Kiküldött munkatársaink helyszíni tudósításai a komáromi bevonulásról
Hogyan fogadja a Felvidék az eseményeket
Memorandumban követelik az eperjesi és sárosi falvak a Magyarországhoz való azonnali visszacsatolást
Rálőttek a csehek a tüntető magyarokra
Horthy Miklós beszéde és a díszszemle Komáromban, 1938. november 6.:
Kassa, nov. 7. MTI. Azokon a felvidéki részeken, amelyeket nem csatoltak vissza az anyaországhoz, a lakosság körében általános elkeseredés lett úrrá.
A mecenzéfi és kárpátaljai összetűzések után Szomolnokon és Szomolnokhután került sor tüntetésre.
Az elkeseredett magyarok, a magyarul érző németek és szlovákok együtt szembeszálltak a karhatalommal, és kitűzték a községházára a magyar zászlót. A tüntetésekre rengetegen jöttek a szepességi falvakból, és követelték az egész Szepességnek Magyarországhoz való csatolását. Végül összetűzésre került a sor a tüntetők és a csendőrök között. A tüntetés során nyolcan megsebesültek. A tömeg azonban végül megfutamította a csendőröket, és a magyar Himnusz eléneklése után rendben szétoszlott. Óriási a nyugtalanság a sárosi falvakban is. Az eperjesi járási hivatalt elárasztják levelekkel és memorandumokkal, amelyekben követelik a visszacsatolást Magyarországhoz. Eperjesen eddig 14 ezer ember írta alá a memorandumot. Eperjesen, különösen a szegényebb lakosságban, nagy az elkeseredés. A hatóságok megszüntették a segélyek folyósítását, aminek következtében a szegény lakosság a legnagyobb kétségbeeséssel néz a tél elé.
Véres tüntetés a ruténföldön
Pozsony, nov. 7. MTI. A Pozsony melletti Pozsonypüspöki község lakossága vasárnap élénken tüntetett a Magyarországhoz való visszacsatolás mellett. A cseh karhatalom a tömeg közé lövetett. Mindkét oldalon összesen 14 sebesült van.
A ruszin földről érkező jelentések szerint ott a hangulat igen nyugtalanító. A lakosság minden rendelkezésére álló eszközt igénybe vesz, hogy a Magyarországhoz való visszacsatolást követelje.
(K. B.) Örömkönnyeket hullatott az ég vasárnap Komárom fölött a bevonulás órájában. Amikor most fölcsendülni hallottuk a Himnuszt Ókomárom sokat szenvedett népe ajkán, visszaidéződött lelkünkbe az a kép, amely éppúgy örökre és kitörölhetetlenül beléje vésődött, akár ez a mai. Lehetetlen volt megszabadulnunk október 13-ika estéjének szörnyű víziójától, lehetetlen volt vissza nem emlékeznünk arra, hogy alig pár héttel ezelőtt azon az emlékezetes csütörtöki estén, amikor megszakadtak a komáromi tárgyalások, és a magyar delegáció tagjai szomorúan, lehorgasztott fejjel hagyták el az ősi megyeházát, ezt a lelkes, Horthyt és a magyar hadsereget éltető tömeget puskatussal és csendőrszuronnyal szorították vissza a mellékutcákba és láttuk, hogy az agyba-főbe vert derék magyarok: férfiak és nők, öregek és ifjak térde omlottak túl a minket elválasztó csendőrkordonon és sírva-zokogva énekelték a Himnuszt…
Most megint a Himnuszt zengi itt s énekli sok ezernyi ajk és könnyben úszik megint sok ezernyi szempár, de ezek a könnyek az öröm könnyei: ím a várva várt nap eljött, az álmodott boldogság bekövetkezett: Komárom szabad és utcáin Horthy Miklós almásszürke paripájának ezüst patkója csattog.
Hiába borult be az ég, hiába szemerkél az eső és hiába a rendőrök és frontharcosok kordona. A mindent elsöprő lelkesedés nem ismer akadályt és utat tör magának a komáromi hídfő felé. A híd magyar részén zászlóerdő, körös-körül végeláthatatlan tömeg. A kezekben zászló és virág, a gomblyukban piros, fehér, zöld felvidéki szív, a szívekben határtalan öröm és boldogság.
Pontosan 10 óra 15 perc: kalapácsot ragad egy honvéd és kidönti helyéről azt a táblát, amely az újkomáromi hídfőnél a vámhatárra figyelmeztetett. Egetverő éljenzés fogadja a jelenetet, az emberek lekapják a fejükről a kalapjukat, leírhatatlan örömmel integetnek a honvéd felé. Zuhognak a kalapácsütések, pár pillanat és virágerdő előtt dönti az oszlopot tartó táblát. Az oszlop kidől, a tábla eltűnt, leomlott a trianoni határ!
Nem marad szem szárazon, az éljenzés nem szűnik, a rendőrök és frontharcosok ajkán is elhal a „Visszá”-t parancsoló szó. Csend lesz, a nagy és szent pillanat lenyűgözi a szíveket, áhítattal tölti meg a lelkeket.
A túlsó parton néma csend. Nem mozdulhatnak ki lakásaikból a magyarok. Úgy látszik, megtiltották nekik, hogy elhagyják otthonaikat, amíg az utolsó cseh katona is ki nem takarodik a 20 évig bitorolt városból.
Csendőrautó érkezik. RD 010 a száma. Pillanatok alatt virágerdő borítja. Katonai személygépkocsik jönnek. Repül feléjük a virág, pedig már tele vannak virággal. Virágosan, tele nemzeti színű szalagokkal gördülnek egymásután. Magyar kezek csodálatosan szép csokrokat, piros-fehér-zöld füzéreket varázsoltak a gépkocsik lámpájára, hűtőjére, oldalára.
Megállnak a bevonulásra kész autók, előttük a virágos csapattestek. Odaát pedig még mindig dermed a csend, még mindig nem ünnepelhet a magyar. A várakozás percei olyan nehezeknek tűnnek, mint maga az elmúlt 20 esztendő. Gondolatban most még egyszer végigéli mindenki a rabmagyarok minden szenvedését.
Aztán elmúlnak egyszer a legnehezebb percek is, és pontosan 11 órakor indulnak felszabadító útjukra a magyar honvédek. Virág a sapkáikban, puskájukon, gomblyukukban, könny a mi szemünkben.
Állunk a hídfőnél, és nézzük a nagyszerű pillanatot, amikor először kopog fel 20 év után magyar baka bakancsa az ókomáromi Duna-hídon. Ez az a pillanat, amelyet nemcsak érez, de lát is az ember. A szemek odatapadnak a hídra, a tekintetek végigcsókolják a magyar vitézek lábanyomát. És mennek utászok, hidászok, virágosan, jókedvűen integetve. Ezer év szeretetét, hűségét és ragaszkodását viszik magukkal. Akik szemtanúi lehettek a felejthetetlen pillanatnak, mámoros boldogsággal éljeneznek.
– Éljen a hadsereg! Éljen a Legfőbb hadúr! Éljen a Kormányzó!
Madarak szállnak el a híd felett. Abban a pillanatban, amikor az első magyar katona a híd közepére ér és átlépi a trianoni határt, madársereg érkezik, mintha ők is üdvözölni akarnák honvédeinket. Száll, száll a madárraj, már tovább is repül, a honvédek pedig megállnak és a következő pillanatban berepül a határjelző tábla a Dunába.
– Éljen, éljen! – harsogja ezer és ezer torok, kalapok röpülnek a levegőbe, zsebkendők a kézbe. Ilyen ünnep még nem volt a világon!
Újra loccsan a Duna vize: spanyol lovasok kerülnek a Duna vizébe. A cseh katonák otthagyták a spanyol lovasokat, melyeket szeptemberben állítottak fel a híd közepére. Honvédeinket nem lepte meg a sok spanyol lovas. Pillanatnyi gondolkodás nélkül dobják egyiket a másik után a Dunába. Felejthetetlen kép.
Ahogy repül egy-egy spanyol lovas, úgy harsog az éljen. A Duna vizének loccsanása magyar örömöt jelent, 20 év után először.
11 óra 4: az első honvédek átértek a híd túlsó részére. Odaát ismét felrepültek a komáromi tárgyalások megszakadásakor eltiltott magyar zászlók, zúgni kezdenek a harangok, megszólal a hajógyár szirénája. Hirdetik a felszabadulást. Egyszerre mozgalmas lesz a túlsó part, boldogan szaladnak a komáromi magyarok a híd felé. Aztán felzúg az éljen, lekerülnek a fejekről a kalapok, felhangzik a Himnusz: Komárom felszabadult.
11 óra 7: Repülőraj érkezik, tisztelgő köröket ír le, aztán eltűnik az állomás mögött, a hídon három katona tér vissza a felszabadított Komárom felől, telefonhuzalokat feszítenek ki. 11 órakor elindult az első alakulat az újkomáromi hídfőtől, és tizenöt perc múlva már ki van építve a telefonvezeték, megvan a telefonösszeköttetés az újkomáromi parancsnokság és az Ókomáromba bevonató felszabadító csapatok között.
11 óra 16: Monitor indul a vasútállomás közeléből. Ugyanebben a percben kelnek útra a hídon felsorakozott autók, majd kerékpáros küldönc tér vissza Ókomáromból, utána motorkerékpáros robog át a hídon. 11 óra 17: Megindulnak a rádió és filmfelvevő autók, hogy megörökítsék a legszebb magyar ünnep minden mozzanatát.
Odaát egyre tart a komáromi magyarok özönlése a híd felé. Most már nem kell semmitől sem tartani, magyar földön ismét szabad a magyar.
11 óra 20: A felszabadító gyalogság, élén a zenekarral, rálépett a hídra. Felhangzik a Rákóczi-induló, masíroznak a magyar bakák. Az őröm és lelkesedés leírhatatlan, ismeretlen emberek ölelik egymást, és meglett férfiak szemében könny csillog.
A túlsó parton dolgozni kezd az elektromos véső, mely betont, aszfaltot vág. A csehek félelmükben betonnal is elzárták a híd egy részét. Ezt a betonkerítést töri, zúzza szét darabokra az elektromos véső. Ördög masinájának nevezi a nép, de most nem haragszik fülsiketítő zúgásáért.
A honvédzenekar átér a híd túlsó felére. Elhal a Rákóczi-induló, felzúg a hangszerekből a volt komáromi háziezred Klapka indulója. Mintha most a zászlók is magasabban lengenének a hídon: a gyalogság első katonái átértek a hídon, ráléptek a felszabadított területre.
11 óra 24: Felcsendül a Himnusz ezer magyar ajkon. Itt és a túlsó parton száll az ég felé a magyar imádság, a felszabadulás boldogsága könnyeket varázsol a szemekbe.
A túlsó partról integetnek felszabadított véreink, mi önfeledten integetünk vissza, szól a zeneszó, virágos gépfegyverek vonulnak át a felszabadított területre, aztán ismét gyalogság következik.
A harangok zúgása hirdetik a felszabadulást, könnyező emberek állnak mindkét parton és nézik, mint haladnak át a honvédség fegyvernemei, hogy felszabadítsák a rabmagyarok százezreit.
11 óra 30: A vasúti hídon lassan, óvatosa elindul egy motoros kocsi, a monitorok kikötnek a túlsó parton, az ókomáromi kikötőnél, ahol most már magasan lobogtatja a szél a magyar trikolórt.
Szemerkél az eső, hűvös szél fúj, de ez nem zavarja a lelkes tömeget. Ilyen ünnepet csak egyszer lát az ember az éltében. S ha egyszer látja, soha nem felejti el. Ez az az élmény, melynél szebbet álmodni sem lehet.
11 óra 35: Indulnak a huszárok. Fergeteges éljen kíséri őket. A felvirágozott huszárok alatt vidáman lépdelnek a magyar huszárlovak. A magyar huszárok legszebb útját járják.
11 óra 39: Repülőgép száll a híd felett. Kört ír le, de nem megy át a felszabadított területre. Az emberek a kalapjukat lengetik és integetnek a pilótának, hogy menjen át a túlsó partra. Nem akarnak abba belenyugodni, hogy a pilóták később fognak átrepülni a felszabadított Komáromba.
11 óra 47: Az első felvirágzott magyar vonat húsz év után átrobog a komáromi vasúti hídon. A 376.577 számú virágos MÁV-mozdony viszi át az első magyar vonatot.
11 óra 51: Megkezdődik a tüzérség átvonulása a közúti hídon, sereget visz át a felszabadult Komáromba.
Örömkönnyek csillognak a szemekben; a felszabadított csapatok végeláthatatlan sorban vonulnak át a komáromi hídon.
12 óra: Zúgnak a harangok, odaát imára kulcsolódnak a kezek. Szabad magyarok imádkoznak.
11 óra 55: Elindul a vasúti hídon a második vonat, mely a MÁV igazgatóságának kiküldötteit és boldog vasutasokat visz.
Harangzúgás
Zúgnak a harangok. Megszólalt az esztergomi Bazilika Nagyboldogasszony harangja, szól a kálvinista Róma, Debrecen nagyharangja. Zúgnak a harangok országszerte, és ez a harangzúgás mintha egy hadparancsnak érces szavát verné vissza bércekről és hordozná szét a rónákon:
– Isten és a haza nevében: Előre! Ezekkel a szavakkal bocsátotta útra a Felvidék megszentelt ősi földjére bevonuló honvédeket a Legfőbb Hadúr, vitéz nagybányai Horthy Miklós, Magyarország kormányzója. Az a férfi, aki úgyszólván semmiből, a romokból teremtette meg és építette ki a most virágesőben vonuló magyar honvédséget. Az a férfiú, aki felemelte országát az elesettségből, visszaadta a nemzetnek elvesztett hitét, és soha sem szűnt meg ideiglenesnek tekinteni azokat a határokat, amelyeket most a magyar honvédek harangzúgás közepette átlépnek. Az a férfiú, akinek megadta a magyarok Istene nagy nemzetépítő munkájáért a legnagyobb jutalmat, azt, hogy láthatja hazáját megnagyobbodottnak. Láthatja nagy magyar álmok beteljesülését és remélheti, hogy vannak még szép és nagy magyar álmok, amelyek be fognak teljesülni.
Elindult húszesztendei nehéz várakozás után a Trianon bilincsei alól megszabadult és újjászületett honvédség. Elindul oda, ahol egymillió testvér vár reájuk, akiknek a magyar honvédség megjelenése a feltámadást jelenti. Azt mondja a Legfőbb Hadúr parancsa a honvédeknek:
„Ti jelentitek minden reményünk és vágyunk beteljesülését”. Valóban nagy remények és nagy vágyak beteljesülését jelenti az, hogy a magyar honvédség léptei alatt megdobban a felvidéki föld magyarul érző szíve. Valóban történelmi esemény egy történelmi kornak befejezése s egy korszaknak kezdete, az a tény, hogy magyar zászlóval a kezében átlépi a magyar katona a trianoni határt és kitűzi a háromszínű lobogót az új gránicon. Történelmi esemény, hogy a frontharcosok őszbecsavarodott csapata kezébe veszi a felvidéki ezredek tépett lobogóit és mégy velük oda, ahol egymillió magyar várja azt a tépett zászlót.
Isten és a Haza nevében menetel a Legfőbb Hadúr parancsszavára magyar katona arra a földre, amely a mi otthonunk s amelyet elődeink drága vére annyiszor megöntözött. A hadparancs értelmében honvédségünk a visszanyert, ősi, magyar föld minden egyes lakóját, magyarokat, szlovák, ruszin és német testvéreiket egyaránt zárja szívébe.
Büszkén és bizalommal bocsátotta útjukra őket a Legfelsőbb Hadúr azzal a biztos tudattal, hogy az örök igazság jogán és az új életre támadt Magyar Erő segítségével visszaszerzett területeket örökre magunkhoz kapcsolja.
Történelmi időket élünk, történelmi idők követelményeinek megfelelően kell éreznünk és cselekednünk. Hogy az idők mit követelnek tőlünk, azt világosan mondja vitéz nagybányai Horthy Miklós hadparancsa. Ez a parancs nem csak a honvédnek szól. Mindnyájunknak engedelmeskednünk kell a Legfőbb Hadúrnak. Mindnyájunknak előre kell menetelni, előre vinni a magyar ügyet. Ezt követeli tőlünk a magyarok Istene és a magyar Haza!
AJÁNLOM AZ OLDALT
Győri Nemzeti Hírlap, 1938. november 8.
Súgó
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum