd ne soroljam. Szlovákiában érvényben van a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája, törvény szabályozza a kisebbségi nyelvek használatát a településeken, szabad névhasználati jog van. Azt kell mondanom, hogy sajnos, sikerült kiharcolnunk olyan jogokat, amelyekkel nem élnek az emberek. Példaként mondom, hogy szabad iskolaválasztási lehetőség van és a magyar szülők gyermekeik mintegy 17-18 százalékát mégis szlovák iskolába íratják. Alig tíz százaléknyi magyar élt a keresztnév-használat lehetőségével. Értem én, hogy sok utánjárást igényel, ha valaki magyarra fordítja nevét, akár tíz helyen is ki kell javíttatni a dokumentumokat, de hát az sem megoldás, hogy van jogunk, csak nem élünk vele. — Tisztújító kongresszusra készül a párt és sokan mondják, hogy bár nem nevezhető aggok közösségének az MKP vezetése, többségük ötven körüli, csakhogy immár 18 éve vannak a a politikában, ellenzéki és kormányzati szerepet is megéltek, éppenséggel elhasználódhattak. Várhatók-e komolyabb változások, lesz-e például ellenjelöltje Bugár Béla pártelnöknek? — A különböző posztok betöltéséről a közgyűlés dönt, miközben az alapszabályunk értelmében a kongresszusi küldöttek is jelölhetnek embereket akár az elnöki posztra is, nem tudom hát megmondani, miként alakulnak a személyi dolgok. Egyet azonban tudok: olyan vezetésre van szüksége a pártnak, amely képes megújítani a pártot, ráadásul mind a négy szinten, ahol az MKP politizál. Vagyis: igen jelentősen meg kell erősíteni az alapszervezeteinket. Új kommunkációs csatornákat kell kiépíteni velük, hogy folyamatos párbeszéd legyen a tagság és a párt vezető testületei között. Hitelessé kell tenni a pártot megyei szinten. Nem azt mondom, hogy most hiteltelen, de tudatosítanunk kell, hogy például a regionális fejlesztésekre a következő időszakban rengeteg pénz osztható el. Nagyon fontos, hogy megyei képviselőink képviselni tudják választóink igényeit, hogy azokba a régiókba is jussanak gejlesztési források, ahol a magyarság él. Országosan ugyan ellenzéki pozícióba szorult a párt, de van lehetőség arra, hogy nyílt és őszinte párbeszédet folytassunk a kormánnyal, az egyes tárcákkal, hogy a parlamenti bizottságokban meggyőzzük partnereinket. Ehhez, persze, igen komoly szakmai munkára van szükség. Nem szabad elfeledni, hogy a párt nyolc évig kormányon volt, vagyis céljait egész kormányzati és minisztériumi apparátus segítségével tudta megvalósítani, most ez a háttér nincs, vagyis ki kell építeni saját szakmai csapatainkat, s azokkal olyan programot megfogalmazni, amely újra megszólítja választóinkat. És nem szabad ebből a munkából kihagyni a negyedik szintet sem, vagyis az európai parlamenti képviselőinket sem. Az MKP az Európai Néppártban igen komoly elismerést vívott ki magának, meg kell tartani ezt a megbecsülést és kihasználni a magyarság érdekében. Röviden szólva: újra kell építeni a pártot, újrafogalamzni működési formáit és feltéeteleit, olyan modern pártot kell kialakítani, amely képes a kornak megfelelő programokat megalkotni, s azokat meg is valósítani. Szerintem ez a tétje a tisztújító közgyűlésnek, de ezt nemcsak én tudom, ezért minden tanácskozásunk, vitánk erről szól. Én magam szorgalmazom a fiatalítást, szorgalmazom, hogy több nő kerüljön a párt vezető testületeibe, de mindezt a fenntebb vázolt célnak kell alárendelni, s akkor majd a közgyűlés eldönti, ki milyen poszton dolgozzon a következő három évben azért, hogy a párt sikeresen legyen a 2009-es európai parlamenti választáson, majd pedig 2010-ben a parlamenti és a helyhatósági választásokon. Merthogy amíg a szlovákiai magyarságnak ez az egy pártja van, egész nemzetrészünk érdeke a jó választási szereplés, az erős képviselet minden szinten. Neszméri Sándor, felvidek.ma

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés